Időről időre felbukkan a sajtóban, rádióban, televízióban, az interneten és egyéb helyeken, hogy káros a sófogyasztás, elegendő NaCl van a táplálékban, nem kell sózni, egészségtelen a só, szennyezett a bolti só és a többi.
A vitába most nem akarok belemenni, épp elég olvasható ellene is, mellette is, mindenki döntse el, melyik utat választja.
Az persze biztos, hogy a készételek, rágcsálnivalók, élelmiszerIPARi termékek tömkelege lényegesen több sót tartalmaz, mint az elégséges lenne, ilyen-olyan okoknál fogva, lehet hogy nem is a legjobb formában tartalmazzák. Ebből a szempontból tehát mindenképpen helyes az a hozzáállás, hogy vissza kell fogni a sófogyasztást.
Ugyanakkor... egyre többen vagyunk, akik egészséges, vegyszermentes, saját termelésű, ÉLŐ táplálékot vesznek magukhoz, de legalábbis törekednek arra, hogy étkezésük egyre nagyobb része ilyen legyen. Ebből következik, hogy náluk a sófogyasztás alaposan lecsökken.
Mi a sófogyasztás egészséges mértéke? Van-e egyáltalán ilyen, vagy tényleg el kell hagyni a sót.
Annak ellenére kellene elhagyni, hogy emberemlékezet óta a só igen fontos, fizetőeszközként használták, a sóbányászat királyi jog volt és a többi. Ha tényleg egészségtelen valamiről van szó, mégis, mire volt ez a felhajtás körülötte? A régiek rosszul tudtak valamit?
Ezt nem hiszem... De akkor mi a helyzet?
Sőt, tovább megyek: állatoknak, főleg kérődzőknek szoktak sót szórni. Vadon élő társaik pedig sokszor keresik a sós iszapos helyeket - a sózókat - és ott nyalogatnak előszeretettel.
A kívülről bevitt sóra tehát szüksége van a szervezetnek. Csak az nem mindegy, hogy milyen sót kap, és mennyit.
Milyen: NaCl, azaz nátriumklorid az, ami kell a szervezetnek.
Mennyi: mindenesetre kevesebb annál, mint amennyit a modern élet belénk diktál, sokszor rejtve. Itt is érvényes, hogy túlzásba nem szabad esni, mert abból jó nem sül ki. Sok táblázat lelhető a világhálón, ezekben megtalálni a sóbeviteli értékeket is.
Egyet nem szabad elfeledni: a só fontos része a táplálkozásunknak, akár tetszik, akár nem. A legegyértelműbb bizonyítéka ennek az a bizonyos népmesénk, amiben a király legkisebb leánya úgy szerette apját, mint az emberek a sót.
S hogy ehhez mit szólt felséges apja? Itt megnézheted, kedves olvasó:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése