2015. június 18., csütörtök

Paradicsom és paprika kísérletek

A paprikát, meg néhány paradicsomot idén úgy ültettem, hogy leástam egy kétliteres kóláspalackot a földbe, aminek a kupakját kifúrtam, az alját levágtam. (Köszönettel az ötletet adónak!!) 
A fejjel lefelé beásott palackba megy az öntözővíz, és ezek köré ültettem a palántákat. Volt közöttük "bolti" is, és volt saját nevelésű is. Az első pár alkalommal, meg amikor nagy volt a meleg, akkor kapott a palack is vizet, meg a palántatövek is, mindenesetre szépen nőnek a növénykék, a paprikák is, a paradicsomok is.
A boltiak kicsit jobban, de azok eleve nagyobbak is voltak, mint a sajátok...
Az eredmény minden esetre bíztató.
Ezzel egyidőben egy másik dolgot is kipróbáltam, ezt a netről vettem, csak kicsit alakítottam rajta, annak megfelelően, hogy mim volt nekem kéznél.
Két maradék 110-es pvc csövet beástam a földbe és megtöltöttem komposztálódóban lévő falevelekkel (ezekre tavaly ősszel tettem szert, a parkban a rendcsinálásból hoztam el egy kazalnyit). Négy-négy paradicsompalánta - saját nevelés - került mindegyik cső mellé, nem túl közel, olyan jó arasznyira a csőtől. A palánták nem voltak túl nagyok. Vizet kaptak a tövek is, de a legtöbbet a cső tartalma kapta. Mostanra szépen megnőttek a paradicsomjaim, és tele vannak virággal, már karózni kell őket. Ezek a komposztttal megturbózottak lassan le is hagyják a másik, vizespalackmellé ültetett "gyári" töveket.
Ez szintén biztató...
Jövőre is csinálok ilyet, lehet akkor több lesz a komoszt-turbós változat - mert a paradicsomot, paprikát szeretjük, legyen sok belőlük!!

Talajtakarás - tapasztalatok

Én két csíkot (egyenként kb. 12 nm) csináltam idén.
Az egyiket kartonnal takartam csak úgy simán, lefogatam karóval, féltéglával stb. Rajta volt a csíkon kb. két hétig, akkor leszedtem, és belekerült a mag. Itt a takarás csak azt szolgáláta, hogy valamennyire nyomja a gyomokat, illetve ne nagyon engedje kikelni/kihajtani.
Ez úgy kábé bejött, de pl. az aszatot annyira nem érdekelte és a karton is jól szétment, mire leszedtem.
 
A másik csíkon fekete fólia volt, ott jobb volt a gyomelnyomás az alatt a kb. 3 hét alatt, amíg rajta volt, az aszat ugyan itt is küzdött, de sokkal kevésbé volt sikeres, szép halványsárga, törékeny hajtásai voltak. Ültetés után a még szabadon maradt részt, meg a tövek közét újra takartam kaszált fűvel - a közösségi ház udvarát kaszálták, azt hoztam el - és a takarás alól csak nagyon kevés gyom jön át (aszat és folyondár szulák, amit nálunk csak paponcnak hívnak), az is könnyen kihúzható.
Ebbe a takartan állt részbe most raktam el palántákat, enyhén nyirkos volt a föld, de a takarás felkerülése óta nem esett, így nem láttam, mit csinált volna az esővízzel, mennyire tartotta volna vissza.
Az ültetés után mindenesetre meglocsoltam a palánták tövét, illetve kapott a terület egy általános esőztető locsolást is - már csak a kísérletezés kedvéért is. Hogy lássam, hogy viselkedik a víz meg a széna.
Úgyhogy eddig jók a tapasztalatok.
Őszre a betakarítás után több csíkot veszek majd kezelés alá, szalma lesz hozzá, és találtam nem túl messze lótrágya beszerzési forrást is, örülnek, ha elhozom.