2017. május 9., kedd

Tapasztalataim a kertben

Gondolkoztam, milyen címet adjak ennek a bejegyzésnek, mert ez is a kerti kísérletekről szól, de ilyen cím már annyi van, hogy én sem tudom, melyikbe mit írtam.
Szóval tapasztalatok. Az ember olvas, hall sok mindent, amit egy jó ismerősöm után én is úgy fogadok, hogy kiindulásnak jó, de mivel nincs két egyforma kert, ami tetszik, ki kell próbálni, és levonni a következtetéseket.
Ősszel a kertben egy sávot vastagon betakartam diólevéllel. Alatta volt már mindenféle vegyes kerti hulladék zöldféle, nyírott fű, úgyhogy bátran tettem rá a levelekből, volt honnan. A levél alól - úgy látszik most - egyelőre csak a tarack jön ki, de mivel ez jókedvében a betonon átjön, ezen nem lepődtem meg. De nem vészes a mennyisége... még nem próbáltam kihúzgálni, de gondolom nem lesz túl nehéz. Aszattal ezen a területen nem nagyon találkoztam, pedig van - illetve tavaly volt - rendesen. A diólevél alá tavasszal egy részébe krumplit ültettem. Nem sokat, de azért nem is két fészekről van szó. Állítólag a krumplit nem zavarja a diólevél, hát akkor lássuk. Növényke még nem jelentkezik, de végül is van ideje... Egy-két paradicsompalántát is ültetek majd ide, állítólag ezt sem zavarja a diólevél. Kipróbáljuk...
Egy másik sávot szintén levéllel takartam, ide a parkból került vegyes lomb. Tavaszra elég sok apró magoncocska dugta ki a fejét, de ezeket megszüntetem, nem erdőt akarok telepíteni, legalábbis nem ide - az ősszel lesz olyan helyem, ahova megint viszek ilyen lombot, ott aztán kelhetnek a magoncok, és amelyik bír, meg is erősödhet. Ebbe a sávba a következők mentek: Egy sorba cékla, egy sorba retek - ezek úgy tűnik, nem csinálnak semmit, de még várok, ki tudja, hogy bírják a magok ezt a leveles környezetet. Duggattam hagymát is - korábban már csináltam ilyet, kicsit más összetételű levéltakarás volt akkor - az már szépen mutatkozik. Ebben a levéltakarta parcellában is tör át a tarack, nem nagy mennyiségben, itt próbálkoztam kihúzni, igen könnyen jön, változó hosszúságú gyökérrel. Ide fogom kiültetni a paradicsom- és paprikapalántákat, amiket vettem, meg amiket még kapok. A saját palántanevelés az idén nem sikerült, SEMMI nem kelt ki, pedig kb. ugyanúgy csináltam, mint tavaly, igaz kicsit más helyen volt a nevelde. Dehogy semmi ne keljen ki, az kissé érthetetlen... Lehet, hogy hideg volt...? (Nincs benti nevelésre alkalmas helyem egyelőre, így melegebbre fordult időben kint vetem a magokat, üveg takarással.)
Szalmabálás eprest csináltunk az ősszel ismét, a bálákra alommal kevert, állott vegyes tyúk- és nyúltrágya került, erre rostált komposztföld, ebbe ültettük az epret. Majd az egészet betakartam diólevéllel. Tavaszra a gaz - trágyában lévő gyommagokból - ott kezdett kibújni, ahonnan a tél lesöpörte a diólevelet, de ez nem számottevő. Az eprek szépek, erősek, erős hajtások indultak meg rajtuk, némelyiken virág is van :-) A köztes részekre majd ültetek paprikát, meg talán kerül bele dughagyma. Meglátjuk...
Őszre melegágyas fóliasátrat szeretnék építeni, és tavasszal abban kezdeni a palántanevelést meg korai veteményezést. A helye megvan, csak meg kell csinálni.
Tavaly kibővült a "birodalom", sikerült egy üres telket megvennünk. Lucerna volt benne, de jórészt már csak foltokban van, gondolom kiöregedett. Ennek egy részére gyümölcsfák kerülnek majd,  egy másik részére bogyósok, tán némi szőlő, a fennmaradó rész pedig "kert" lesz, lett. A bogyósok közül már betelepült 60 tő málna, 5 feketeribizli, aztán majd lassan jön a többi is. Ősszel kapunk gyümölcsfa-oltványokat is. A "kert" részt ősszel felszántattuk, tavasszal berotáltattuk, jó sok fűgyökér-csomó és lucernagyök van benne, ami kijött belőle, kint van, ami bennmaradt, majd kijön. Került ide krumpli: árkolás, bele a krumpli, rá kis hamu, visszatakarás és bakhátalás, majd szalmatakarás került az egészre. Még nem látszik, hogy mit csinál a krumpli, de még nincs is "annyira" régen a földben, másnál nem nagyon látok még kibújt növénykét. Két sorra - ezek kissé távolabb vannak a többitől, másik fajta krumpli került bele . kicsit később került rá a szalma, itt tegnap láttam a szalma szélében három helyen krumplilevelet, jó haragoszöldeket. A harmadik krumplis területen az ültetéskor a gumók mellé - növényvédelmi célzattal - dughagyma, két "fészek" közé fokhagyma került, és jobbára csak a sorközökbe került részben kint telelt, elhagyott lucernaszéna és szalma. Itt a hagyma már kibújt. A "krumplis oldalon" van még zöldborsó, ez is szépen kikelt az első kiadósabb esők után, valamint hagyma, ez is szépen sorol.
A krumplival átellenes félre kukoricát ültettem - hogyha lesz remélhetőleg őszre néhány tyúkocska, legyen nekik ennivaló - meg napraforgót, kétfélét, fekete szeműt, amilyet madáreleségnek lehet kapni, meg fehér szeműt, utóbbi remélem jó magasra fog nőni, nagy virággal, ilyenről szereztem a magot. Ja és a kukorica közt van egy sor "nyolcsoros", amiből majd télen az adventi mákos kukorica készülhet.
Fejjebb írtam a gyümölcsfákat... Megpróbálkozom a magról neveléssel is, már csak azért is, mert szenzációs felfedezést tettem: a félérett komposztkupacba beleszórtam egy marék cseresznyemagot - a határban rábukkantunk egy öreg, "fehércseresznye"-fára, finom, sárgára érő gyümölccsel, gyerekkorom óta nem ettem ilyet - és néhány hete felfedeztem, hogy ahova a magokat szórtam, egy csomó magoncocska dugta ki a fejét. Remélem őszre megerősödnek annyira, hogy ki tudjam ültetni őket. Úgyhogy ősszel szórok szét még gyümölcsmagot, letakarom avarral, aztán meglátjuk, élnek-e a felkínált eséllyel.
Készült még egy kicsike "ágyás" a korábbi szalmabálás eper mellé - az eper alól már kivonult a bála, viszont most gyönyörű az eper, szép, erőteljesek a hajtások, és tele van virággal, remélem szépen érni is fog, és az idén nincs benne csiga, csak párat kellett repülőtanfolyamra küldenünk... Szóval ez az ágyás nyírott fű alul, rajta hároméves komposztdombból a rostált föld, ebbe dughagyma- szépen sorol a sok zöld -, retek - szintén szépen kel, sokon már a sziklevelek mellett "rendes" levél is van" és saláta került - ez utóbbi úgy látszik nem sikerült, igaz régi volt kicsit a mag, amit találtam itthon... 
Most hirtelen ennyi tellett...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése