Régi mesterségek

A hagyományőrzés fontos része az is, hogy régi mesterségeket életben tartsunk, akkor is, ha úgy tűnik, ezekre a modern embernek semmi szüksége. Ám körülnézve a világban, és látva, hogy a civilizált ember hogyan él... bizony nagy eséllyel lesz szükségünk ezekre a dolgokra.
Addig kell megmenteni ezeket, amíg még van kitől megtanuljuk.

Klumpakészítő

Teknővájó

Kerámiakészítő

A Szer-Etet Konyha a Facebookon is ott van!

Kert - földmunkák nélkül

Kertművelés földmunkák nélkül - ez sok ember álma, akkor is, ha hihetetlennek hangzik, és akkor is, ha a „hagyományos” módszerek követői megmosolyogják az embert, amikor ilyenre adja a fejét, a kertjét.
Ahány kert, annyi féle talaj, de próbálkozni azért lehet.

Az írások magukért beszélnek, persze messze nincsen bennük minden információ - egy bizonyos kiadvány alapján születtek, amely mű magyarul a cikkek írásakor még nem volt hozzáférhető. Viszont kicsit átgondolva az olvasottakat, sokmindennel az ember maga is kiegészítheti, amit megtudott innen.

Az egyik, és legfontosabb - ez a cikkek alatti hozzászólásokban is olvasható -, hogy ha belefogunk, akkor előbb egy kissebb területen kezdeni, és ahogy az egyik hozzászóló is írta, csak figyelni a történéseket, vetés/palántázás nélkül, akkor is, ha az a darabja a kertünknek nem lesz „szép”. A megfigyelésre azért van szükség, mert kezdőként nem tudjuk, hogy viselkedik a betakart terület, a takarás, mennyire „gyomosodik” stb. A megfigyelésre egy-két évet mindenképpen rá kell szánni. Már sokszor leírtam itt: türelem! Ez nagyon fontos.

Egy-két éve elteltével lehet palántázni a kísérleti területre. Többféléből, keveset - ugyanis így fogjuk megtudni, hogy ezt a talajépítő módszert melyik növény hogyan szereti. Lehet, hogy lesz olyan, amelyiknek nem fog tetszeni, lehet hogy lesz olyan, amelyik burjánzani fog.

Ugyanakkor lehet olyan is, hogy ha ezt a módszert nagyobb területen beveztjük, ott az eddig nem sikeres növények is burjánz-snak indulnak, hiszen a talaj szerkezete, minősége, a mikroklíma egy kerten belül is válozatos (lehet), lehet, hogy csak pár méter kellett az adott növénynek a „jó környék” megtalálásához.
Az biztos, hogy a kertünk egy részét így kezdem el művelni, a másik részét meg több-kevésbé hagyományos módszerekkel, bár valamennyi „újszerű” , vagy „szokatlan” elemet biztos, hogy fogok belevinni: az ágyások kialakítása, magasítása, kísérleti növénytársítások biztosan lesznek a kertben.
A tapasztalatokat pedig megosztom a kedves Olvasókkal itt is, és a Facebookon is, hiszen talán ez a legfontosabb, hogy a tapasztalatok gyűljenek, és terjedjenek, hogy minél kevesebbünknek kelljen feltalálni azt a bizonyos spanyolviaszt.

És akkor az emlegetett cikkek, ajánlom őket szeretettel:
 
I. rész: http://www.szepzold.hu/kertmuveles_foldmunkak_nelkul
II. rész: http://www.szepzold.hu/kertmuveles_foldmunkak_nelkul_2

A Szer-Etet Konyha a Facebookon is ott van!

A vidéki élet - még mindig

Már sok-sok kérdésfelvetésből éreztem ki azt, hogy aki vidékre akar költözni ilyen-olyan okból, az azt várja, szeretné, vágyja stb., hogy vidéken is a megszokott városi életmód/környezet/dolgok várják, csak épp nem egy városban. A vidéki élet akkor lenne - szerintem - az igazi, ha a kiköltöző képes lenne nagyrészt szakítani a korábbi életmóddal, és nem elsősorban arra törekedni, hogy a vidéki életből annyi jövedelmet kivenni, mint korábban a városiból. Az elsődleges célnak szerintem annak kell lenni, hogy a család magát eltartsa, a lehető legkevesebbet kelljen csak vásárolnia, amennyire csak lehet, függetlenítse magát a nagy ellátórendszerektől - mert ezek miatt kell a legtöbb pénz!! -, és akkor rájön, hogy a szükséges anyagiak és elvégzendő munka sem elviselhetetlen teher. Akkor válhat azzá, ha pl. árutermelést akarunk csinálni, mert az tényleg sok munka, és nagy kockázat. A vidéki élethez viszont először is vissza kell lassulni, nem szabad türelmetlennek lenni, tudomásul kell venni, hogy egy próbaidőszak az egy év, ha idén nem megy valami akkor már csak jövőre lehet próbálkozni, mert közben tél van. Nem szabad azonnal nagyban gondolkozni, mert ahhoz tényleg rengeteg tőke kell, és lehet hogy a kiszemelt növények egy része nem is szeret ott, és akkor csak kidobott pénzről beszélhetünk. És mindezt azért, mert elfelejtettük, mi, hogyan működik, és újra kell tanulni mindent. Az nem egy egyhetes kurzus, írni sem egy nap alatt tanultunk meg. Sok-sok szempontból át kell magunkat alakítani, ha vidékre megyünk. Van, ami már működik nálam, és van, aminek most állok előtte, és van, ami folyamatban van nálam is. Hosszú menetelés ez, kérem...
 

Az már régi téma, hogy tanulj fiam ne kelljen a földet túrnod, de a legtöbb családban csak egy-két gyereket taníttattak, ha volt hozzá pénz, volt esze a gyereknek, vagy más miatt akarták, hogy tanuljon (Tamási Áron kimondottan nem akart tanulni, kicsapatta magát az iskolából, de visszaküldte az apja, Áron ugyanis balesetben elvesztette egyik hüvelyujját, az eke szarvát négy ujjal pedig megfogni nem lehet.) Annyi gyerek mellett egyébként is megfért egy-egy "okosabb". Napjainkban, egy-két gyereknél már tény, hogy elveszett a falunak az, aki tanulni megy.

"Ha valaki kínlódva gazdálkodik, akkor annak nem mehet valami fényesen."

Ha kínlódik, akkor tényleg nem fényes... Azért írtam előbb, hogy ha valaki eldönti, hogy vidékre jön, akkor teljesen át kell állítani gyújtását. Alázat, türelem, kitartás, nem stresszelni mindenen. Ez az egész egy önfejlődési, önismereti folyamat is. Meg kell magunkat erőszakolni, hogy most másként vagyunk, mint eddig, a tizediken voltunk. 
A kínlódás egyik oka lehet az, amit korábban írtam, hogy azt várja a költöző, hogy majdnem-várost-kap, aztán nem is. Másik ok lehet, hogy azonnal, nagyot akar, tapasztalat nélkül, és aztán nagyot bukik, mert nem jön úgy össze, ahogy elképzelte. Ehhez kapcsolódik, hogy sietve akar mindent, és csalódk, mert a természet működése a két szép szeméért nem fog felgyorsulni...

Az élet vidéken egy szempontból nehezebb, de egy szempontból meg sokkal könnyebb. És nem kell megtéríteni senkit, hogy így vagy úgy, hanem csak csinálni kell, a környezet meg majd látja az apró sikereket, először persze irigykednek, hogy neked könnyű, aztán majd elkezdenek ők is. A legfontosabb szerintem a jó példával elöljárás.

"...De sajnos a vidék is átalakult. Nem most, már a '60-as évek végétől vagy inkább a '70-es évek elejétől datálódik ennek a változásnak a kezdete. Elkezdték építeni a cseréptetős téglaházakat, ˝kockaházakat˝. A '80-as évektől gázos központi fűtés, boyler, mélyhűtő, stb. Közben hátul a gazdasági udvarban lebontották a disznóólakat, garázs épült a helyére. Az istálló, és benne a szinte minden portán lévő tehénkével, már hamarabb eltűnt. Tehát már innentől kezdve már falun is kellett fizetni villanyszámlát, gázszámlát, vízdíjat, később már csatornadíjat is. Azóta telefon, internet, kábeltv számlát. Kérdem én hol itt a vidék? Csak egyvalami nem követte ezt a fejlődést, a munkahelyek. Mert megszűntek. Megszűnt a tsz, az államigazdaság, megszűntek a közeli városokban a gyárak, üzemek. Hm, és maradt a viszonylagos szegénység, létbizonytalanság. Mert nemcsak az ólak, istállók számolódtak fel, hanem apáink, nagyapáink évszázadokon keresztül szerzet tudása tapasztalata, hagyományőrzése is. Helyette itt vannak a felesegesen magas igények. Na hát szerintem ezért ˝haldoklik˝ a vidék. Már én sem tudom (tudtam) átadni a fiamnak azt a keveset amit sikerült megőriznem a felmenőim tudásából, mert nem volt rá igény. Sajnos én is hagytam, mert a korszellem manapság ezt diktálja. Sajnálom ma már, de most sem tudnám hogyan kellene másként. A kisebb gyerekeimnek folyamatosan mesélek róla, de ennél sokkal többet nem tehetek..."

Igen, sajnos így van... Nem újkeletű a folyamat. Ahogy kezdett a falusi élet elvárosiasodni, úgy szűntek meg a dolgok, és úgy jöttek be a fizetendők. Mert amíg a kút vizét ittuk, pottyantós volt a vécé, ott voltak a tyúkocskák, meg a malackák, meg a kert, akkor még jó volt. A TSZ meg az Állami Gazdaság a szocializmus terméke volt, mint munkahely, ott valamilyen szinten elő lehetett teremteni azt a pénzt, ami a rezsihez kellett. Viszont ne felejtsük el, hogy a TSZ/ÁG előtt is éltek az emberek, és megéltek, igaz, akkor még nem volt fizetendő rezsi, mert nem volt olyan, amiért fizetni kellett volna, így ami a "ház körül megteremett" - sarkítok kicsit, de így egyszerűbb - az elég volt a családnak. Akkor a munka az volt, hogy előteremtették a család szükségleteinek megfelelő terményeket, termékeket, és nem azért dolgoztak, hogy ki tudják fizetni a vizet, villanyt, gázt... Ezekkel erős fügésbe hozták az embereket. Most attól rettegnek, hogy mi lesz, ha kikapcsolják a gázt, a vizet, a villanyt...? Mivel a gázzal kidobták pl. a cserépkályhákat, nincs mivel fűteni, a villannyal megjelent a fagyasztó, onnantól kezdve a húst ott, és nem LÁBON tartják - mi van, ha nincs villany?? - a kutakról kimondták hogy egészségtelenek, de ha nem tudsz fizetni akkor leszűkítik a csövedet, és ... folytassam? Nagyon-nagyon összetett a kép.
A gyorstermelők ténykedése - lopások- egyáltalán nem érthető. Egyszer az a bajuszos rozmár kitalálta, hogy megélhetési bűnözés, és onnan annyi, szabad utat adott ezeknek. De ha én lopok egy kiflit a közértben akkor sittre vágnak. De hát én nem vagyok gyorstermelő... Megvédeni meg van jogom, kérdés, hogy hogyan ítélik meg a védekezésem, mert sok a szabadon értelmezhető elem a jogszabályban ("arányosság" stb.)
Sokan azzal követik el a hibát, hogy elkezdenek számolni, hogy a madarasteszkóban csak 99, nekem meg benne van 199-ben. De van egy csomó olyan dolog abban a 100 különbségben, amit egyébként nem is lehet pénzre átszámolni. Mert az nem megfizethető, hogy akárhogyis termelsz a kertben, tudod, hogy ott te mit csináltál, ha vegyszerezel, akkor is tudod, hogy mivel csináltad, és akkor is a nap érleli a paradicsomot és nem egy másik vegyszer... És akkor is volt szép termés, amikor nem volt vegyszer - a vegyszer amúgyis csak egy nagy parasztvakítás!! - tehát nincs miről beszélni...

A Szer-Etet Konyha a Facebookon is ott van!

A magyar parasztember bölcsessége

"A magyar népnek, de különösen a magyar parasztnak emelkedett színvonalú a gondolkodásmódja. Ha a magyar parasztság, a mi fajtánk életforrása századokon át tanúsított nemzeti érzését, Istenbe vetett hitét, tiszta erkölcsét, katonai vitézségét és szorgos munkakedvét a terror és az idegen megszállás megpróbáltatásai közt is megőrzi, ha nem támogatja a hatalomra éhes politikai törtetőket, akik osztálygyűlöletet hirdetnek és a tömegek alacsony ösztöneit ingerlik, akkor majd egy napon ismét valóra válik a magyar szabadság."

A parasztember teljesen együtt élt a természettel, a teremtéssel. Életének tán nem is volt olyan mozzanata, amit ne határozott volna meg a természetnek, a teremtésnek a működése, teljesen belesimult az őt körülvevő világba.
Amikor azt mondjuk, "a tyúkokkal kel, a tyúkokkal fekszik", az azt jelenti, hogy a természet ritmusa szerint él. Télen későn kel, korán fekszik, nyáron korán kel, későn fekszik - pontosan úgy, ahogyan a természet is működik. Télen ő is ugyanúgy kicsit "meghal", ahogyan a természet is meghal, elcsendesedik. 
Napjainkban mi meg éjszakázunk, későn fekszünk, vekkerre ébredünk, télen-nyáron.
Nyáron, amikor a legtöbb az energia a természetben, akkor megyünk nyaralni, pedig ilyenkor tudnánk a legjobban dolgozni, télen meg széthajtjuk magunkat - "év végi hajrá" - amikor pedig le kellene nyugodni. Aztán csodálkozunk, hogy elkap a tavaszi fáradtság - hiszen nem jól használjuk ki az erőinket.

"A paraszt ember a természetben él, a természetért él és így beszél, ha kérdeznéd:
„Ami nem kell az embernek, az jó az állatnak.
Ami nem kell az állatnak, az jó a földnek.
Ami nem jó a földnek, az jó lesz a tűznek.
Ami nem jó a tűznek, azt eltesszük későbbre, mert egyszer biztosan jó lesz valamire.”
A régiek többet tudtak hozzánk képest… Fel kellene eleveníteni az elfeledett ősi tudást!"

A józan paraszti ész hiányzik nagyon a mai világból. Alig-alig gondolunk utána valaminek is, csak csináljuk, vakon, mert bemondta a tévé, a rádió, megmondta az internet, és akkor az biztos úgy van. Hagyjuk, hogy más gondolkodjon helyettünk. Aztán csodálkozunk, hogy nem úgy sülnek el a dolgok, mint szeretnénk.
Más gondolkodik helyettünk - minden téren.
Más mondja meg, mit egyél, mit igyál, milyen ruhában járjál, milyen autót vegyél.

Elfelejtettünk gondolkodni.

Pedig, ha nem ugrunk bele mindenbe, akkor sokkal könnyebb és egyszerűbb lenne az életünk, és ha hagyjuk magunkat gondolkodni, használni a józan paraszti eszünket, akkor még egy fokkal könnyebbé teszünk magunknak mindent.
Sokan mondják, hogy a józan paraszti ész a tudományos érvekkel szemben nem megfelelő, mert hát nem lehet azt tudni, hogy hogyan működik, meg hogyan hat meg mi van benne és a többi... 
A józan paraszti ész - szerintem - nem foglalkozik a tudományos tételekkel, nem az számít neki, mert a tudomány általában külön-külön vizsgál dolgokat, a józan paraszti és meg a nagy egészet nézi. Nem kell mindenáron a tudományos érveket végigböngészni ahhoz - nem is lehet... -, hogy hallgatva a megérzéseinkre eldöntsük, ez vagy az jó-e nekünk. A tudomány persze segíthet dönteni, de nem ez a legfontosabb. Szerintem.
Ja és a józan paraszti ész sem csak úgy "lóg a levegőben" - ősi tudásra, tapasztalatokra alapozva működik, amit a nemzedékek egymásra hagytak. Ezzel persze a tudomány általában nem tud mit kezdeni, mert nem lehet megmérni centire, kilóra.

"Az ősi tudás felelevenítése létérdekünk, hiszen a XXI. században, - amikor ma még szinte mindenki a városra épülő amerikai-nyugati, tőlünk valójában idegen életformát majmolja és hajszolja -, csak ezzel a tudással valósítható meg a fenntarthatóság."

Most még nem látható, érthető, de mit csinál a városlakó, ha nincs áram, amit ma már annyira magától értetődőnek veszünk? Ha a városban nincs áram, akkor szinte semmi nincsen: nincs ivóvíz, nem működik a szennyvízrendszer, nincs fűtés, nincs hűtés. Ezek elég nagy problémát jelentenek, mert pl. aki a tizediken lakik, hogy megy el WC-re? Az első öblítésig még nincs baj - ha még van hely a csatornarendszerben -, de utána??
Ha vidéken üt be ugyanilyen baj, napjainkban ott sem lesz persze minden egyszerű, hiszen rászoktatták az embereket a városias életmódra, de ott legalább van menekülési útvonal, mert például illemhelynek egy gödör is megteszi... ha pedig a kertben is van ez-az, akkor egy darabig még enni is lesz mit. Kutak is léteznek még...

"Akkor, amikor a fenntarthatatlan idegen kultúra önmagától kezd összeomlani, lásd pl. a pénzügyi válságot 2008 óta. Tehát a magyar paraszt tudására igen nagy szükség lesz, különben hogy lenne megoldható a korszerű és egészséges táplálkozásnak megfelelő élelmezés, agrárium?"

 A korszerű és egészséges táplálkozás lehet a legnagyobb baj. Ahhoz, hogy korszerű és egészséges élelmiszert tudjunk termelni, előállítani, helyre kell állítani a talajainkat. Fel kell hagyni a műtrágyázással, a vegyszerezéssel, ismét valódi, élő, szerves trágyát kell használni - aminek az a feltétele, hogy az évtizedekkel ezelőtt mesterségesen szétválasztott állattenyésztést és növénytermesztést újra össze kell hozni - és újra a Kárpát-hazában őshonos, ellenálló, nem pedig idegen fajtákat kell termeszteni, tenyészteni.
Ez nem két napos feladat. Ezt már tegnap előtt el kellett volna kezdeni.
Ennek egyik feltételének kellene lennie, hogy a falvak visszakaphassák/szerezhessék a határaikat az újdonsült nagygazdáktól, és felhasználhassák arra, hogy ott a közösségek megtermelhessék maguknak azt, amire szükségük van, illetve a felesleget eljuttathassák a városokba. Ennek a közösségi gazdálkodásnak, ami régebben gyakorlat volt, még felfedezhetjük a nyomai Erdélyben.

"Úgy is fogalmazhatnánk más szempontból vizsgálva a kérdéskört, hogy a magyar parasztság volt az a réteg, mely évszázadokon át biztosította a Kárpát-medencében a túlélést."

Mindig is a parasztember volt az, aki kihúzta az országot a gödörből, mert ő volt képes előállítani mindazt - vagy szinte teljesen mindazt -, ami a túléléshez kellett: élelmiszert, nyersanyagok nagy részét, iparcikkek széles körét.

"Nyilván, ha elfogy az olaj, és összeomlik az arra épülő idegen kultúra, csak a 100 évvel ezelőtt még jól funkcionáló tudás fogja biztosítani ismételten a túlélést, mert jelen állás szerint másképp nem megoldható. Persze mindennek az újbóli kialakításáig még sok víz fog lefolyni a Dunán."

Gondoljunk bele, a modern civilizáció mennyire az olajra épül... nem csak mint üzemanyag, hanem mint nyersanyag is, hiszen rengeteg minden - a műanyagok tömege - készül olajból...
Ezzel egyrészt az a baj, hogy ezek itt maradnak, nem bomlanak le, nem lehet velük mit kezdeni. Nagy becsapás a lebomló fólia, mert nem lebomlik - azaz molekulárisan is alkotóira esik széjjel - hanem csak elporlad, de a molekulái ugyanúgy megmaradnak és szennyeznek. Csak nem látjuk... de gyilkolják a talajt, a vizeket, ezen keresztül minket is.
Arról nem beszélve, hogy van olyan nézet - és én elfogadom ezt a nézetet - miszerint a Föld szén- és olajkincse hasonlóan működik, mint az ember esetében a test zsírtartaléka. Baj esetén - betegség - abból él a szervezet. De ha elmegyek egy zsírleszívásra, akkor ez a tartalék vész el, csak ezt a szervezet nem veszi tudomásul, mert ez egy kívülről jövő valami és nem természetes folyamat (nem a szervezet égeti el). A szén- és olajbányászat hasonló a zsírleszíváshoz, a föld fontos tartalékát vesszük el, éljük föl, és nem tudjuk a következményeket... Nem tudjuk, a föld, mint élő szervezet, mire használja egyébként ezeket az energiatartalékokat - az emberi élet túl rövid ahhoz, hogy ezt fel tudnánk mérni...
Egy a lényeg, hogy amíg még lehet, amíg még van honnan, meg kell menteni nagyapáink tudását, különben keserves lesz az újratanulás.
Ebbe persze nem csak a földdel, állatokkal kapcsolatos tudást kell érteni, hanem az olyan mesterségekét is, amelyek ezt a két nagy gazdasági ágazatot kiszolgálják: megint kellenek majd kovácsok, fazekasok, bognárok, teknővájók, vályogvetők, takácsok, szabók, csizmadiák, vargák, és még ezerféle más szakember.

A tévedések elkerülése végett, ezek nem a nosztalgia miatt kellenek majd, ugyanis például, ha nem lesz mondjuk Tupperes műanyagedény, akkor miben tartunk otthon ezt-azt? Majd a fazekas fogja megint a "tuppereket" legyártani, bizony!!
A fazekasnak meg kell tanulnia azt is - újra -, hogy milyen edényt mivel díszíthet, ugyanis a díszek a díszségükön kívül egyéb feladatokat is elláttak, mindenk volt jelentése, energiája, ami hatott az edényben tárolt élelmiszerre, tehát nem lehetett akármit rápingálni egy lekváros fazékra...
Ezeket is sikerült a modern ember fejéből kiverni...

"Manapság egyre világosabb, hogy az összeomlás 30-40 éven belül bekövetkezik. Mi lesz akkor a városokkal, és az ott élő lakossággal? Visszaköltöznek többségükben vidékre?"

Nem akarok vészmadár lenni, de a visszaköltözés nem lesz olyan békés, mint ahogyan azt a szó sugallja. Amikor a városlakó kimenekül a városból, akkor még mindig szembe kell néznie azzal, hogy azzal csak a bajok egyik darabkáját orvosolta, hogy a tizedikről a földszintre költözött. A városlakónak annyi tudása sincsen a földdel kapcsolatban, mint amennyi egy mostani falusinak (ami tudás, valljuk be őszintén, a fiatal falusiaknál is igencsak hiányos...), tehát az életben maradása még mindig kérdéses lesz. Nem csak a vidékieknek kell felkészülni, hanem a városiaknak is. Léteznek közösségi kertek már, ahol az alapokat meg lehet tanulni, amivel valamit lehet könnyíteni a dolgokon. Készüljünk föl... nagyon fog fájni...

Az idézett szövegek forrása

A Szer-Etet Konyha a Facebookon is ott van!

Etetnek bennünket...

Néhány napja egy olyan cikkbe futottam bele, amiben egy amerikai okos bácsi azt taglalta, hogy a kenyér halálos méreg, mert van valami a búzában, ami már nem emlékszem mivé alakul és mit csinál a szervezetben, lényeg, hogy messzire kerüljük el a búzát. Nem is a részletek a lényeg, hanem maga a megközelítés.
Nem csak a kenyérrel kapcsolatban, hanem úgy általában, amikor valaki, valahol kiszúr magának egy élelmiszert, és arról jól megmondja a magáét, hogy miért is nem lenne szabad azt enni.

Mi a baj általában ezzel a megközelítéssel? Valami olyasmi, mint a „nyugati” orvoslással, hogy csak egy dologra figyel oda, kiragadva a nagy egészből. Attól függően, hogy ez ember hol él a Földön, ott milyen táplálékhoz jut hozzá, sok népcsoport eszik valamilyen kenyérfélét. Van, ami hasonlít ahhoz, ahogyan mi ismerjük a kenyeret, van, ami nem, az alapanyag meg attól függ, hogy milyen kenyérnek való terem meg azon a tájon.
Ez a kenyér beépül az étrendbe, ami sok-sok évszázad alatt alakult ki valamilyen „szabályrendszer” alapján. Ezt a rendszert meghatározza az éghajlat, a talajviszonyok, a csapadék mennyisége, az esetleges vallási előírások, az alapanyag eltarthatósága és még sorolhatnánk.
Foglalkozzunk most csak a búzakenyerünkkel, nem tudományos, csak „filozófiai” szempontból.
Gabonát már régen termesztünk. Kenyeret már régen eszünk. Hol többet, hol kevesebbet, de nálunk a kenyér, illetve a búza(liszt) a táplálkozás fontos része. Van, a ki jól elvan kenyér nélkül, van, aki mindenhez kenyeret eszik, ez azonban jórészt nevelés, berögzült szokás kérdése is lehet, és nem tudatos táplálkozásé. Személy szerint én kenyeres ember vagyok, számomra fontos a kenyér.
 

Abban van némi igazság, hogy bármelyik kiválasztott táplálékról meg lehet mutatni, hogy káros lehet – a mértéktelen fogyasztás megbetegíthet, a rossz minőségű alapanyag felhasználása szintén betegséghez vezethet és sorolhatnánk. Abban is van igazság, hogy hát a régiek is mennyi kenyeret ettek, és mégsem betegedtek meg tőle.
Hol van akkor az igazság? Van-e egyáltalán igazság?
Szerintem nincs igazság, és az is odaát van.
Azt kell szem előtt tartanunk, hogy a régiek milyen körülmények között termelték meg a búzát? Sem műtrágya, sem vegyszerek, sem kiszipolyozott talaj nem volt, a termés mindig teljes értékű volt, tartalmazott minden szükséges „hozzávalót”, és bár laboratóriumok nem voltak, hogy megnézhessék, minden benne van-e, nem is kellett, egyszerűen tudták, hogy az a búza jó. Tudták, mikor kell betakarítani, mikor volt – eltarthatóság szempontjából – teljesen érett a kalász, hogyan tárolja, hogyan őrölje, őröltesse, melyik lisztet mire fogja használni és így tovább. Mint minden másban, itt is megvolt a teljes kör,
A modern ember – és itt elsősorban a mi korunk emberére gondolok – ezzel szemben műtrágyázott, vegyszerezett, kiszipolyozott talajon termett, csekély beltartalmi értékkel rendelkező gabonához illetve liszthez jut hozzá. Köszönhetően a nagyüzemi mezőgazdaságnak. Sajnos napjaink nagyüzemi gazdálkodása teljesen eltávolodott a természeti folyamatoktól, az elsődleges cél a minél nagyobb hozam és a minél nagyobb profit – bármi áron. Az sem számít, ha a fogyasztó végső soron silány terményt kap, amiből silány élelmet tud előállítani.
Mivel nem csak a búza „silány”, hanem az összes nagyüzemben termelt termény, így bármiféle összetételben is fogyasztja a modern ember az ételét, valami mindig fog belőle hiányozni, mert a kiinduló növény – és állat – azt eleve nem tudja beépíteni a szervezetébe, tehát onnan a mi szervezetünk sem fogja tudni beépíteni a miénkbe.
Végső soron a modern betegségek egy jó része visszavezethető az elégtelen táplálkozásra – nem is mennyiségi, hanem minőségi alapon. Minőségi éhező a modern ember.
Mivel nincs minden benne a búzában, amire szüksége lenne, elképzelhető, hogy a benne lévő alkatrészek egyike-másika káros hatást fejt ki a szervezetre, mert a hiányzók miatt „burjánzani” tud, míg ha teljes értékű lenne a búza, akkor az alkatrészek egymást kordában tartják.
 

A hiányzó alkatrészek pótlására kísérlet a műtrágyázás, de a nevében benne van, hogy MŰ, és nem valódi, és a valódi, élő szerveztek a mű dolgokkal igazából nem sokat tudnak kezdeni. (Hasonló a helyzet a táplálék-kiegészítőkkel, melyek szinte teljesen mesterségesek, végső soron ugyan olyanok, mint a műtrágya, csak ezt velünk etetik, és mivel Műanyagok, élettelenek...)
Arról se feledkezzünk meg, hogy napjainkban „alapértelmezésben” csak fehér liszthez lehet hozzájutni (BL55), az egyéb liszteket úgy kell levadászni, és sokszor ezek aránytalanul túlárazottak, legtöbbször az aktuális táplálkozási divatirányzatnak megfelelően. És nem is minden liszt alkalmas minden célra.
Még lehetne egy sor dolgot előhozni, de a célom csak annyi, hogy gondolkodásra késztessem az olvasót. Gondoljuk végig a lehető legtöbb körülményt, amikor egy cikkben valamely élelmiszer káros – avagy túlzottan hasznos!! – mivoltáról olvasunk.
No és mit lehet tenni annak érdekében, hogy a helyzet megváltozzon…?
A lehető legtöbb dolgot nekünk magunknak kell megtermelnünk, mégpedig úgy, hogy visszatanuljuk – amíg még lehet, van kitől – a régiek tudományát. Ha magunknak termelünk, akkor a nagyüzemi termelésben megszakadt normális körforgást helyreállítsuk, ezzel meggyógyítsuk kertünk talaját, helyreállítsuk a televényréteget, ezzel biztosítva, hogy a kerti növényeink ismét teljes értékűek legyenek. Ha van rá lehetőségünk, tartsunk néhány tyúkot, nyulat, kecskét, így tényleg a kerti körforgás is helyreáll, füvet sem kell nyírni, tojásunk is lesz, a konyhai maradék is eltűnik és hasznosul, a húst pedig lábon kell tartani, és nem a fagyasztóban.
A falusiaknak is újra kell tanulni a falusi életmódot, mert a legtöbb falusi városiasan él, a boltban vesz meg mindent, ahelyett, hogy amit csak tud, maga termeljen meg, állítson elő. Ha keletkezik némi fölösleg, azt meg csereberéljék el egymás közt.
A városokban is terjednek a közösségi kertek, ahol néhány négyzetméteren lehet csodákat művelni, és ha a panellakónak jutott egy kis erkély, az szintén alkalmas pár dolog megtermelésére. Géczy Gábor azt mondja, ha csak a fűszereket – azaz a Főszereket – magunk termesztjük, már azzal is nagyon sokat tettünk.
Mindezekről már írtam itt a blogon… és még fogok is.

A Szer-Etet Konyha a Facebookon is ott van!

Ami a vidéki életet illeti...

Én vidéken nőttem fel, és 2003-ban költöztem újra vidékre - a szülőfalumba - de egyelőre még csak "lakni", bár egy kis kertecskét szinte azonnal csináltam. Nem nagyot, csak amekkorát a kicsi telek adottásgai megengedtek. Most van alakulóban egy nagyobb telek, meg házikó.
 

De ezen is gyakorlatilag a nulláról indulunk, ki kell tapasztaljuk, abban a földben - ami egyébként jó, ahogy a szomszédok is mondják - mi fog megteremni a legjobban, miből mennyi kell(ene) egy évben, ebből mennyit fogunk tudni megtermelni, mennyi állatot tudunk tartani (tyúkocskák, nyulak, aztán majd meglátjuk), és a többi. Közben igyekszünk még területet szervezni magunknak.
Hektárakban nem gondolkodunk egyelőre, mert kicsiben kell - szerintem - megtanulni, megszerezni a hiányzó tudást és tapasztalatot, azzal "kevesebbet lehet bukni", mintha egyből mondjuk 10 hektáron kezdenék valamit...
Szerintem azzal mindenképpen tisztában kell legyen egy vidéki életet választó, hogy itt az élet kb. egy éves periódusokban zajlik, ha idén valamit elrontottam a kertben, azt csak jövőre tudom kijavítani.
Igen, ki vagyunk téve az időjárás viszontagságainak, a kártevőknek, de ezzel együtt kell élni, nincs mese.
 

A munka mennyiségével kapcsolatban nekem az a véleményem, hogy ha csak a saját szükséglet kielégítése a cél, akkor az nem olyan sok napi munkaóra, ha árutermelés is benne van, akkor az már természetesen több. De a felmaradó időt sem alvással tölti az ember, mert azért mindig van valamivel szöszmötölni a ház körül. Ezért is örülök, hogy kinn lakom, mert a panelban aztán tényleg nem tudja az ember, mit csináljon. És a panelhez képest tényleg sokkal de sokkal több munka a vidéki élet.
Úgy látom, sokan beleesnek abba a hibába is - persze ez annak következménye, amilyen világban élünk, amilyen hatások érnek - , hogy azt számolgatják, megéri-e nekem felnevelni azt a csibét, amiből a vasárnapi rántott csirke lesz, vagy érdemesebb megvenni a tecsóban. Én, az én kis háztáji baromfiudvaromban soha nem fogok olyan költséghatékonyan csirkét nevelni, mint egy csirkegyár, DE: az én csirkém nem lámpafényben él, hanem napfényben, nem turbótápot eszik, hanem kukoricát, tritikálét, füvet, gyommagvakat, meg amit még a kapirgálással összeszed, közben frankón edzi is magát, és amikor a fazékba kerül, akkor nem esik össze a felére, mert nem víz van benne, hanem csak belevaló hús. Tudom, hogy mit evett, hogyan élt, és igazából kit érdekel, hogy ez mennyiben van? Sokmindent amúgy sem lehet forintosítani, fölösleges is, mert nem az a lényeg.
Ja és még valami: amikor megveszem a tecsóscsirkét, az ugyan "olcsóbb", mint amit én nevelek, csak utána hamarosan meg kell hozzá vegyem a háziorvost, a gyógyszereket, rosszabb esetben a kórházat is, és akkor mindjárt nem olcsóbb. Csak nem látjuk az összefüggést a bajaink és a táplálkozásunk között, és ez vezet sokakat félre...

Azt én nem jelenteném ki, hogy jobb, vagy rosszabb a vidéki élet. Inkább azt mondom, MÁS. Más időbeosztás, más jellegű tevékenység, más életforma, más minden. Türelem kell hozzá - erre meg is tanítja szerintem az embert -, alázat, szeretet, el kell felejteni egy sor városi beidegződést és megszokást, át kell programozni magunkat. A vidéki iskolák is vannak olyan jók - sőt sokszor jobbak!! - mint a városiak, a lehetőségek sem kevesebbek, csak mások. Azokkal kell élni. (Nálunk a kastélyiskola körül négyhektáros park van, én is imádtam ide járni... az épület sem mindennapi, és a környezet sem!)
Én örülök a vidéki életnek...

A Szer-Etet Konyha a Facebookon is ott van!