Egy kis szemléletformálás

Lépten-nyomon azt halljuk – és sajnos, tapasztaljuk is –, hogy rohamosan romlik a környezetünk állapota. Ez vonatkozik a tágabb környezetre, Földünkre, de vonatkozik egészen szűk környezetünkre, településünkre is (és szinte minden falura érvényes ez).

A környezeti változások mellett teljesen megváltozott a falvak képe, az emberek nagy többsége – tisztelet a kivételnek! – városi életmódot folytat. Eljár dolgozni, a kertet már nem műveli, és mindenért a boltba megy. Ez nem egyedi jelenség, az egész országra ez a jellemző.

Bármily hihetetlen, a közvetlen környezetünk változásának is nagy és meghatározó hatása van az egészségi állapotunkra.

Jelen cikk keretei nem elegendőek a kérdés részletes tárgyalására – később, egy cikksorozat keretében még visszatérünk ezekre. Most néhány olyan hasznos dologra hívnánk fel a figyelmet, amivel megtehetjük az első lépéseket a javítás érdekében.

Akár műveljük a kertet, akár nem, szinte minden háztartásban felmerül időnként a „kerti hulladékok” égetésének a kérdése. Erősen megosztó dologról van szó, mert egyesek szerint kevés az a két nap, amikor lehet égetni, mások szerint egy nap is sok.

Az igazság az, hogy tényleg sok még az egy nap is.

Az égetés súlyosan légszennyező tevékenység, nem kell bemutatni, hogy ezeken a napokon a füst teljesen beborítja a falut. Elsősorban azért, mert a tűzre mindent rádobunk, a teljesen megszáradt égetendőket is, és a még félig, vagy teljesen zöld növényi részeket is. Ez, amellett, hogy füstöl, van egy nem elhanyagolható káros mellékhatása is: az elégtelen égés miatt rengeteg szénmonoxid kerül a levegőbe, aminek a káros hatásait nem kell ecsetelni. Az égetési napokon időnként terjengő „illatok” alapján pedig bizony, tűzbe egyáltalán nem való dolgok is lapulnak a meggyújtott kupac alján – amelyek ilyen égetése nem csak hogy tilos, de súlyosan mérgezi a környezetünket.

Az égetéssel a föld számára értékes anyagok – elsősorban szén - vesznek el, kerülnek a levegőbe, ahonnan nagyon nehéz mindezeket visszakényszeríteni a talajba. Ez azért baj, mert az amúgyis leromlott talaj még gyengébb lesz, és a gyenge talajból a növények nem nagyon tudnak maguknak hasznos szervezetet felépíteni. Azaz, ugyanúgy hiánybetegségektől fognak szenvedni, mint ahogy az ember is megérzi, ha nem fogyaszt például elegendő vitamint. Ez nem csak a haszonnövényeknél baj, de a dísznövények is megsínylik a rossz földet.

A kertben keletkező „hulladék” nem is hulladék, hanem nagyon is hasznos anyag. Elégetni ezt vétek, hiszen olyan anyagokat tartalmaz, amit a növények következő nemzedéke fel tud használni, magába tud építeni, majd – pl. egy sárgarépa esetében – nekünk tovább tud adni.

A letermett növényi részeket (babszalma, borsószalma, mindenféle más szárak, levelek, fák őszi lombja stb.) a kert egy félreeső, félárnyékos sarkában egy halomba hordjuk és hagyjuk, hogy a természet elvégezze a dolgát, azaz komposztálódjon az összegyűjtött „hulladék”. Ebbe a halomba nyugodtan belekeverhetjük a metszéskor levágott gallyakat, felaprított szőlővenyigét, kivágott letermett málnavesszőket stb. Idővel ezek is földdé válnak, bár lassabban, mint a zöld részek, viszont addig is lazán tartják a halmot, levegősebb lesz a kupac belseje, amire szükségük van a lebontást végző szervezeteknek. Erre a dombra folyamatosan hordhatjuk a konyhában keletkezett zöldhulladékot, kávézaccot, filterpapírt, tojáshéjat. A déligyümölcsök héját nem javasolják, mivel ezek vegyszerrel kezeltek, ugyanakkor egy-két év „állás” alatt ezek is lebomolhatnak.

A halmot időnként érdemes átmozgatni, átlevegőztetni, ezzel is segítjük a lebomlást. Ugyancsak érdemes legalább két kupacot építeni, az egyikre hordjuk a rávalót, a másik érik. Az érett kupac tartalmát aztán pl. tavasszal átrostáljuk, és kihordhatjuk a kertbe, a növények tövéhez, az ágyásokba. Ennek a helyén kezdjük építeni az újabb halmot, és az eddig épülő halomból érő lesz a következő tavaszig.

Az állattartók az ólakból kiszedett trágyát is felhasználhatják a komposztkészítésre, figyelembe véve, hogy a baromfitrágya „éget”, ezért azt érdemes jól „felhigítani” illetve egy-két évet is hagyhatjuk érni, mielőtt kiszórjuk a kertbe. Az állati trágya tartalmaz olyan elemeket, amiket a növényi nem, de fontosak a növények szempontjából.

Azaz a kertből kikerülő dolgokat felesleges elégetni, hiszen minden komposztálható, mindenből föld lesz, mégpedig értékes televényföld, mert ez pusztult le a legjobban az utóbbi évek, évtizedek földművelési gyakorlata miatt.

Égetni így csak azokat a növényi részeket kell, amelyeket valamilyen kártevő szennyezés/fertőzés érte, pl. a levágott tűzelhalásos gallyakat, hogy ne fertőzhessenek tovább.

Ha gallynál vastagabb faanyag keletkezik, ami csak tüzelésre jó – ha minden háztartásban lenne faaprító, akkor az aprítékot szintén a komposztdombra tehetnénk! -, akkor azt is el lehet tenni és pl. bográcsozáshoz felhasználni.

Ki kell térni a diólevélre, amiről úgy mondják, hogy nem komposztálható, és csak az elégetés a járható út egy megtermett diófa levéltermésének az eltüntetéséhez. Nos, a diólevelet komposztálók között egyre többen jutnak arra az eredményre, hogy a diólevél is elkomposztálható, a komposztálás során a csírázást gátló anyag is lebomlik. Igaz, ehhez kicsit több idő kell, érdemes a leveleket 2-3 évig is komposztálódni. Utána is esetleg olyan helyre szórni ezt a komposztot, ahol nem gond, ha mag nem csírázna ki, pl. fák, dísznövények tövébe talajtakarásként. Próbaképpen érdemes egy kis területet – 1-2 négyzetméter - a veteményesben is megszórni vele, hogy magunk szerezhessünk tapasztalatot ezzel kapcsolatban.

Hasonló elvek alapján mondják a gesztenyefák levele is kezelhető ily módon, azaz több éves komposztálással.

Mivel a komposztálás nem zárt rendszerben történik, szerepet kap benne az ÉLET, így minden olyan dolog, amit ez ÉLET használni tud, ilyenkor lebomlik, amit meg nem, az nem, de a lebontatlan anyagokat a növények nem is fogják tudni felvenni és beépíteni, így ezektől nem kell tartani. A komposztálás hője szintén hozzájárul a „káros” anyagok bomlásához és ily módon későbbi hasznosulásához.

A Szer-Etet Konyha a Facebookon is ott van!

Kezdjük el gyógyítani a Földet...

Géczy Gábor, a MAG (Mintaként Alkalmazott Gondviselés) kitalálója, működtetője, atyja üzenetét továbbítom Nektek. Nálam pont olyan állapotba került a kert, hogy éppen belefoghatok a mélymulcs "telepítésébe". Következzék hát Gábor üzenete:

 

Kedves Mindnyájan!
Amíg országunk többsége a marakodással van elfoglalva, arra kérek mindenkit, kezdjük el gyógyítani a Földet, öleljük magunkhoz újra Földanyánkat. Sorozatot indítunk a miképpről, a hogyan, és a mikor rajtad áll…
Először a talajokat kell rendbe tenni, mert minden létezés alapja a TERMŐ föld, a televény. Gyulai Iván barátunk sok év munkájával kidolgozott egy hatékony, bármilyen (akár agyonmérgezett) talajt is újra termőre fordító módszert, a MÉLYMULCSOLÁST.  

 

Olvasd el a leírást is, mindent részletesen elmagyaráz. Ha most elkezded, tavasszal már valódi talajba vethetsz. És ki mint vet…
Áldott szolgálatot!
Géczy Gábor
MAG közösség


Fenntartható talajgazdálkodás a kiskertben

(Élőben megtekinthető Gömörszőlősön, az Ökológiai Intézet A Fenntartható Fejlődésért Alapítvány biokertjében. További anyagok és hasznos kiadványok ezen dolgozat szerzőjétől,  Gyulai Iván ökológustól: www.ecolinst.hu)

Előre bocsátom, hogy nem vagyok kertész abban az értelemben, hogy tanultam volna ezt a szakmát. Sőt sajnos őseimtől sem tanultam meg a föld értését. Ökológus vagyok szakmám szerint, szívem szerint pedig környezetvédő. Hatvan évem alatt tanúja voltam az élet gazdagságának, majd gyors pusztulásának, és máig nem értem, miért pusztítjuk el azt, ami eltart bennünket. Például az élőlények sokaságát, vagy a talajt. Megdöbbentett John Crawford egyik tanulmánya egy-két évvel ezelőtt, aki azt állította, hogy még itt a fejlettnek és gondosnak nevezett Európában is 17-szer gyorsabban pusztul a talaj, mint megújul. Crawford a Sydney-i Egyetem Fenntartható Mezőgazdaság tanszékének vezetője. A fenntartható mezőgazdaság azt jelenti, hogy a mezőgazdaság úgy bánik az általa használt erőforrásokkal, hogy azok képesek legyenek megújulni. Vagyis nem 17-szer gyorsabban kellene pusztulnia a talajnak a megújulás mértékéhez képest, hanem legalább annyinak kellene megújulnia, mint amennyi elpusztul. Becslések szerint – évente mintegy 75 milliárd tonna termőföld tűnik el, s mára a világ termőtalajának 80 százaléka mérsékelten, vagy jelentősen erodálódott. Kínában 57-szer,  Amerikában 10-szer, Ausztráliában pedig 5-ször gyorsabban pusztul a talaj a természetes regenerálódási üteménél. Az elmúlt fél évszázad során India a mezőgazdasági területének durván egynegyedét, Kína a termőterületeinek 11 százalékát veszítette el.

Magyarország teljes területének 46.5% szántóterület, és az ország területének körülbelül harmada kitett valamilyen mértékű eróziónak. Vagyis, ha csak a szántóföldi művelést vennénk alapul, akkor is közel az ország fele területét fenntarthatatlan módon használjuk, mivel ott gyorsabban pusztul a talaj, mint megújul.

De mi is a baj a szántóföldi műveléssel?

Kitakart föld

A talaj a folytonos talajmunkák, és a fedetlensége miatt, a víz és szél eróziójának kitéve lényegesen gyorsabban pusztul mint megújul. Csak Magyarországon évente 4,3 millió hektáron 30-32 milliárd m3 talajt mozgat meg a földművelő. A talaj kiszántásakor annak rétegezettsége vagy megfordul vagy részben átfordul, ami azzal jár, hogy a mélyebben lévő, anaerob körülmények uralta rétegek aerob körülmények közé kerülnek, a felsők pedig rossz oxigénellátás közé. Az alulra került rétegekben tömeges baktériumpusztulás indul meg, az ásványosodás lelassul. Felül a mikroorganizmusok aktiválódnak, a lebontási folyamatok, humuszbontó folyamatok felgyorsulnak. A humusz degradációjával romlik a talaj szerkezetesség. A szerkezetességet tovább rontja az esőcseppek, valamint a taposás mechanikai hatása, amelyek a pórustérfogatot csökkentik. Az eketalp miatt a talaj tömörödötté válik, benne a fermentáló baktériumok kapnak nagyobb szerepet, amelyek toxikussá teszik a talaj ezen rétegét a növényi gyökerek számára, így azok képtelenek ezeket a talajmélységeket használni.

Az egyik lényeges hatás a talaj bolygatása közben a talaj szellőztetése, amely két úton is hozzájárul a szén mobilizációjához. A talaj idealizált térfogati összetételében a levegő a talaj térfogatának egynegyedét teszi ki, másik negyede víz, 45%-a ásványi anyag, 5%-a szerves anyag. A különböző méretű pórusokat kitöltő levegőben a széndioxid tartalom 6% körüli (levegőben: 0,037tf%). A szellőztetés egyrészt ÜVHG gázok felszabadulásához vezet (szén-dioxid, metán, dinitrogén-oxid) másrészt mivel megváltoztatja a széndioxid koncentrációját, s megnöveli az oxigén koncentrációt, ezért a talajban az oxidatív folyamatok kerülnek túlsúlyba.

A szántással kapcsolatos problémák enyhítésére alkalmazott mély-lazítás (50-70 cm) ugyancsak növeli az aerob dinamikát a talajban. Ez ugyan detoxikálja a mélyebb rétegeket, de ott is megnöveli az oxigén jelenlétet, s ezzel mobilizálja a szenet. Látható, hogy a talajművelés nagyban megzavarja a talaj biodinamikáját, ugyanakkor a növénytermesztésre gyakorolt hatásai egymásnak ellentmondók. A talaj szénháztartását illetően elmondható, hogy összességében csökkenti a szerves szén mennyiségét, s növeli a talaj szén-dioxid leadását.

Szabó István Mihály „Az általános talajtan biológiai alapjai” (Mezőgazdasági kiadó, 1986) című könyvének 331. oldalán Schneider (1975), Keulen (1980) munkásságára hivatkozva a következőket írja: „A légkör széndioxid készleteinek növekedése, amelynek hatására az elkövetkező ötven évben a mezőgazdasági termelésre is kiható klímaváltozásokkal kell számolnunk a fosszilis energiahordozók elégetésén kívül elsősorban is a szárazulatok talajainak szervesanyag veszteségeire vezethető vissza. Stuvier (1978) szerint a földfelszín szerves szénkészletei 1850 és 1950 között több, mint 100 gigatonnával csökkentek (100 milliárd tonna)”. Ez a mennyiség megközelíti az ebben az időszakban elégetett szén mennyiségét.

A légkör üvegházhatású gáz terhelésében a talajművelés a műtrágyázáson keresztül is szerepet játszik. A talaj természetes biodinamikájához tartozik, hogy a fölösleges mennyiségben jelenlévő nitrogént a denitrifikáció eltávolítja a talajból. Oxigén hiányában a fakultatív anaerob baktériumok nitrátlégzésre térnek át, ennek segítségével égetik el a szervesanyagokat. A denitrifikációban ezért a nitrit és nitrát nitrogén-monoxiddá, dinitrogén-oxiddá és nitrogénné redukálódik. A talajból távozó nitrogén gázok kb. 10%-a dinitrogén oxid.

Paul Crutzen Nobel-díjas fizikus vizsgálatai szerint, a  nitrogén műtrágyák kb. 3-5 %-a nitrogén-oxid formájában a levegőbe kerül. A dinitrogén-oxid a világ harmadig legjelentősebb emberi tevékenységből származó ÜHG-a, a potenciális globális felmelegedésre 296-szor van nagyobb hatása, mint a CO2-nak, és az atmoszférában való tartózkodási ideje is kb. 120 év. Az ipari forradalom óta az levegőben levő koncentrációja 17%-szeresére növekedett, többnyire a monokultúrák elterjedésének köszönhetően.

Régen úgy gondolták, hogy a denitrifikáció káros folyamat, mert csökkenti a talaj nitrogéntartalmát. Ezért is erőltették a talaj fokozott szellőztetését, hiszen a talajlazítás során felvett oxigén csökkenti a denitrifikálók aktivitását. Valaki úgy gondolhatná, hogy ez nagyon jó, így legalább kevesebb dinitrogén-oxid kerül ki a levegőbe. Ám ha a denitrifikáció nem távolítja el a fölösleges nitrogént, akkor a nitritek, nitrátok a talaj és talajvíz, majd élővizek nitrátosodásához járulnak hozzá.

A denitrifikáció szerepe azonban pont azáltal nélkülözhetetlen, hogy az ember mesterségesen fixál nitrogént a levegőből, s nitrogén műtrágyák formájában azt bejuttatja a talajba. A túlzott műtrágya használat vezet a nitrogénfölösleghez, s fokozódó denitrifikációs aktivitáshoz. (A növények gyökerei által felvett nitrogénműtrágya hatékonysága kb. 37-46 %-os, a foszforműtrágyáé igen alacsony, kb. 3-8 %-os. - Mackensen et al., 2000). Végül tehát így lesz a műtrágyázásból fokozódó üvegházhatás. Ha pedig ezt a rossz tulajdonságot szeretnénk az oxigén jelenlétével kiküszöbölni, akkor pedig éppen több szenet mobilizálunk.

Egyesek szerint a szervesanyagoknak a legjobb és leggazdaságosabb felhasználása, ha talajba forgatásuk révén a talaj humuszvagyonát gyarapítják, hozzájárulnak a talajélet és szerkezet fenntartásához, és a növények táplálásához. Természetes körülmények között senki sem szántja be a talajfelszínre jutó növényi vagy állati maradványokat, azok ősszel puha, meleg takarót képeznek a talaj felszínén, és ez a takaró folyamatosan védi a talajt a külső hatásoktól: a kiszáradástól; a tömörödéstől; a tápelemek kimosódásától; a víz eróziótól és deflációtól. A talaj takarójából azután  élőlények közreműködésével stabil talajmorzsák  keletkeznek, amelyek biztosítják a talajképződést, s a szerves-anyagok hosszú távú hasznosíthatóságát. Ezzel szemben a talajba forgatott tarlómaradék, de akár istállótrágya is nagyon hamar degradálódik a talajban főleg az ott folyó felgyorsított oxidáció miatt, ezért nem javítja a talaj szerkezetességét, legfeljebb tápelemek forrásaként szolgál rövid ideig. Bizonyos körülmények között az is előfordulhat, hogy mikrobiális bontásuk fitotoxikus anyagokat szabadít fel.

Világosan kell tehát látni a különbséget a között, hogy a szerves-anyagokat a talajba juttatjuk, vagy azokat a talaj felszínén megtartva, biztosítjuk a talaj védelmét és folyamatos megújulását. A műtrágyák megfelelnek ugyan rövidtávon tápelem forrásnak, jó hozamfokozók, de a talaj szerkezetességét nem képesek javítani. Hosszú távon tehát nem lehet nélkülözni a talaj fenntartásához vezető természetes folyamatokat, amelyeket a talajban élő nagy mennyiségű és változatos élet tart mozgásban.

Teljesen nyilvánvaló, hogy amit elveszünk a talajból, azt oda vissza is kellene adni megfelelő formában, hogy a tápelemek körforgása biztosított legyen. Ám nem elég, hogy elvesszük az élelmiszerként megtermelt alapanyagokat, de újabban még a növényi maradványokat sem juttatjuk vissza, hanem inkább energianyerésre használjuk fel. Sőt, sokszor az élelmiszerként megtermelt táplálék is energiaforrássá válik, mint pl. a kukoricából un., bioetanol, vagy a repcéből un., biodízel lesz.

Amit megettünk, és amit szükségszerűen kiürítünk, az sem kerül vissza arra a helyre ahonnan származik. Szennyvíz lesz belőle, amelyet szennyvízelvezető rendszereken keresztül vezetünk el a szennyvíztisztítókig, és nem kevés energia ráfordítással a szerves anyagokat elemei összetevőire bontjuk. Mivel a talajban lévő szervesanyagokat folyamatosan kihasználjuk, így a talajban lévő élő biomasszától elvesszük a táplálékot, és annak mennyisége vészesen lecsökken. Míg egy természetes erdei ökoszisztémában akár 30 tonna élő biomasszát mérhetnénk meg egy hektár területen, addig 2-4 tonna lenne ez a mennyiség egy szántóföldön. Nos, ennek az életnek a hiánya nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a talaj mennyiségi és minőségi értelemben is pusztul, mi pedig a talaj mesterséges javítására szorulunk.

Talán érthető ezek után, hogy miért is szükséges javítani a földművelés gyakorlatát, akár a szántóföldön, akár kiskertünkben is történik az.

Előzmények

A jó sorsom úgy hozta, hogy a kilencvenes évek elejétől vidéken töltöttem életem szebbik negyedét, és kapcsolatba kerültem a földdel. 1999-ben a BAZ megyében található Szuhafőn kezdtem művelni egy évek óta felhagyott kertet, amelynek zöldséges kert része egy 10x50 méteres területen fekszik. Eleinte hagyományos módszerrel dolgoztam. Próbáltam ellesni a szomszédok kertművelési, növénytermesztési mesterfogásait, mert a magyar gazdálkodó híres volt arról, hogy gondos gazdaként bánik a jószágával. Magam is ástam, szántottam is, ahogyan azt láttam, és termesztettem is, ezt azt.

A kert teli volt gyommal, a talaj pedig agyagos kötött talaj volt. A talaj felszínt az eső hamar betömörítette, a talaj megrepedezett, folyamatos locsolásra volt szükség a tenyészidőben. A betömörödött talaj meggátolta a gyomok kézi eltávolítását, mechanikai úton, rotációs kapával kellett a talajt lazítani. Műtrágyát és a biogazdálkodásban nem engedélyezett vegyszereket soha sem használtam, a biogazdálkodás és a permakultúra néhány módszerét próbáltam ki a növénytársítás, és növényvédelem területén.

Mivel fenntartható fejlődéssel foglalkozom, az érdekelt, hogy a talajjal, hogy lehet fenntartható módon gazdálkodni, vagyis, hogy az sem mennyiségi, sem minőségi értelemben ne pusztuljon el. Mivel erdőt, mezőt járó ember vagyok, nem volt nehéz észrevenni azt a különbséget, ahogyan az ember illetve a természet műveli a talajt. Egyszer csak az jutott az eszembe, hogy az erdőben, de a réten is a talaj mindig be van takarva. Az erdőben a lehullott avar, a réten pedig az elsárgult fű takarja be. A szántó, a kert meg csupasz egész télre!

Mélymulcsozott talaj

Ismertem a mulcsozás módszerét, és azonosítottam az erdőn, mezőn történőkkel. Mivel lovakat tartok, enyhén trágyás szalma állt rendelkezésemre, amelyet mulcsként használtam fel. Az alom egy részét komposztáltam, ahogy az emberi ürülék is komposztlásra került egy kerti alomszékben. Ezeket zöld trágyával együttesen is újrakomposztáltam, és a keletkezés idejétől számítva nagyjából három-négy év múlva használtam fel a kertben. A komposzt jó szerkezetű, jól tartja a vizet, és egyenletesen, hosszú időn át adja le a tápanyagot a növények számára.

A nehezen művelhető talaj miatt egy idő után komposztból építettem bakhátakat és abba ültettem a termesztett növényeket. A komposzt hátak azonban hamar erodálódtak, év végére szinte eltűntek. Ezért a következő évben a bakhátak közét mulccsal töltöttem fel, amely megakadályozta a bakhát ellaposodását, és a mulcs segített a víz visszatartásában is. Mivel a gyom gyakran átnőtte a komposztot és mulcsot is, kartonpapírral takartam a talajt három hétig, majd kitakartam egy hétre, majd ezt még kétszer megismételtem addig, amíg az évelő gyomok gyökeréből sikerült a tápanyagot kimeríteni. A későbbiekben a papírra raktam a bakhátakat és kitöltő mulcsot is. Közben észrevettem, hogy a takaró alatt a talaj fellazul, élőlények sokasága telepszik meg, a takarás alatt a talaj nem szárad ki, fölöslegessé válik a locsolás.

A bakhátak közét vastagon kitöltő mulcs használata vezetett el ahhoz a gondolathoz, hogy mi lenne, ha az egész kertet ősszel ilyen vastagságú, 50-60 centiméter mulccsal takarnám be. Ennek az irracionális gondolatnak, mint a későbbiekben kiderült volt ésszerű alapja. A hagyományos, sekély mulcs hátrányait megtapasztaltam. A mulcs meggátolja, hogy a talajt a napfény felmelegítse, a talajhőmérséklet később lesz alkalmas a magok csírázására. A sekély mulcs nem elég nagy tömegű ahhoz, hogy az egész évben lehulló csapadékot magába tudja raktározni a szárazabb nyári időszakokra. Az alkalmazott mulcsféleségek (szalma, széna, papír, fakéreg) a magas karbon-, alacsony nitrogéntartalmuk miatt nem alkalmasak a komposztálódásra, a levegő oxigénjének hatására hamar degradálódnak a felszínen, anélkül, hogy belőlük elegendő humusz képződne.

Ezért hozzákezdtem a talaj mélymulcsos takarásához, anélkül, hogy a talajt ástam, vagy szántottam volna. Eleinte a lovak alól kihordott almot szétterítettem a már említett módszerrel gyomtalanított felszínen, 50-60 cm vastagságban, majd némi gondolkodás után a következő rétegrendet alakítottam ki. 20 centiméter laza rétegű szalmát terítek szét szeptember végén-október elején. Erre a keletkezés ütemében hordom ki az istálló almot, 30 cm vastagságban, majd ezt is 10 centiméter szalmával fedem le.

A rétegrend kialakításának indoka, hogy az alomban lévő trágyából az esővíz ne mossa a talajba a nitrogént ammónium-nitrát formájában, hanem az a magas széntartalmú szalma nitrogéntartalmát gyarapítsa, hogy ott a nitrogén-szén elegyaránya megfelelő legyen a komposztálódáshoz. Így tavaszra egy komposztálódásra alkalmas homogén elegy alakul ki a felszínen, amely a kora tavaszi időszakban a komposztálódás nagyjából két hónapig tartó termofil és mezofil időszakában hőt termel, amely hozzájuttatja a talajt a gyorsabb felmelegedéshez, kiküszöbölve ezzel a sekély mulcs hátrányát.

A mélymulcs a tél során megakadályozza, hogy a talaj megfagyjon, és a talajélet aktivitása lelassuljon. A mélymulcs alatt folyó aktív élettevékenységeknek köszönhető, hogy a talaj tavaszra minden talajlazítás nélkül is felpuhul, és alkalmassá válik az ültetésre. Természetesen újra hangsúlyozni kell a mély takaró réteg szerepét a csapadék tárolásában, amely azt is megakadályozza, hogy a csapadék lefolyjon, kimossa a talajban található tápanyagokat, illetve, hogy a talaj betömörödjön az esőcseppek mechanikai hatására.

Tavaszra a mélymulcs a téli időjárási viszonyoknak megfelelően tömörödik, vastagsága csökken. A vegetációs időszakban megvédi a felszínt a taposás, és esőcseppek mechanikai tömörítő hatásától, tárolja a csapadékot, és megvédi a növény gyökerét a talaj felszínén tapasztalható napi hőingadozástól, amellyel egy lényeges stressz faktort kapcsol ki. A napi hőingás a talaj felszínén a mulcs alatt tized fokokra csökken. A nyár során a komposztálódás un., felépülési szakasza őszig befejeződik. Ősszel a talajtól számítva 50-60 centiméter vastagságban, újabb takaró réteg kerül kialakításra, hasonlóan, ahogyan az erdőben és mezőn is a lehulló avar, elszáradó vegetáció betakarja a felszínt ősszel.

Sokan kérdezik, hogy minden évben szükséges-e ezt a vastag réteget kialakítani. A jelenlegi gyakorlatomban kétféle módszert alkalmazok. Egyrészt a talajtakaró vastagságát a talaj felszínétől számolom, és az mulcsból kialakult humusz vastagságát levonom a takaró vastagságából, így évről évre csökken a takaró vastagsága. Mivel azonban ezt nem célszerű a sekély mulcs szintjére csökkenteni, ezért tavasszal a helyben keletkezett komposztból bakhátakat alakítok ki, és a bakhátak közét töltöm fel mélymulccsal.

Ennek a kétféle megoldásnak a létét megkívánja a növények ültetése is. Sokan nem tudják elképzelni, hogy lehet ebbe a tekintélyes vastagságú mulcsba magokat, növényeket ültetni. A mélymulcs azonban kiválóan alkalmas gumók, palánták, sőt nagyobb magvak ültetésre is. A burgonya gumója harminc centiméter mélyre kerül a mulcsba tavasszal, anélkül, hogy a talajjal érintkezne. A felszedésig, amit itt szó szerint kell érteni, több gondoskodást már nem is igényel, itt ha akarnánk sem tudnánk kapálni, vagy töltögetni. A növény viszont meghálálja a laza mulcsot, és kellő nedvességet. Az uborka, paradicsom, paprika, káposztafélék, zeller palántái, torma hajtása, stb., ugyancsak a mélymulcsba kerülnek elültetésre.

Az apróbb magoknak, pl. répa, petrezselyem, hagyma, salátafélék komposztból építünk tetszőleges mélységű bakhátakat, amelyek közét mélymulccsal takarjuk. A nagyobb magvak, bab, borsó, kukorica a mélymulcsban kilakított ültető árkokba kerülnek. Ekkor a mélymulcsot egy vasvilla segítségével széthúzzuk a humusz felszínéig. A magokat erre a felszínre helyezzük, majd néhány centiméter mulccsal visszatakarjuk. A növény növekedésével párhuzamosan takarunk vissza, emeljük a takaró magasságát, a növény dőlésének megakadályozása érdekében.

A tisztánlátás érdekében lépésről lépésre újra leírom a folyamatot:

1. A talajt nem ássuk fel, és nem szántjuk.

2. Az évelő gyomok végleges eltávolítása takarásos módszerrel. Kartondobozok anyagával takarok három hétig. Elég a felszínen a gyomokat letaposni, lehengerelni, nem kell eltávolítani. Egy hét kitakarás után három hét takarás történik újra, majd ez ismétlődik addig, amíg a gyomok már nem hajtanak ki a kitakaráskor. Ne akarjuk az egész kertet egyszerre gyomtalanítani, mert akkor az évben nem termelünk semmit sem. Türelmesek legyünk, ésszerű méretű kertrészletben kezdjünk hozzá!

3. A gyomtalanított területeket ősszel letakarom 50-60 centiméter mély mulccsal, aminek a rétegrendje 20 cm szalma, 30 cm istálló alom, 10 cm szalma. A takaró karton maradhat a mulcs alatt. Először az egész területet leterítem 20 cm vastagon szalmával, majd az alom a keletkezés idejében kerül kihordásra, de a fagyok beálltáig általában befejeződik. A 10 cm vastag szalma takaró folyamatosan kerül a helyére. Figyelem! Ez a rétegrend fontosnak tűnik az eddigi megfigyelések szerint, a más összetevőkkel, kukorica szár, széna, kecsketrágya, tehéntrágya végzett kísérletek eddig nem hozták az elvárt eredményt. Lehetséges, hogy a későbbiekben a rendszer majd beáll.

4. Tavasszal a mélymulcsba ültető árkok kerülnek kialakításra úgy, hogy egy vasvillával széthúzzuk a mulcsot de nem hatolunk a talaj felszínéig. Ezzel a módszerrel gumókat, palántákat, vegetatív módon szaporítandó hajtásokat, gyökereket ültetünk el. A talaj felszínéig hatoló ültető árkokat a nagyobb magvak számára alakítjuk ki, amelyeket a felszínre helyezünk, és mulccsal betakarunk kellő mélységben. Az apró magvak számára a mélymulcsból keletkezett komposztot kapával összehúzzuk bakhát formára, és a bakhátak közét visszatöltjük mélymulccsal. A talaj mulccsal történő borítása folyamatos az évben!

5. Ősszel feltöltöm a nyáron leapadt mulcsot, amely a komposztálódás miatt töpped. Hasonlóan járok el, mint az erdőben történik, amikor az ősszel lehulló levelek ráhullnak az előző évi avarra. A már leírt rétegrendet alakítom ki, a vastagságát mindig az eredeti talajfelszíntől számítom.

Eredmények:

Bőtermő kert

A talaj téli takarása fölöslegessé tette az ásást, szántást, hiszen az ötven-hatvan centiméter vastag mulcs alatt az élővilág fellazítja (felássa) a talajt. Ennek haszna, hogy nem kell gépi erőt használni, nincs üzemanyag-felhasználás, és ebből származó emisszió. A talaj takarása meggátolja a szél és vízeróziót.

A talaj takarása kizárja a talaj fagyását, vagyis a talajélet egész évben aktív. (a mulcs vastagsága a fagyhatár szerint lett meghatározva) Mivel a talaj nem hűl le, a vegetációs időszak korábbra tevődik, a magok keléséhez szükséges talajhőmérséklet hamarabb biztosított, egyrészt mert a talaj nem fagy meg, másrészt a komposztálódás biztosít egy megfelelő hőmérsékletet (szemben a sekély mulccsal, amikor a mulcs nem zárja ki a fagyot, de késlelteti a talaj felmelegedését a napfény melegítő hatásának kizárása miatt). A takaró miatt egész évben kiegyenlítettebb a talajfelszín hőmérséklete, ami meggátolja a fagyváltozékonyság miatti felaprózódást, porosodást.  

A puha takarás még lejtőn is,  meggátolja a csapadékvíz lefolyását, az utolsó csepp csapadék is a talajba szivárog. A mulcs lehetővé teszi a víz tárolását, csak a teteje szárad ki a takarónak, és biztosítja a vízellátást az egész vegetációs időszakban. A lényege, hogy a vegetációs időszakban hiányzó kb. 200 mm csapadékot a vegetációs időn kívül raktározzuk el.

A takarás előnye a gyomok távol tartása is. Ugyan itt is átnőnek, vagy a mulcsból kikelnek gyommagvak, de ezek eltávolítása nem ütközik nehézségbe a laza szerkezet miatt. A gyomosodási nyomás is sokkal kisebb, nagyjából az eredeti 20%-a. A talajból átnövő gyomokat akkor tudjuk megakadályozni, ha az említett talajtakarást lelkiismeretesen elvégeztük.

Jelentősen nőtt a talajélet, az erős és egészséges növények, illetve az alkalmazott növényszaporítási módszerek, biztosítják a kisebb kártételt. A legjobb növényvédelem az egészséges növény, és ehhez a stresszmentes környezet vezet. A takarásos módszer csökkenti a stresszt, mivel kiegyensúlyozza a talaj felszínének a napi hőingodozását, és folyamatosan biztosítja a megfelelő nedvességet. 

Jelentősen növekedett a növényi szerves-anyag produkció, nőttek a termésátlagok, az agyagos kötött talaj tetején vastag humuszréteg képződött, ami a bolygatás hiányában nem pusztul el évről évre.

Javult a talaj szénháztartása, javult a szénmegkötés, és csökkent a közvetlen és közvetett széndioxid emisszió is (nincs szénveszteség, mert a talajt nem szellőzteti át a szántás, ásás). Nincs szükség külső energiabevitelre, sem közvetlenül, sem közvetetten, pl. műtrágya formájában.

A módszer számos, a biogazdálkodásban és a permakultúrában használt fogással egészül ki, illetve az egyes növények termesztése esetében saját módszerek is fejlesztésre kerültek. A zöldséges kert természetesen része egy nagyobb kertnek, a keretezését gyümölcsfák adják.

Néhány további megjegyzés:

Komposztdomb

Sokan kérdezik a kártevőket, feltételezve, hogy a csigák, lótetvek, stb., elszaporodnak a mélymulcsban. Ennek az ellenkezőjét tapasztaltam. Korábban a kertemben volt csupasz csiga, de azok egy idő után eltűntek. A csiga a hűvös, nyirkos helyeket szereti, itt viszont a komposztálódás miatt meleg van, amit a csiga elkerül. A lótetű a tömörödöttebb, szerves anyagban gazdag talajban él, ez túl laza a számára, még nem találtam benne egyet sem. Ahogyan  vakondnak is túl laza a mélymulcs. Ezek a táplálékláncban nélkülözhetetlen emlősök nem tűntek el végleg, csak kiszorultak a kert más részeire.

Mások, akik nem a leírt rétegrendet követték panaszkodtak a csupaszcsigák miatt. Valószínűsítem, hogy ezekben az esetekben nem indult meg a komposztóládás, vagy nem telt el elég idő ahhoz, hogy a rendszer önszabályozóvá váljon.

Ez nagyon fontos! A mélymulcsos módszer nem „látványpékség”, amely az első perctől kezdve csak előnyöket csillogtat. Türelmes embereknek való, akik képesek legalább négy éven keresztül következetesen kitartani a módszer mellett, amíg a rendszer önszabályozóvá válik.

A tulajdonos nem fogja megtapasztalni azt a gyors növekedést, amit tápoldatokkal, műtrágyákkal lehet biztosítani. A komposzt lassan adja le a tápanyagokat, eleinte a növény fejlődik, de lassan növekedik. A növekedési erély később nő meg, ha türelmesek vagyunk, akkor megvárjuk a végeredményt.

Türelem kell a „kártevőkkel” szemben is. A talajtakarás kezdetekor nagyon felszaporodtak a pockok, ők végezték el a talajlazítás javát. És néhány növény is áldozatul esett. Később azonban megtelepedett a kertben az erdei sikló. Ezt egy kőrakással segítettem elő, amely azóta is kiváló élőhely. Mára tűrhető szintre csökkent a pockok jelenléte, ahogyan más élőlények is féken tartják egymást. Bízhatunk abban, ha magára hagyunk egy rendszert, nem nyúlunk bele vegyszerekkel, akkor az önszabályozóvá válik. Ehhez azonban türelem, és a természetbe vetett bizalom kell.

A módszer legnagyobb ellensége a megszokás. Megszoktuk, hogy a földünkön gyomtalanul, szépen bekapálva állnak a különböző kultúrnövények sorokban ültetve. A mélymulcs ezzel szemben a rendetlenség látszatát kelti, nem beszélve a foltokban, vagy egyenként telepített növényekkel, az itt-ott feltörekvő gyomokkal, az egyenletlen terepszintekkel.

A módszer kétségen kívüli nehézsége, hogy honnan szerezzük be a mulcsnak valót, nem beszélve arról, hogy az a szerves anyag ott is kellene, ahonnan elveszik. Ha mindenhol mulcsolnának, akkor annyi mulcs jutna csak helyben, amennyi elhalt biomassza ott keletkezik. Így van ez az erdőben, mezőn is, ám a talaj bolygatása nélkül ott a talaj folyamatosan megújul, nem pedig pusztul. Ez esetben tehát minden rendben lenne, annak ellenére, hogy a mélymulcsos módszert nem lehetne alkalmazni.

Sajnos azonban az elhalt biomasszát ma  vagy bedolgozzák a talajba, vagy összegyűjtik, és egyre gyakrabban elégetik. Egyik esetben sem marad takaró a felszínen, amely a talaj védelmét biztosítaná. Más esetben a szerves anyag hulladéklerakókon végzi, vagy valamelyik faluszélen rothad el, különösebb hasznosítás nélkül. Ma szinte minden településen, ha kell, ha nem, gépi erővel vágják a „gazt”, amúgy a vegetációt. Ha már ezt teszik, mi lenne ha a talajt védené, gyarapítaná?

Ma már a mélymulcsos módszert úgy fogom fel, mint a felszínen történő komposztálást, ahol nem felfelé növesztünk egy komposztdombot, hanem szélességben és hosszúságban. Az alomnak valót összegyűjtjük a szántóföldről, felhasználjuk az almozásban, majd pedig komposztáljuk, úgy, hogy közben a talajt is takarjuk. Ha valaki egy ilyen élethelyzetben van, akkor talán ez a leginkább fenntartható bánásmód az erőforrásokkal.

És még valami, amit már a szerkesztő fűz hozzá:

Félreértések elkerülése végett: a mélymulcsos módszer is egy lehetőség a sok közül. Nem ez az (egyedüli) üdvözítő módszer.
Arra mindenesetre jó, és kell, hogy elgondolkozzunk azon, hogyan tudjuk mi segíteni a Földanyát azon a kis területen, ami nekünk rendelkezésre áll (házikertekre gondolok elsősorban, és nem sokhektáros szántókra).
Ha ez - vagy bármelyik másik - módszer eredményesen gyógyít nálam, akkor az nekem biztosan jó, azok között a körülmények között, amik az én kertemben megtalálhatók (talajösszetétel, csapadék, szélirányok, szalmaforrás, trágyaforrás stb.). Viszont lehet, hogy pontosan úgy lemásolni épp eke miatt nem lehet 100 km-rel arrébb, mert ott minden más lesz.
Ez csak gondolatébresztő. Az utat mindenkinek magának kell bejárni...
 
És végül egy fórum, ami kimondottan ezzel a témával foglalkozik, benne sok érdekes felvetés, és - természetesen - Gyulai Iván válaszai is a kérdésekre. Érdemes átböngészni!

A Szer-Etet Konyha a Facebookon is ott van

Hogyan változtatták meg a farkasok a folyókat?

Minden összefügg mindennel - nagyon sokat halljuk ezt a mondatot, aztán vagy elhisszük, vagy nem.

Pedig ha jól belegondolnánk, akkor magunk is rájöhetnénk, hogy ez nagy igazság... és akkor is működik, ha nem vesszük észre, vagy nem veszünk róla tudomást.

A modern ember hajlamos arra, hogy a dolgokat csak a maguk önállóságában vizsgálja, kiemelve a természetes környezetéből, elvágva az összefüggések szálait. Aztán, amikor rádöbben arra, hogy ezek a szálak visszaépülnek, és megint kerek lesz a világ, akkor csodálkozik egy nagyot.

A lenti film arról szól, hogy a Yellowstone parkba viszetelepültek a farkasok, és ettől felbolydult a park élete, megváltozott a növény- és állatvilág, sőt, még a folyók is megváltoztak.

Az okokat és az összefüggéseket most nem sorolom fel, meg kell nézni a filmet.

Nem kell sok ahhoz, hogy belássuk, ha egy rendszerből hiányzik egy fék, akkor az a rendszer felborul.  Esetünkben a farkasok jelentettek egy féket, s amíg nem voltak a rendszer részei, addig a rendszer megvadult - de ez csak akkor lett világos, amikor a fék visszakerült és elkezdett dolgozni. A fék hatása pedig "döbbenetes", annyi mindenre hat, gyakorlatilag a teljes rendszerre.

Pedig ugye nem is gondolnánk, hogy a szarvasok számának visszaállása egy "normális" szintre lehetővé teszi, hogy a növényzetnek is legyen ideje visszanőni, hisz nem legelik le, és a helyreállt növényzet egy sok más állatnak ad életteret, ezek aztán további növényeket hoznak vissza a rendszerbe, és így visszaáll a természetes egyensúly.

A film végkövetkeztetése kicsit hasonlít arra a megállapításra, amit brit tudósok tettek pár évvel ezelőtt - ezekről egy időben az egyik hírportál rendszeresen hírt adott -, amikoris meglepődtek, hogy sokkal jobb lesz a termés, ha a földre érett istállótrágyát juttatunk ki. Olyan régen használ a nagyüzem műtrágyákat, hogy teljesen feledésbe merült, hogy ezek megjelenése előtt hogyan javította az ember természetes módon a talaj termőképességét. (Amiről meg kell jegyezni, hogy ez valójában nem a termőképesség JAVÍTÁSA, hanem annak VISSZAÁLLÍTÁSA, azaz, amit a terményekkel kivettünk a talajból, az vissza is kerüljön.)

Régen még tudott volt - a nagyüzemben is -, hogy a teljes körforgás, a rendszer abból áll, ha a növényi felesleget az állat felhasználja, és az állati felesleget meg a növény használja fel (azaz vagy megetetjük az állattal, vagy aláalmozunk stb., a keletkezett trágyát meg visszajuttatjuk a termőföldre).

Újra kell tanulnunk meglátni az egézset, az összefüggéseket. Sajnos az iskolában is a részleteket tanítják, és nem láttatják az összefüggéseket az egyes területek között. Pedig ha ez meglenne, sok bajunktól megszabadulhatnánk, mert tudnánk, mi, mivel függ össze, minek mi a hatása...

A Szer-Etet Konyha a Facebookon is ott van!

Etetnek bennünket...

Néhány napja egy olyan cikkbe futottam bele, amiben egy amerikai okos bácsi azt taglalta, hogy a kenyér halálos méreg, mert van valami a búzában, ami már nem emlékszem mivé alakul és mit csinál a szervezetben, lényeg, hogy messzire kerüljük el a búzát. Nem is a részletek a lényeg, hanem maga a megközelítés.
Nem csak a kenyérrel kapcsolatban, hanem úgy általában, amikor valaki, valahol kiszúr magának egy élelmiszert, és arról jól megmondja a magáét, hogy miért is nem lenne szabad azt enni.

Mi a baj általában ezzel a megközelítéssel? Valami olyasmi, mint a „nyugati” orvoslással, hogy csak egy dologra figyel oda, kiragadva a nagy egészből. Attól függően, hogy ez ember hol él a Földön, ott milyen táplálékhoz jut hozzá, sok népcsoport eszik valamilyen kenyérfélét. Van, ami hasonlít ahhoz, ahogyan mi ismerjük a kenyeret, van, ami nem, az alapanyag meg attól függ, hogy milyen kenyérnek való terem meg azon a tájon.
Ez a kenyér beépül az étrendbe, ami sok-sok évszázad alatt alakult ki valamilyen „szabályrendszer” alapján. Ezt a rendszert meghatározza az éghajlat, a talajviszonyok, a csapadék mennyisége, az esetleges vallási előírások, az alapanyag eltarthatósága és még sorolhatnánk.
Foglalkozzunk most csak a búzakenyerünkkel, nem tudományos, csak „filozófiai” szempontból.
Gabonát már régen termesztünk. Kenyeret már régen eszünk. Hol többet, hol kevesebbet, de nálunk a kenyér, illetve a búza(liszt) a táplálkozás fontos része. Van, a ki jól elvan kenyér nélkül, van, aki mindenhez kenyeret eszik, ez azonban jórészt nevelés, berögzült szokás kérdése is lehet, és nem tudatos táplálkozásé. Személy szerint én kenyeres ember vagyok, számomra fontos a kenyér.
 

Abban van némi igazság, hogy bármelyik kiválasztott táplálékról meg lehet mutatni, hogy káros lehet – a mértéktelen fogyasztás megbetegíthet, a rossz minőségű alapanyag felhasználása szintén betegséghez vezethet és sorolhatnánk. Abban is van igazság, hogy hát a régiek is mennyi kenyeret ettek, és mégsem betegedtek meg tőle.
Hol van akkor az igazság? Van-e egyáltalán igazság?
Szerintem nincs igazság, és az is odaát van.
Azt kell szem előtt tartanunk, hogy a régiek milyen körülmények között termelték meg a búzát? Sem műtrágya, sem vegyszerek, sem kiszipolyozott talaj nem volt, a termés mindig teljes értékű volt, tartalmazott minden szükséges „hozzávalót”, és bár laboratóriumok nem voltak, hogy megnézhessék, minden benne van-e, nem is kellett, egyszerűen tudták, hogy az a búza jó. Tudták, mikor kell betakarítani, mikor volt – eltarthatóság szempontjából – teljesen érett a kalász, hogyan tárolja, hogyan őrölje, őröltesse, melyik lisztet mire fogja használni és így tovább. Mint minden másban, itt is megvolt a teljes kör,
A modern ember – és itt elsősorban a mi korunk emberére gondolok – ezzel szemben műtrágyázott, vegyszerezett, kiszipolyozott talajon termett, csekély beltartalmi értékkel rendelkező gabonához illetve liszthez jut hozzá. Köszönhetően a nagyüzemi mezőgazdaságnak. Sajnos napjaink nagyüzemi gazdálkodása teljesen eltávolodott a természeti folyamatoktól, az elsődleges cél a minél nagyobb hozam és a minél nagyobb profit – bármi áron. Az sem számít, ha a fogyasztó végső soron silány terményt kap, amiből silány élelmet tud előállítani.
Mivel nem csak a búza „silány”, hanem az összes nagyüzemben termelt termény, így bármiféle összetételben is fogyasztja a modern ember az ételét, valami mindig fog belőle hiányozni, mert a kiinduló növény – és állat – azt eleve nem tudja beépíteni a szervezetébe, tehát onnan a mi szervezetünk sem fogja tudni beépíteni a miénkbe.
Végső soron a modern betegségek egy jó része visszavezethető az elégtelen táplálkozásra – nem is mennyiségi, hanem minőségi alapon. Minőségi éhező a modern ember.
Mivel nincs minden benne a búzában, amire szüksége lenne, elképzelhető, hogy a benne lévő alkatrészek egyike-másika káros hatást fejt ki a szervezetre, mert a hiányzók miatt „burjánzani” tud, míg ha teljes értékű lenne a búza, akkor az alkatrészek egymást kordában tartják.
 

A hiányzó alkatrészek pótlására kísérlet a műtrágyázás, de a nevében benne van, hogy MŰ, és nem valódi, és a valódi, élő szerveztek a mű dolgokkal igazából nem sokat tudnak kezdeni. (Hasonló a helyzet a táplálék-kiegészítőkkel, melyek szinte teljesen mesterségesek, végső soron ugyan olyanok, mint a műtrágya, csak ezt velünk etetik, és mivel Műanyagok, élettelenek...)
Arról se feledkezzünk meg, hogy napjainkban „alapértelmezésben” csak fehér liszthez lehet hozzájutni (BL55), az egyéb liszteket úgy kell levadászni, és sokszor ezek aránytalanul túlárazottak, legtöbbször az aktuális táplálkozási divatirányzatnak megfelelően. És nem is minden liszt alkalmas minden célra.
Még lehetne egy sor dolgot előhozni, de a célom csak annyi, hogy gondolkodásra késztessem az olvasót. Gondoljuk végig a lehető legtöbb körülményt, amikor egy cikkben valamely élelmiszer káros – avagy túlzottan hasznos!! – mivoltáról olvasunk.
No és mit lehet tenni annak érdekében, hogy a helyzet megváltozzon…?
A lehető legtöbb dolgot nekünk magunknak kell megtermelnünk, mégpedig úgy, hogy visszatanuljuk – amíg még lehet, van kitől – a régiek tudományát. Ha magunknak termelünk, akkor a nagyüzemi termelésben megszakadt normális körforgást helyreállítsuk, ezzel meggyógyítsuk kertünk talaját, helyreállítsuk a televényréteget, ezzel biztosítva, hogy a kerti növényeink ismét teljes értékűek legyenek. Ha van rá lehetőségünk, tartsunk néhány tyúkot, nyulat, kecskét, így tényleg a kerti körforgás is helyreáll, füvet sem kell nyírni, tojásunk is lesz, a konyhai maradék is eltűnik és hasznosul, a húst pedig lábon kell tartani, és nem a fagyasztóban.
A falusiaknak is újra kell tanulni a falusi életmódot, mert a legtöbb falusi városiasan él, a boltban vesz meg mindent, ahelyett, hogy amit csak tud, maga termeljen meg, állítson elő. Ha keletkezik némi fölösleg, azt meg csereberéljék el egymás közt.
A városokban is terjednek a közösségi kertek, ahol néhány négyzetméteren lehet csodákat művelni, és ha a panellakónak jutott egy kis erkély, az szintén alkalmas pár dolog megtermelésére. Géczy Gábor azt mondja, ha csak a fűszereket – azaz a Főszereket – magunk termesztjük, már azzal is nagyon sokat tettünk.
Mindezekről már írtam itt a blogon… és még fogok is.

A Szer-Etet Konyha a Facebookon is ott van!

A humusz, azaz a televényföld - I.

Nagyon leegyszerűsítve a kérdést, a humusz, azaz a televényföld a talaj azon része, ami lehetővé teszi a dús növényzet fejlődését. Ez a televény meglehetős lassan képződik, viszont nagyon gyorsan megsemmisül(het) a felelőtlen gazdálkodásnak köszönhetően.

Az a mód, ahogyan a nagyüzemi mezőgazdaság napjainkban működik és használja a termőföldeket, az egyáltalán nem használ a televény fennmaradásának. A hatalmas, ugyanazt a növényt tartalmazó táblák, a műtrágyázás, a növényvédő szerek tömeges alkalmazása, és nem utolsósorban a növénytermesztés és az állattenyésztés szétválasztása hatalmas károkat okoz a televénynek. Ehhez jön még a városok terjeszkedése, az útépítések, erdőirtások és még számtalan dolog, mely mind-mind a televényterületek csökkenéséhez, pusztulásához vezet.

Erről szól az alábbi film:

A megoldásról persze nem szól - sajnos. De még a megoldás felé vezető első lépésekről sem. Persze az is valami, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy mennyire fontos a televény.
Arra hiába várunk, hogy majd odafönt az okos bácsik és nénik megoldják ezt a kérdést, mert nem onnan fog jönni a megoldás. Nekünk kell megtenni az első lépéseket, kicsiben.
Talán a legfontosabb dolog az, hogy újra meg kell az embereket tanítani arra, hogy a legfontosabb dolog, hogy amit csak lehet, termeljenek meg maguknak. Annyit, amennyire lehetőségük van.
A falusiakat - főleg a fiatalabbakat, az ifjúságot - meg kell tanítani a föld művelésére, az alapvető fogásokra, el kell nekik mondani, hogy ez egy lassú dolog, siettetni nem lehet, és egy kísérleti, tanulási időszak az egy év, mese nincs. El kell érni, hogy a falusi kertekben ne - csak - fű teremjen, hanem mindeféle zöldség.

Meg kell nekik azt is tanítani, hogy a növénytermesztés mellett kell állatokat is tartani, velük együtt lesz csak teljes a mára széttöredezett körforgás (erről még lesz szó).

Meg kell nekik tanítani, hogy amit kiveszünk a földből, azt oda vissza is kell tenni, hogy a küövetkező növénynemzedéknek is legyen tápláléka, legyen miből gazdagítani a testét, ami majd minket fog táplálni. Ez a visszapótlás pedig csak olyan formában lesz eredményes, ami "élő", mert az élő szervezet csak az élőt tudja hasznosítani, a halott anyagot - MŰtrágya, vagy táplálékkiegészítő - NEM.

Meg kell nekik tanítani, hogyan kell hasznosítaniuk mindazt, ami a ház körül keletkezik - és napjainkban szemétnek hívjuk -, mert a visszapótlás egyik fő része ebből a "szemét"-ből származik.

Meg kell nekik tantani, hogy az elsődleges céljuk a saját maguk ellátása legyen, mert ez biztos, hogy messze nem fog annyi munkát igányelni, mintha árutermelésre rendezkednének be. Különben is, kicsiben kell elkezdeni, hogy kipróbálja az ember, hogy miből lehet esetleg nagyban folytatni - már csak a felesleges kudarcélmények, pénzkidobás, energiabefektetés stb. miatt is.

Fontos, hogy tanuljanak türelmet, kitartást, enélkül nem megy.

Mindenkinek fel kellene idézni, hogy milyen volt a nagyanyja főztje, amikor nem a boltban vette hozzá a hozzávalókat, nem tápos csirkéből volt a vasárnapi ebéd, nem holland krumplit, spanyol paradicsomot, marokkói paprikát, brazil cseresznyét ettek, mert minden megtermett a ház körül. Emlékeztetni kell őket, hogy sokkal egészségesebbek voltak, akkor is, ha a mai állapotokhoz hozzá vesszük a modern élet velejáróit (stressz, elektroszmog, légszennyezés stb.), mert igazi, élő ételeket fogyasztottak, ami a közvetlen környezetükben született és nem kilóméterek ezreiről érkezett a nagyboltba...

A városinak is el kell mondani, hogy valamennyi lehetősége neki is van, mert sok fűszer (FŐ-szer!!) cserépben is nevelhető, és a szobanövények egy részét lehet helyettesíteni fűszernövényekkel - nem csak szépek, hasznosak is.

Ha van olyan szerencsés a városi, hogy van erkélye, ott akár paradicsomot, paprikát, hagymát is nevelhet balkonládábanm dézsában.

Terjed a közösségi kertek hálózata, ott egész jó kis veteményest lehet kialakítani. Az egész évre való persze ezeken a helyeken nem fog megteremni, de legalább "szezonban" igazihoz jut így az ember...

A Szer-Etet Konyha a Facebookon is ott van!

Középpontban a vizeink - már megint

Nem lehet eleget beszélni a vízről. A földi élet víz nélkül - édesvíz nélkül - elképzelhetetlen. Sokan vetítik előre, hogy a vízért fog folyni a következő nagy háború. Sokan mondják, hogy rohamosan fogy, és rohamosan romlik az elérhető víz minősége.

Szennyeződnek a felszíni vizeink, a talajvíz, ami azért tűnik érthetetléennek, mert közben állandóan azt látjuk-halljuk, hogy egyre korszerűbb víztisiztító telepek épülnek, egyre több település kap csatornahálózatot, de akkor mégis mi a baj...?

Örszágh József professzor kutatómunkájának eredméyneibe enged betekintést az alábbi néhány kisfilm. Ezek után meg fogjuk érteni, hogy mi is a baj a vizeinkkel, hol, miben kell sürgősen változtatni anak érdekében, hogy a vízzel kapcsolatos bajokat orvosolni tudjuk.

A víz kérdése persze csak az egyik eleme annak a problémának, amit az (emberi) élet túlélése miatt meg kell oldani, és mint rendesen, ezt a kérdést sem lehet önmagában vizsgálni, mert itt is minden mindennel összefügg.

De most csak a vízre koncentrálunk, a többi egy másik írás témája lesz.

A Vízgazda film azt mutatja be, hogy míg a "kommunális hulladékot", immár tejlesen természetes módon különválogatva gyűjtjük, addig a szabályozás a szennyvizek esetében a mindent a csatornába elvet írja elő (ami kb. megfelel a "mindent a kukába" elvvel), ezzel hatalmas károkat okoz a vizeinkben, és tönkre teszi az élelmiszertermelést, mivel a termőréteg kimerül:

A Kegyedi rendszer a nemcsatornázott területek szürkevíz-kezelésének módját mutatja be (szürkevíz: a fekáliát nem tartalmazó szappanos víz):

A Teleső rendszer az esővíz felhasználásaának lehetőségeit tárgyalja:

Az alomszék a víz nélküli toalettek legújabb generációja, a film bemutatja a helyes használatot és az alomszék "termésének" az útját":

A teljes rendszer leírása, számításokkal, tapasztalatokkal, további kérdések tisztázásával együtt ezen az oldalon érhető el, ahol Ország Jóska bátyánkl közkinccsé tette kutatásainak eredményeit.

A Szer-Etet Konyha a Facebookon is ott van!

Ha elfogy az olaj...

Dr Tóth Ferencnek van egy előadása, amiben azt feszegeti, mit fogunk enni, ha nem lesz a traktorba üzemanyag.
A kép, amit felvázol, nem is olyan mulatságos, sőt... Annyira a kőolajra állt rá a teljes civilizáció, hogy a források kiapadása katasztrofális helyzetet idézhet elő, ha nem készülünk fel a lehető legteljesebben. Ha az olaj elfogy nem csak a traktorba nem fog jutni, de a teherautókba, repülőkbe, hajókba sem, és a szállítás megszűntével/akadozásával bajok lesznek egy csomó iparágban, amelyek vagy a kőolajat dolgozzák fel, vagy kőolajszármazékokat használnak, és hadd ne soroljam, gondoljuk végig.

Sőt, ő arról nem is beszél ebben az előadásban, hogy a kőolaj és szén ugyanaz a Földanyának, mint nekünk, embereknek a testzsír, azaz vésztartalék ínséges időkre (pl. betegségkor van a szervezetnek mit elhasználni az életben maradáshoz), és amikor a kőolajat feléljük, az kb. ugyanolyan, mint a zsírleszívás: ha beüt a baj, akkor nincs tartalék...
Hasonló gondolatokat feszeget - bár érzésem szerint sokszor kissé elbagatellizálva a kérdést - az Út a jövőbe oldal is egy cikkében.
Idézet a cikkből:
"30-40 éven belül, egyes becslések szerint jóval hamarabb át kell térni a hazai lakosság önellátásának kialakítására, a kertművelés és a kertkultúra újbóli „rendszeresítésére”. Erre nem csupán azért mutatkozik szükség, mert elfogy az olaj, és emiatt éppúgy összeomlik az intenzív agrárium, hanem azért is, mert egyes jóslatok szerint a világ termőföld készlete akár már 50-60 év múlva is kimerülhet, megszüntetve ezzel az addigra már amúgy is horrorisztikus áron történő mezőgazdasági termelést."
Szerintem nincsen ennyi időnk. Egyébként is, ha akkor kezd az ember kapkodni, amikor már ég a feje fölött a ház, akkor már régen rossz. Azonnal cselekedni kell. Ugyanis addigra, amikorra az olaj hiánya folytán érezhetőek lesznek a cikkben említettek, addigra a lehető legtöbb embernek képesnek kell lennie arra, hogy a szükséges élelem java részét elő tudja maga állítani, képben legyen arról, hogyan tud túlélni. Ha akkor kezd el kísérletezni, amikor már áll a bál, hát megnézheti magát.
A helyzet szerintem egyébként sokkal súlyosabb is lehet, mint ahogy azt a cikk sugallja. Mert az csak egy dolog, hogy nem jön a boltba a szállítmány, de pl. a városokban az el nem szállított szemét is egyre csak gyűlni fog. Vidéken könnyebb lesz elbánni a szemétel, már csak azért, mert az ínséges idők visszahozzák a régi időket, amikor gyakorlatilag NINCS szemét... mert minden a helyén lesz, a szemét pedig olyan valami, ami nincs a helyén.

Az sem szabad elfelejteni a "fölkészülés" kapcsán, hogy ez a kőolaj-kérdés csak az egyik szelete annak a tortának, amit az emberiség sütöget magának. Egy másik, de legalább ilyen fontos, ha nem A LEGFONTOSABB, amit a cikk épp csak megemlít, a talaj, a termőföld, a HUMUSZ kérdése. Ezzel a sérülékeny, viszonylag vékony talajréteggel alig foglalkozunk, pedig a humusz újratermelődése igen hosszú folyamat, amit egy pillanat alatt leromblunk, csak sok-sok év alatt hozható helyre. A nagyüzemi mezőgazdaság pedig erőteljesen humuszgyilkos technológiákat alkalmaz, amik rövid távon kedvezhetnek ugyan a nagy - ugyanakkor silány beltartalmű - terméshozamnak, hosszútávon azonban teljesen aláássák a fenntarthatóságot. Amit itt és most nem a most divatos, eu-s értelemben kell érteni.
Ez a fenntarthatóság azt jelenti, hogy hosszú távon, elegendő mennyiségben, és kiváló beltartalommal rendelkező terményeket kell termesztenünk, egészséges talajon, egészséges körülmények között.
Ehhez pedig csak az vezethet el, ha szakítunk az ipari rendszerekkel, és visszatérünk a hagyományos módszerekhez MINDEN TÉREN, és például nem feledkezünk meg arról, hogy a növénytermesztést és az állattenyésztést nem szabad szétválasztani egymástól, ezek szerves egységet alkotnak (és így nem az lesz a legfőbb probléma pl., hogy drága a takarmány, mert nem külön "készül", mint most...)
Úgyhogy fogjuk csak meg a kapát, ásót, gereblyét, és álljunk neki a kertnek.

A teljes írás az Út a jövőbe oldalon olvasható.

A Szer-Etet Konyha a Facebookon is ott van!

Kerek a világ... II.

Mivel folytonosan egy körforgásról beszélünk, mindegy, hol szakítjuk meg és kezdjük a folyamatokat vizsgálni

Nem lehet elégé hangsúlyozni, hogy amit kiveszünk a rendszerbe, azt oda vissza is kell juttatni. Ez a visszajuttatás szenvedett nem is kis csorbát az utóbbi évtizedekben, és emiatt jutottunk oda, hogy a répa tápanyagtartalma annyira lecsökkent - hiszen nincs miből felépítenie a répának ezt a tartalmat. Műtrágyából - táplálékkiegészítőből - nem lehet.
Olyan termelési módot kell találni - újra felfedezni - amivel a lehető legtöbb kivett dolog visszakerül a földbe: a kigyomlált zöldfélével a talajt takarhatjuk, ami ott zöldtrágya lesz, ugyanez a sorsa a kikapált gyomoknak, takarhatunk levágott fűvel, lehullott lombbal - ezekről sok-sok írás található a világhálón.
A növényi trágya mellett szükségünk van állati trágyára is, ezért - is - jó, ha tart az ember néhány tyúkot, nyulat, ezek termelnek olyan trágyát, amit a zöldfélékkel együtt ki lehet szórni a kertbe.
A komposzt-dombra ürített alomszék szintén hozzájárul a trágyázáshoz.
Mielőtt bárki megjegyezné, hogy az alomszékben mennyi minden "műanyag" is lehet, hát igen... bár a természet előbb utóbb megbirkózik ezekkel is a komposztálódás során részben a komposzt élővilága segítségével, részben a komposztálódáskor keletkező hő segítségével. A másik, és tán fontosabb dolog pedig az, minél inkább támaszkodunk a saját magunk megtermelte élelemre, és minél kevésbé fogyasztjuk a szupermarketek kínálatát, annál kevesebb lesz a műanyag az alomszékben.
Ami szintén segíti az alomszék tisztulását, az az, hogy minél egészségesebben táplálkozunk, annál egészségesebbek leszünk, és annál kevésbé kell a szervezetünket vegyszerekkel - gyógyszerek - mérgezni.

Tehát: kertművelés, megkeresni az a művelési módot, ami a legjobban megközelíti azt, ahogy nagyanyáink is csinálták, azt a módot, amivel a nyagyanyáink módszerei mellé a legjobban tudjuk odatenni az újonnan felfedezett módszereket, és kialakítani azt a kertet, ami nekünk a legmegfelelőbb. Olyan zöldségfélékkel, amire a leginkább szükségünk van, legjobban szeretjük, és amelyek a legjobban szeretik a kertünket.
A kert mell legyen egy kis baromfiudvar, ahonnan nem csak a trágya van meg, hanem a tyúkjaink egészséges tojással is ellátnak bennünket. Lehet, kisebbekkel, mint az áruházi polcokon lévők, de ezek igaziak, igazi beltartalommal. "Boldog" tojások.
Ja és ha már nincs semmi a kertben, akkor a baromfiudvart ki lehet oda is terjeszteni, a tyúkok kicsipegetik a gyommagvakat, kapirgálnak, takarítanak, felszedegetnek mindent, ami nekünk "káros", szóval ingyen napszámosok...
Mindezzel nagyjából be is zárult a kör.
A részleteket csak érintettem most, de korábbi bejegyzéseimben bővebben szóltam erről-arról, meg még fogok is írni. A világhálón is rengeteg hasznos írás lelhető, tessék kérem böngészni.
És csinálni.
Ha csak egy erkélynyi hely van, akkor is lehet valamit kezdeni... ha erkély sincsen de van egy naposabb sarok, akkor ott, akár a dísznövények rovására is.
Géczy Gábor mondja, ha csak a fűszereket - amik a fő szerek!! - meg tudjuk termelni, már sokat tettünk az érdekünkben...

A Szer-Etet Konyha a Facebookon is ott van!

Kerek a világ... I.

Jártamban-keltemben, ahogy taposom a világháló kusza útjait, lépten-nyomon belebotlok olyan cikkekbe, amelyek azt mondják - a sorok között, persze -, hogy elvesztettük a kapcsolatot a teremtett, kerek világgal, és bizony, vágyunk oda vissza...

Az egyik ilyen téma az ételünk tápanyagtartalma, ma is olvastam egy cikket erről. Milyen sokat csökkent az egyes élelmiszerekben a vitamintartalom, az ásványianyag-tartalom, és így tovább. És hogy ez bizony, baj.

Igen, baj.

Ahogyan az is baj, hogy a manapság boltokban hozzáférhető élelmiszerek nagy többségében köszönő viszonyban sincsenek a tíz, húsz, harminc, ötven évvel korábbi változatukkal. Nem csak tápanyag-összetételükben, sajnos. Szinte semmiben.

De járjuk körbe ezt a tápanyag-kérdést, vagy legalábbis induljunk el, és majd mindenki továbbgondolja.

Napjainkban - leegyszerűsítve - a cél az, hogy minél több embert minél olcsóbban, gyorsabban előállított, minél nagyobb nyereséget termelő - ez fontos! - ennivalóval lássanak el. Hogy ennek a beltartalmi értéke milyen, az nem számít, szinte mindent mesterségesen érnek el, hogy az íz, állag, zamat, eltarthatóság olyan legyen, mintha igazi lenne. Becsomagolják szép marketing-jelszavakba, és már mehet is az áruházak polcaira. Hatalmas tömegben.

A „hátországban” meg az történik, hogy szupernövesztőkkel etetnek állatot, „trágyáznak” növényt, hogy hamar-hamar, és sokat-sokat, mert kell, gyorsan kell. És belepiszkálnak állatba, növénybe, mert kell, hamar, sokat, ellenállót, kártevőgyilkost, bármi áron, mert az hoz nagy profitot, és lehet szabadalmaztatni, és szabadalmaztatnák már az esőt is, hogy az is nekik hozzon profitot, mert bárhogyan is, a nyereség, a nagy nyereség korunk szent tehene.

Az, hogy közben tönkremegy körülöttünk minden, kit érdekel? Majd azt is klónozzák, és akkor pont úgy fog kinézni, mintha igazi lenne.

Ezek után ne csodálkozzon senki a fent említett táblázatokon és egyebeken. Ami meg nincs benne a borsóban – sem –, azt majd táplálék-kiegészítők formájában bekapkodjuk. És ez csak a jéghegy csúcsa.

Eközben szépen feledésbe merül – ha hagyjuk – mindaz, amit nagyapáink, dédanyáink és a többi felmenőink még tudtak, és használtak.

Minden része a teremtésnek, minden mindennel összefügg, minden része a teremtés körforgásának, és minden része az életnek (a kőszikla is, mint jellemzően élettelen). Bármit, ha ebből a rendszerből kiveszünk, vagy bármit, oda nem valót beviszünk, akkor megborul az egész. Napjainkban meg egy egész csomó mindent beviszünk a körforgásba, ami nem része a rendszernek.

A rendszerben mindennek helye van, nincs fölösleg, nincs hulladék, minden jó valamire, minden kell valamihez. Minden visszakerül a körforgásba. Amit kiveszünk, azt vissza is juttatjuk: a termények magukba veszik a föld tápláló részeit, de a trágyázással, komposztálással, talajtakarással, és ezer más módon ezeket vissza is juttatjuk. Méghozzá olyan szerkezetben, ami a természetben, a teremtésben megtalálható, amit a teremtés fel tud dolgozni. Más forma nem működik, működhet.

A táplálék-kiegészítők, a tápok és a műtrágya stb. közé itt lehet egyenlőségjelet tenni. Ezek csak hasonlítanak ahhoz, amit pótolni akarnak, de olyanok soha nem lesznek: az ÉLET hiányzik belőlük. Élőt pedig élettelennel táplálni, kezelni, gyógyítani stb. nem lehet. (10 köbméter aprítékot kazánban elégetve tudok mondjuk egy hónapig fűteni. De ha ugyanebből az aprítékból komposztkazánt csinálok, akkor az akár 5 hónapig is biztosítja nekem a meleget. Ilyenkor az „elégetést” az élet, a teremtés végzi... a különbség pedig a végén látható igazán: vagy egy kis kupac hamut kapok vissza, vagy egy nagy kupac értékes komposztot.)

Hogy a korábban említett táblázat értékeit feljavíthassuk, nagyon sokat kell dolgozni, és a teljes rendszert át kell alakítani. Vagy inkább úgy mondanám, vissza kell alakítani olyanná, amilyen nagyapáink idejében volt.

Vissza kell állítani azt a körforgást, ami biztosítja, hogy amit kiveszünk, az vissza is kerüljön.

Lesz értékes, egészséges, tápláló étel. Lesz egészség. Nem lesz minőségi éhezés. Nem lesz tömegtermelés. Nem lesz ekkora termelési sebesség. Nem lesz nyereség. Kinek mi a fontos...? Azért ez nem mindegy...

Folytatása következik!

A Szer-Etet Konyha a Facebookon is ott van!