Az idei, 2015-ös kályhás tábor fő célja egy hőtárolóval kiegészített rakétakályha építése volt, meg néhány jószolgálati cselekedet, pl. a gumijavító víztartályos kályhájának a javítása (a megrepedt víztartály kiemelése, majd a javított tartály visszahelyezése és a kályha visszaépítése), egy spór tűzterének átalakítása és egy másik kályha építése.
De koncentráljunk a rakétakályhára.
Mi az a rakétakályha? Ez egy egyszerű tüzelőberendezés, aminek nagy előnye, hogy vagy bárhol össze lehet rakni mondjuk néhány tégla segítségével, vagy pl. hordozható változatot lehet csinálni vasból - már aki ért a vasas munkákhoz - és ezen lehet főzni. (Látva egy ilyen "hordozhatót" működés közben, azért nekem az a véleményem, hogy kevesebb cuccot jelent egy bogrács és egy háromláb, és vizet forralni mondjuk teának bográcsban is lehet.) Természetesen beépíthető épületekbe is, ahol a fűtést lehet megoldani vele. A kályha nevét onnan kapja, hogy az égéstermék távozása a rakétákhoz/sugárhajtóművekhez hasonló elven működik, azaz a kályha kilöki magából - a felépítés mián - így kémény nélkül működik.
Akit a téma bővebben érdekel, rákeresve sok anyagot talál a világhálón a rakétakályháról.
A bemutatott hordozható darab volt az alapja annak a szerkezetnek, amit végül felépítettünk.
Az első lépés a hőtároló megépítés volt, ez egy téglából épült fekvő tömb lett, ami kb. 10 méternyi, fokozatosan szűkülő füstjáratot rejtett. (Az elképzelés az volt, hogy olyan magasságúnak kellett ennek lennie, hogy fölé épülhessen egy munkaasztal, és az asztal alatt legyen elegendő hely arra, hogy a hőtárolón lehessen pl. gyógynövényeket szárítani, vagy szolgálhasson naposcsibék lakásául életül első napjaiban.)
Ennek a megépítése volt az egyszerűbb feladat, és arra nagyon jó volt, hogy mi, tanulók - csak hárman voltunk végig, így rendesen hozzáfértünk mindenhez, láttunk, kipróbálhattunk mindent!! - megtanultuk az alapvető munkafolyamatokat: téglaválogatás és szempontjai, agyag-előkészítés, munka az agyaggal (nem kell félni tőle!!), tégla és cserép méretre vágása, falazás alapjai, falrakási módok, drótozás. Illetve, természetesen, ezt megelőzően a szerkezet tervezése, méretezése, járatok kialakításának kitalálása stb.
A nehezebb feladat volt magának a rakétának a megépítése, mert ilyet még az irányító mesterünk sem épített - így az elkészült művet közösen találtuk ki.
A bemutatott hordozható kis rakéta alapján - illetve annak fejlesztője elmondása alapján - meghatároztuk azokat a pontokat, ahol kicsit alakítanunk kell a szerkezeten, hogy a jelentkező gyengeségeket minél jobban kiszűrhessük. Így amellett döntöttünk, hogy az egy etetőnyílás kivételével - ez egy vascső lett - téglából, samottból rakjuk össze a szerkezetet, méghozzá úgy, hogy plusz levegő-bevezetésre is lesz lehetőség, hogy pl. a fa szenesedését lehetőleg meggátoljuk, illetve hogy a levegő el is jusson az égéstérbe és ne fogja meg a tüzelő, egy ferde rostéllyal választjuk el a tereket egymástól.
Indulhatott a legózás, találgatás, méricskélés, szárazon bepróbálás, agyagba rakás, a burkoló benzines hordó kivágása, a maradék nyílások eltömítése, és egyszer csak készen lett a szerkezet, összekötöttük a közben ugyancsak elkészült hőtárolóval, és jöhetett a próbafűtés.
Ehhez a kiindulási mintát hozó úrtól kaptunk egy segédventillátort, azzal, hogy amíg a kályha el nem éri az üzemi hőfokot, addig előfordul, hogy visszafüstől, amikor rátesz az ember - a ventillátor ezt megakadályozza. A külső füstnyílásra felraktuk a ventillátort, és begyújtottunk.
A tűz beindult, a ventillátor bekapcsolása után a füst is megjelent - természetesen. Azt persze tudtuk, hogy mivel friss volt a szerkezet, annak a rengeteg víznek a nagy része, amit az építéskor beletettünk, még ott volt benne, és annak a párolgása fojtja a füstjáratokat. Ez be is bizonyosodott, amikor leállítottuk a ventillátort.
A stabil égés kialakulásakor - folyamatosan kellett rakni a kályhát - jött a következő próba, a PET-palack. A kályha működéséből kifolyólag az elérhető hőmérséklet eléri az 1100-1200 fokot is, ezért a rakétakályhában elégethető a PET-palack is, mert ilyen hőmérsékleten az alkotórészei teljesen el tudnak égni (nem úgy, mint a kb. 600-800 fokot tudó kályhák, ahol a pet palackokból még káros anyagok maradnak vissza, mivel ezek itt még nem, csak magasabb hőfokon égnek). A próba elsőre nem sikerült. Ventillátorral is, anélkül is sűrű fekete füstje volt a kályhának, mutatva, hogy a palack égése nem olyan, mint szeretnénk.
Néhány ventillátor ki-bekapcsolás után hagytuk a tüzet leégni.
Egy-két órával később újabb begyújtás következett, ekkor már működött ventillátor nélkül is a kályha (már száradt a szerkezet, illetve már melegebb volt, mint első begyújtáskor).
Ami az üzemi hőfok elérését illeti, arra a következtetésre jutottunk, hogy az általunk épített szerkezet sokkal lassabban melegszik át, mint egy tisztán vasból összeállított, így tovább tart, amíg eléri az 1100 fok körüli hőfokot, azaz csak később indul be igazán a rakéta, és csak később lehet olyan dolgokat égetni benne, amikhez szükség van erre a magas hőmérsékletre.
Ami az üzemeltetését illeti, kialakításából, működéséből adódóan a felfűtési szakasz igényli a folyamatos jelenlétet, mivel "állandóan rakni kell" a tüzet benne. A tüzeléshez hosszú, vékony(ra hasogatott), száraz fa kell. A hőtároló átmelegedése után a tüzelést persze abba lehet hagyni. (Szemben pl. egy cserép/téglakályhával, amit egyszer megrakunk, begyújtunk, ha leégett, elzárjuk - nem kell folyamatosan ott ülni mellette.)
A tűztér-átalakítás egyszerű eset volt, ott kicsit a kimenő járatot kellett leszűkíteni és közben a lángot/hőt a főzőlapra irányítani először, mielőtt továbbhaladt volna a víztartály/sütő/hődob felé, így már főzni is lehetett rajta. A próba begyújtás eredménye: egy fazékban lévő kb. 2 liter víz nem egészen 10 perc alatt forró lett.
A vízteres kályha visszaépítése is rendben lezajlott, abban egy másik kályhaépítési szerkezetet ismertünk meg (füstelvezetés). Érdekes módon a visszaépítés után pár tégla kimaradt, pedig mindent visszaépítettünk a helyére...
A másik kályha építésére a tábor során már nem került sor, csak az alsó sort raktuk le, amit kitöltöttünk a másik építésekből visszamaradt törmelékkel és kiöntöttünk a maradék, felhígított agyaggal.
Aztán megbeszéltük, hogy a következő hónapban összejövünk - időpontot is kitűztük- és akkor egy hétvégén megépítjük ezt a kályhát is. A rakétával szemben ez már egy olyan szerkezet lesz, amin tényleg végig követhetjük a kályhaépítés lépéseit.
"Spórheltkályha"
A tábor utáni "buli" építés is lezajlott.
A kályha felépítésének a terve már megvolt, hogy mit kell tudnia a szerkezetnek, már csak össze kellett rakni.
A követelmény: viszonylag hamar adjon le meleget, és kiegészítésként ételmelegítésre, fűzésre is legyen alkalmas, de a fűtés az elsődleges szempont. Ennek megfelelően egy hődobos kályhára esett a választás, ahol a hődob alsó és felső lapja egy-egy öntöttvas platni lett (ez gyorsabban felmelegszik és kezd fűteni, mint a téglából épített hődob).
A már megismert építési fogások mellett most megtanultuk a kosaras tűztér építését, az ajtók berögzítésének a módját, hogy építsük be a platnit. Ez a hétvége tényleg olyan gyakorlatokkal ismertetett meg, ami alapján már bele lehet kezdeni egy hasonló kályha otthoni megépítésébe. A próbafűtés sikeres volt!
Eszembe jutott még valami. Azt is megtanultuk, hogyan kell a kályhába begyújtani helyesen. Ugyanis eddig nem jól csináltam, és valószínű sokan ugyanígy, rosszul csináljuk.
Fentről kell begyújtani, azaz vastagok alulra, rá a vékonyabbak, tetejére legvékonyabb és a begyújtó papír vagy fenyő gyaluforgács vagy valami, és így gyújtjuk. Miért? Mert nem a fa ég a tűzben, hanem a fa gázai. A fa kb. 135 fokon gázosodik, ez a fagáz kb. 260 fokon gyullad be. A fent égő láng alatt gázosodik, a gáz fölfelé megindul, és a meleg lángban elég (nagyjából ez történik). Ha alul gyújtom meg, akkor a füsttel egy csomó fagáz is kimegy, anélkül, hogy elégne, a felszálló meleg egyszerűen kirántja magával. Így viszont... tökéletesebb lesz az égés, jobb lesz a melegítés és ezzel a hatásfok is.
De koncentráljunk a rakétakályhára.
Mi az a rakétakályha? Ez egy egyszerű tüzelőberendezés, aminek nagy előnye, hogy vagy bárhol össze lehet rakni mondjuk néhány tégla segítségével, vagy pl. hordozható változatot lehet csinálni vasból - már aki ért a vasas munkákhoz - és ezen lehet főzni. (Látva egy ilyen "hordozhatót" működés közben, azért nekem az a véleményem, hogy kevesebb cuccot jelent egy bogrács és egy háromláb, és vizet forralni mondjuk teának bográcsban is lehet.) Természetesen beépíthető épületekbe is, ahol a fűtést lehet megoldani vele. A kályha nevét onnan kapja, hogy az égéstermék távozása a rakétákhoz/sugárhajtóművekhez hasonló elven működik, azaz a kályha kilöki magából - a felépítés mián - így kémény nélkül működik.
Akit a téma bővebben érdekel, rákeresve sok anyagot talál a világhálón a rakétakályháról.
A bemutatott hordozható darab volt az alapja annak a szerkezetnek, amit végül felépítettünk.
Az első lépés a hőtároló megépítés volt, ez egy téglából épült fekvő tömb lett, ami kb. 10 méternyi, fokozatosan szűkülő füstjáratot rejtett. (Az elképzelés az volt, hogy olyan magasságúnak kellett ennek lennie, hogy fölé épülhessen egy munkaasztal, és az asztal alatt legyen elegendő hely arra, hogy a hőtárolón lehessen pl. gyógynövényeket szárítani, vagy szolgálhasson naposcsibék lakásául életül első napjaiban.)
Ennek a megépítése volt az egyszerűbb feladat, és arra nagyon jó volt, hogy mi, tanulók - csak hárman voltunk végig, így rendesen hozzáfértünk mindenhez, láttunk, kipróbálhattunk mindent!! - megtanultuk az alapvető munkafolyamatokat: téglaválogatás és szempontjai, agyag-előkészítés, munka az agyaggal (nem kell félni tőle!!), tégla és cserép méretre vágása, falazás alapjai, falrakási módok, drótozás. Illetve, természetesen, ezt megelőzően a szerkezet tervezése, méretezése, járatok kialakításának kitalálása stb.
A nehezebb feladat volt magának a rakétának a megépítése, mert ilyet még az irányító mesterünk sem épített - így az elkészült művet közösen találtuk ki.
A bemutatott hordozható kis rakéta alapján - illetve annak fejlesztője elmondása alapján - meghatároztuk azokat a pontokat, ahol kicsit alakítanunk kell a szerkezeten, hogy a jelentkező gyengeségeket minél jobban kiszűrhessük. Így amellett döntöttünk, hogy az egy etetőnyílás kivételével - ez egy vascső lett - téglából, samottból rakjuk össze a szerkezetet, méghozzá úgy, hogy plusz levegő-bevezetésre is lesz lehetőség, hogy pl. a fa szenesedését lehetőleg meggátoljuk, illetve hogy a levegő el is jusson az égéstérbe és ne fogja meg a tüzelő, egy ferde rostéllyal választjuk el a tereket egymástól.
Indulhatott a legózás, találgatás, méricskélés, szárazon bepróbálás, agyagba rakás, a burkoló benzines hordó kivágása, a maradék nyílások eltömítése, és egyszer csak készen lett a szerkezet, összekötöttük a közben ugyancsak elkészült hőtárolóval, és jöhetett a próbafűtés.
Ehhez a kiindulási mintát hozó úrtól kaptunk egy segédventillátort, azzal, hogy amíg a kályha el nem éri az üzemi hőfokot, addig előfordul, hogy visszafüstől, amikor rátesz az ember - a ventillátor ezt megakadályozza. A külső füstnyílásra felraktuk a ventillátort, és begyújtottunk.
A tűz beindult, a ventillátor bekapcsolása után a füst is megjelent - természetesen. Azt persze tudtuk, hogy mivel friss volt a szerkezet, annak a rengeteg víznek a nagy része, amit az építéskor beletettünk, még ott volt benne, és annak a párolgása fojtja a füstjáratokat. Ez be is bizonyosodott, amikor leállítottuk a ventillátort.
A stabil égés kialakulásakor - folyamatosan kellett rakni a kályhát - jött a következő próba, a PET-palack. A kályha működéséből kifolyólag az elérhető hőmérséklet eléri az 1100-1200 fokot is, ezért a rakétakályhában elégethető a PET-palack is, mert ilyen hőmérsékleten az alkotórészei teljesen el tudnak égni (nem úgy, mint a kb. 600-800 fokot tudó kályhák, ahol a pet palackokból még káros anyagok maradnak vissza, mivel ezek itt még nem, csak magasabb hőfokon égnek). A próba elsőre nem sikerült. Ventillátorral is, anélkül is sűrű fekete füstje volt a kályhának, mutatva, hogy a palack égése nem olyan, mint szeretnénk.
Néhány ventillátor ki-bekapcsolás után hagytuk a tüzet leégni.
Egy-két órával később újabb begyújtás következett, ekkor már működött ventillátor nélkül is a kályha (már száradt a szerkezet, illetve már melegebb volt, mint első begyújtáskor).
Ami az üzemi hőfok elérését illeti, arra a következtetésre jutottunk, hogy az általunk épített szerkezet sokkal lassabban melegszik át, mint egy tisztán vasból összeállított, így tovább tart, amíg eléri az 1100 fok körüli hőfokot, azaz csak később indul be igazán a rakéta, és csak később lehet olyan dolgokat égetni benne, amikhez szükség van erre a magas hőmérsékletre.
Ami az üzemeltetését illeti, kialakításából, működéséből adódóan a felfűtési szakasz igényli a folyamatos jelenlétet, mivel "állandóan rakni kell" a tüzet benne. A tüzeléshez hosszú, vékony(ra hasogatott), száraz fa kell. A hőtároló átmelegedése után a tüzelést persze abba lehet hagyni. (Szemben pl. egy cserép/téglakályhával, amit egyszer megrakunk, begyújtunk, ha leégett, elzárjuk - nem kell folyamatosan ott ülni mellette.)
A tűztér-átalakítás egyszerű eset volt, ott kicsit a kimenő járatot kellett leszűkíteni és közben a lángot/hőt a főzőlapra irányítani először, mielőtt továbbhaladt volna a víztartály/sütő/hődob felé, így már főzni is lehetett rajta. A próba begyújtás eredménye: egy fazékban lévő kb. 2 liter víz nem egészen 10 perc alatt forró lett.
A vízteres kályha visszaépítése is rendben lezajlott, abban egy másik kályhaépítési szerkezetet ismertünk meg (füstelvezetés). Érdekes módon a visszaépítés után pár tégla kimaradt, pedig mindent visszaépítettünk a helyére...
A másik kályha építésére a tábor során már nem került sor, csak az alsó sort raktuk le, amit kitöltöttünk a másik építésekből visszamaradt törmelékkel és kiöntöttünk a maradék, felhígított agyaggal.
Aztán megbeszéltük, hogy a következő hónapban összejövünk - időpontot is kitűztük- és akkor egy hétvégén megépítjük ezt a kályhát is. A rakétával szemben ez már egy olyan szerkezet lesz, amin tényleg végig követhetjük a kályhaépítés lépéseit.
"Spórheltkályha"
A tábor utáni "buli" építés is lezajlott.
A kályha felépítésének a terve már megvolt, hogy mit kell tudnia a szerkezetnek, már csak össze kellett rakni.
A követelmény: viszonylag hamar adjon le meleget, és kiegészítésként ételmelegítésre, fűzésre is legyen alkalmas, de a fűtés az elsődleges szempont. Ennek megfelelően egy hődobos kályhára esett a választás, ahol a hődob alsó és felső lapja egy-egy öntöttvas platni lett (ez gyorsabban felmelegszik és kezd fűteni, mint a téglából épített hődob).
A már megismert építési fogások mellett most megtanultuk a kosaras tűztér építését, az ajtók berögzítésének a módját, hogy építsük be a platnit. Ez a hétvége tényleg olyan gyakorlatokkal ismertetett meg, ami alapján már bele lehet kezdeni egy hasonló kályha otthoni megépítésébe. A próbafűtés sikeres volt!
Eszembe jutott még valami. Azt is megtanultuk, hogyan kell a kályhába begyújtani helyesen. Ugyanis eddig nem jól csináltam, és valószínű sokan ugyanígy, rosszul csináljuk.
Fentről kell begyújtani, azaz vastagok alulra, rá a vékonyabbak, tetejére legvékonyabb és a begyújtó papír vagy fenyő gyaluforgács vagy valami, és így gyújtjuk. Miért? Mert nem a fa ég a tűzben, hanem a fa gázai. A fa kb. 135 fokon gázosodik, ez a fagáz kb. 260 fokon gyullad be. A fent égő láng alatt gázosodik, a gáz fölfelé megindul, és a meleg lángban elég (nagyjából ez történik). Ha alul gyújtom meg, akkor a füsttel egy csomó fagáz is kimegy, anélkül, hogy elégne, a felszálló meleg egyszerűen kirántja magával. Így viszont... tökéletesebb lesz az égés, jobb lesz a melegítés és ezzel a hatásfok is.
