A következő címkéjű bejegyzések mutatása: egészséges étel. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: egészséges étel. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. október 31., péntek

Az 1800-as évek szakácskönyve

Hasznos tudnivalók ükanyáink konyhájából. Nincs vegyszer, nincs műanyag, csak a természet dolgozik...

Szakácskönyv az 1800-as évekből


Aszalt körte.

Aszalni bármiféle körte jó és ha bő gyümölcstermés van, kivált falun, - igen megérdemli a bajlódást. Fojtós körtét, mely másképpen nem élvezhető, így igen jól lehet értékesíteni. A körtéket nagy fazékba kell tenni és hideg vizet kell reá önteni. Ha jól felfőtt, ki kell borítani deszkára és meg kell hámozni. A meghámozott körtét rakjuk szárító-deszkára sorba és tegyük gyengén befűtött sütő-kemenczébe, a honnan miután egészen összehúzódik, kiszedjük, megfordítjuk másik felére és ismételten rendbe rakva a deszkán megint betesszük ugyancsak kevéssé fűtött kemenczébe. Másnap megint szedjük ki és két kis tiszta deszka közé téve, kézzel kell reá nehezedni, hogy kissé meglapuljon. Ha mindet így lepréseltük, újra a deszkára tesszük és erős napon többször meg forgatva kiszárítjuk, hogy szép világos barnaságát ne váltsa fel a körte igen rút fekete színnel. Mikor egészen megszáradt, célszerű a legszebbeket bemártani sűrű czukor szirupba, mert igy igen szép lesz s az íze is sokkal finomabb.
Nagy üveg kantába, vagy vászon zacskókba szellős helyre rakjuk el, hogy a levegő átjárja, mert zárt helyen idő nap előtt megpenészedik.
 
Aszalt zöld kukoricza.
 
Egy nagy fazékba tegyünk szép, egyenlő gyenge csős kukoriczát, egy rend zöld csuhát hagyva rajta. Miután felfőztük, szedjük ki a vízből s aszaló deszkára rakván, tegyük gyengén fűtött kemenczébe, a honnan csak másnap szedjük ki. Ekkor forgassuk meg és tegyük ismét fűtött kemenczébe, egy napig hagyjuk ott, azután szedjük ki másodszor is és ha jó meleg napok járnak, a nap heve mellett aszaljuk gyakran megforgatva, mindaddig, a míg csont keménységű nem lesz a szeme. Borult időjárás esetén fűtött kemenczében kell szárítani, gyorsan, mert hamar megpenészedik. Ha mind megszáradt, tegyük vászon-zacskóban, szellős helyre akasztva. Télen, amikor használni akarjuk, forró vízben úgy csuhástól együtt főzzük meg. Mikor a kemény kukoricza-szemek mind kidagadnak és jó puhák lesznek, szedjük le róluk a csuhát és forrón tálaljuk fel, asztalkendővel leborítva. Az aszalt zöld
kukoricza általánosan kedvelt és nem közönséges csemege.

Zöld paszuly aszalva.
 
Szép, gyenge, hosszú csövű hártyátlan paszulyt forraljunk fel sós vízben. A felfőtt paszulyt rakjuk tiszta aszaló deszkára s tegyük ki az erős napra, ott hamar megszárad. Esős időben fűtött sütő kemenczébe, vagy főzés után, a tűzhelyre kell tenni. De akár napon, akár tűz mellett aszaltuk is, a kész paszulyt vászonzacskóba, szellős helyre kell akasztani. Télben éppen úgy kell megfőzni rendes puhára és rántással, mintha csak friss, nyári zöld paszulyt készítenénk. (Ennek a módját lásd a tartalomjegyzékben.)

Aszalt paradicsom.

A jól megérett vörös paradicsomot kétfelé kell vágni, aztán szárító deszkára kell rakni. Gyengén fűtött sütőkemenczébe vagy - főzés után - a tűzhely sütőjébe tegyük 24 órára aszalni; de a nap melege mellett is kellőleg megszikkad. Huszonnégy óra múlva forgassuk meg, mert akkor sokkal szebb marad a színe. Téli használatig rakjuk vászonzacskókba, szellős helyre.

Tinóri (vagy hiriba) gomba aszalva.
 
Ez a gomba mennél ifjabb és apróbb, annál jobb, mert aszalva fiatalja a húsosabb. A tinóri gombát fel kell fűzni vastag tűvel háziczérnára s a napra kitéve kell szárítani, ügyelve, hogy a gombák egymást ne érjék . Éjjelre mindég a tűzhely sütőjébe kell rakni; így igen hamar megaszik. Ha az időjárás nem elég szép, illetve nem eléggé napfényes, a gombaaszalás nem sikerül, mert igen rövid idő alatt, alig egy nap alatt, a gomba elromlik.

Hogy kell a szilvát eltartani?
 
Egy szűk szájú cserép edényt, a melynek füle van, ollóval vágjunk tele fáról kézzel való érintés nélkül leszedett, szép érett, de nem puha beszterczei szilvával. A száját dugjuk be jókora parafa-dugóval és pecsételjük vagy szurkáljuk le jól, hogy teljesen légmentes legyen. A szilvával tele rakott edényt kötélen vagy vékony lánczon eresszük le kútba, egészen bele a vízbe; úgy eláll a tél közepéig.

Hogyan kell a tojást eltartani?
 
Egy cserép- vagy faedénybe egy arasznyi oltott meszet kell tenni, azután tele kell önteni vízzel. A meszet a vízzel jól el kell kavarni. A téli eltartásra szánt tojásokat egyszerűen eresszük e meszes vízbe, a melyben 3-4 hónapig lehető frissességében is eláll. A mész leszáll az edény aljára, időnként tehát fel kell kavarni, ne hogy igen leülepedjék.

A dinnye eltartása.
 
A későn érő kemény héjú sárga- vagy görög dinnyét, szárával együtt kell levágni és ruhával
megtörölve egy faládába szitált hamu közé kell rakni, olyan távolságnyira, hogy egyik a másikát ne érintse. Ezután még be is kell fedni hamuval. Végül a láda fedelét borítsuk reá és a pinczébe rakjuk le. Az ily módon elrakott dinnye egész késő télen is elvezhető gyümölcsöt szolgáltat.

Hogy kell az avas zsírt jóvá tenni?
 
A romlott zsírt egy lábasban tűzhöz kell tenni, hogy felmelegedjék. Ha egészen felolvadt és jó meleg a zsír, 8 liter zsírhoz tegyünk fél kiló kenyeret, 2 fej vereshagymát (egészben hagyva) és egy maréknyi zöldpetrezselyem levelet, összekötve; ezekkel együtt a zsirt egészen addig kell forralni, a míg a kenyér benne megpirult. Ekkor le kell szűrni tiszta uj edénybe; de az edény nehogy fából való legyen, mert abban a zsír leghamarabb megavasodik. Evvel az eljárással a zsir annyira kitisztul kellemetlen izétől és szagától, hogy csak a legkényesebb czukros tésztákhoz nem lehet használni; minden egyébhez használható.

A magyar házi mustár.
 
Az u.n. magyar-mustár mindennemű francia mustárnál jobb, de csak ott szerezhető meg könnyen, a hol szőlő termesztéssel foglalkoznak. Készítési módja a következő: Egy liter édes, sűrűre főzött (barna) mustot forraljunk fel, másodszor is; ha forr, öntsük rá fél kilónyi azon frissen örlőtt mustárlisztre. (A mustár-lisztnek azért kell frissen őrlöttnek lenni, mert különben keserű a liszt.) A leforrázott mustár lisztet keverjük jó fél óráig folytonosan, hogy az ereje kissé párologjon el. Miután jól elkevertük, öntsünk belé csendesen annyi hideg főtt mustot, hogy csurgós híg legyen. A mustot vegyítsük jól el a mustár liszttel és öntsük nagy, szűk nyakú üvegbe. Az üvegeket dugjuk be jól, mert úgy évekig eláll.


2014. szeptember 30., kedd

Kezdjük el gyógyítani a Földet...

Géczy Gábor, a MAG (Mintaként Alkalmazott Gondviselés) kitalálója, működtetője, atyja üzenetét továbbítom Nektek. Nálam pont olyan állapotba került a kert, hogy éppen belefoghatok a mélymulcs "telepítésébe". Következzék hát Gábor üzenete:
 
Kedves Mindnyájan!
Amíg országunk többsége a marakodással van elfoglalva, arra kérek mindenkit, kezdjük el gyógyítani a Földet, öleljük magunkhoz újra Földanyánkat. Sorozatot indítunk a miképpről, a hogyan, és a mikor rajtad áll…
Először a talajokat kell rendbe tenni, mert minden létezés alapja a TERMŐ föld, a televény. Gyulai Iván barátunk sok év munkájával kidolgozott egy hatékony, bármilyen (akár agyonmérgezett) talajt is újra termőre fordító módszert, a MÉLYMULCSOLÁST.  

 


Olvasd el a leírást is, mindent részletesen elmagyaráz. Ha most elkezded, tavasszal már valódi talajba vethetsz. És ki mint vet…
Áldott szolgálatot!
Géczy Gábor
MAG közösség



Fenntartható talajgazdálkodás a kiskertben


(Élőben megtekinthető Gömörszőlősön, az Ökológiai Intézet A Fenntartható Fejlődésért Alapítvány biokertjében. További anyagok és hasznos kiadványok ezen dolgozat szerzőjétől,  Gyulai Iván ökológustól: www.ecolinst.hu)


Előre bocsátom, hogy nem vagyok kertész abban az értelemben, hogy tanultam volna ezt a szakmát. Sőt sajnos őseimtől sem tanultam meg a föld értését. Ökológus vagyok szakmám szerint, szívem szerint pedig környezetvédő. Hatvan évem alatt tanúja voltam az élet gazdagságának, majd gyors pusztulásának, és máig nem értem, miért pusztítjuk el azt, ami eltart bennünket. Például az élőlények sokaságát, vagy a talajt. Megdöbbentett John Crawford egyik tanulmánya egy-két évvel ezelőtt, aki azt állította, hogy még itt a fejlettnek és gondosnak nevezett Európában is 17-szer gyorsabban pusztul a talaj, mint megújul. Crawford a Sydney-i Egyetem Fenntartható Mezőgazdaság tanszékének vezetője. A fenntartható mezőgazdaság azt jelenti, hogy a mezőgazdaság úgy bánik az általa használt erőforrásokkal, hogy azok képesek legyenek megújulni. Vagyis nem 17-szer gyorsabban kellene pusztulnia a talajnak a megújulás mértékéhez képest, hanem legalább annyinak kellene megújulnia, mint amennyi elpusztul. Becslések szerint – évente mintegy 75 milliárd tonna termőföld tűnik el, s mára a világ termőtalajának 80 százaléka mérsékelten, vagy jelentősen erodálódott. Kínában 57-szer,  Amerikában 10-szer, Ausztráliában pedig 5-ször gyorsabban pusztul a talaj a természetes regenerálódási üteménél. Az elmúlt fél évszázad során India a mezőgazdasági területének durván egynegyedét, Kína a termőterületeinek 11 százalékát veszítette el.
Magyarország teljes területének 46.5% szántóterület, és az ország területének körülbelül harmada kitett valamilyen mértékű eróziónak. Vagyis, ha csak a szántóföldi művelést vennénk alapul, akkor is közel az ország fele területét fenntarthatatlan módon használjuk, mivel ott gyorsabban pusztul a talaj, mint megújul.

De mi is a baj a szántóföldi műveléssel?


Kitakart föld
A talaj a folytonos talajmunkák, és a fedetlensége miatt, a víz és szél eróziójának kitéve lényegesen gyorsabban pusztul mint megújul. Csak Magyarországon évente 4,3 millió hektáron 30-32 milliárd m3 talajt mozgat meg a földművelő. A talaj kiszántásakor annak rétegezettsége vagy megfordul vagy részben átfordul, ami azzal jár, hogy a mélyebben lévő, anaerob körülmények uralta rétegek aerob körülmények közé kerülnek, a felsők pedig rossz oxigénellátás közé. Az alulra került rétegekben tömeges baktériumpusztulás indul meg, az ásványosodás lelassul. Felül a mikroorganizmusok aktiválódnak, a lebontási folyamatok, humuszbontó folyamatok felgyorsulnak. A humusz degradációjával romlik a talaj szerkezetesség. A szerkezetességet tovább rontja az esőcseppek, valamint a taposás mechanikai hatása, amelyek a pórustérfogatot csökkentik. Az eketalp miatt a talaj tömörödötté válik, benne a fermentáló baktériumok kapnak nagyobb szerepet, amelyek toxikussá teszik a talaj ezen rétegét a növényi gyökerek számára, így azok képtelenek ezeket a talajmélységeket használni.

Az egyik lényeges hatás a talaj bolygatása közben a talaj szellőztetése, amely két úton is hozzájárul a szén mobilizációjához. A talaj idealizált térfogati összetételében a levegő a talaj térfogatának egynegyedét teszi ki, másik negyede víz, 45%-a ásványi anyag, 5%-a szerves anyag. A különböző méretű pórusokat kitöltő levegőben a széndioxid tartalom 6% körüli (levegőben: 0,037tf%). A szellőztetés egyrészt ÜVHG gázok felszabadulásához vezet (szén-dioxid, metán, dinitrogén-oxid) másrészt mivel megváltoztatja a széndioxid koncentrációját, s megnöveli az oxigén koncentrációt, ezért a talajban az oxidatív folyamatok kerülnek túlsúlyba.

A szántással kapcsolatos problémák enyhítésére alkalmazott mély-lazítás (50-70 cm) ugyancsak növeli az aerob dinamikát a talajban. Ez ugyan detoxikálja a mélyebb rétegeket, de ott is megnöveli az oxigén jelenlétet, s ezzel mobilizálja a szenet. Látható, hogy a talajművelés nagyban megzavarja a talaj biodinamikáját, ugyanakkor a növénytermesztésre gyakorolt hatásai egymásnak ellentmondók. A talaj szénháztartását illetően elmondható, hogy összességében csökkenti a szerves szén mennyiségét, s növeli a talaj szén-dioxid leadását.

Szabó István Mihály „Az általános talajtan biológiai alapjai” (Mezőgazdasági kiadó, 1986) című könyvének 331. oldalán Schneider (1975), Keulen (1980) munkásságára hivatkozva a következőket írja: „A légkör széndioxid készleteinek növekedése, amelynek hatására az elkövetkező ötven évben a mezőgazdasági termelésre is kiható klímaváltozásokkal kell számolnunk a fosszilis energiahordozók elégetésén kívül elsősorban is a szárazulatok talajainak szervesanyag veszteségeire vezethető vissza. Stuvier (1978) szerint a földfelszín szerves szénkészletei 1850 és 1950 között több, mint 100 gigatonnával csökkentek (100 milliárd tonna)”. Ez a mennyiség megközelíti az ebben az időszakban elégetett szén mennyiségét.

A légkör üvegházhatású gáz terhelésében a talajművelés a műtrágyázáson keresztül is szerepet játszik. A talaj természetes biodinamikájához tartozik, hogy a fölösleges mennyiségben jelenlévő nitrogént a denitrifikáció eltávolítja a talajból. Oxigén hiányában a fakultatív anaerob baktériumok nitrátlégzésre térnek át, ennek segítségével égetik el a szervesanyagokat. A denitrifikációban ezért a nitrit és nitrát nitrogén-monoxiddá, dinitrogén-oxiddá és nitrogénné redukálódik. A talajból távozó nitrogén gázok kb. 10%-a dinitrogén oxid.

Paul Crutzen Nobel-díjas fizikus vizsgálatai szerint, a  nitrogén műtrágyák kb. 3-5 %-a nitrogén-oxid formájában a levegőbe kerül. A dinitrogén-oxid a világ harmadig legjelentősebb emberi tevékenységből származó ÜHG-a, a potenciális globális felmelegedésre 296-szor van nagyobb hatása, mint a CO2-nak, és az atmoszférában való tartózkodási ideje is kb. 120 év. Az ipari forradalom óta az levegőben levő koncentrációja 17%-szeresére növekedett, többnyire a monokultúrák elterjedésének köszönhetően.

Régen úgy gondolták, hogy a denitrifikáció káros folyamat, mert csökkenti a talaj nitrogéntartalmát. Ezért is erőltették a talaj fokozott szellőztetését, hiszen a talajlazítás során felvett oxigén csökkenti a denitrifikálók aktivitását. Valaki úgy gondolhatná, hogy ez nagyon jó, így legalább kevesebb dinitrogén-oxid kerül ki a levegőbe. Ám ha a denitrifikáció nem távolítja el a fölösleges nitrogént, akkor a nitritek, nitrátok a talaj és talajvíz, majd élővizek nitrátosodásához járulnak hozzá.


A denitrifikáció szerepe azonban pont azáltal nélkülözhetetlen, hogy az ember mesterségesen fixál nitrogént a levegőből, s nitrogén műtrágyák formájában azt bejuttatja a talajba. A túlzott műtrágya használat vezet a nitrogénfölösleghez, s fokozódó denitrifikációs aktivitáshoz. (A növények gyökerei által felvett nitrogénműtrágya hatékonysága kb. 37-46 %-os, a foszforműtrágyáé igen alacsony, kb. 3-8 %-os. - Mackensen et al., 2000). Végül tehát így lesz a műtrágyázásból fokozódó üvegházhatás. Ha pedig ezt a rossz tulajdonságot szeretnénk az oxigén jelenlétével kiküszöbölni, akkor pedig éppen több szenet mobilizálunk.


Egyesek szerint a szervesanyagoknak a legjobb és leggazdaságosabb felhasználása, ha talajba forgatásuk révén a talaj humuszvagyonát gyarapítják, hozzájárulnak a talajélet és szerkezet fenntartásához, és a növények táplálásához. Természetes körülmények között senki sem szántja be a talajfelszínre jutó növényi vagy állati maradványokat, azok ősszel puha, meleg takarót képeznek a talaj felszínén, és ez a takaró folyamatosan védi a talajt a külső hatásoktól: a kiszáradástól; a tömörödéstől; a tápelemek kimosódásától; a víz eróziótól és deflációtól. A talaj takarójából azután  élőlények közreműködésével stabil talajmorzsák  keletkeznek, amelyek biztosítják a talajképződést, s a szerves-anyagok hosszú távú hasznosíthatóságát. Ezzel szemben a talajba forgatott tarlómaradék, de akár istállótrágya is nagyon hamar degradálódik a talajban főleg az ott folyó felgyorsított oxidáció miatt, ezért nem javítja a talaj szerkezetességét, legfeljebb tápelemek forrásaként szolgál rövid ideig. Bizonyos körülmények között az is előfordulhat, hogy mikrobiális bontásuk fitotoxikus anyagokat szabadít fel.
Világosan kell tehát látni a különbséget a között, hogy a szerves-anyagokat a talajba juttatjuk, vagy azokat a talaj felszínén megtartva, biztosítjuk a talaj védelmét és folyamatos megújulását. A műtrágyák megfelelnek ugyan rövidtávon tápelem forrásnak, jó hozamfokozók, de a talaj szerkezetességét nem képesek javítani. Hosszú távon tehát nem lehet nélkülözni a talaj fenntartásához vezető természetes folyamatokat, amelyeket a talajban élő nagy mennyiségű és változatos élet tart mozgásban.


Teljesen nyilvánvaló, hogy amit elveszünk a talajból, azt oda vissza is kellene adni megfelelő formában, hogy a tápelemek körforgása biztosított legyen. Ám nem elég, hogy elvesszük az élelmiszerként megtermelt alapanyagokat, de újabban még a növényi maradványokat sem juttatjuk vissza, hanem inkább energianyerésre használjuk fel. Sőt, sokszor az élelmiszerként megtermelt táplálék is energiaforrássá válik, mint pl. a kukoricából un., bioetanol, vagy a repcéből un., biodízel lesz.

Amit megettünk, és amit szükségszerűen kiürítünk, az sem kerül vissza arra a helyre ahonnan származik. Szennyvíz lesz belőle, amelyet szennyvízelvezető rendszereken keresztül vezetünk el a szennyvíztisztítókig, és nem kevés energia ráfordítással a szerves anyagokat elemei összetevőire bontjuk. Mivel a talajban lévő szervesanyagokat folyamatosan kihasználjuk, így a talajban lévő élő biomasszától elvesszük a táplálékot, és annak mennyisége vészesen lecsökken. Míg egy természetes erdei ökoszisztémában akár 30 tonna élő biomasszát mérhetnénk meg egy hektár területen, addig 2-4 tonna lenne ez a mennyiség egy szántóföldön. Nos, ennek az életnek a hiánya nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a talaj mennyiségi és minőségi értelemben is pusztul, mi pedig a talaj mesterséges javítására szorulunk.

Talán érthető ezek után, hogy miért is szükséges javítani a földművelés gyakorlatát, akár a szántóföldön, akár kiskertünkben is történik az.


Előzmények


A jó sorsom úgy hozta, hogy a kilencvenes évek elejétől vidéken töltöttem életem szebbik negyedét, és kapcsolatba kerültem a földdel. 1999-ben a BAZ megyében található Szuhafőn kezdtem művelni egy évek óta felhagyott kertet, amelynek zöldséges kert része egy 10x50 méteres területen fekszik. Eleinte hagyományos módszerrel dolgoztam. Próbáltam ellesni a szomszédok kertművelési, növénytermesztési mesterfogásait, mert a magyar gazdálkodó híres volt arról, hogy gondos gazdaként bánik a jószágával. Magam is ástam, szántottam is, ahogyan azt láttam, és termesztettem is, ezt azt.

A kert teli volt gyommal, a talaj pedig agyagos kötött talaj volt. A talaj felszínt az eső hamar betömörítette, a talaj megrepedezett, folyamatos locsolásra volt szükség a tenyészidőben. A betömörödött talaj meggátolta a gyomok kézi eltávolítását, mechanikai úton, rotációs kapával kellett a talajt lazítani. Műtrágyát és a biogazdálkodásban nem engedélyezett vegyszereket soha sem használtam, a biogazdálkodás és a permakultúra néhány módszerét próbáltam ki a növénytársítás, és növényvédelem területén.

Mivel fenntartható fejlődéssel foglalkozom, az érdekelt, hogy a talajjal, hogy lehet fenntartható módon gazdálkodni, vagyis, hogy az sem mennyiségi, sem minőségi értelemben ne pusztuljon el. Mivel erdőt, mezőt járó ember vagyok, nem volt nehéz észrevenni azt a különbséget, ahogyan az ember illetve a természet műveli a talajt. Egyszer csak az jutott az eszembe, hogy az erdőben, de a réten is a talaj mindig be van takarva. Az erdőben a lehullott avar, a réten pedig az elsárgult fű takarja be. A szántó, a kert meg csupasz egész télre!

Mélymulcsozott talaj
Ismertem a mulcsozás módszerét, és azonosítottam az erdőn, mezőn történőkkel. Mivel lovakat tartok, enyhén trágyás szalma állt rendelkezésemre, amelyet mulcsként használtam fel. Az alom egy részét komposztáltam, ahogy az emberi ürülék is komposztlásra került egy kerti alomszékben. Ezeket zöld trágyával együttesen is újrakomposztáltam, és a keletkezés idejétől számítva nagyjából három-négy év múlva használtam fel a kertben. A komposzt jó szerkezetű, jól tartja a vizet, és egyenletesen, hosszú időn át adja le a tápanyagot a növények számára.

A nehezen művelhető talaj miatt egy idő után komposztból építettem bakhátakat és abba ültettem a termesztett növényeket. A komposzt hátak azonban hamar erodálódtak, év végére szinte eltűntek. Ezért a következő évben a bakhátak közét mulccsal töltöttem fel, amely megakadályozta a bakhát ellaposodását, és a mulcs segített a víz visszatartásában is. Mivel a gyom gyakran átnőtte a komposztot és mulcsot is, kartonpapírral takartam a talajt három hétig, majd kitakartam egy hétre, majd ezt még kétszer megismételtem addig, amíg az évelő gyomok gyökeréből sikerült a tápanyagot kimeríteni. A későbbiekben a papírra raktam a bakhátakat és kitöltő mulcsot is. Közben észrevettem, hogy a takaró alatt a talaj fellazul, élőlények sokasága telepszik meg, a takarás alatt a talaj nem szárad ki, fölöslegessé válik a locsolás.

A bakhátak közét vastagon kitöltő mulcs használata vezetett el ahhoz a gondolathoz, hogy mi lenne, ha az egész kertet ősszel ilyen vastagságú, 50-60 centiméter mulccsal takarnám be. Ennek az irracionális gondolatnak, mint a későbbiekben kiderült volt ésszerű alapja. A hagyományos, sekély mulcs hátrányait megtapasztaltam. A mulcs meggátolja, hogy a talajt a napfény felmelegítse, a talajhőmérséklet később lesz alkalmas a magok csírázására. A sekély mulcs nem elég nagy tömegű ahhoz, hogy az egész évben lehulló csapadékot magába tudja raktározni a szárazabb nyári időszakokra. Az alkalmazott mulcsféleségek (szalma, széna, papír, fakéreg) a magas karbon-, alacsony nitrogéntartalmuk miatt nem alkalmasak a komposztálódásra, a levegő oxigénjének hatására hamar degradálódnak a felszínen, anélkül, hogy belőlük elegendő humusz képződne.



Ezért hozzákezdtem a talaj mélymulcsos takarásához, anélkül, hogy a talajt ástam, vagy szántottam volna. Eleinte a lovak alól kihordott almot szétterítettem a már említett módszerrel gyomtalanított felszínen, 50-60 cm vastagságban, majd némi gondolkodás után a következő rétegrendet alakítottam ki. 20 centiméter laza rétegű szalmát terítek szét szeptember végén-október elején. Erre a keletkezés ütemében hordom ki az istálló almot, 30 cm vastagságban, majd ezt is 10 centiméter szalmával fedem le.

A rétegrend kialakításának indoka, hogy az alomban lévő trágyából az esővíz ne mossa a talajba a nitrogént ammónium-nitrát formájában, hanem az a magas széntartalmú szalma nitrogéntartalmát gyarapítsa, hogy ott a nitrogén-szén elegyaránya megfelelő legyen a komposztálódáshoz. Így tavaszra egy komposztálódásra alkalmas homogén elegy alakul ki a felszínen, amely a kora tavaszi időszakban a komposztálódás nagyjából két hónapig tartó termofil és mezofil időszakában hőt termel, amely hozzájuttatja a talajt a gyorsabb felmelegedéshez, kiküszöbölve ezzel a sekély mulcs hátrányát.

A mélymulcs a tél során megakadályozza, hogy a talaj megfagyjon, és a talajélet aktivitása lelassuljon. A mélymulcs alatt folyó aktív élettevékenységeknek köszönhető, hogy a talaj tavaszra minden talajlazítás nélkül is felpuhul, és alkalmassá válik az ültetésre. Természetesen újra hangsúlyozni kell a mély takaró réteg szerepét a csapadék tárolásában, amely azt is megakadályozza, hogy a csapadék lefolyjon, kimossa a talajban található tápanyagokat, illetve, hogy a talaj betömörödjön az esőcseppek mechanikai hatására.


Tavaszra a mélymulcs a téli időjárási viszonyoknak megfelelően tömörödik, vastagsága csökken. A vegetációs időszakban megvédi a felszínt a taposás, és esőcseppek mechanikai tömörítő hatásától, tárolja a csapadékot, és megvédi a növény gyökerét a talaj felszínén tapasztalható napi hőingadozástól, amellyel egy lényeges stressz faktort kapcsol ki. A napi hőingás a talaj felszínén a mulcs alatt tized fokokra csökken. A nyár során a komposztálódás un., felépülési szakasza őszig befejeződik. Ősszel a talajtól számítva 50-60 centiméter vastagságban, újabb takaró réteg kerül kialakításra, hasonlóan, ahogyan az erdőben és mezőn is a lehulló avar, elszáradó vegetáció betakarja a felszínt ősszel.

Sokan kérdezik, hogy minden évben szükséges-e ezt a vastag réteget kialakítani. A jelenlegi gyakorlatomban kétféle módszert alkalmazok. Egyrészt a talajtakaró vastagságát a talaj felszínétől számolom, és az mulcsból kialakult humusz vastagságát levonom a takaró vastagságából, így évről évre csökken a takaró vastagsága. Mivel azonban ezt nem célszerű a sekély mulcs szintjére csökkenteni, ezért tavasszal a helyben keletkezett komposztból bakhátakat alakítok ki, és a bakhátak közét töltöm fel mélymulccsal.

Ennek a kétféle megoldásnak a létét megkívánja a növények ültetése is. Sokan nem tudják elképzelni, hogy lehet ebbe a tekintélyes vastagságú mulcsba magokat, növényeket ültetni. A mélymulcs azonban kiválóan alkalmas gumók, palánták, sőt nagyobb magvak ültetésre is. A burgonya gumója harminc centiméter mélyre kerül a mulcsba tavasszal, anélkül, hogy a talajjal érintkezne. A felszedésig, amit itt szó szerint kell érteni, több gondoskodást már nem is igényel, itt ha akarnánk sem tudnánk kapálni, vagy töltögetni. A növény viszont meghálálja a laza mulcsot, és kellő nedvességet. Az uborka, paradicsom, paprika, káposztafélék, zeller palántái, torma hajtása, stb., ugyancsak a mélymulcsba kerülnek elültetésre.


Az apróbb magoknak, pl. répa, petrezselyem, hagyma, salátafélék komposztból építünk tetszőleges mélységű bakhátakat, amelyek közét mélymulccsal takarjuk. A nagyobb magvak, bab, borsó, kukorica a mélymulcsban kilakított ültető árkokba kerülnek. Ekkor a mélymulcsot egy vasvilla segítségével széthúzzuk a humusz felszínéig. A magokat erre a felszínre helyezzük, majd néhány centiméter mulccsal visszatakarjuk. A növény növekedésével párhuzamosan takarunk vissza, emeljük a takaró magasságát, a növény dőlésének megakadályozása érdekében.

A tisztánlátás érdekében lépésről lépésre újra leírom a folyamatot:

1. A talajt nem ássuk fel, és nem szántjuk.

2. Az évelő gyomok végleges eltávolítása takarásos módszerrel. Kartondobozok anyagával takarok három hétig. Elég a felszínen a gyomokat letaposni, lehengerelni, nem kell eltávolítani. Egy hét kitakarás után három hét takarás történik újra, majd ez ismétlődik addig, amíg a gyomok már nem hajtanak ki a kitakaráskor. Ne akarjuk az egész kertet egyszerre gyomtalanítani, mert akkor az évben nem termelünk semmit sem. Türelmesek legyünk, ésszerű méretű kertrészletben kezdjünk hozzá!

3. A gyomtalanított területeket ősszel letakarom 50-60 centiméter mély mulccsal, aminek a rétegrendje 20 cm szalma, 30 cm istálló alom, 10 cm szalma. A takaró karton maradhat a mulcs alatt. Először az egész területet leterítem 20 cm vastagon szalmával, majd az alom a keletkezés idejében kerül kihordásra, de a fagyok beálltáig általában befejeződik. A 10 cm vastag szalma takaró folyamatosan kerül a helyére. Figyelem! Ez a rétegrend fontosnak tűnik az eddigi megfigyelések szerint, a más összetevőkkel, kukorica szár, széna, kecsketrágya, tehéntrágya végzett kísérletek eddig nem hozták az elvárt eredményt. Lehetséges, hogy a későbbiekben a rendszer majd beáll.

4. Tavasszal a mélymulcsba ültető árkok kerülnek kialakításra úgy, hogy egy vasvillával széthúzzuk a mulcsot de nem hatolunk a talaj felszínéig. Ezzel a módszerrel gumókat, palántákat, vegetatív módon szaporítandó hajtásokat, gyökereket ültetünk el. A talaj felszínéig hatoló ültető árkokat a nagyobb magvak számára alakítjuk ki, amelyeket a felszínre helyezünk, és mulccsal betakarunk kellő mélységben. Az apró magvak számára a mélymulcsból keletkezett komposztot kapával összehúzzuk bakhát formára, és a bakhátak közét visszatöltjük mélymulccsal. A talaj mulccsal történő borítása folyamatos az évben!

5. Ősszel feltöltöm a nyáron leapadt mulcsot, amely a komposztálódás miatt töpped. Hasonlóan járok el, mint az erdőben történik, amikor az ősszel lehulló levelek ráhullnak az előző évi avarra. A már leírt rétegrendet alakítom ki, a vastagságát mindig az eredeti talajfelszíntől számítom.

Eredmények:


Bőtermő kert
A talaj téli takarása fölöslegessé tette az ásást, szántást, hiszen az ötven-hatvan centiméter vastag mulcs alatt az élővilág fellazítja (felássa) a talajt. Ennek haszna, hogy nem kell gépi erőt használni, nincs üzemanyag-felhasználás, és ebből származó emisszió. A talaj takarása meggátolja a szél és vízeróziót.

A talaj takarása kizárja a talaj fagyását, vagyis a talajélet egész évben aktív. (a mulcs vastagsága a fagyhatár szerint lett meghatározva) Mivel a talaj nem hűl le, a vegetációs időszak korábbra tevődik, a magok keléséhez szükséges talajhőmérséklet hamarabb biztosított, egyrészt mert a talaj nem fagy meg, másrészt a komposztálódás biztosít egy megfelelő hőmérsékletet (szemben a sekély mulccsal, amikor a mulcs nem zárja ki a fagyot, de késlelteti a talaj felmelegedését a napfény melegítő hatásának kizárása miatt). A takaró miatt egész évben kiegyenlítettebb a talajfelszín hőmérséklete, ami meggátolja a fagyváltozékonyság miatti felaprózódást, porosodást.  

A puha takarás még lejtőn is,  meggátolja a csapadékvíz lefolyását, az utolsó csepp csapadék is a talajba szivárog. A mulcs lehetővé teszi a víz tárolását, csak a teteje szárad ki a takarónak, és biztosítja a vízellátást az egész vegetációs időszakban. A lényege, hogy a vegetációs időszakban hiányzó kb. 200 mm csapadékot a vegetációs időn kívül raktározzuk el.

A takarás előnye a gyomok távol tartása is. Ugyan itt is átnőnek, vagy a mulcsból kikelnek gyommagvak, de ezek eltávolítása nem ütközik nehézségbe a laza szerkezet miatt. A gyomosodási nyomás is sokkal kisebb, nagyjából az eredeti 20%-a. A talajból átnövő gyomokat akkor tudjuk megakadályozni, ha az említett talajtakarást lelkiismeretesen elvégeztük.

Jelentősen nőtt a talajélet, az erős és egészséges növények, illetve az alkalmazott növényszaporítási módszerek, biztosítják a kisebb kártételt. A legjobb növényvédelem az egészséges növény, és ehhez a stresszmentes környezet vezet. A takarásos módszer csökkenti a stresszt, mivel kiegyensúlyozza a talaj felszínének a napi hőingodozását, és folyamatosan biztosítja a megfelelő nedvességet. 


Jelentősen növekedett a növényi szerves-anyag produkció, nőttek a termésátlagok, az agyagos kötött talaj tetején vastag humuszréteg képződött, ami a bolygatás hiányában nem pusztul el évről évre.

Javult a talaj szénháztartása, javult a szénmegkötés, és csökkent a közvetlen és közvetett széndioxid emisszió is (nincs szénveszteség, mert a talajt nem szellőzteti át a szántás, ásás). Nincs szükség külső energiabevitelre, sem közvetlenül, sem közvetetten, pl. műtrágya formájában.

A módszer számos, a biogazdálkodásban és a permakultúrában használt fogással egészül ki, illetve az egyes növények termesztése esetében saját módszerek is fejlesztésre kerültek. A zöldséges kert természetesen része egy nagyobb kertnek, a keretezését gyümölcsfák adják.

Néhány további megjegyzés:

Komposztdomb
Sokan kérdezik a kártevőket, feltételezve, hogy a csigák, lótetvek, stb., elszaporodnak a mélymulcsban. Ennek az ellenkezőjét tapasztaltam. Korábban a kertemben volt csupasz csiga, de azok egy idő után eltűntek. A csiga a hűvös, nyirkos helyeket szereti, itt viszont a komposztálódás miatt meleg van, amit a csiga elkerül. A lótetű a tömörödöttebb, szerves anyagban gazdag talajban él, ez túl laza a számára, még nem találtam benne egyet sem. Ahogyan  vakondnak is túl laza a mélymulcs. Ezek a táplálékláncban nélkülözhetetlen emlősök nem tűntek el végleg, csak kiszorultak a kert más részeire.


Mások, akik nem a leírt rétegrendet követték panaszkodtak a csupaszcsigák miatt. Valószínűsítem, hogy ezekben az esetekben nem indult meg a komposztóládás, vagy nem telt el elég idő ahhoz, hogy a rendszer önszabályozóvá váljon.

Ez nagyon fontos! A mélymulcsos módszer nem „látványpékség”, amely az első perctől kezdve csak előnyöket csillogtat. Türelmes embereknek való, akik képesek legalább négy éven keresztül következetesen kitartani a módszer mellett, amíg a rendszer önszabályozóvá válik.

A tulajdonos nem fogja megtapasztalni azt a gyors növekedést, amit tápoldatokkal, műtrágyákkal lehet biztosítani. A komposzt lassan adja le a tápanyagokat, eleinte a növény fejlődik, de lassan növekedik. A növekedési erély később nő meg, ha türelmesek vagyunk, akkor megvárjuk a végeredményt.

Türelem kell a „kártevőkkel” szemben is. A talajtakarás kezdetekor nagyon felszaporodtak a pockok, ők végezték el a talajlazítás javát. És néhány növény is áldozatul esett. Később azonban megtelepedett a kertben az erdei sikló. Ezt egy kőrakással segítettem elő, amely azóta is kiváló élőhely. Mára tűrhető szintre csökkent a pockok jelenléte, ahogyan más élőlények is féken tartják egymást. Bízhatunk abban, ha magára hagyunk egy rendszert, nem nyúlunk bele vegyszerekkel, akkor az önszabályozóvá válik. Ehhez azonban türelem, és a természetbe vetett bizalom kell.


A módszer legnagyobb ellensége a megszokás. Megszoktuk, hogy a földünkön gyomtalanul, szépen bekapálva állnak a különböző kultúrnövények sorokban ültetve. A mélymulcs ezzel szemben a rendetlenség látszatát kelti, nem beszélve a foltokban, vagy egyenként telepített növényekkel, az itt-ott feltörekvő gyomokkal, az egyenletlen terepszintekkel.

A módszer kétségen kívüli nehézsége, hogy honnan szerezzük be a mulcsnak valót, nem beszélve arról, hogy az a szerves anyag ott is kellene, ahonnan elveszik. Ha mindenhol mulcsolnának, akkor annyi mulcs jutna csak helyben, amennyi elhalt biomassza ott keletkezik. Így van ez az erdőben, mezőn is, ám a talaj bolygatása nélkül ott a talaj folyamatosan megújul, nem pedig pusztul. Ez esetben tehát minden rendben lenne, annak ellenére, hogy a mélymulcsos módszert nem lehetne alkalmazni.

Sajnos azonban az elhalt biomasszát ma  vagy bedolgozzák a talajba, vagy összegyűjtik, és egyre gyakrabban elégetik. Egyik esetben sem marad takaró a felszínen, amely a talaj védelmét biztosítaná. Más esetben a szerves anyag hulladéklerakókon végzi, vagy valamelyik faluszélen rothad el, különösebb hasznosítás nélkül. Ma szinte minden településen, ha kell, ha nem, gépi erővel vágják a „gazt”, amúgy a vegetációt. Ha már ezt teszik, mi lenne ha a talajt védené, gyarapítaná?

Ma már a mélymulcsos módszert úgy fogom fel, mint a felszínen történő komposztálást, ahol nem felfelé növesztünk egy komposztdombot, hanem szélességben és hosszúságban. Az alomnak valót összegyűjtjük a szántóföldről, felhasználjuk az almozásban, majd pedig komposztáljuk, úgy, hogy közben a talajt is takarjuk. Ha valaki egy ilyen élethelyzetben van, akkor talán ez a leginkább fenntartható bánásmód az erőforrásokkal.

És még valami, amit már a szerkesztő fűz hozzá:

Félreértések elkerülése végett: a mélymulcsos módszer is egy lehetőség a sok közül. Nem ez az (egyedüli) üdvözítő módszer.
Arra mindenesetre jó, és kell, hogy elgondolkozzunk azon, hogyan tudjuk mi segíteni a Földanyát azon a kis területen, ami nekünk rendelkezésre áll (házikertekre gondolok elsősorban, és nem sokhektáros szántókra).
Ha ez - vagy bármelyik másik - módszer eredményesen gyógyít nálam, akkor az nekem biztosan jó, azok között a körülmények között, amik az én kertemben megtalálhatók (talajösszetétel, csapadék, szélirányok, szalmaforrás, trágyaforrás stb.). Viszont lehet, hogy pontosan úgy lemásolni épp eke miatt nem lehet 100 km-rel arrébb, mert ott minden más lesz.
Ez csak gondolatébresztő. Az utat mindenkinek magának kell bejárni...
 

És végül egy fórum, ami kimondottan ezzel a témával foglalkozik, benne sok érdekes felvetés, és - természetesen - Gyulai Iván válaszai is a kérdésekre. Érdemes átböngészni!


2014. szeptember 18., csütörtök

Ember- és környezetkímélő kertművelés

A "hagyományos" kertművelést - ásunk, gereblyézünk, kapálunk, gyomlálunk, öntözünk stb. - sokan azért nem szeretik, főleg azok között, akik most fognak bele a kertművelésbe, mert hát mennyi munka van vele...

Igaz, hogy még csak az elején vagyok én is a kertezésnek, sok tapasztalatom nincsen, de annyit azért kiokoskodtam magamban, hogy ha az elsődleges cél a család ellátása, akkor megszakadni nem kell a kertben, akkor sem, ha a fent leírt módszereket használjuk.
Ha árutermelésre rendezkedünk be, amihez persze egy házi kertnél nagyobb terület is kell, akkor már lényegesen több munkát kell belefektetni a kertbe, hogy legyen is áru. De maradjunk most csak a háztáji kertnél.
Sok más módszer létezik a művelésre az ásás-kapálás-ésatöbbi módszeren kívül, az egyik legnépszerűbb kisfilm e témában talán a Ruth Stout módszerét bemutató. De ha végignézzük a világháló kínálatát, akkor is számtalan megoldásba botolhatunk bele.
A lenti filmecske azért is hasznos, mert sok más film- és cikk-társával ellentétben itt nem csak elméletben beszél a mélymulcsozásról, nem csak félig mutat meg valamit, hanem végig is vezet a teljes folyamaton az első lépéstől a gazdag aratásig, bemutatva több módszert is arra, hogyan lehet vetni/ültetni az így előkészített talajba.
Nagyon érdemes végignézni, és utána legalább a kertünk egy részét így előkészíteni, hogy meglássuk, hogyan is működik, és ha megtetszett az eredmény, akkor akár az egész kert betakarható.
Ami nagyon szimpatikus a módszerben az az, hogy teljes mértékben megvalósítja azt, amit minden kertben, - és igazság szerint minden szántóföldön!! - csinálni kellene, a humusz-réteg védelmét, újjáépítését, megtartását. Hiszen a gazdag termésnek és a termények gazdag tápanyag-ellátottságának a kulcsa, hogy milyen talajban növekszenek zöldségeink.
S akkor lássuk a filmet:




Nem győzöm eleget mondani, hogy nem hektár-méretekben kell nekiállni ennek a módszernek, illetve egyiknek sem, hanem kisebb területen - mondjuk 10-15 m2-en - elkezdeni, kipróbálni, majd utána kiterjeszteni nagyobb területre. A türelem, és a kitartás nagyon fontos a kertben, valamint annak tudomásul vétele, hogy itt aztán nem lehet kapkodni, rohanni, mert ha most nem jött össze, akkor bizony meg KELL várni a következő tavaszt az újabb próbálkozáshoz.
Sok sikert hozzá, a terméshez pedig jó étvágyat, jó egészséget!!

2014. augusztus 4., hétfő

Etetnek bennünket...

Néhány napja egy olyan cikkbe futottam bele, amiben egy amerikai okos bácsi azt taglalta, hogy a kenyér halálos méreg, mert van valami a búzában, ami már nem emlékszem mivé alakul és mit csinál a szervezetben, lényeg, hogy messzire kerüljük el a búzát. Nem is a részletek a lényeg, hanem maga a megközelítés.
Nem csak a kenyérrel kapcsolatban, hanem úgy általában, amikor valaki, valahol kiszúr magának egy élelmiszert, és arról jól megmondja a magáét, hogy miért is nem lenne szabad azt enni.

Mi a baj általában ezzel a megközelítéssel? Valami olyasmi, mint a „nyugati” orvoslással, hogy csak egy dologra figyel oda, kiragadva a nagy egészből. Attól függően, hogy ez ember hol él a Földön, ott milyen táplálékhoz jut hozzá, sok népcsoport eszik valamilyen kenyérfélét. Van, ami hasonlít ahhoz, ahogyan mi ismerjük a kenyeret, van, ami nem, az alapanyag meg attól függ, hogy milyen kenyérnek való terem meg azon a tájon.
Ez a kenyér beépül az étrendbe, ami sok-sok évszázad alatt alakult ki valamilyen „szabályrendszer” alapján. Ezt a rendszert meghatározza az éghajlat, a talajviszonyok, a csapadék mennyisége, az esetleges vallási előírások, az alapanyag eltarthatósága és még sorolhatnánk.
Foglalkozzunk most csak a búzakenyerünkkel, nem tudományos, csak „filozófiai” szempontból.
Gabonát már régen termesztünk. Kenyeret már régen eszünk. Hol többet, hol kevesebbet, de nálunk a kenyér, illetve a búza(liszt) a táplálkozás fontos része. Van, a ki jól elvan kenyér nélkül, van, aki mindenhez kenyeret eszik, ez azonban jórészt nevelés, berögzült szokás kérdése is lehet, és nem tudatos táplálkozásé. Személy szerint én kenyeres ember vagyok, számomra fontos a kenyér.
 

Abban van némi igazság, hogy bármelyik kiválasztott táplálékról meg lehet mutatni, hogy káros lehet – a mértéktelen fogyasztás megbetegíthet, a rossz minőségű alapanyag felhasználása szintén betegséghez vezethet és sorolhatnánk. Abban is van igazság, hogy hát a régiek is mennyi kenyeret ettek, és mégsem betegedtek meg tőle.
Hol van akkor az igazság? Van-e egyáltalán igazság?
Szerintem nincs igazság, és az is odaát van.
Azt kell szem előtt tartanunk, hogy a régiek milyen körülmények között termelték meg a búzát? Sem műtrágya, sem vegyszerek, sem kiszipolyozott talaj nem volt, a termés mindig teljes értékű volt, tartalmazott minden szükséges „hozzávalót”, és bár laboratóriumok nem voltak, hogy megnézhessék, minden benne van-e, nem is kellett, egyszerűen tudták, hogy az a búza jó. Tudták, mikor kell betakarítani, mikor volt – eltarthatóság szempontjából – teljesen érett a kalász, hogyan tárolja, hogyan őrölje, őröltesse, melyik lisztet mire fogja használni és így tovább. Mint minden másban, itt is megvolt a teljes kör,
A modern ember – és itt elsősorban a mi korunk emberére gondolok – ezzel szemben műtrágyázott, vegyszerezett, kiszipolyozott talajon termett, csekély beltartalmi értékkel rendelkező gabonához illetve liszthez jut hozzá. Köszönhetően a nagyüzemi mezőgazdaságnak. Sajnos napjaink nagyüzemi gazdálkodása teljesen eltávolodott a természeti folyamatoktól, az elsődleges cél a minél nagyobb hozam és a minél nagyobb profit – bármi áron. Az sem számít, ha a fogyasztó végső soron silány terményt kap, amiből silány élelmet tud előállítani.
Mivel nem csak a búza „silány”, hanem az összes nagyüzemben termelt termény, így bármiféle összetételben is fogyasztja a modern ember az ételét, valami mindig fog belőle hiányozni, mert a kiinduló növény – és állat – azt eleve nem tudja beépíteni a szervezetébe, tehát onnan a mi szervezetünk sem fogja tudni beépíteni a miénkbe.
Végső soron a modern betegségek egy jó része visszavezethető az elégtelen táplálkozásra – nem is mennyiségi, hanem minőségi alapon. Minőségi éhező a modern ember.
Mivel nincs minden benne a búzában, amire szüksége lenne, elképzelhető, hogy a benne lévő alkatrészek egyike-másika káros hatást fejt ki a szervezetre, mert a hiányzók miatt „burjánzani” tud, míg ha teljes értékű lenne a búza, akkor az alkatrészek egymást kordában tartják.
 

A hiányzó alkatrészek pótlására kísérlet a műtrágyázás, de a nevében benne van, hogy MŰ, és nem valódi, és a valódi, élő szerveztek a mű dolgokkal igazából nem sokat tudnak kezdeni. (Hasonló a helyzet a táplálék-kiegészítőkkel, melyek szinte teljesen mesterségesek, végső soron ugyan olyanok, mint a műtrágya, csak ezt velünk etetik, és mivel Műanyagok, élettelenek...)
Arról se feledkezzünk meg, hogy napjainkban „alapértelmezésben” csak fehér liszthez lehet hozzájutni (BL55), az egyéb liszteket úgy kell levadászni, és sokszor ezek aránytalanul túlárazottak, legtöbbször az aktuális táplálkozási divatirányzatnak megfelelően. És nem is minden liszt alkalmas minden célra.
Még lehetne egy sor dolgot előhozni, de a célom csak annyi, hogy gondolkodásra késztessem az olvasót. Gondoljuk végig a lehető legtöbb körülményt, amikor egy cikkben valamely élelmiszer káros – avagy túlzottan hasznos!! – mivoltáról olvasunk.
No és mit lehet tenni annak érdekében, hogy a helyzet megváltozzon…?
A lehető legtöbb dolgot nekünk magunknak kell megtermelnünk, mégpedig úgy, hogy visszatanuljuk – amíg még lehet, van kitől – a régiek tudományát. Ha magunknak termelünk, akkor a nagyüzemi termelésben megszakadt normális körforgást helyreállítsuk, ezzel meggyógyítsuk kertünk talaját, helyreállítsuk a televényréteget, ezzel biztosítva, hogy a kerti növényeink ismét teljes értékűek legyenek. Ha van rá lehetőségünk, tartsunk néhány tyúkot, nyulat, kecskét, így tényleg a kerti körforgás is helyreáll, füvet sem kell nyírni, tojásunk is lesz, a konyhai maradék is eltűnik és hasznosul, a húst pedig lábon kell tartani, és nem a fagyasztóban.
A falusiaknak is újra kell tanulni a falusi életmódot, mert a legtöbb falusi városiasan él, a boltban vesz meg mindent, ahelyett, hogy amit csak tud, maga termeljen meg, állítson elő. Ha keletkezik némi fölösleg, azt meg csereberéljék el egymás közt.
A városokban is terjednek a közösségi kertek, ahol néhány négyzetméteren lehet csodákat művelni, és ha a panellakónak jutott egy kis erkély, az szintén alkalmas pár dolog megtermelésére. Géczy Gábor azt mondja, ha csak a fűszereket – azaz a Főszereket – magunk termesztjük, már azzal is nagyon sokat tettünk.
Mindezekről már írtam itt a blogon… és még fogok is.

A Szer-Etet Konyha a Facebookon is ott van!

2014. június 26., csütörtök

Információáradat

Mindenféle kering a világhálón, győzze az ember kibogarászni belőle, hogy mi az igaz, mi a hamis, mi az építő, mi a félelemkeltő… és mindez még megtűzdelve a különböző, a sajtóban megjelenő, a tévében, rádióban elhangzó mindenfélével, hát ember legyen a talpán, aki eligazodik.

A minap olvastam, hogy már a parajdi só sem az igazi – egyre inkább terjed ennek a bányászott, természetes sónak a használata, én is ezt használom –, mert már régen nem nagy tisztaságú NaCl, már elég sok benne a szennyezés, mert a legtisztább sótömzsök, rétegek már a középkorban kimerültek és azóta már csak ipari sónak alkalmas stb. Tehát már ez sem jó, a bolti sókról is mindenki terjeszt mindent, azok sem jók, nos, akkor most hogyan tovább? Ja, hát el is lehet hagyni a sót, mert a só az okozója egy sor bajnak. Na de akkor hogyan kell értelmezni azt a népmesénket, amiben a király legkisebb leánya apját úgy szereti, mint az emberek a sót? Ez egyelőre egy feloldhatatlan ellentmondás…
Mostanában riogatják az embereket a kaukázusi medvetalppal, hogy micsoda súlyos bajokat okoz ha az ember hozzáér, még bele is lehet vakulni. Nem akarom lekicsinyelni persze, de egyelőre még nem tömeges a megjelenés, a legtöbbünknek esélye sincs találkozni ezzel a növénnyel, csak sugallni kell, hogy ki ne merészkedj az erdőbe, mert nem elég, hogy fertőzött kullancsok leselkednek rád, most itt a kaukázusi medvetalp, ami még jól meg is vakít.
És rábukkantam egy cikkre egy „hiteles” forrásból, hogy új szúnyogok jelentek meg, amik veszélyes betegságet terjesztenek, és az egyik faj annyira alattomos, hogy nem is hallani, ahogy repül, tehát nem veszed észre, és már hopp, meg is csípett és fertőzött is egyben. (Most komolyan, hallja valaki bármelyik szúnyogot, hogy repül? Hallani csak azt lehet, amelyik minden tiltakozás ellenére altatódalt akar húzni elalváskor a füledbe…)
Megy az emberek hülyítése ezerrel…

Aztán a különböző csodaszerek, hogy mennyi mindent gyógyít a szódabikarbóna, a citrom, a nem is tudom én micsoda… és hogy ezeket milyen jól titkolják a gyógyszergyárak, ugyanakkor ha tényleg olyan jók, akkor miért nem csaptak le már rájuk. Nem is tudom, ki, kinek drukkol, a gyárnak vagy ellenük?
Volt egy lista arról is, hogy nagyanyáink milyen bajokra miket ettek, hát ja, volt azon mindenféle trópusi dolog is, szerintem főleg azokat „kétpofára” tolták be szegények.
Nagyon sok írás tartalmaz természetesen jó, okos és hasznos, használható dolgot, csak nagyon nehéz kiválogatni, melyik az. Aztán, mivel nem vagyunk egyformák, így ami nekem jó, az lehet neked nem egészen az és viszont, tehát ez megint csak kicsit árnyalja a képet.
Sok a tudományosnak álcázott, félrevezető, az emberek hiszékenységét kihasználó szerzemény is.
Mit lehet akkor tenni…?
Először is hallgass a megérzéseidre, a józan paraszti eszedre. Szerintem ez a legfontosabb. Ez megmondja majd, hogy az a bizonyos kell-e neked vagy sem.
Aztán meg kell nézni a dolgok összefüggéseit és nem csak azt a kiragadott dolgot, mert nem mindegy, hogy a nagy egészbe az hogyan illeszkedik bele.
Vissza kell térni oda, ahol az embert eltérítették a normális kerékvágásból, és onnan kell folytatni, újrakezdeni. Ez nem az idő kerekének a visszaforgatása, hanem csak visszatérés ahhoz az útelágazáshoz, ahol a rossz irányba indultunk, mert valakik összezavarták az útjelzőket.
Mi minden van, lehet a helyes út mentén?
Az első, és tán legfontosabb: táplálkozási alapelvek. Nem volt butaság az a kijelentés, hogy azzá leszel, amit eszel. Manapság az emberiség meghatározó (?) részét szeméttel etetik, és lássuk, mennyi szemét ember van… Minél tisztább forrásból származót kell enni, ennek a lakhelyünkhöz a lehető legközelebb kell lennie (jellemzően egy napi járóföldnyi távon belülről, legfeljebb a Kárpát-haza területéről származzon), mert ez az étel rezeg velünk egy hullámhosszon, ez lesz nekünk a legjobb. A marokkói paprika is finom, de ő a marokkóiakkal rezeg, a legjobban őket táplálja, és nem minket. Mindig a szezonnak megfelelő ételeket kell enni, senki ne akarjon decemberben lecsót főzni.
Visszatérve a tiszta forrásra: aki csak teheti termeljen meg magának minél többet abból, amit elfogyasztanak! tudom, hogy a tizedik emeleten nem lehet krumpliföld, de a szobanövények egy részét le lehet cserélni fűszer (FŐszer!!) növényekre, és már az is valami. Balkonládában is lehet fűszereket nevelni, ha van egy erkélyed, akkor dézsában még paradicsom, paprika, hagyma is nevelhető. Terjednek a városi közösségi kertek, ahol már több más is termelhető. A falusiakat vissza kell szoktatni, hogy a kertben ne füvet tartsanak, hanem termeljenek zöldségeket, tartsanak pár tyúkot, fűnyíró helyett akár kecskét, és máris sokat tettek annak érdekében, hogy ne a szemetet kelljen enniük. Meg kell újból tanulni, hogyan lehet teljessé tenni azt a természeti, természetes körforgást, amit – többek között – a nagyüzemi mezőgazdaság sikeresen szétbombázott és MŰanyagokkal (MŰtrágya és társai) igyekszik megfoltozni.

Másik sarkalatos pont a vízgazdálkodás, a csatornázás, a „szennyvíz” kérdése, erről a blogon már írtam, és kisfilmeket is osztottam meg, nem győzöm eleget mondani, hogy e témában Országh Jóska bátyánk anyagait kell tanulmányozni - http://www.eautarcie.org/hu/ -, amit lehet megvalósítani, az sokat segíthet a probléma megoldásában. Az átgondolt kivitelezés pedig nem is kerül egy vagyonba…
Ezek figyelembe vételével egy csomó műanyagot, vegyszert ki lehet iktatni az életünkből. Ezek azok a szerek, műanyagok, amelyekkel a szervezetünk nem tud mit kezdeni, szerencsés esetben ezek kiürülnek, de sokuk nagyon ragaszkodik hozzánk, és előbb-utóbb bajt csinálnak.
Sugárzások, elektroszmog… valamelyest ezt is tudjuk csökkenteni a készülékeink megfelelő elhelyezésével, használatával, de a levegőben jelen lévő valamikkel – Wifi, mobiltelefon, rádió, tévé, GPS stb. jelek pl. – nem nagyon tudunk mit kezdeni – sajnos. Házainkat nem tudjuk leárnyékolni… De a meggyőződésem, hogy ha táplálkozással, a gondolataink rendben tartásával, az egyensúlyunk megőrzésével kerek egésznek tudjuk magunkat, akkor ezek a környezeti ártalmak is kisebb eséllyel indulnak harcba ellenünk, mert egy erős várat csak nehezebb bevenni, mint egy omladozó, düledező falút.
Megbetegítettük a világunkat, az megbetegített bennünket, a gyógyulásunkat is csak így tudjuk elérni, gyógyítani kell a világot és akkor leszünk mi is egészségesek.

2013. október 29., kedd

Ha elfogy az olaj...


Dr Tóth Ferencnek van egy előadása, amiben azt feszegeti, mit fogunk enni, ha nem lesz a traktorba üzemanyag.
A kép, amit felvázol, nem is olyan mulatságos, sőt... Annyira a kőolajra állt rá a teljes civilizáció, hogy a források kiapadása katasztrofális helyzetet idézhet elő, ha nem készülünk fel a lehető legteljesebben. Ha az olaj elfogy nem csak a traktorba nem fog jutni, de a teherautókba, repülőkbe, hajókba sem, és a szállítás megszűntével/akadozásával bajok lesznek egy csomó iparágban, amelyek vagy a kőolajat dolgozzák fel, vagy kőolajszármazékokat használnak, és hadd ne soroljam, gondoljuk végig.

Sőt, ő arról nem is beszél ebben az előadásban, hogy a kőolaj és szén ugyanaz a Földanyának, mint nekünk, embereknek a testzsír, azaz vésztartalék ínséges időkre (pl. betegségkor van a szervezetnek mit elhasználni az életben maradáshoz), és amikor a kőolajat feléljük, az kb. ugyanolyan, mint a zsírleszívás: ha beüt a baj, akkor nincs tartalék...
Hasonló gondolatokat feszeget - bár érzésem szerint sokszor kissé elbagatellizálva a kérdést - az Út a jövőbe oldal is egy cikkében.
Idézet a cikkből:
"30-40 éven belül, egyes becslések szerint jóval hamarabb át kell térni a hazai lakosság önellátásának kialakítására, a kertművelés és a kertkultúra újbóli „rendszeresítésére”. Erre nem csupán azért mutatkozik szükség, mert elfogy az olaj, és emiatt éppúgy összeomlik az intenzív agrárium, hanem azért is, mert egyes jóslatok szerint a világ termőföld készlete akár már 50-60 év múlva is kimerülhet, megszüntetve ezzel az addigra már amúgy is horrorisztikus áron történő mezőgazdasági termelést."
Szerintem nincsen ennyi időnk. Egyébként is, ha akkor kezd az ember kapkodni, amikor már ég a feje fölött a ház, akkor már régen rossz. Azonnal cselekedni kell. Ugyanis addigra, amikorra az olaj hiánya folytán érezhetőek lesznek a cikkben említettek, addigra a lehető legtöbb embernek képesnek kell lennie arra, hogy a szükséges élelem java részét elő tudja maga állítani, képben legyen arról, hogyan tud túlélni. Ha akkor kezd el kísérletezni, amikor már áll a bál, hát megnézheti magát.
A helyzet szerintem egyébként sokkal súlyosabb is lehet, mint ahogy azt a cikk sugallja. Mert az csak egy dolog, hogy nem jön a boltba a szállítmány, de pl. a városokban az el nem szállított szemét is egyre csak gyűlni fog. Vidéken könnyebb lesz elbánni a szemétel, már csak azért, mert az ínséges idők visszahozzák a régi időket, amikor gyakorlatilag NINCS szemét... mert minden a helyén lesz, a szemét pedig olyan valami, ami nincs a helyén.


Az sem szabad elfelejteni a "fölkészülés" kapcsán, hogy ez a kőolaj-kérdés csak az egyik szelete annak a tortának, amit az emberiség sütöget magának. Egy másik, de legalább ilyen fontos, ha nem A LEGFONTOSABB, amit a cikk épp csak megemlít, a talaj, a termőföld, a HUMUSZ kérdése. Ezzel a sérülékeny, viszonylag vékony talajréteggel alig foglalkozunk, pedig a humusz újratermelődése igen hosszú folyamat, amit egy pillanat alatt leromblunk, csak sok-sok év alatt hozható helyre. A nagyüzemi mezőgazdaság pedig erőteljesen humuszgyilkos technológiákat alkalmaz, amik rövid távon kedvezhetnek ugyan a nagy - ugyanakkor silány beltartalmű - terméshozamnak, hosszútávon azonban teljesen aláássák a fenntarthatóságot. Amit itt és most nem a most divatos, eu-s értelemben kell érteni.
Ez a fenntarthatóság azt jelenti, hogy hosszú távon, elegendő mennyiségben, és kiváló beltartalommal rendelkező terményeket kell termesztenünk, egészséges talajon, egészséges körülmények között.
Ehhez pedig csak az vezethet el, ha szakítunk az ipari rendszerekkel, és visszatérünk a hagyományos módszerekhez MINDEN TÉREN, és például nem feledkezünk meg arról, hogy a növénytermesztést és az állattenyésztést nem szabad szétválasztani egymástól, ezek szerves egységet alkotnak (és így nem az lesz a legfőbb probléma pl., hogy drága a takarmány, mert nem külön "készül", mint most...)
Úgyhogy fogjuk csak meg a kapát, ásót, gereblyét, és álljunk neki a kertnek.


A teljes írás az Út a jövőbe oldalon olvasható.

2013. október 3., csütörtök

... mint az emberek a sót

Időről időre felbukkan a sajtóban, rádióban, televízióban, az interneten és egyéb helyeken, hogy káros a sófogyasztás, elegendő NaCl van a táplálékban, nem kell sózni, egészségtelen a só, szennyezett a bolti só és a többi.
A vitába most nem akarok belemenni, épp elég olvasható ellene is, mellette is, mindenki döntse el, melyik utat választja.
Az persze biztos, hogy a készételek, rágcsálnivalók, élelmiszerIPARi termékek tömkelege lényegesen több sót tartalmaz, mint az elégséges lenne, ilyen-olyan okoknál fogva, lehet hogy nem is a legjobb formában tartalmazzák. Ebből a szempontból tehát mindenképpen helyes az a hozzáállás, hogy vissza kell fogni a sófogyasztást.
Ugyanakkor... egyre többen vagyunk, akik egészséges, vegyszermentes, saját termelésű, ÉLŐ táplálékot vesznek magukhoz, de legalábbis törekednek arra, hogy étkezésük egyre nagyobb része ilyen legyen. Ebből következik, hogy náluk a sófogyasztás alaposan lecsökken.
Mi a sófogyasztás egészséges mértéke? Van-e egyáltalán ilyen, vagy tényleg el kell hagyni a sót.
Annak ellenére kellene elhagyni, hogy emberemlékezet óta a só igen fontos, fizetőeszközként használták, a sóbányászat királyi jog volt és a többi. Ha tényleg egészségtelen valamiről van szó, mégis, mire volt ez a felhajtás körülötte? A régiek rosszul tudtak valamit?
Ezt nem hiszem... De akkor mi a helyzet?
Sőt, tovább megyek: állatoknak, főleg kérődzőknek szoktak sót szórni. Vadon élő társaik pedig sokszor keresik a sós iszapos helyeket - a sózókat - és ott nyalogatnak előszeretettel.
A kívülről bevitt sóra tehát szüksége van a szervezetnek. Csak az nem mindegy, hogy milyen sót kap, és mennyit.
Milyen: NaCl, azaz nátriumklorid az, ami kell a szervezetnek.
Mennyi: mindenesetre kevesebb annál, mint amennyit a modern élet belénk diktál, sokszor rejtve. Itt is érvényes, hogy túlzásba nem szabad esni, mert abból jó nem sül ki. Sok táblázat lelhető a világhálón, ezekben megtalálni a sóbeviteli értékeket is.
Egyet nem szabad elfeledni: a só fontos része a táplálkozásunknak, akár tetszik, akár nem. A legegyértelműbb bizonyítéka ennek az a bizonyos népmesénk, amiben a király legkisebb leánya úgy szerette apját, mint az emberek a sót.
S hogy ehhez mit szólt felséges apja? Itt megnézheted, kedves olvasó:


2013. szeptember 24., kedd

Kerek a világ... I.

Jártamban-keltemben, ahogy taposom a világháló kusza útjait, lépten-nyomon belebotlok olyan cikkekbe, amelyek azt mondják - a sorok között, persze -, hogy elvesztettük a kapcsolatot a teremtett, kerek világgal, és bizony, vágyunk oda vissza...

Az egyik ilyen téma az ételünk tápanyagtartalma, ma is olvastam egy cikket erről. Milyen sokat csökkent az egyes élelmiszerekben a vitamintartalom, az ásványianyag-tartalom, és így tovább. És hogy ez bizony, baj.
Igen, baj.
Ahogyan az is baj, hogy a manapság boltokban hozzáférhető élelmiszerek nagy többségében köszönő viszonyban sincsenek a tíz, húsz, harminc, ötven évvel korábbi változatukkal. Nem csak tápanyag-összetételükben, sajnos. Szinte semmiben.
De járjuk körbe ezt a tápanyag-kérdést, vagy legalábbis induljunk el, és majd mindenki továbbgondolja.
Napjainkban - leegyszerűsítve - a cél az, hogy minél több embert minél olcsóbban, gyorsabban előállított, minél nagyobb nyereséget termelő - ez fontos! - ennivalóval lássanak el. Hogy ennek a beltartalmi értéke milyen, az nem számít, szinte mindent mesterségesen érnek el, hogy az íz, állag, zamat, eltarthatóság olyan legyen, mintha igazi lenne. Becsomagolják szép marketing-jelszavakba, és már mehet is az áruházak polcaira. Hatalmas tömegben.
A „hátországban” meg az történik, hogy szupernövesztőkkel etetnek állatot, „trágyáznak” növényt, hogy hamar-hamar, és sokat-sokat, mert kell, gyorsan kell. És belepiszkálnak állatba, növénybe, mert kell, hamar, sokat, ellenállót, kártevőgyilkost, bármi áron, mert az hoz nagy profitot, és lehet szabadalmaztatni, és szabadalmaztatnák már az esőt is, hogy az is nekik hozzon profitot, mert bárhogyan is, a nyereség, a nagy nyereség korunk szent tehene.
Az, hogy közben tönkremegy körülöttünk minden, kit érdekel? Majd azt is klónozzák, és akkor pont úgy fog kinézni, mintha igazi lenne.
Ezek után ne csodálkozzon senki a fent említett táblázatokon és egyebeken. Ami meg nincs benne a borsóban – sem –, azt majd táplálék-kiegészítők formájában bekapkodjuk. És ez csak a jéghegy csúcsa.
Eközben szépen feledésbe merül – ha hagyjuk – mindaz, amit nagyapáink, dédanyáink és a többi felmenőink még tudtak, és használtak.

Minden része a teremtésnek, minden mindennel összefügg, minden része a teremtés körforgásának, és minden része az életnek (a kőszikla is, mint jellemzően élettelen). Bármit, ha ebből a rendszerből kiveszünk, vagy bármit, oda nem valót beviszünk, akkor megborul az egész. Napjainkban meg egy egész csomó mindent beviszünk a körforgásba, ami nem része a rendszernek.
A rendszerben mindennek helye van, nincs fölösleg, nincs hulladék, minden jó valamire, minden kell valamihez. Minden visszakerül a körforgásba. Amit kiveszünk, azt vissza is juttatjuk: a termények magukba veszik a föld tápláló részeit, de a trágyázással, komposztálással, talajtakarással, és ezer más módon ezeket vissza is juttatjuk. Méghozzá olyan szerkezetben, ami a természetben, a teremtésben megtalálható, amit a teremtés fel tud dolgozni. Más forma nem működik, működhet.
A táplálék-kiegészítők, a tápok és a műtrágya stb. közé itt lehet egyenlőségjelet tenni. Ezek csak hasonlítanak ahhoz, amit pótolni akarnak, de olyanok soha nem lesznek: az ÉLET hiányzik belőlük. Élőt pedig élettelennel táplálni, kezelni, gyógyítani stb. nem lehet. (10 köbméter aprítékot kazánban elégetve tudok mondjuk egy hónapig fűteni. De ha ugyanebből az aprítékból komposztkazánt csinálok, akkor az akár 5 hónapig is biztosítja nekem a meleget. Ilyenkor az „elégetést” az élet, a teremtés végzi... a különbség pedig a végén látható igazán: vagy egy kis kupac hamut kapok vissza, vagy egy nagy kupac értékes komposztot.)

Hogy a korábban említett táblázat értékeit feljavíthassuk, nagyon sokat kell dolgozni, és a teljes rendszert át kell alakítani. Vagy inkább úgy mondanám, vissza kell alakítani olyanná, amilyen nagyapáink idejében volt.
Vissza kell állítani azt a körforgást, ami biztosítja, hogy amit kiveszünk, az vissza is kerüljön.
Lesz értékes, egészséges, tápláló étel. Lesz egészség. Nem lesz minőségi éhezés. Nem lesz tömegtermelés. Nem lesz ekkora termelési sebesség. Nem lesz nyereség. Kinek mi a fontos...? Azért ez nem mindegy...
Folytatása következik!

2013. június 11., kedd

Télre teli lesz a kamra!

Kicsit előreszaladunk az időben, mert a nagykönyv szerint még messze a betakarítás, a befőzés ideje. De nem árt sosem, ha ezt-azt olvas az ember ebben a témában is...
Nem eltevős receptek következnek, azoknak se szeri, se száma a világhálón, és cseppet a tengerbe minek borítsak...? 
Inkább egy kis összefoglalót készítenék.
Mindenek előtt arra hívom fel a figyelmed, kedves olvasó, hogy az eltevést úgy kell szervezni, hogy akkor se legyünk bajban, ha esetleg napokig nincs áram - azaz lehetőleg ne a fagyasztóládába pakolj... Olyan módon kell megoldani - és erre egy kicsi szervezéssel a tizediken is lehetőséget lehet találni! -, hogy energiafüggetlenül tarthassuk el akár a saját termést, akár a piacon beszerzett gtyümölcsöt, zöldséget.

Tartósítani ugye azért akarunk, hogy a most megtermett finomságokat később is elfogyaszthassuk. Illetve annyi egyszerre általában nem fogy el, amennyi beérik, fogyasztható stb. A "fölösleggel" valamit tenni kell.
Mivel itt is azt az elvet szeretnénk követni, hogy minél egészségesebb legyen a kész termék - ha már úgy jött ki a kertből, akkor pont itt, a célegyenesben ne rontsunk el semmit sem - arra kell törekedni, hogy a lehető legkevesebb tatrósító szert használjuk, de az a legjobb, ha semmit nem teszünk bele a lekvárba, befőttbe, savanyúságba stb. A megfelelően kiválasztott technológia amúgyis feleslegessé tesz minden adalékot, már csak azért is, mert dédanyáinknak nem is volt ilyenjük, és mégis teli volt a kamra lekvárokkal pl.
Szóval az eltevéskor is a jól bevált, ősi módszereket kell használnunk, ami lehet, időigényesebb, de egészségesebb is. Az egészség pedig minden időt és pénzt megér!
A saját kertből származó gyümölcs a legbiztosabb forrás, mi csak tudjuk, hogyan termett az a gyümölcs, permeteztünk-e egyáltalán, és ha igen, akkor mivel. Itt jegyzem meg, hogyha őshonos, régi fáink vannak, akkor azok bizony jól elvannak különösebb permetezés nélkül is, sőt. Minél inkább különlegesebb, nemesített fajról van szó, annál több "gyógyszerezést" igényel, és ezt bizony figyelembe kell venni a fogyasztáskor is. Ha már mindenképpen permetezni kell, akkor olyan szereket használjunk, amelyek lebomlanak, nem halmozódnak fel sem a gyümölcsben, sem a talajban - így bekerülve más növényeinkba! -, amelyeket megenged a bio-termesztés is, illetve amit dédszüleink is használtak. (Ez egy külön írás lesz, most nem ez a fő téma.)
Ha venni kell a gyümölcsöt, akkor is igyekezzünk megbízható, tiszta forrásból vásárolni.
Ne sajnáljuk a lekvárfőzés hosszadalmasabb, hagyományos módját választani, és nem "gyors zselésítő"-vel öt perc alatt összedobni azt a fincsi baracklekvárt.
Ha csak lehet, van rá helyünk és eszközünk, kondérban főzzük a lekvárt, mert a lekvárfőzés az családi - társadalmi - esemény is egyben, és a kondér mellé többen odaférnek, mint a sarokba szorított gáztűzhely mellé.
Ha van rá lehetőség, akkor ne a gáztűzhelyen főljön a lekvárnak való. Egész más lesz ám az íze...
A főzés során persze sok vitamin lebomlik a gyümölcsökben, de az egyéb hasznos alkotók megmaradnak. A téli vitaminforrás nem a lekvár lesz, hanem pl. a házilag savanyított káposzta/savanyúság.
A tartósítószer elhagyására egy jó ötlet: az alaposan megmosott üvegeket töltsük meg forró vízzel és állítsuk őket melegvizes edénybe, a csavaros kupakokat is "főzzük ki".Amikor a lekvártöltés következik, az üvegekből a forróvizet kiöntjük (bele egy következő adag üvegbe pl., ne vesszen kárba), és az üveget a lekvárral teljesen megtöltjük, egy picit túl is csordulhat. Az üveget lezárjuk egy forró kupakkal, és fejreállítjuk, és így hagyjuk kihűlni. Amelyik baci ezt a tortúrát túléli, az meg is érdemli. A kihűlt üvegeket talpra állítjuk, és a kupak tetejére teszünk egy pici szalicilt és lekötjük egy szalvétával úgy, hogy a kötés/befőttesgumi a recék alatt legyen. A párolgó szalicil gáza megakadályozza, hogy a kupak peremén ormlást okozó kórokozók telepedjenek meg, viszont a lekvárba nem tud behatolni sem a baci, sem a gáz.
A lekvárfőzés mellett egy másik hasznos és nem túl bonyolult, de tapasztalatot igénylő módja az aszalás. Aszalni szinte mindent lehet, almát, körtét, szilvát, barackot, de zöldségféléket is. A tapasztalat fogja megmondani, hogy az adott gyümölcsöt mennyire kell megaszalni, ez meddig is tart stb. Pontos recept nincsen... csinálni kell.
Aszalni lehet sütőben, kemencében, cserépkályhán, akár a radiátoron is (téli aszalás). Vagy  építhetünk is saját aszalót, mondjuk sörösdobozokból épített napkollektor-fűtéssel, mint amilyen ezen a kisfilmen is látható:


Aszalni, szárítani nem csak gyümölcsöt lehet, hanem zöldséget, gyógynövényeket is, így a szárított zöldségekből megvan a saját, vegyszer- és adalékmentes "Vegeta", és a saját szárítású gyógy- és fűszergyűjtemény sem utolsó...
A legkézenfekvőbb megoldás néhány gyümölcs, zöldség esetében - no meg ha van erre alkalmas kamra, pince - hogy csak úgy, ládában, homokban stb. tároljuk a termést.
Most ennyi, folytatása szerintem következik...