Lépten-nyomon azt halljuk
– és sajnos, tapasztaljuk is –, hogy rohamosan romlik a környezetünk állapota.
Ez vonatkozik a tágabb környezetre, Földünkre, de vonatkozik egészen szűk
környezetünkre, településünkre is (és szinte minden falura érvényes ez).
A környezeti változások
mellett teljesen megváltozott a falvak képe, az emberek nagy többsége –
tisztelet a kivételnek! – városi életmódot folytat. Eljár dolgozni, a kertet
már nem műveli, és mindenért a boltba megy. Ez nem egyedi jelenség, az egész
országra ez a jellemző.
Bármily hihetetlen, a
közvetlen környezetünk változásának is nagy és meghatározó hatása van az
egészségi állapotunkra.
Jelen cikk keretei nem
elegendőek a kérdés részletes tárgyalására – később, egy cikksorozat keretében
még visszatérünk ezekre. Most néhány olyan hasznos dologra hívnánk fel a
figyelmet, amivel megtehetjük az első lépéseket a javítás érdekében.
Akár műveljük a kertet,
akár nem, szinte minden háztartásban felmerül időnként a „kerti hulladékok”
égetésének a kérdése. Erősen megosztó dologról van szó, mert egyesek szerint
kevés az a két nap, amikor lehet égetni, mások szerint egy nap is sok.
Az igazság az, hogy
tényleg sok még az egy nap is.
Az égetés súlyosan
légszennyező tevékenység, nem kell bemutatni, hogy ezeken a napokon a füst
teljesen beborítja a falut. Elsősorban azért, mert a tűzre mindent rádobunk, a
teljesen megszáradt égetendőket is, és a még félig, vagy teljesen zöld növényi
részeket is. Ez, amellett, hogy füstöl, van egy nem elhanyagolható káros
mellékhatása is: az elégtelen égés miatt rengeteg szénmonoxid kerül a levegőbe,
aminek a káros hatásait nem kell ecsetelni. Az égetési napokon időnként
terjengő „illatok” alapján pedig bizony, tűzbe egyáltalán nem való dolgok is
lapulnak a meggyújtott kupac alján – amelyek ilyen égetése nem csak hogy tilos,
de súlyosan mérgezi a környezetünket.
Az égetéssel a föld
számára értékes anyagok – elsősorban szén - vesznek el, kerülnek a levegőbe,
ahonnan nagyon nehéz mindezeket visszakényszeríteni a talajba. Ez azért baj,
mert az amúgyis leromlott talaj még gyengébb lesz, és a gyenge talajból a
növények nem nagyon tudnak maguknak hasznos szervezetet felépíteni. Azaz,
ugyanúgy hiánybetegségektől fognak szenvedni, mint ahogy az ember is megérzi,
ha nem fogyaszt például elegendő vitamint. Ez nem csak a haszonnövényeknél baj,
de a dísznövények is megsínylik a rossz földet.
A kertben keletkező
„hulladék” nem is hulladék, hanem nagyon is hasznos anyag. Elégetni ezt vétek,
hiszen olyan anyagokat tartalmaz, amit a növények következő nemzedéke fel tud
használni, magába tud építeni, majd – pl. egy sárgarépa esetében – nekünk
tovább tud adni.
A letermett növényi
részeket (babszalma, borsószalma, mindenféle más szárak, levelek, fák őszi
lombja stb.) a kert egy félreeső, félárnyékos sarkában egy halomba hordjuk és
hagyjuk, hogy a természet elvégezze a dolgát, azaz komposztálódjon az
összegyűjtött „hulladék”. Ebbe a halomba nyugodtan belekeverhetjük a metszéskor
levágott gallyakat, felaprított szőlővenyigét, kivágott letermett málnavesszőket
stb. Idővel ezek is földdé válnak, bár lassabban, mint a zöld részek, viszont
addig is lazán tartják a halmot, levegősebb lesz a kupac belseje, amire
szükségük van a lebontást végző szervezeteknek. Erre a dombra folyamatosan
hordhatjuk a konyhában keletkezett zöldhulladékot, kávézaccot, filterpapírt,
tojáshéjat. A déligyümölcsök héját nem javasolják, mivel ezek vegyszerrel
kezeltek, ugyanakkor egy-két év „állás” alatt ezek is lebomolhatnak.
A halmot időnként érdemes
átmozgatni, átlevegőztetni, ezzel is segítjük a lebomlást. Ugyancsak érdemes
legalább két kupacot építeni, az egyikre hordjuk a rávalót, a másik érik. Az
érett kupac tartalmát aztán pl. tavasszal átrostáljuk, és kihordhatjuk a
kertbe, a növények tövéhez, az ágyásokba. Ennek a helyén kezdjük építeni az
újabb halmot, és az eddig épülő halomból érő lesz a következő tavaszig.
Az állattartók az ólakból
kiszedett trágyát is felhasználhatják a komposztkészítésre, figyelembe véve,
hogy a baromfitrágya „éget”, ezért azt érdemes jól „felhigítani” illetve
egy-két évet is hagyhatjuk érni, mielőtt kiszórjuk a kertbe. Az állati trágya
tartalmaz olyan elemeket, amiket a növényi nem, de fontosak a növények
szempontjából.
Azaz a kertből kikerülő
dolgokat felesleges elégetni, hiszen minden komposztálható, mindenből föld
lesz, mégpedig értékes televényföld, mert ez pusztult le a legjobban az utóbbi
évek, évtizedek földművelési gyakorlata miatt.
Égetni így csak azokat a
növényi részeket kell, amelyeket valamilyen kártevő szennyezés/fertőzés érte,
pl. a levágott tűzelhalásos gallyakat, hogy ne fertőzhessenek tovább.
Ha gallynál vastagabb
faanyag keletkezik, ami csak tüzelésre jó – ha minden háztartásban lenne
faaprító, akkor az aprítékot szintén a komposztdombra tehetnénk! -, akkor azt
is el lehet tenni és pl. bográcsozáshoz felhasználni.
Ki kell térni a
diólevélre, amiről úgy mondják, hogy nem komposztálható, és csak az elégetés a
járható út egy megtermett diófa levéltermésének az eltüntetéséhez. Nos, a
diólevelet komposztálók között egyre többen jutnak arra az eredményre, hogy a
diólevél is elkomposztálható, a komposztálás során a csírázást gátló anyag is
lebomlik. Igaz, ehhez kicsit több idő kell, érdemes a leveleket 2-3 évig is
komposztálódni. Utána is esetleg olyan helyre szórni ezt a komposztot, ahol nem
gond, ha mag nem csírázna ki, pl. fák, dísznövények tövébe talajtakarásként.
Próbaképpen érdemes egy kis területet – 1-2 négyzetméter - a veteményesben is
megszórni vele, hogy magunk szerezhessünk tapasztalatot ezzel kapcsolatban.
Hasonló elvek alapján
mondják a gesztenyefák levele is kezelhető ily módon, azaz több éves
komposztálással.
Mivel a komposztálás nem
zárt rendszerben történik, szerepet kap benne az ÉLET, így minden olyan dolog,
amit ez ÉLET használni tud, ilyenkor lebomlik, amit meg nem, az nem, de a
lebontatlan anyagokat a növények nem is fogják tudni felvenni és beépíteni, így
ezektől nem kell tartani. A komposztálás hője szintén hozzájárul a „káros”
anyagok bomlásához és ily módon későbbi hasznosulásához.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése