Egy kis szemléletformálás

Lépten-nyomon azt halljuk – és sajnos, tapasztaljuk is –, hogy rohamosan romlik a környezetünk állapota. Ez vonatkozik a tágabb környezetre, Földünkre, de vonatkozik egészen szűk környezetünkre, településünkre is (és szinte minden falura érvényes ez).

A környezeti változások mellett teljesen megváltozott a falvak képe, az emberek nagy többsége – tisztelet a kivételnek! – városi életmódot folytat. Eljár dolgozni, a kertet már nem műveli, és mindenért a boltba megy. Ez nem egyedi jelenség, az egész országra ez a jellemző.

Bármily hihetetlen, a közvetlen környezetünk változásának is nagy és meghatározó hatása van az egészségi állapotunkra.

Jelen cikk keretei nem elegendőek a kérdés részletes tárgyalására – később, egy cikksorozat keretében még visszatérünk ezekre. Most néhány olyan hasznos dologra hívnánk fel a figyelmet, amivel megtehetjük az első lépéseket a javítás érdekében.

Akár műveljük a kertet, akár nem, szinte minden háztartásban felmerül időnként a „kerti hulladékok” égetésének a kérdése. Erősen megosztó dologról van szó, mert egyesek szerint kevés az a két nap, amikor lehet égetni, mások szerint egy nap is sok.

Az igazság az, hogy tényleg sok még az egy nap is.

Az égetés súlyosan légszennyező tevékenység, nem kell bemutatni, hogy ezeken a napokon a füst teljesen beborítja a falut. Elsősorban azért, mert a tűzre mindent rádobunk, a teljesen megszáradt égetendőket is, és a még félig, vagy teljesen zöld növényi részeket is. Ez, amellett, hogy füstöl, van egy nem elhanyagolható káros mellékhatása is: az elégtelen égés miatt rengeteg szénmonoxid kerül a levegőbe, aminek a káros hatásait nem kell ecsetelni. Az égetési napokon időnként terjengő „illatok” alapján pedig bizony, tűzbe egyáltalán nem való dolgok is lapulnak a meggyújtott kupac alján – amelyek ilyen égetése nem csak hogy tilos, de súlyosan mérgezi a környezetünket.

Az égetéssel a föld számára értékes anyagok – elsősorban szén - vesznek el, kerülnek a levegőbe, ahonnan nagyon nehéz mindezeket visszakényszeríteni a talajba. Ez azért baj, mert az amúgyis leromlott talaj még gyengébb lesz, és a gyenge talajból a növények nem nagyon tudnak maguknak hasznos szervezetet felépíteni. Azaz, ugyanúgy hiánybetegségektől fognak szenvedni, mint ahogy az ember is megérzi, ha nem fogyaszt például elegendő vitamint. Ez nem csak a haszonnövényeknél baj, de a dísznövények is megsínylik a rossz földet.

A kertben keletkező „hulladék” nem is hulladék, hanem nagyon is hasznos anyag. Elégetni ezt vétek, hiszen olyan anyagokat tartalmaz, amit a növények következő nemzedéke fel tud használni, magába tud építeni, majd – pl. egy sárgarépa esetében – nekünk tovább tud adni.

A letermett növényi részeket (babszalma, borsószalma, mindenféle más szárak, levelek, fák őszi lombja stb.) a kert egy félreeső, félárnyékos sarkában egy halomba hordjuk és hagyjuk, hogy a természet elvégezze a dolgát, azaz komposztálódjon az összegyűjtött „hulladék”. Ebbe a halomba nyugodtan belekeverhetjük a metszéskor levágott gallyakat, felaprított szőlővenyigét, kivágott letermett málnavesszőket stb. Idővel ezek is földdé válnak, bár lassabban, mint a zöld részek, viszont addig is lazán tartják a halmot, levegősebb lesz a kupac belseje, amire szükségük van a lebontást végző szervezeteknek. Erre a dombra folyamatosan hordhatjuk a konyhában keletkezett zöldhulladékot, kávézaccot, filterpapírt, tojáshéjat. A déligyümölcsök héját nem javasolják, mivel ezek vegyszerrel kezeltek, ugyanakkor egy-két év „állás” alatt ezek is lebomolhatnak.

A halmot időnként érdemes átmozgatni, átlevegőztetni, ezzel is segítjük a lebomlást. Ugyancsak érdemes legalább két kupacot építeni, az egyikre hordjuk a rávalót, a másik érik. Az érett kupac tartalmát aztán pl. tavasszal átrostáljuk, és kihordhatjuk a kertbe, a növények tövéhez, az ágyásokba. Ennek a helyén kezdjük építeni az újabb halmot, és az eddig épülő halomból érő lesz a következő tavaszig.

Az állattartók az ólakból kiszedett trágyát is felhasználhatják a komposztkészítésre, figyelembe véve, hogy a baromfitrágya „éget”, ezért azt érdemes jól „felhigítani” illetve egy-két évet is hagyhatjuk érni, mielőtt kiszórjuk a kertbe. Az állati trágya tartalmaz olyan elemeket, amiket a növényi nem, de fontosak a növények szempontjából.

Azaz a kertből kikerülő dolgokat felesleges elégetni, hiszen minden komposztálható, mindenből föld lesz, mégpedig értékes televényföld, mert ez pusztult le a legjobban az utóbbi évek, évtizedek földművelési gyakorlata miatt.

Égetni így csak azokat a növényi részeket kell, amelyeket valamilyen kártevő szennyezés/fertőzés érte, pl. a levágott tűzelhalásos gallyakat, hogy ne fertőzhessenek tovább.

Ha gallynál vastagabb faanyag keletkezik, ami csak tüzelésre jó – ha minden háztartásban lenne faaprító, akkor az aprítékot szintén a komposztdombra tehetnénk! -, akkor azt is el lehet tenni és pl. bográcsozáshoz felhasználni.

Ki kell térni a diólevélre, amiről úgy mondják, hogy nem komposztálható, és csak az elégetés a járható út egy megtermett diófa levéltermésének az eltüntetéséhez. Nos, a diólevelet komposztálók között egyre többen jutnak arra az eredményre, hogy a diólevél is elkomposztálható, a komposztálás során a csírázást gátló anyag is lebomlik. Igaz, ehhez kicsit több idő kell, érdemes a leveleket 2-3 évig is komposztálódni. Utána is esetleg olyan helyre szórni ezt a komposztot, ahol nem gond, ha mag nem csírázna ki, pl. fák, dísznövények tövébe talajtakarásként. Próbaképpen érdemes egy kis területet – 1-2 négyzetméter - a veteményesben is megszórni vele, hogy magunk szerezhessünk tapasztalatot ezzel kapcsolatban.

Hasonló elvek alapján mondják a gesztenyefák levele is kezelhető ily módon, azaz több éves komposztálással.

Mivel a komposztálás nem zárt rendszerben történik, szerepet kap benne az ÉLET, így minden olyan dolog, amit ez ÉLET használni tud, ilyenkor lebomlik, amit meg nem, az nem, de a lebontatlan anyagokat a növények nem is fogják tudni felvenni és beépíteni, így ezektől nem kell tartani. A komposztálás hője szintén hozzájárul a „káros” anyagok bomlásához és ily módon későbbi hasznosulásához.

A Szer-Etet Konyha a Facebookon is ott van!

"Mindennapi kenyerünket..."

A világnak az a része - is - ami ebben a nem valóságos (virtuális, hogy idegen szóval fessem le) térben létezik, telis tele van olyan oldalakkal, ahol a betegséggel foglalkoznak, még akkor is, amikor a legjobb szándék vezérli az oldal tulajdonosát, szerkesztőjét, szerkesztőit. Nem akarom bántani őket, egy pillanatig sem, mert szükség van az ő tevékenységükre is.

Az idők során azonban kikristályosodott, vagy inkább bennem is testet öltött az a gondolat, hogy miért is nem az egészséggel foglalkozunk inkább? Az sokkal egyszerűbb, és kifizetődőbb minden értelemben.

Az egészséget könnyebb megőrizni, mint a betegséget gyógyítani, hisz ez utóbbi olyan, mintha a hadvezér akkor kezdene el csapatokat gyűjteni, fegyvert kovácsolni, utánpótlást megszervezni és a többi, amikor már javában folyik a mindent eldöntő ütközet. (Ezt a példát nem szó szerint idéztem a "Sárga Császár Belső Könyve"-ből, ami a hagyományos kínai orvoslás közel 3000 éves alapműve.)

Ennyi bevezető után térjünk a lényegre.

A magyar ember számára az egyik legfontosabb étel a kenyér. Eredete a ködbe vész, az ember mindig is készített kenyér-szerű ételeket. Fontosságát jelzi az a mondás is, hogy kenyéren és vízen sokáig el lehet élni.

Sajnos a mai kenyerek, amikhez a boltokban hozzájutunk, már messze nem felelnek meg az idézett mondás "követelményeinek". A monokultúrás termesztésből származó gabona nem tartalmaz annyi és olyan tápanyagot, mint régen, a hozzáadott mindenféle adalék is tovább ront a helyzeten, és csak nézek, hogy a mostani egykilós kenyerek akkorák, mint gyerekkoromban a kétkilósak voltak.

Ám nem kell, hogy a bolti kenyeret együk, hiszen nem nagy fáradság otthon kenyeret sütni... és ha nincs is saját termésű búzánk, és boltban vesszük a lisztet, az otthoni kenyér összehasonlíthatatlanul jobb, mint a bolti. És nem kell órákat rászánni a napunkból.

Az alapreceptet lehet variálni, engedje mindenki szabadon a fantáziáját. Lehet a lisztet keverni más lisztekkel (pl. teljes kiőrlésű, tönköly, rozs, kukorica), tehetünk bele főtt krumplit, magokat (napraforgó, kömény, len, tök, fenyő), gabonapelyhet, korpát, csírát, sült hagymát, különböző fűszereket (bazsalikom, szurokfű, medvehagyma). Illetve egy sor kenyérsütéssel foglalkozó oldalt is lehet böngészni újabb és újabb ötletekért.

Ez a kenyér még akkor is egészségesebb, mint a bolti, ha csak fehér lisztből csináljuk, mivel nincsenek benne azok az adalékanyagok, amiket abba beletesznek. Ebben csak az van, amit mi teszünk bele, és mivel az egészségünkre is vigyázunk ezzel a kenyérrel, olyant, ami nem jó, nem teszünk bele.

Nagyon fontos: KÉZZEL dagasszuk a kenyeret. Ekkor ténylegesen belekerül szívünk- lelkünk-szeretetünk, és így jól fog esni mindenkinek, aki eszik belőle. A géppel dagasztottból mindez hiányzik...

Az alaprecept: 50 dkg liszt, fél kocka élesztő, 2 EK olaj vagy 1 EK zsír, só, víz. A hozzávalókból közepesen lágy tésztát dagasztunk, alaposan átgyúrva, de ennél a mennyiségnél ez kb. negyed órát jelent. Meleg helyen kelesztjük egy jó órát, átgyúrjuk és olajjal vagy zsírral kikent formába tesszük, és újabb bő fél órát kelesztjük. a sütőformában bevizezzük - nem kell óvatoskodni, a víz gőze jót tesz a sütéskor - és sütőbe tesszük. Kb. 35-40 perc alatt piros ropogósra sütjük. Kivétel után vízzel vékonyan bekenjük, ettől szép csillogó lesz a héja.

Kenyér - jénaiban.

Az ötletet egy közösségi oldalon találtam, idetenném a linkjét, de valamiért nem érem el a Hegyalja Boszorkánykonyhát. Így csak "így" köszönöm meg az ötletet.

A kenyér hozzávalóit - lásd fejjebb az alapreceptnél - mondjuk este összedolgozzuk, lehet nyugodtan kicsit lágyabbra is hagyni, olyan nokedlitészta-sűrűségűre, és letakarva egész éjjelre állni hagyjuk. Ha egy kicsit nagyobb tálban tesszük ezt, mint szoktuk, akkor tényleg nem kell félni attól, hogy "kifut" a kenyértészta.

Reggel aztán egy közepes jénait - amiben én szoktam csinálni, az kb. 4 literes lehet, de sosem mértem meg, azt hiszem ez egy alapméretű edény - vékonyan kikenünk olajjal, esetleg zsírral, kilisztezzük. Ebbe tesszük bele az egész éjjel kelt tésztát úgy ügyeskedve, hogy ami a kelesztőtálban felül volt, az kerüljön itt alulra.

Amikor kivesszük a kelesztőből a tésztát, össze fog esni, de nem kell ettől megijedni!

Kevés vízzel megkenhetjük a tészta tetejét - nem muszáj -, rátesszük a jénaira a tetejét, és hideg sütőbe tesszük (akkor biztosan nem pattan el, mert bár hőálló, láttam már elpattant jénait).

A sütési idő kb. 45 - 50 perc, ez sütőtől is függ. Amikor már majdnem kész, akkor levehetjük a tetejét, hogy a kenyér megpiruljon, de nekem pirult már meg tetővel rajta is. Ha megsült, rácsra borítjuk, pici vízzel megkenjük, hogy csillogó legyen, és megvárjuk - ha kibírjuk -, hogy kihűljön. Aztán jókat falatozunk belőle...

Nagyon finom, ropogós lesz az így sült cipó, a héja is jó vastag.

Előfordul, hogy a kilisztezés, főleg ott, ahol nem ér a kenyérhez, kicsit megég, de ez a kenyér ízét nem befolyásolja!

A Szer-Etet Konyha a Facebookon is ott van!