2016. május 30., hétfő

Talajtakarás, tapasztalatok 2.

Tegnap palántáztunk, paradicsomot ültettünk. A palánták saját gyűjtésű magból keltek, saját nevelésben, természetesen.
Lehet, hogy vannak, akik mondanák, hogy már a palántának való magocskák elvetésével késtem, de épp nem volt állandóan langyos, világso hely a házban, így megvártam, míg kint is jobb idő lesz. De szépen növekedtek a palánták, mármint a paradicsomok. A paprikákból egy fajta kelt ki - szomszédtól kaptam - de a csigák megrágták egy részüket. Érdekes, hogy a génbankos paprikamagokból SEMMI nem kelt ki...
Szóval ültettünk tegnap, olyan helyre, amit ősszel hullott levéllel takartam, illetve idén is került már rá nyírott/kaszált fű.
Alatta puha, nedves a föld, giliszták randalíroznak, meg még ki tudja mennyi minden talajlakó, amit nem látni.
Hát ebbe kerültek a palánták. Mindegyik kapott egy kis érlelt trágyát is, persze fektetve ültettem, és most kipróbáltam egy olyan ötletet, amit nemrég hallottam: Az elfektetést nagyjából É-D irányba csináltam, a levélzet van dél felé. Akitől az ötlet származik, azt mondta, így szebb, és jobb a termés. Mivel semmibe nem kerül kipróbálni, hát így ültettünk... Ültetés után visszahúztam a takarókat, van olyan palánta, ami majd' teljesen elvész benne, be majd megindulnak, ebben biztos vagyok - a takart talajba duggatott hagyma is egy hát alatt majd'8 cm-s hajtásokat eresztett, a paradicsom is biztos megindul...
Gyomnyomásról továbbra is az a tapasztalat, hogy csak a szívósok jönnek át a lomb/fű takarón: az aszat, a tarack - ezek amúgy mindenen átjönnek - és megjelent a folyondár szulák is, delényegesen kevesebb, mint takarás előtt. És ami a legfontosabb: nagyon könnyen lehet mindent kihúzni, az aszat is szép hosszú gyökérrel (30-50cm-s darabok) jön ki a földből. Sokkal könnyebben el lehet bánni így velük, a kihúzottakat meg csak a gyalogútra dobom, illetve most került valamennyi az ágyás szélére "tüskés akadály" gyanánt, hátha van, amit feltartóztat. Ha meg nem, hát legfejjebb föld lesz ezekből is...

2016. április 29., péntek

Csontváry valódi géniusza

Mottó:
Csontváry művészete embert alkot egy olyan világban, ahol nincs is már ember, akinek az emberi minőséghez méltó igényei lennének.

Nem csak fizikai táplálékkal él az ember, és bár úgy tűnik, ez a bejegyzés nem illik bele a blog témájába, úgy érzem mégis van itt helye. Hiszen a művészet is része az életünknek, az a művészet, amelyik nem csak gyönyörködtet, de tanít, útmutatást ad, az különösen fontos, hogy életünk része legyen.
Csontváry művészete pedig pontosan ilyen. Tanít. A nyelvezete a mai ember számára ugyan kissé nehezen érthető, mert a mai ember eltávolodott attól a világtól, amiben ezek a képek születtek, és aminek nyelvét, a képírást még értették. A kiállítás ehhez - is - segítséget fog nyújtani, hogy vissza tudjunk térni ezekhez a dolgokhoz.

Pap Gábor művészettörténész útmutatásával és segítségével készült reprodukciós kiállításunk célja, hogy torzításmentesen, a maga valójában mutassuk be látogatóinknak a festőzseni, Csontváry Kosztka Tivadar műveit.
Pap Gábor magyarázatai segítik megérteni az egyes képek nekünk szóló üzenetét.
Az első részben, melyet kb. egy hónapig láthat a közönség, Csontváryt, mint a Napút festőjét ismerhetjük meg.
 
Terveink és reményeink szerint az első hónap múltával, szünetet nem tartva, sort tudunk keríteni a sorozat többi részére is, azaz egy-egy hónap időtartamban betekintést kapunk majd Csontváry képein a téridő-viszonyok leképeződésébe (azaz Csontváry "varázsképeit" láthatjuk meg), fejezeteket láthatunk Csontváry mitikus történelméből, végül megismerkedhetünk Csontváry helyével a kortársai között.
A helyszín nem állandó kiállítóhely, így kérjük az érdeklődőket, lehetőleg előzetesen jelentkezzenek be a +36 30 259 1391-es telefonszámon Szarka Péternél.
A kiállítás látogatása díjmentes, ugyanakkor a szervezési költésgekhez hozzájárulásokat, adományokat köszönettel fogadunk.
 
Nézsa megközelíthető:
  • Budapestről a 2-es (vagy M2) főútról Vácnál Rád felé lekanyarodva Penc, Keszeg községeken keresztül.
  • A 2-es és 22-es főút találkozásánál - Rétságnál - Bánk felé indulva Alsópetényen keresztül.
  • A Balassagyarmat-Aszód között útról Galgagutánál Nógrádsáp felé lekanyarodva.
  • Vácról kb. óránként induló menetrendszerinti autóbusz-járatokkal.
  • Budapestről hétköznapokon közvetlen menetrendszerinti autóbuszjáratokkal.
 

2016. április 26., kedd

Talajtakarás - az első tapasztalataim

Tavaly ősszel a kertem egy részét hullott falevéllel takartam. A levél forrása a kastélypark, ahol rendszeresen szedik össze a hullott lombot a fák alól, korábban égették, most már talán komposztálás is folyik, de egy ekkora parkban van annyi levél, hogy onnan az elhozott mennyiség - 30-40 zsák - nem hiányzik. Főleg az elégetettből...
A takart részek ágyások voltak tavaly is, kb. 1 méter szélesek, és két oldalról dolgoztam meg őket, nem tapostam a földet itt. Csak annyit tömörödött, amennyit magától is tömörödik Gazolni annyit gazoltam, hogy ritkítottam a "gazt", mert ami ott maradt, az árnyékot tartott a földnek, és a tavalyi esőszegény időben ez nem is jött rosszul. Aztán ősszel kihúzgáltam az összeset. Amit a tenyészidőszakban húzgáltam, azt meg visszafektettem a földre, takarásnak - csak azt nem, amiről tudom, hogy ha a gyökere egy picit is földet ér, akkor már meg is indul. Szóval a takarás ilyen laza, taposatlan földre került.
Ugyan igyekeztem nagyjából egyforma vastagságban tenni mindenhova, de azért csak nem lett egyenletes - ami csak tavasz felé derült ki igazán, amikor látszott, a télen mennyire esett össze a takaró.
Ami levél nem került így a kert földjére, az ment a komposzthalomba. Ebben volt gesztenyelevél is - pedig mondtam a gyűjtőimnek, olyat ne tegyenek bele, de most már mindegy - meg akadt közte gesztenye is, mostanra szépen jönnek elő a magoncok. Amire persze nincs szükségem, és kihúzgálom őket, de ha valakinek kellene esetleg, az jöhet :-) . Ez a nagyszámú magonc-kelés adott is ötletet, hogy őszre komposztos levélkupacba dugok bele mindenféle olyant, amiből magonc kellene, aztán meglátjuk, milyen eredménye lesz.
De térjünk vissza a takaráshoz.
A télen ment össze a vastagság, természetesen, volt, ahol jobban, volt ahol kevésbé, ez függ a levéltől is (nem "daráltam" meg a levelet fűnyíróval, csak ahogy a zsákból kiöntöttem, elterítettem, úgy volt). A levéltakart sávokra alapvetően palántázni szándékozom.
Illetve egy darabján ide duggattam el a hagymát: kicsit félrehúztam a levelet, és mehetett bele a dughagyma.
A széthúzáskor láttam, az alsó levélréteg már beindult a komposztálódás útján, kellemesen nedves volt, csakúgy, mint a föld is alatta. Ami jó puha is volt persze, nagyon könnyen elduggattam a hagymát. Ami aztán egész hamar - mondjuk, nem jegyeztem föl, hány nap kellett - kidugta a kis zöld hajtásokat, és már szépen növekszik.
Ezen a részen a levelek között más gaz nem is jött elő, csak egy aszat - ezt még hagytam - meg néhány krumplilevél bújt elő - tavaly itt krumpli volt, úgy látszik aprók maradtak itt. Azokat talán meghagyom, ami két sor között középtájon bújt elő, de ami a hagymasorba került, azt megszüntetem. Arra viszont jó, hogy látom, a vastagon takart földből is kimászik a krumpli. Jövőre - illetve talán inkább ősszel...? - lehet, csinálok egy olyan kísérletet, hogy krumpliültetés, vastag levéltakaró rá, és várjuk a tavaszt. Arra idén kíváncsi leszek, lesz-e rajta bogár.
A többi leveles sávban csak az aszat jött elő, meg a tarack - ez utóbbi persze minden alól kibújik, még a betonon is átmegy, úgyhogy nem csodálkozom rajta. A takart földből viszont sokkal könnyebben ki lehet húzgálni, a taracknál egész szép gyökérdarabok is jönnek, és az aszat is csak nagyon mélyen szakad be, azaz hosszú gyökér kijön vele. Azt is észre vettem, hogy ha hagyom kicsit megnőni, akkor könnyebben kijön hosszú gyökérrel, a fiatalok meg tőben szakadnak.
A takarás azon részén, ahova juhar-féle levél került, néhány mag is megindult és pici magoncok már vannak. De hát nem juharfákat akarok a kertben, úgyhogy őket is megszüntetem.
Még azokon a részeken is, ahol vékonyabb volt a levéltakaró vagy gyorsabban komposztálódik s így vékonyodik, sokkal porhanyósabb a föld, nedvesebb, itt-ott már giliszta is akad benne, de mindenképpen látni mindenféle apró állatkát a levelek alatt/között, úgyhogy birtokba vették az új "lakóparkot".
A levéltakarón néhány szívósabb sárgarépa és petrezselyem is átverekedte magát, tavalyi vetés, de idei kelés, tavaly meg se mukkantak. Talán előfordul még pár ilyen...
Lehet, hogy mindezek nem jelentenek újdonságot sokaknak, akik már alkalmazzák a takarást, nekem viszont friss tapasztalás, azért gondoltam megosztani.

2016. március 13., vasárnap

Egy kis szemléletformálás



Lépten-nyomon azt halljuk – és sajnos, tapasztaljuk is –, hogy rohamosan romlik a környezetünk állapota. Ez vonatkozik a tágabb környezetre, Földünkre, de vonatkozik egészen szűk környezetünkre, településünkre is (és szinte minden falura érvényes ez).
A környezeti változások mellett teljesen megváltozott a falvak képe, az emberek nagy többsége – tisztelet a kivételnek! – városi életmódot folytat. Eljár dolgozni, a kertet már nem műveli, és mindenért a boltba megy. Ez nem egyedi jelenség, az egész országra ez a jellemző.
Bármily hihetetlen, a közvetlen környezetünk változásának is nagy és meghatározó hatása van az egészségi állapotunkra.
Jelen cikk keretei nem elegendőek a kérdés részletes tárgyalására – később, egy cikksorozat keretében még visszatérünk ezekre. Most néhány olyan hasznos dologra hívnánk fel a figyelmet, amivel megtehetjük az első lépéseket a javítás érdekében.
Akár műveljük a kertet, akár nem, szinte minden háztartásban felmerül időnként a „kerti hulladékok” égetésének a kérdése. Erősen megosztó dologról van szó, mert egyesek szerint kevés az a két nap, amikor lehet égetni, mások szerint egy nap is sok.
Az igazság az, hogy tényleg sok még az egy nap is.
Az égetés súlyosan légszennyező tevékenység, nem kell bemutatni, hogy ezeken a napokon a füst teljesen beborítja a falut. Elsősorban azért, mert a tűzre mindent rádobunk, a teljesen megszáradt égetendőket is, és a még félig, vagy teljesen zöld növényi részeket is. Ez, amellett, hogy füstöl, van egy nem elhanyagolható káros mellékhatása is: az elégtelen égés miatt rengeteg szénmonoxid kerül a levegőbe, aminek a káros hatásait nem kell ecsetelni. Az égetési napokon időnként terjengő „illatok” alapján pedig bizony, tűzbe egyáltalán nem való dolgok is lapulnak a meggyújtott kupac alján – amelyek ilyen égetése nem csak hogy tilos, de súlyosan mérgezi a környezetünket.
Az égetéssel a föld számára értékes anyagok – elsősorban szén - vesznek el, kerülnek a levegőbe, ahonnan nagyon nehéz mindezeket visszakényszeríteni a talajba. Ez azért baj, mert az amúgyis leromlott talaj még gyengébb lesz, és a gyenge talajból a növények nem nagyon tudnak maguknak hasznos szervezetet felépíteni. Azaz, ugyanúgy hiánybetegségektől fognak szenvedni, mint ahogy az ember is megérzi, ha nem fogyaszt például elegendő vitamint. Ez nem csak a haszonnövényeknél baj, de a dísznövények is megsínylik a rossz földet.
A kertben keletkező „hulladék” nem is hulladék, hanem nagyon is hasznos anyag. Elégetni ezt vétek, hiszen olyan anyagokat tartalmaz, amit a növények következő nemzedéke fel tud használni, magába tud építeni, majd – pl. egy sárgarépa esetében – nekünk tovább tud adni.
A letermett növényi részeket (babszalma, borsószalma, mindenféle más szárak, levelek, fák őszi lombja stb.) a kert egy félreeső, félárnyékos sarkában egy halomba hordjuk és hagyjuk, hogy a természet elvégezze a dolgát, azaz komposztálódjon az összegyűjtött „hulladék”. Ebbe a halomba nyugodtan belekeverhetjük a metszéskor levágott gallyakat, felaprított szőlővenyigét, kivágott letermett málnavesszőket stb. Idővel ezek is földdé válnak, bár lassabban, mint a zöld részek, viszont addig is lazán tartják a halmot, levegősebb lesz a kupac belseje, amire szükségük van a lebontást végző szervezeteknek. Erre a dombra folyamatosan hordhatjuk a konyhában keletkezett zöldhulladékot, kávézaccot, filterpapírt, tojáshéjat. A déligyümölcsök héját nem javasolják, mivel ezek vegyszerrel kezeltek, ugyanakkor egy-két év „állás” alatt ezek is lebomolhatnak.
A halmot időnként érdemes átmozgatni, átlevegőztetni, ezzel is segítjük a lebomlást. Ugyancsak érdemes legalább két kupacot építeni, az egyikre hordjuk a rávalót, a másik érik. Az érett kupac tartalmát aztán pl. tavasszal átrostáljuk, és kihordhatjuk a kertbe, a növények tövéhez, az ágyásokba. Ennek a helyén kezdjük építeni az újabb halmot, és az eddig épülő halomból érő lesz a következő tavaszig.
Az állattartók az ólakból kiszedett trágyát is felhasználhatják a komposztkészítésre, figyelembe véve, hogy a baromfitrágya „éget”, ezért azt érdemes jól „felhigítani” illetve egy-két évet is hagyhatjuk érni, mielőtt kiszórjuk a kertbe. Az állati trágya tartalmaz olyan elemeket, amiket a növényi nem, de fontosak a növények szempontjából.
Azaz a kertből kikerülő dolgokat felesleges elégetni, hiszen minden komposztálható, mindenből föld lesz, mégpedig értékes televényföld, mert ez pusztult le a legjobban az utóbbi évek, évtizedek földművelési gyakorlata miatt.
Égetni így csak azokat a növényi részeket kell, amelyeket valamilyen kártevő szennyezés/fertőzés érte, pl. a levágott tűzelhalásos gallyakat, hogy ne fertőzhessenek tovább.
Ha gallynál vastagabb faanyag keletkezik, ami csak tüzelésre jó – ha minden háztartásban lenne faaprító, akkor az aprítékot szintén a komposztdombra tehetnénk! -, akkor azt is el lehet tenni és pl. bográcsozáshoz felhasználni.
Ki kell térni a diólevélre, amiről úgy mondják, hogy nem komposztálható, és csak az elégetés a járható út egy megtermett diófa levéltermésének az eltüntetéséhez. Nos, a diólevelet komposztálók között egyre többen jutnak arra az eredményre, hogy a diólevél is elkomposztálható, a komposztálás során a csírázást gátló anyag is lebomlik. Igaz, ehhez kicsit több idő kell, érdemes a leveleket 2-3 évig is komposztálódni. Utána is esetleg olyan helyre szórni ezt a komposztot, ahol nem gond, ha mag nem csírázna ki, pl. fák, dísznövények tövébe talajtakarásként. Próbaképpen érdemes egy kis területet – 1-2 négyzetméter - a veteményesben is megszórni vele, hogy magunk szerezhessünk tapasztalatot ezzel kapcsolatban.
Hasonló elvek alapján mondják a gesztenyefák levele is kezelhető ily módon, azaz több éves komposztálással.
Mivel a komposztálás nem zárt rendszerben történik, szerepet kap benne az ÉLET, így minden olyan dolog, amit ez ÉLET használni tud, ilyenkor lebomlik, amit meg nem, az nem, de a lebontatlan anyagokat a növények nem is fogják tudni felvenni és beépíteni, így ezektől nem kell tartani. A komposztálás hője szintén hozzájárul a „káros” anyagok bomlásához és ily módon későbbi hasznosulásához.

"Mindennapi kenyerünket..."

A világnak az a része - is - ami ebben a nem valóságos (virtuális, hogy idegen szóval fessem le) térben létezik, telis tele van olyan oldalakkal, ahol a betegséggel foglalkoznak, még akkor is, amikor a legjobb szándék vezérli az oldal tulajdonosát, szerkesztőjét, szerkesztőit. Nem akarom bántani őket, egy pillanatig sem, mert szükség van az ő tevékenységükre is.
Az idők során azonban kikristályosodott, vagy inkább bennem is testet öltött az a gondolat, hogy miért is nem az egészséggel foglalkozunk inkább? Az sokkal egyszerűbb, és kifizetődőbb minden értelemben.

Az egészséget könnyebb megőrizni, mint a betegséget gyógyítani, hisz ez utóbbi olyan, mintha a hadvezér akkor kezdene el csapatokat gyűjteni, fegyvert kovácsolni, utánpótlást megszervezni és a többi, amikor már javában folyik a mindent eldöntő ütközet. (Ezt a példát nem szó szerint idéztem a "Sárga Császár Belső Könyve"-ből, ami a hagyományos kínai orvoslás közel 3000 éves alapműve.)
Ennyi bevezető után térjünk a lényegre.
A magyar ember számára az egyik legfontosabb étel a kenyér. Eredete a ködbe vész, az ember mindig is készített kenyér-szerű ételeket. Fontosságát jelzi az a mondás is, hogy kenyéren és vízen sokáig el lehet élni.
Sajnos a mai kenyerek, amikhez a boltokban hozzájutunk, már messze nem felelnek meg az idézett mondás "követelményeinek". A monokultúrás termesztésből származó gabona nem tartalmaz annyi és olyan tápanyagot, mint régen, a hozzáadott mindenféle adalék is tovább ront a helyzeten, és csak nézek, hogy a mostani egykilós kenyerek akkorák, mint gyerekkoromban a kétkilósak voltak.

Ám nem kell, hogy a bolti kenyeret együk, hiszen nem nagy fáradság otthon kenyeret sütni... és ha nincs is saját termésű búzánk, és boltban vesszük a lisztet, az otthoni kenyér összehasonlíthatatlanul jobb, mint a bolti. És nem kell órákat rászánni a napunkból.
Az alapreceptet lehet variálni, engedje mindenki szabadon a fantáziáját. Lehet a lisztet keverni más lisztekkel (pl. teljes kiőrlésű, tönköly, rozs, kukorica), tehetünk bele főtt krumplit, magokat (napraforgó, kömény, len, tök, fenyő), gabonapelyhet, korpát, csírát, sült hagymát, különböző fűszereket (bazsalikom, szurokfű, medvehagyma). Illetve egy sor kenyérsütéssel foglalkozó oldalt is lehet böngészni újabb és újabb ötletekért.
Ez a kenyér még akkor is egészségesebb, mint a bolti, ha csak fehér lisztből csináljuk, mivel nincsenek benne azok az adalékanyagok, amiket abba beletesznek. Ebben csak az van, amit mi teszünk bele, és mivel az egészségünkre is vigyázunk ezzel a kenyérrel, olyant, ami nem jó, nem teszünk bele.
Nagyon fontos: KÉZZEL dagasszuk a kenyeret. Ekkor ténylegesen belekerül szívünk- lelkünk-szeretetünk, és így jól fog esni mindenkinek, aki eszik belőle. A géppel dagasztottból mindez hiányzik...

Az alaprecept: 50 dkg liszt, fél kocka élesztő, 2 EK olaj vagy 1 EK zsír, só, víz. A hozzávalókból közepesen lágy tésztát dagasztunk, alaposan átgyúrva, de ennél a mennyiségnél ez kb. negyed órát jelent. Meleg helyen kelesztjük egy jó órát, átgyúrjuk és olajjal vagy zsírral kikent formába tesszük, és újabb bő fél órát kelesztjük. a sütőformában bevizezzük - nem kell óvatoskodni, a víz gőze jót tesz a sütéskor - és sütőbe tesszük. Kb. 35-40 perc alatt piros ropogósra sütjük. Kivétel után vízzel vékonyan bekenjük, ettől szép csillogó lesz a héja.

Kenyér - jénaiban.
Az ötletet egy közösségi oldalon találtam, idetenném a linkjét, de valamiért nem érem el a Hegyalja Boszorkánykonyhát. Így csak "így" köszönöm meg az ötletet.
A kenyér hozzávalóit - lásd fejjebb az alapreceptnél - mondjuk este összedolgozzuk, lehet nyugodtan kicsit lágyabbra is hagyni, olyan nokedlitészta-sűrűségűre, és letakarva egész éjjelre állni hagyjuk. Ha egy kicsit nagyobb tálban tesszük ezt, mint szoktuk, akkor tényleg nem kell félni attól, hogy "kifut" a kenyértészta.
Reggel aztán egy közepes jénait - amiben én szoktam csinálni, az kb. 4 literes lehet, de sosem mértem meg, azt hiszem ez egy alapméretű edény - vékonyan kikenünk olajjal, esetleg zsírral, kilisztezzük. Ebbe tesszük bele az egész éjjel kelt tésztát úgy ügyeskedve, hogy ami a kelesztőtálban felül volt, az kerüljön itt alulra.
Amikor kivesszük a kelesztőből a tésztát, össze fog esni, de nem kell ettől megijedni!
Kevés vízzel megkenhetjük a tészta tetejét - nem muszáj -, rátesszük a jénaira a tetejét, és hideg sütőbe tesszük (akkor biztosan nem pattan el, mert bár hőálló, láttam már elpattant jénait).
A sütési idő kb. 45 - 50 perc, ez sütőtől is függ. Amikor már majdnem kész, akkor levehetjük a tetejét, hogy a kenyér megpiruljon, de nekem pirult már meg tetővel rajta is. Ha megsült, rácsra borítjuk, pici vízzel megkenjük, hogy csillogó legyen, és megvárjuk - ha kibírjuk -, hogy kihűljön. Aztán jókat falatozunk belőle...
Nagyon finom, ropogós lesz az így sült cipó, a héja is jó vastag.
Előfordul, hogy a kilisztezés, főleg ott, ahol nem ér a kenyérhez, kicsit megég, de ez a kenyér ízét nem befolyásolja!



2015. november 16., hétfő

Kísérletezek...

Tavaly szert tettem némi falevélre, ami bekerült az új birtokon a komposztketrecbe, de más nem igazán történt vele. Mivel még nem lakunk ott, semmi egyéb anyag nem jött hozzá - némi kerti gazon kívül - így igazán nagy és látványos eredményre nem is számítottam vele kapcsolatban - de azért valamelyest komposztálódott a kupac.
Erről akkor győződtem meg, amikor az idén ősszel megint meghoztam az első hullott levél adagot, és - részben kíváncsiságből is - megbontottam a tavalyi rakást.
A megbontással az volt a célom, hogy kicsit keveredjen a kupac önmagában is, illetve belekvertem az idei első adag vegyes lombot meg ismerőstől kapott jó szalmás tyúkalmot. Tudom, a tyúktrágya "éget", de egyrészt eleve jó szalmás, most kapott még több "higítást", és mire ezek után kikerüöl a kertbe... már jó lesz.
A keletkezett két nagyobb kupac még kiegészült a kertből kiszedett gyomokkal, úgyhogy most dolgozhat a halom. Ideje van, ráér...
Ez volt az egyik kísérlet.
A másik, amit elkezdtem, a kert egy részét - három kb. 1 m széles, 8-10 m hosszú "csíkot" - betakartam falevéllel. Ami most rajta van, az eredetileg olyan 20-30 cm vastag lehetett, kicsit összeesett, de még kap egy réteget abból a lombból, amit szereztem. Aztán dolgozzon a természet.
Egyelőre mást a kert nem is kap, mivel még nincs más saját forrásom, de remélem jövőre már jobb lesz a helyzet, és lesz más is a lombon kívül. No meg addigra remélem sikerül üzembe állítani a szecskavágót, és akkor folyamatosabb lesz az ellátás.
A lombot csak úgy ráterítettem a felszínre, amiből nagyjából kihúzkodtam a gyomokat. Ami gyommag lehullott, az lehullott, remélem a lombtakaró lesz olyan jüó, hogy a nagy részük nem fog kikelni, ami meg át bírja magát verekedni, azt simán ki lehet húzni, biztos nem lesz sok.
A talajt nem takartam le előzőleg kartonnal, ahogy pl. Gyula iván írja, mondja, mert most nem volt annyi kartonom sem, meg ha három hétig ott a takarás, azt nem biztos, hogy fel tudom szedni, pláne ha kicsit meg is ázik. Most a gyomtépés helyettesítette valamennyire a takarást.
Ha csak azt elérem ezzel, hogy a talaj nem tömörödik össze a télen az eső/hó munkájának köszönhetően, annak már örülni fogok. A letakart részek amúgy is jó lazák voltak, maradhatnak is ilyenek.
Tavasszal meg csak félrehúzom a takarást és úgy ültetek, ennek az is előnye lesz, hogy nem utólag kell betuszkolni majd a takarást a növények közé, hanem eleve ott lesz a takarás.
Ez a terv. A működése majd kiderül jövőre. Különben is,m ez lesz az első év, és Iván bátyánk is mondja, hogy kell két-három év legalább, hogy a rendszer beálljon, de legalábbis elinduljon az új egyensúly felé.
Ha már ott lakunk, és lesz baromfi, akkor lesz saját baromfitrágya, amit kellő érlelés és "higítás" után be lehet forgatni a rendszerbe, meg remélem lesz nyúltrágya is, szóval lassan felépítem a saját rendszeremet...
Gyulai Iván emlegetett módszere pedig a kattintás után látható, hallható, olvasható.



2015. szeptember 29., kedd

A szikesedés megfékezéséről

Országh Jóska bátyánktól, szeretettel.
A sok vízkövet tartalmazó vízzel való állandó jellegű öntözés hosszútávon szikesdésre vezet. Felhasznált víz vízkőtartalmára, ami felett beindul a szikesedés, nincsenek szabványok.
A szikesedés folyamata számos tényező függvénye. A locsolásra használt víz vízkőtartalma és a használt vízmennyiség csupán az egyik tényező. Egy másik tényező a mindig lúgos kémhatású vízkő semlegesítésének a hiánya, amikor a talajban már nincs szerves anyag. Ezen a szinten a humusztartalom egy döntő tényező. Ezért ajánlom a kerti öntözést lehetőleg letakart talajra. A talajtakaró (mulcs) lehet minden cellulózban gazdag növényi eredetű hulladék, amit a giliszták és az ott magától kifejlődő mikroszkopikus gomba- és baktériumtenyészetek a talajba humuszsavak formájában bedolgoznak.

Gyakori talajtakarók: falevelek, nyírt fű, kitépett gyomnövények, fakéreg hulladék, ledarált fanyesedék (fatörek). Lehet hozzákeverni fűrészport, faforgácsot, felaprított karton dobozokat, felaprított papírhulladékot, dokumentum megsemmisítőből kijövő papírszalmát. Aprított (esetleg szennyezett) karton- és papírhulladéknak, amiből nem lehet újrapapírt gyártani, ez az egyetlen környezetkímélő felhasználása. A cellulózban gazdag anyagok (kerti hulladékok és szennyezett karton és papír) égetése egy merénylet az élővilág (bioszféra) ellen, környezetrombolás. Kerti hulladékok esetében csak a bizonyos betegségekben (mint a tűzhalál) elpusztult növények elégetése indokolt.

Egy másik, nagyon hatásos talajtakaró szalmából készül. Ezt a módszert Franciaországban dolgozták ki. Ősszel a szalmából egy 30-40 cm vastag szalmaágyat készítünk a kert egyik, a házhoz közeli sarkában. Erre öntjük ki egész télen a háztartásban keletkezett szappanos (szürke) vizet. Ez a fürdő-, mosó-, mosogató- és takarító víz. Ha néha belevizelünk, az csak növeli a végtermék mezőgazdasági értékét. Amikor a téli idő megengedi, akkor gumicsizmával felszerelve, az átitatott szalmát letapossuk. Tavasszal elegendő ezt a félig emésztett szalmát talajtakarónak felhasználni. Bretagne (Franciaország) sós-szikes talajain a letaposott szalmát tavasszal a talajon hagyják és a szalmát kissé félrevakarva vetnek és ültetnek. Az ilyen talajon a gyomok tömege nem kel ki, viszont a talaj a kiszáradásnak is jobban ellenáll. A giliszták által bedolgozott szalma jól táplálja a növényeket. Az ásást és kapálást is el lehet felejteni.

Ezután, a háztartásban keletkezett szürke vízzel öntözzük a kertet egész nyáron. Ezzel a módszerrel az összes háztartási szürkevíz felhasználásra kerül. Ha ezzel párhuzamosan alomszéket használunk, a háztartásban fekáliás (fekete) víz sem keletkezik. Ez a nagyon környezetromboló és szennyező szennyvízcsatorna legegyszerűbb "kiszárítása".

Üdvözlettel,
Országh József