A következő címkéjű bejegyzések mutatása: esővíz. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: esővíz. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. június 30., hétfő

Középpontban a vizeink - már megint

Nem lehet eleget beszélni a vízről. A földi élet víz nélkül - édesvíz nélkül - elképzelhetetlen. Sokan vetítik előre, hogy a vízért fog folyni a következő nagy háború. Sokan mondják, hogy rohamosan fogy, és rohamosan romlik az elérhető víz minősége.
Szennyeződnek a felszíni vizeink, a talajvíz, ami azért tűnik érthetetléennek, mert közben állandóan azt látjuk-halljuk, hogy egyre korszerűbb víztisiztító telepek épülnek, egyre több település kap csatornahálózatot, de akkor mégis mi a baj...?
Örszágh József professzor kutatómunkájának eredméyneibe enged betekintést az alábbi néhány kisfilm. Ezek után meg fogjuk érteni, hogy mi is a baj a vizeinkkel, hol, miben kell sürgősen változtatni anak érdekében, hogy a vízzel kapcsolatos bajokat orvosolni tudjuk.
A víz kérdése persze csak az egyik eleme annak a problémának, amit az (emberi) élet túlélése miatt meg kell oldani, és mint rendesen, ezt a kérdést sem lehet önmagában vizsgálni, mert itt is minden mindennel összefügg.
De most csak a vízre koncentrálunk, a többi egy másik írás témája lesz.
A Vízgazda film azt mutatja be, hogy míg a "kommunális hulladékot", immár tejlesen természetes módon különválogatva gyűjtjük, addig a szabályozás a szennyvizek esetében a mindent a csatornába elvet írja elő (ami kb. megfelel a "mindent a kukába" elvvel), ezzel hatalmas károkat okoz a vizeinkben, és tönkre teszi az élelmiszertermelést, mivel a termőréteg kimerül:



A Kegyedi rendszer a nemcsatornázott területek szürkevíz-kezelésének módját mutatja be (szürkevíz: a fekáliát nem tartalmazó szappanos víz):




A Teleső rendszer az esővíz felhasználásaának lehetőségeit tárgyalja:




Az alomszék a víz nélküli toalettek legújabb generációja, a film bemutatja a helyes használatot és az alomszék "termésének" az útját":



A teljes rendszer leírása, számításokkal, tapasztalatokkal, további kérdések tisztázásával együtt ezen az oldalon érhető el, ahol Ország Jóska bátyánkl közkinccsé tette kutatásainak eredményeit.

2014. február 14., péntek

Vízgazda, vízönellátás - Országh József professzor gyakorlata

Az ivóvíz, és egyáltalán az édesvíz nagy kincs, ezt tudjuk. Sajnos a modern gyakorlatok teljesen rosszul bánnak ezzel a kinccsel. A környezetbarátnak kikiáltott szennyvízkezelés pedig a lehető legrosszabb, amit a vízzel egyáltalán tehetünk.

Miért is? A szennyvíz esetében a "mindent a csatornába" elvnek KELL érvényesülni, míg a háztartási szemétnél szelektíve gyűjtünk (már ahol, de mondjuk, szelektíve gyűjtünk). Akkor miért is kell a "mindent a csatornába" szerint gondolkozni a víz esetében? Főleg akkor, amikor a csatornázás megjelenéséig szó nem volt erről az elvről, és évszázadokon, ezredeken keresztül használtuk pl. azt a pottyantós WC-t, amiről a szakértők meggyőztek minket, hogy az egészségtelen, korszerűtlen stb. (Szakértőink csak azt felejtették el közben, hogy az állatvilág is "pottyantós" WC-t használ...)
Országh József professzor ezekről a kérdésekről, és a megoldási lehetőségekről beszél ebben az előadásában.



2013. október 2., szerda

Kerek a világ... II.

Mivel folytonosan egy körforgásról beszélünk, mindegy, hol szakítjuk meg és kezdjük a folyamatokat vizsgálni

Nem lehet elégé hangsúlyozni, hogy amit kiveszünk a rendszerbe, azt oda vissza is kell juttatni. Ez a visszajuttatás szenvedett nem is kis csorbát az utóbbi évtizedekben, és emiatt jutottunk oda, hogy a répa tápanyagtartalma annyira lecsökkent - hiszen nincs miből felépítenie a répának ezt a tartalmat. Műtrágyából - táplálékkiegészítőből - nem lehet.
Olyan termelési módot kell találni - újra felfedezni - amivel a lehető legtöbb kivett dolog visszakerül a földbe: a kigyomlált zöldfélével a talajt takarhatjuk, ami ott zöldtrágya lesz, ugyanez a sorsa a kikapált gyomoknak, takarhatunk levágott fűvel, lehullott lombbal - ezekről sok-sok írás található a világhálón.
A növényi trágya mellett szükségünk van állati trágyára is, ezért - is - jó, ha tart az ember néhány tyúkot, nyulat, ezek termelnek olyan trágyát, amit a zöldfélékkel együtt ki lehet szórni a kertbe.
A komposzt-dombra ürített alomszék szintén hozzájárul a trágyázáshoz.
Mielőtt bárki megjegyezné, hogy az alomszékben mennyi minden "műanyag" is lehet, hát igen... bár a természet előbb utóbb megbirkózik ezekkel is a komposztálódás során részben a komposzt élővilága segítségével, részben a komposztálódáskor keletkező hő segítségével. A másik, és tán fontosabb dolog pedig az, minél inkább támaszkodunk a saját magunk megtermelte élelemre, és minél kevésbé fogyasztjuk a szupermarketek kínálatát, annál kevesebb lesz a műanyag az alomszékben.
Ami szintén segíti az alomszék tisztulását, az az, hogy minél egészségesebben táplálkozunk, annál egészségesebbek leszünk, és annál kevésbé kell a szervezetünket vegyszerekkel - gyógyszerek - mérgezni.

Tehát: kertművelés, megkeresni az a művelési módot, ami a legjobban megközelíti azt, ahogy nagyanyáink is csinálták, azt a módot, amivel a nyagyanyáink módszerei mellé a legjobban tudjuk odatenni az újonnan felfedezett módszereket, és kialakítani azt a kertet, ami nekünk a legmegfelelőbb. Olyan zöldségfélékkel, amire a leginkább szükségünk van, legjobban szeretjük, és amelyek a legjobban szeretik a kertünket.
A kert mell legyen egy kis baromfiudvar, ahonnan nem csak a trágya van meg, hanem a tyúkjaink egészséges tojással is ellátnak bennünket. Lehet, kisebbekkel, mint az áruházi polcokon lévők, de ezek igaziak, igazi beltartalommal. "Boldog" tojások.
Ja és ha már nincs semmi a kertben, akkor a baromfiudvart ki lehet oda is terjeszteni, a tyúkok kicsipegetik a gyommagvakat, kapirgálnak, takarítanak, felszedegetnek mindent, ami nekünk "káros", szóval ingyen napszámosok...
Mindezzel nagyjából be is zárult a kör.
A részleteket csak érintettem most, de korábbi bejegyzéseimben bővebben szóltam erről-arról, meg még fogok is írni. A világhálón is rengeteg hasznos írás lelhető, tessék kérem böngészni.
És csinálni.
Ha csak egy erkélynyi hely van, akkor is lehet valamit kezdeni... ha erkély sincsen de van egy naposabb sarok, akkor ott, akár a dísznövények rovására is.
Géczy Gábor mondja, ha csak a fűszereket - amik a fő szerek!! - meg tudjuk termelni, már sokat tettünk az érdekünkben...

2013. április 16., kedd

Vizes kérdések, a továbbiak

Az előző bejegyzésben elkezdtük egy kicsit boncolgatni a háztartási vízfelhasználás kérdéseit. Szóba került a fekete és a szürke szennyvíz, szóltunk a Kegyedi rendszerről. Lépjünk most egy kicsit tovább.
Egy újabb lehetőség a vízgazdálkodásunk alakítására az esővíz felhasználása.
Magyarországon az átlagos csakadék-mennyiség 500 - 750 mm között ingadozik, természetesen az egyes tájegységek között lehetnek eltérések, illetve egy-egy év lehet szélsőségesen csapadékos vagy száraz. Maradjunk azonban az átlagnál.

A településeken ez a csapadékmennyiség gyakorlatilag elfolyik (most csak azzal a részével foglalkozunk értelem szerűen, ami nem a kertek területére esik), a legtöbben bevezetik az útmenti árok-rendszerbe. Pedig az esővíz annál értékesebb, semhogy hagyjuk így elcsorogni.
Kezdjük egy kicsit messzebbről a vizsgálódást.
A teremtésben nagyon sok minden fa-szerkezetben működik: olyan, mint a fa ágai, gallyai. Vagy a gyökerei. Vagy a vérereink, vagy a folyók.
Sok ilyen szervezet ráadásul olyasmi módon működik, mint az ereink: Van egy rendszer, ami a táplálékot, az oxigént szállítja - verőerek - és ennek iker-rendszere pedig a salakot, mérgeket stb. szállítja el - ezek pedig a visszerek.
A víz körforgásában is megvan ez a kettősség, bár fizikailag csak az egyik felében ismerhető föl a fa-szerkezet: a patakok, folyók, folyamok rendszeréről van természetesen szó. Ez a rendszer futhat a felszínen is, de futhat a felszín alatt is. Vajon folyóvizeink "verőerek", vagy "visszerek"? Bármily meglepő is, ezek bizony visszerek, hiszen ezekben a vizekben egy sor oldott anyag található. Ez viszi el a megtisztítandót, illetve ez az, ami "lefelé folyik". Talán a felszín alatti vizeknél könnyebben belátható ez, ezeket a felszín alatti vizeket láthatjuk viszont ásványvízként, és ezekben - fajtától függően - több-kevesebb ásványi oldott anyag van.

Ezzel szemben az esővíz közel desztillált víz. A természetben is ez a víz az, ami tiszta, ennek segítségével lesz képes a növényzet a talajból feloldani, és aztán testébe beépíteni a szükséges tápanyagokat. Biztos megfigyeltétek már, hogy eső után meglódul a növényzet burjánzása, a kertben is hiába locsolunk, az éppencsak hogy életben tartja növényeinket, de ha egyszer megáznak, akkor meglódulnak.
A víz szerepe a szervezetben is többek között oldószer-szerep. Oldani meg akkor tud igazán a víz, ha még nincsen benne semmi oldott anyag. Ebből következik, hogy ha ásványvizet iszunk, akkor a víz ásványianyag tartalma miatt kevésbé lesz jó oldószer. A legjobb, ha esővizet iszunk, hisz annak oldott anyag tartalma szinte nincs is.
Mielőtt bárki felhördülne... csak meg kell nézni eső után hány pocsolya mellett találni állatnyomokat, vagy hány pocsolya mellett isznak lepkék... Persze ők sem mindig ezt isszák, mert patakok, források mentén is látjuk a nyomokat, de esők után csak ezt isszák...
Az esővíz tehát gyakorlatilag minimális tisztítás után felhasználható. (Megintcsak a felhördülések ellen, miszerint de hát az esővíz piszkos... ugyanaz van benne, amit minden egyes lélegzetvételkor beszívunk...) Persze a tetőről hozhat le ezt-azt, de ezen kívül felhasználható.
Szűréshez a legjobb az édesvizi mészkőből készített kúp alakú szűrő.
A tárolásához mindössze annyi kell, hogy ásunk egy kb. 1 köbméteres ciszternát, vagy leásunk egy 1 köbméteres tartályt, teszünk bele mészkövet - hogy barlangi körülményeket teremtsünk - és onnantól kezdve már csak használni kell. A föld alatt van, mészkővel, nem fog algásodni, hidegen van. 
Van vele persze egy nagy baj. Ingyen van. Ezt a földanya csak úgy adja nekünk.
Következzen most egy kisfilm, abból a "csokorból", amelyikbe az előző bejegyzés kisfilmjei tartoznak. Az itt leart esővíz-felhasználási rendszer különbözik a fentiektől, több "technika" és "kütyü" van benne, ettől - szerintem - kicsit bonyolult, de az alapelveket jól bemutatja.

Teleső rendszer



Bízom abban, hogy sikerült elindítani egy-két gondolatot, és sikerült gondolkodásra késztetni Benneteket, kedves Olvasók, hiszen nekünk magunknak kell elkezdeni dolgozni azon, hogy visszaállítsunk a teremtés rendjét a világunkban.
Ezekről lesz szó a továbbiakban is.