2015. január 26., hétfő

"Három nővér" kertészkedés


A kép forrása
1. Amikor itt az ideje a kukorica vetésének (nálunk már március végén, április elején is lehet ültetni, de a növényke fagyérzékenysége miatt érdemes ezt későbbre tolni, pl. május elejére) alakítsunk ki egy kb. 1m x 1m-es dombocskát. Ha többet is akarunk, a dombok közepe legalább 1,2 - 1,5 méterre legyenek egymástól. A domb tetejét lapítsuk le.
2. A dombok tetejére ültessünk 5-6 fészek kukoricát, olyan fajtát, ami szép magasra nő.
3. MIkor a kukoricanövénykék eléárték a 15-30 cm-s magasságot, a tövektől kb. 15-20 cm-nyire ültessünk 4-8 fészekbe futóbabot, lehetőleg olyant, ami szeret futni.
4. Ha már kikelt és megerősödött a bab - szóval, amikor látni, hogy életerős lesz a növény - a baboktól távol, a domb tövéhez közel ültessün k tököt (spárgatök, sütőtök stb.)
5. Ahogy nőnek a növények, a kukoricák közül a kegerősebbeket kell kiválasztani, a többit ki kell egyelni. Hasonlóan válogasuk ki a babot és a tököt is.
6. A babnak esetleg segíteni kell, hogy a kukoricára fusson fel. A tők pedig szépen betakarja a domb fennmaradó részét, így árnyékot tart, nem szárad ki a föld nagyon hamar, a növények töveit sem égeti meg a nap.
A "három nővér" igényel némi odafigyelést, jól el kell találni, mikor ültessük el az egyes növényeket, és milyen messze ültessük el őket. De az eredmény kárpótolni fog mindenért...
A képen egy ilyen Három nővér dombocska látható.
 

Lassan készülődni kell...

Bár most megint kicsit téliesebbre fordult az idő - egyébiránt ilyenkor még bőven ez a normális! - az elműt évek tapasztalatai alapján nem árt elkezdeni megtervezni, mi lesz a veteményesünkben, mit fogunk vetni, palántázni...
Az első két év „félvállról” vett kertezése után az idén végre rendesen is belefoghatok. Hogy miért volt félvállas az eddigi  kertészkedés? Építkezés is folyt, ami egyszercsak több teret igényelt, mint számítottam, így a kert egy jó részét be kellett áldozni.
Az idén remélhetőleg ez már nem így fog működni.
A kert szántása még az év vége előtt megtörtént - szerintem az utolsó ilyen akció volt - és ha már olyan lesz az idő, rámegyünk a rotációs kapával, és kialakítom az ágyásokat. Hosszas gondolkodás, meg némi gyakorlati kipróbálás után úgy döntöttem, hogy nem a soros vetést/ültetést fogom alkalmazni a kertben, hanem ágyásaim lesznek.
Láttam egy számítást valahol - sajna nem emlékszem, hol, de talán sikerül felhajtani -, ami szerint adott területen több lesz a termő- és kevesebb a járófelület, ha ágyásokat csinálunk és nem sorosan ültetünk (a teljes területen, 50 cm-enként egy-egy sor kevesebb termőterület, mintha ugyanott 1 méter termőfelület 50 cm járófelület elosztást alkalmazunk).
Az egy mérteres sávot két oldsalról szépen meg lehet művelni, és ősszel, ha eljön az ideje, csak azt a területet kell megdolgozni - pl. fölásni, vagy valami hasonlót csinálni -, azt, ahol járok, nem, az fölösleges energia. A soros művelésneél meg, ha ásunk, a gyalogutat is föl kell ásni.
Szóval ágyások lesznek, azokban igyekszem majd valamiféle vegyeskultúrás módszert kialakítani, hasonlót, mint pl. az „Öngyógyító kiskert” c. könyvben van.
Az ágyásoknak valami egyszerű, de nagyszerű kerítése is lesz, amolyan vesszőfonásos valami. Egynél legalábbis kipróbálom, aztán meglátjuk.
Aztán ki kell találni, hova tegyünk egy nem túl nagy fóliát, lehet hogy két "ágyásnyi" lesz  a rövidebb oldalon - mivel nem szimmetrikusra tervezem a kertet.
Hogy miből, mennyit ültessünk, az függ a tárolókapacitásunktól - bármilyen is legyen ez, fagyasztó, verem, kamrapolc, a fagyasztót javaslom a legkevésbé, mert mi van, ha nincs áram...? - a fogyasztásunktól, a talajtól, azaz mi szereti a kertünk földjét és mi nem...
Egy irányadó, számolást segítő táblázatot találtam a neten, ennek a cikknek a végén olvasható. De az egész cikkben van néhány jó gondolat, amit érdemes átrágni
Jó készülődést!!

2014. november 12., szerda

Mert nem az árt neked, amit nem tudsz, hanem amit rosszul tudsz!

A következő íráshoz nincs sok hozzáfűzni valóm. Talán csak annyi, hogy igyekszem egyre inkább úgy szervezni az életemet, hogy minél inkább használjam a józan paraszti eszemet, mert az képes az emberből előhúzni azt az ősi, hogy azt ne mondjam, ösztönös tudást, amivel visszaterelhetjük az életünket a normális kerékvágásba, hogy visszataláljunk a Teremtéshez, és hogy tényleg ne a rosszat akarjam jobban csinálni, mert abból csak rosszabb lesz.
A cikket Géczy Gábor írta, ezek a gondolatok alkotják majd' minden előadásának a gerincét.

Mert nem az árt neked, amit nem tudsz, hanem amit rosszul tudsz!

Miért építünk sokmilliárdos szennyvíztisztítókat, amikor a pár deszkából összetákolt budi környezetkímélőbb?
Miért gátaljuk el, öljük meg a folyóinkat, amikor az ezzel okozott kár sokszorosa a remélt haszonnak? Miért tömjük tele magunkat gyógyszerként törzskönyvezett mérgekkel, amikor látványosan romlik tőle az egészségünk? Miért születnek gyermekeink távol otthonaiktól, mesterséges szüléssel, amikor az anyák és csecsemőik is belebetegszenek? Miért betegítjük meg gyermekeinket védőoltásokkal, amikor rég bebizonyosodott káros és maradandó hatásuk? Miért kell betegen és boldogtalanul élni a „civilizált” világokban, amikor a természeti népek harmóniában és egészségben élnek? A válasz a miértekre: szenvedéseik forrása a hibás tudásokban keresendő!

Vegyük a természeti népeket. Az antropológusok szerint pl. a Kalahári-sivatagban (a Föld talán leglehetetlenebb élőhelyén) élő busmanok napi 1,5-2 órát „dolgoznak”, azaz ennyi idő szükséges számukra az életfeltételeik biztosítására. Valamit nagyon rosszul tudunk, ha sokkal jobb természeti feltételek mellett napi 10-12 órát kell dolgozzunk… Mit csinálnak busmanjaink a maradék időben? Ahogy a legendás „Istenek a fejükre estek” című filmben is láthattuk, beszélgetnek, viccelődnek, zenélnek és táncolnak, vagyis – velünk ellentétben – élnek!
Pontosabban: éltek, ugyanis a botswanai kormány a kilencvenes években szülőföldjükről barakkokba telepítette e vidám emberkéket, azzal az indokkal, hogy „nem lehet a busmanokat kizárni a civilizációból és a fejlődésből”. Természetesen a döntésről senki nem kérdezte meg ezeket a hihetetlen ősi gyökerekkel rendelkező embereket, akiknek nagy része egyszerűen belehalt a kényszerű átültetésbe. Viszont van egy jó hír: a helyüket elfoglaló gyémántbányák – hála a gazdasági válságnak – remekül prosperálnak!
A természeti népek tudása sokezer éves, kipróbált tudás. Nem ötletszerű, pár ember által demokratikusan elfogadott elméletekre épül, hanem tapasztalatokra, a természetben élő, vele együttműködő sok-sok generáció élettapasztalatára. A természetben a hibás tudás azonnal lelepleződik. Ott nincs helye az elméleteknek, ott csak egyszer lehet mérges gombát enni…
A hibás tudások kialakulásában kulcsszerepet játszanak a mítoszok. Mint senki által meg nem kérdőjelezett és kérdőjelezhető vallási tételek szövik át mindennapjainkat. Használjuk őket, hivatkozunk rájuk, és soha nem gondolkodunk el igazságtartalmukon.
A fejlődés mítosza
„Az emberiség fejlődik. Egyre több eszközt készít, egyre nagyobb a tudása, egyre tovább él…” Biztos? Nem lehet, hogy az elmúlt korok embere azért nem készített eszközöket, mert nem volt szüksége rájuk? Nem lehet, hogy több és mélyebb ismerete volt a Teremtésről, mint nekünk, ezért mindent megkapott a természettől? Nem lehet, hogy azért kell tovább élnünk, hogy hosszabb időnk legyen élettapasztalatunk gyűjtésére, mert nem élünk?

Ne hamarkodjuk el válaszainkat! Őseink tapasztalata alapján az álom az egyik legjobb tudásszerzési mód, úgyhogy aludjunk rá egyet…

A tudomány mítosza
A tudomány tévedhetetlenségébe vetett hitem egyetemista koromban ingott meg először. Laborgyakorlaton egy radioaktív forrást kellett kimérnem. Tisztességesen végigmértem, de a gyakorlatvezető tanár szerint rossz eredmény jött ki. Még egyszer végigmértem, de ismét ugyanazt kaptam. Harmadszorra megkértem a professzorasszonyt: mérjük ki együtt. Együtt is a „hibás” eredményt kaptuk. Az eltérést kutatva kiderült, hogy az általunk mért sugárforrást öt évvel azelőtt kicserélték, és a diákok minimum öt évfolyamon keresztül egymás füzetéből másolták az előző sugárforrás adatait…
Látszólag csak egy bosszantó malőr, de mára a tudomány nagy része sajnos így működik. Hivatkozunk a hivatkozás hivatkozásának a hivatkozására, és senki nem veszi a fáradtságot az eredeti forrás ellenőrzésére! Súlyosbítja a helyzetet a tudomány hierarchikus felépítése: minél több hivatkozás történik a forrásra, minél több tudományos fokozattal rendelkezik az „adatközlő”, annál kevésbé ildomos az ellenőrző kutatás. Így került a szőnyeg alá a Contergan, a DDT, a génmódosított élőlények utóélete, a védőoltások hatása… Így múlik a tudományos világ dicsősége.
A tudomány látszólag csupa érdekes kérdésre ad választ: milyen pályaenergiák tartoznak a hidrogén atom elektronjához, milyen szexuális szokásai vannak a királypingvineknek, milyen kráterek találhatók a Hold túloldalán… De ad-e választ a valóban fontos kérdésekre: miért vagyok a Földön? Miért azok a társaink az életben, akik? Hogy kerüljem el a pofonokat az életemben? Mi a célja az életnek a Földön? Hogy éljük túl önnön özönvizünket?
Az oktatás mítosza
Megfigyeltek már játszadozó állatkölyköket? Ugye milyen gondtalanok, aranyosak? Pedig az életük múlik az így megszerzett és begyakorolt tudáson. Valaha a gyermekek is így tanultak a felnőttek mellett játszva, őket utánozva, boldogan. Az életből tanulva elsődleges tudást szereztek, aktívan, teljes lényükkel (test, lélek, szellem) tanultak.
A mai padban-ülős iskolarendszer életidegen és életellenes. A gyermeket természetes környezetéből és életritmusából kizökkentve könyvekből, és egyéb másodlagos forrásokból adja az ismereteket. A tanuló passzívan, külső szemlélőként ismeri meg az őt körülölelő világot. A gyermek még Isten tenyerén él, így ösztönösen érzi, hogy az elveszett gyermekkora helyett kapott tudás nagy része élete szempontjából lényegtelen, csak a televíziós kvízműsorok során visszaböföghető tudás.

Kötelezővé azt kell tenni, amit magától ösztönösen elkerül az ember. Nem véletlen, hogy Magyarországon dicstelen uralkodónk, Mária Terézia vezette be a kötelező oktatást, szellemi önvédelmünk teljes megtörése céljából. Ennek következményeként tagadtuk meg múltunkat, „loptuk össze” nyelvünket, ennek következménye Trianon, de ennek következménye hazánk jelenlegi gyarmati sorsa is. Most akarják bevezetni 3 éves kortól a kötelező oktatást…

Érdemes megnézni az oktatási rendszer kimenetét is: fiataljaink legproduktívabb éveiket padokban görnyedve töltik. Mire két-három diploma megszerzése után testileg, lelkileg, szellemileg is kiégve kikerülnek az „életbe”, semmijük sincs. Tudásuk jelentős része addigra elavul, se házuk, se gyermekük, se munkahelyük – hála „túlképzésüknek”. Talán őket is meg kellene kérdezni előtte, mint a busmanokat…

Az egészségügy mítosza
Az emberiséget romboló legtöbb hibás tudás az egészségügyben halmozódott fel. Mivel ez a rendszer a betegek száma után kapja a támogatást, elemi érdeke a betegségek létrehozása és fenntartása. Nagyszüleink még csak meghalni mentek a kórházba, mi meg lassan odaköltözünk. Az ember természetes állapota az egészség, de ma a gyógyszergyártás a legnagyobb üzlet a világban, 2009-ben összforgalomban megelőzte az eddig vezető hadiipart. Ezért kell tele cekkerekkel hazahordanunk halálunkat a patikából…

Az orvostudomány az embert, mint bonyolult gépezetet szemléli, amelyben időnként alkatrészeket kell cserélni, mert elkopik, időnként életfolyamatokba kell belepiszkálni, mert elállítódik. Az autószerelő egy alátétet nem hagy ki a javítás során, mert tudja, hogy okkal van ott, hiánya később bajt okozhat. Kórházainkban egész szerveket dobnak ki… Isten nem barkácsol! Az ember – mint minden élő rendszer – tökéletes öngyógyító és önreprodukáló képességgel rendelkezik. Ha mégis elkezdi lebontani magát, azt jelzi, hogy valahol megsérült a külvilággal a harmónia, már nem teljes az Egész-ség.

Az ember az Egész része. Az Egész táplálja, védi, tanítja – amíg ellátja feladatát. Ha már nincs szükség rá – lebontja. Részét és részesedését – vagyis feladatát – az Egészben mindenki maga szabja meg, ahogy az útjára emlékeztető pofonok mértékét is maga állítja be. A betegség a legjobb barátunk, mert sosem pofozkodik ok nélkül! Ha ezeket a jelzéseket megpróbáljuk megszüntetni olyan, mintha autónkon az olajnyomás jelző lámpát leragasztanánk egy ragtapasszal: besül a motor!

Nézzünk egy-két példát a ragtapaszokra. Ma már 40-50 évesek állnak sorba csípőprotézisért. Az egészségügy szerint „elkoptak az ízületei”. Őseink 90 évig kapáltak – protézis nélkül. Az élő rendszerek nem tudnak elkopni, de a nem használt részeket a természet lebontja. A kevés mozgás miatt az ízületek beszűkülnek, arra figyelmeztetve, hogy ők mozgásra készültek. A megoldás a feladat visszaadása, a mozgás/mozgatás lenne…
A másik nagy sláger a vérnyomás beállítás. A szervezet a vér nyomását öngyógyító folyamatként, védekezésből emeli meg, hogy – az általában az élelmiszeripar szervetlen vegyületeitől elsalakosodott – vért eljuttassa a szervekhez. A vérnyomás csökkentés hatására lelassult vér a hordalékokat kirakja az érfalakra, tehát újabb gyógyszert kapunk: valamilyen koleszterin csökkentőt. Ezek felhígítja a vért, tehát jöhet az újabb gyógyszer: a vízhajtó… Végállomás idő előtt a temető, de a gyógyszeripar jól jár.
Betegségeink arra figyelmeztetnek, hogy szervezetünkbe (testünkbe, lelkünkbe, szellemünkbe) valami nem oda illő került. Ha méreg került belénk, hányással vagy hasmenéssel, ha kórokozó lázzal és izzadással, ha lelki pofon sírással próbálunk tőle megszabadulni. Az egészségügy ezeket a folyamatokat „csillapítja”, befelé fordítja, ezért húzódik el a gyógyulás, ezért keletkeznek általában nagyobb bajok. Minden gyógyító hagyomány, így népi gyógyászatunk is azon alapul, hogy a nem oda illő dolgokat minél előbb kivezesse a szervezetből.
A „nem tehetek semmit”
mítosza
Lehet, hogy olybá tűnik, de nem a tudósokkal, pedagógusokkal, orvosokkal van bajom. Az ember Isten képmására, tökéletesnek születik. Földre száll, hogy közösségét emelje, gyógyítsa, tanítsa… Majd szülei, környezete, iskolái segítségével elkezdi gyűjteni a hibás tudást. Előbb-utóbb persze rájön, hogy képtelen a választott feladatot ellátni, de a rendszer apró zavarainak, vagy saját hiányosságainak tudja be. Cinikussá válik, vagy eluralkodik rajta a „nem tehetek semmit” mítosza.
Egyszer egy barátom azt mondta: „A világ baja nem az, hogy valamit rosszul csinálunk, a baj az, hogy rosszat csinálunk. Ha a rosszat akarjuk jobban csinálni, az eredmény csak nagyobb rossz lesz.” Vagyis egyre több tudás – a semmiről, egyre több gyógyszer – haldoklásunk fenntartásához, életfogytig tartó tanulás – az élet helyett. A mindenkori hatalom sajnos a „rosszat jobban csinálni” folyamatában érdekelt, hiszen a hibás tudásnak köszönheti létrejöttét, és a tudás állandó manipulálásának köszönheti fennmaradását.
Az egyénen múlik minden, a megoldás a világ bajaira az egyéni döntésekben keresendő. Az egyénnek szabad akarata van, de a szabad akarat a döntés felelősségével jár! A busmanoktól a hajléktalanokig sok utat megtapasztaltunk, kitapogattuk lehetőségeinket, most választásra kényszerülünk. Szerencsénkre Agócs József professzor idézete folytatódik: „Ha végre jót csinálunk (akár rosszul is), az eredmény csak jó lehet!”
„Jól csak a szívével lát az ember.” A valódi tudás megszerzéséhez ösztöneinkre kell hallgassunk, melyek az élet forrására hangolt finom műszerek. A Teremtés az életből fakad, az életet szolgálja, az élet a célja. Minden, ami életellenes, pusztulásra van ítélve benne. Bármikor megújíthatjuk tudásunkat (és vele életünket), ha ösztöneinkre hallgatva megváltoztatjuk az élethez való viszonyunkat.
Amíg nem érezzük a helyes válaszokat, addig is nemesednünk kell. Meg kell tanulnunk NEM-et mondani olyan egyéni és közösségi utakra, melyek életellenesek, melyeknek végén csak fájdalmat és boldogtalanságot tapasztaltunk. „Mert most még tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről-színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, amint én is megismertettem.” (1Kor 13,12)
(folytatjuk)
Kelt Gombán, az Úr 2011. évében,
Földanya havában

Géczy Gábor fizikus, tanár MAG közösség

2014. október 31., péntek

Az 1800-as évek szakácskönyve

Hasznos tudnivalók ükanyáink konyhájából. Nincs vegyszer, nincs műanyag, csak a természet dolgozik...

Szakácskönyv az 1800-as évekből


Aszalt körte.

Aszalni bármiféle körte jó és ha bő gyümölcstermés van, kivált falun, - igen megérdemli a bajlódást. Fojtós körtét, mely másképpen nem élvezhető, így igen jól lehet értékesíteni. A körtéket nagy fazékba kell tenni és hideg vizet kell reá önteni. Ha jól felfőtt, ki kell borítani deszkára és meg kell hámozni. A meghámozott körtét rakjuk szárító-deszkára sorba és tegyük gyengén befűtött sütő-kemenczébe, a honnan miután egészen összehúzódik, kiszedjük, megfordítjuk másik felére és ismételten rendbe rakva a deszkán megint betesszük ugyancsak kevéssé fűtött kemenczébe. Másnap megint szedjük ki és két kis tiszta deszka közé téve, kézzel kell reá nehezedni, hogy kissé meglapuljon. Ha mindet így lepréseltük, újra a deszkára tesszük és erős napon többször meg forgatva kiszárítjuk, hogy szép világos barnaságát ne váltsa fel a körte igen rút fekete színnel. Mikor egészen megszáradt, célszerű a legszebbeket bemártani sűrű czukor szirupba, mert igy igen szép lesz s az íze is sokkal finomabb.
Nagy üveg kantába, vagy vászon zacskókba szellős helyre rakjuk el, hogy a levegő átjárja, mert zárt helyen idő nap előtt megpenészedik.
 
Aszalt zöld kukoricza.
 
Egy nagy fazékba tegyünk szép, egyenlő gyenge csős kukoriczát, egy rend zöld csuhát hagyva rajta. Miután felfőztük, szedjük ki a vízből s aszaló deszkára rakván, tegyük gyengén fűtött kemenczébe, a honnan csak másnap szedjük ki. Ekkor forgassuk meg és tegyük ismét fűtött kemenczébe, egy napig hagyjuk ott, azután szedjük ki másodszor is és ha jó meleg napok járnak, a nap heve mellett aszaljuk gyakran megforgatva, mindaddig, a míg csont keménységű nem lesz a szeme. Borult időjárás esetén fűtött kemenczében kell szárítani, gyorsan, mert hamar megpenészedik. Ha mind megszáradt, tegyük vászon-zacskóban, szellős helyre akasztva. Télen, amikor használni akarjuk, forró vízben úgy csuhástól együtt főzzük meg. Mikor a kemény kukoricza-szemek mind kidagadnak és jó puhák lesznek, szedjük le róluk a csuhát és forrón tálaljuk fel, asztalkendővel leborítva. Az aszalt zöld
kukoricza általánosan kedvelt és nem közönséges csemege.

Zöld paszuly aszalva.
 
Szép, gyenge, hosszú csövű hártyátlan paszulyt forraljunk fel sós vízben. A felfőtt paszulyt rakjuk tiszta aszaló deszkára s tegyük ki az erős napra, ott hamar megszárad. Esős időben fűtött sütő kemenczébe, vagy főzés után, a tűzhelyre kell tenni. De akár napon, akár tűz mellett aszaltuk is, a kész paszulyt vászonzacskóba, szellős helyre kell akasztani. Télben éppen úgy kell megfőzni rendes puhára és rántással, mintha csak friss, nyári zöld paszulyt készítenénk. (Ennek a módját lásd a tartalomjegyzékben.)

Aszalt paradicsom.

A jól megérett vörös paradicsomot kétfelé kell vágni, aztán szárító deszkára kell rakni. Gyengén fűtött sütőkemenczébe vagy - főzés után - a tűzhely sütőjébe tegyük 24 órára aszalni; de a nap melege mellett is kellőleg megszikkad. Huszonnégy óra múlva forgassuk meg, mert akkor sokkal szebb marad a színe. Téli használatig rakjuk vászonzacskókba, szellős helyre.

Tinóri (vagy hiriba) gomba aszalva.
 
Ez a gomba mennél ifjabb és apróbb, annál jobb, mert aszalva fiatalja a húsosabb. A tinóri gombát fel kell fűzni vastag tűvel háziczérnára s a napra kitéve kell szárítani, ügyelve, hogy a gombák egymást ne érjék . Éjjelre mindég a tűzhely sütőjébe kell rakni; így igen hamar megaszik. Ha az időjárás nem elég szép, illetve nem eléggé napfényes, a gombaaszalás nem sikerül, mert igen rövid idő alatt, alig egy nap alatt, a gomba elromlik.

Hogy kell a szilvát eltartani?
 
Egy szűk szájú cserép edényt, a melynek füle van, ollóval vágjunk tele fáról kézzel való érintés nélkül leszedett, szép érett, de nem puha beszterczei szilvával. A száját dugjuk be jókora parafa-dugóval és pecsételjük vagy szurkáljuk le jól, hogy teljesen légmentes legyen. A szilvával tele rakott edényt kötélen vagy vékony lánczon eresszük le kútba, egészen bele a vízbe; úgy eláll a tél közepéig.

Hogyan kell a tojást eltartani?
 
Egy cserép- vagy faedénybe egy arasznyi oltott meszet kell tenni, azután tele kell önteni vízzel. A meszet a vízzel jól el kell kavarni. A téli eltartásra szánt tojásokat egyszerűen eresszük e meszes vízbe, a melyben 3-4 hónapig lehető frissességében is eláll. A mész leszáll az edény aljára, időnként tehát fel kell kavarni, ne hogy igen leülepedjék.

A dinnye eltartása.
 
A későn érő kemény héjú sárga- vagy görög dinnyét, szárával együtt kell levágni és ruhával
megtörölve egy faládába szitált hamu közé kell rakni, olyan távolságnyira, hogy egyik a másikát ne érintse. Ezután még be is kell fedni hamuval. Végül a láda fedelét borítsuk reá és a pinczébe rakjuk le. Az ily módon elrakott dinnye egész késő télen is elvezhető gyümölcsöt szolgáltat.

Hogy kell az avas zsírt jóvá tenni?
 
A romlott zsírt egy lábasban tűzhöz kell tenni, hogy felmelegedjék. Ha egészen felolvadt és jó meleg a zsír, 8 liter zsírhoz tegyünk fél kiló kenyeret, 2 fej vereshagymát (egészben hagyva) és egy maréknyi zöldpetrezselyem levelet, összekötve; ezekkel együtt a zsirt egészen addig kell forralni, a míg a kenyér benne megpirult. Ekkor le kell szűrni tiszta uj edénybe; de az edény nehogy fából való legyen, mert abban a zsír leghamarabb megavasodik. Evvel az eljárással a zsir annyira kitisztul kellemetlen izétől és szagától, hogy csak a legkényesebb czukros tésztákhoz nem lehet használni; minden egyébhez használható.

A magyar házi mustár.
 
Az u.n. magyar-mustár mindennemű francia mustárnál jobb, de csak ott szerezhető meg könnyen, a hol szőlő termesztéssel foglalkoznak. Készítési módja a következő: Egy liter édes, sűrűre főzött (barna) mustot forraljunk fel, másodszor is; ha forr, öntsük rá fél kilónyi azon frissen örlőtt mustárlisztre. (A mustár-lisztnek azért kell frissen őrlöttnek lenni, mert különben keserű a liszt.) A leforrázott mustár lisztet keverjük jó fél óráig folytonosan, hogy az ereje kissé párologjon el. Miután jól elkevertük, öntsünk belé csendesen annyi hideg főtt mustot, hogy csurgós híg legyen. A mustot vegyítsük jól el a mustár liszttel és öntsük nagy, szűk nyakú üvegbe. Az üvegeket dugjuk be jól, mert úgy évekig eláll.


2014. október 6., hétfő

A kubai példa...

Érdemes elolvasni ezt a cikket.
Ki gondolta volna, hogy Kuba is megtalálható azon országok sorában, akikről mi is példát vehetnénk, az ott bevált jó gyakorlatot alkalmaznánk a hazai viszonyokra is?
Még az előtt kell lépnünk, hogy késő lenne, sok szempontból, hogy felkészülten nézhessünk szembe a kihívásokkal.
A cikk ide kattintva olvasható a kubai városi kertekről.



2014. szeptember 30., kedd

Kezdjük el gyógyítani a Földet...

Géczy Gábor, a MAG (Mintaként Alkalmazott Gondviselés) kitalálója, működtetője, atyja üzenetét továbbítom Nektek. Nálam pont olyan állapotba került a kert, hogy éppen belefoghatok a mélymulcs "telepítésébe". Következzék hát Gábor üzenete:
 
Kedves Mindnyájan!
Amíg országunk többsége a marakodással van elfoglalva, arra kérek mindenkit, kezdjük el gyógyítani a Földet, öleljük magunkhoz újra Földanyánkat. Sorozatot indítunk a miképpről, a hogyan, és a mikor rajtad áll…
Először a talajokat kell rendbe tenni, mert minden létezés alapja a TERMŐ föld, a televény. Gyulai Iván barátunk sok év munkájával kidolgozott egy hatékony, bármilyen (akár agyonmérgezett) talajt is újra termőre fordító módszert, a MÉLYMULCSOLÁST.  

 


Olvasd el a leírást is, mindent részletesen elmagyaráz. Ha most elkezded, tavasszal már valódi talajba vethetsz. És ki mint vet…
Áldott szolgálatot!
Géczy Gábor
MAG közösség



Fenntartható talajgazdálkodás a kiskertben


(Élőben megtekinthető Gömörszőlősön, az Ökológiai Intézet A Fenntartható Fejlődésért Alapítvány biokertjében. További anyagok és hasznos kiadványok ezen dolgozat szerzőjétől,  Gyulai Iván ökológustól: www.ecolinst.hu)


Előre bocsátom, hogy nem vagyok kertész abban az értelemben, hogy tanultam volna ezt a szakmát. Sőt sajnos őseimtől sem tanultam meg a föld értését. Ökológus vagyok szakmám szerint, szívem szerint pedig környezetvédő. Hatvan évem alatt tanúja voltam az élet gazdagságának, majd gyors pusztulásának, és máig nem értem, miért pusztítjuk el azt, ami eltart bennünket. Például az élőlények sokaságát, vagy a talajt. Megdöbbentett John Crawford egyik tanulmánya egy-két évvel ezelőtt, aki azt állította, hogy még itt a fejlettnek és gondosnak nevezett Európában is 17-szer gyorsabban pusztul a talaj, mint megújul. Crawford a Sydney-i Egyetem Fenntartható Mezőgazdaság tanszékének vezetője. A fenntartható mezőgazdaság azt jelenti, hogy a mezőgazdaság úgy bánik az általa használt erőforrásokkal, hogy azok képesek legyenek megújulni. Vagyis nem 17-szer gyorsabban kellene pusztulnia a talajnak a megújulás mértékéhez képest, hanem legalább annyinak kellene megújulnia, mint amennyi elpusztul. Becslések szerint – évente mintegy 75 milliárd tonna termőföld tűnik el, s mára a világ termőtalajának 80 százaléka mérsékelten, vagy jelentősen erodálódott. Kínában 57-szer,  Amerikában 10-szer, Ausztráliában pedig 5-ször gyorsabban pusztul a talaj a természetes regenerálódási üteménél. Az elmúlt fél évszázad során India a mezőgazdasági területének durván egynegyedét, Kína a termőterületeinek 11 százalékát veszítette el.
Magyarország teljes területének 46.5% szántóterület, és az ország területének körülbelül harmada kitett valamilyen mértékű eróziónak. Vagyis, ha csak a szántóföldi művelést vennénk alapul, akkor is közel az ország fele területét fenntarthatatlan módon használjuk, mivel ott gyorsabban pusztul a talaj, mint megújul.

De mi is a baj a szántóföldi műveléssel?


Kitakart föld
A talaj a folytonos talajmunkák, és a fedetlensége miatt, a víz és szél eróziójának kitéve lényegesen gyorsabban pusztul mint megújul. Csak Magyarországon évente 4,3 millió hektáron 30-32 milliárd m3 talajt mozgat meg a földművelő. A talaj kiszántásakor annak rétegezettsége vagy megfordul vagy részben átfordul, ami azzal jár, hogy a mélyebben lévő, anaerob körülmények uralta rétegek aerob körülmények közé kerülnek, a felsők pedig rossz oxigénellátás közé. Az alulra került rétegekben tömeges baktériumpusztulás indul meg, az ásványosodás lelassul. Felül a mikroorganizmusok aktiválódnak, a lebontási folyamatok, humuszbontó folyamatok felgyorsulnak. A humusz degradációjával romlik a talaj szerkezetesség. A szerkezetességet tovább rontja az esőcseppek, valamint a taposás mechanikai hatása, amelyek a pórustérfogatot csökkentik. Az eketalp miatt a talaj tömörödötté válik, benne a fermentáló baktériumok kapnak nagyobb szerepet, amelyek toxikussá teszik a talaj ezen rétegét a növényi gyökerek számára, így azok képtelenek ezeket a talajmélységeket használni.

Az egyik lényeges hatás a talaj bolygatása közben a talaj szellőztetése, amely két úton is hozzájárul a szén mobilizációjához. A talaj idealizált térfogati összetételében a levegő a talaj térfogatának egynegyedét teszi ki, másik negyede víz, 45%-a ásványi anyag, 5%-a szerves anyag. A különböző méretű pórusokat kitöltő levegőben a széndioxid tartalom 6% körüli (levegőben: 0,037tf%). A szellőztetés egyrészt ÜVHG gázok felszabadulásához vezet (szén-dioxid, metán, dinitrogén-oxid) másrészt mivel megváltoztatja a széndioxid koncentrációját, s megnöveli az oxigén koncentrációt, ezért a talajban az oxidatív folyamatok kerülnek túlsúlyba.

A szántással kapcsolatos problémák enyhítésére alkalmazott mély-lazítás (50-70 cm) ugyancsak növeli az aerob dinamikát a talajban. Ez ugyan detoxikálja a mélyebb rétegeket, de ott is megnöveli az oxigén jelenlétet, s ezzel mobilizálja a szenet. Látható, hogy a talajművelés nagyban megzavarja a talaj biodinamikáját, ugyanakkor a növénytermesztésre gyakorolt hatásai egymásnak ellentmondók. A talaj szénháztartását illetően elmondható, hogy összességében csökkenti a szerves szén mennyiségét, s növeli a talaj szén-dioxid leadását.

Szabó István Mihály „Az általános talajtan biológiai alapjai” (Mezőgazdasági kiadó, 1986) című könyvének 331. oldalán Schneider (1975), Keulen (1980) munkásságára hivatkozva a következőket írja: „A légkör széndioxid készleteinek növekedése, amelynek hatására az elkövetkező ötven évben a mezőgazdasági termelésre is kiható klímaváltozásokkal kell számolnunk a fosszilis energiahordozók elégetésén kívül elsősorban is a szárazulatok talajainak szervesanyag veszteségeire vezethető vissza. Stuvier (1978) szerint a földfelszín szerves szénkészletei 1850 és 1950 között több, mint 100 gigatonnával csökkentek (100 milliárd tonna)”. Ez a mennyiség megközelíti az ebben az időszakban elégetett szén mennyiségét.

A légkör üvegházhatású gáz terhelésében a talajművelés a műtrágyázáson keresztül is szerepet játszik. A talaj természetes biodinamikájához tartozik, hogy a fölösleges mennyiségben jelenlévő nitrogént a denitrifikáció eltávolítja a talajból. Oxigén hiányában a fakultatív anaerob baktériumok nitrátlégzésre térnek át, ennek segítségével égetik el a szervesanyagokat. A denitrifikációban ezért a nitrit és nitrát nitrogén-monoxiddá, dinitrogén-oxiddá és nitrogénné redukálódik. A talajból távozó nitrogén gázok kb. 10%-a dinitrogén oxid.

Paul Crutzen Nobel-díjas fizikus vizsgálatai szerint, a  nitrogén műtrágyák kb. 3-5 %-a nitrogén-oxid formájában a levegőbe kerül. A dinitrogén-oxid a világ harmadig legjelentősebb emberi tevékenységből származó ÜHG-a, a potenciális globális felmelegedésre 296-szor van nagyobb hatása, mint a CO2-nak, és az atmoszférában való tartózkodási ideje is kb. 120 év. Az ipari forradalom óta az levegőben levő koncentrációja 17%-szeresére növekedett, többnyire a monokultúrák elterjedésének köszönhetően.

Régen úgy gondolták, hogy a denitrifikáció káros folyamat, mert csökkenti a talaj nitrogéntartalmát. Ezért is erőltették a talaj fokozott szellőztetését, hiszen a talajlazítás során felvett oxigén csökkenti a denitrifikálók aktivitását. Valaki úgy gondolhatná, hogy ez nagyon jó, így legalább kevesebb dinitrogén-oxid kerül ki a levegőbe. Ám ha a denitrifikáció nem távolítja el a fölösleges nitrogént, akkor a nitritek, nitrátok a talaj és talajvíz, majd élővizek nitrátosodásához járulnak hozzá.


A denitrifikáció szerepe azonban pont azáltal nélkülözhetetlen, hogy az ember mesterségesen fixál nitrogént a levegőből, s nitrogén műtrágyák formájában azt bejuttatja a talajba. A túlzott műtrágya használat vezet a nitrogénfölösleghez, s fokozódó denitrifikációs aktivitáshoz. (A növények gyökerei által felvett nitrogénműtrágya hatékonysága kb. 37-46 %-os, a foszforműtrágyáé igen alacsony, kb. 3-8 %-os. - Mackensen et al., 2000). Végül tehát így lesz a műtrágyázásból fokozódó üvegházhatás. Ha pedig ezt a rossz tulajdonságot szeretnénk az oxigén jelenlétével kiküszöbölni, akkor pedig éppen több szenet mobilizálunk.


Egyesek szerint a szervesanyagoknak a legjobb és leggazdaságosabb felhasználása, ha talajba forgatásuk révén a talaj humuszvagyonát gyarapítják, hozzájárulnak a talajélet és szerkezet fenntartásához, és a növények táplálásához. Természetes körülmények között senki sem szántja be a talajfelszínre jutó növényi vagy állati maradványokat, azok ősszel puha, meleg takarót képeznek a talaj felszínén, és ez a takaró folyamatosan védi a talajt a külső hatásoktól: a kiszáradástól; a tömörödéstől; a tápelemek kimosódásától; a víz eróziótól és deflációtól. A talaj takarójából azután  élőlények közreműködésével stabil talajmorzsák  keletkeznek, amelyek biztosítják a talajképződést, s a szerves-anyagok hosszú távú hasznosíthatóságát. Ezzel szemben a talajba forgatott tarlómaradék, de akár istállótrágya is nagyon hamar degradálódik a talajban főleg az ott folyó felgyorsított oxidáció miatt, ezért nem javítja a talaj szerkezetességét, legfeljebb tápelemek forrásaként szolgál rövid ideig. Bizonyos körülmények között az is előfordulhat, hogy mikrobiális bontásuk fitotoxikus anyagokat szabadít fel.
Világosan kell tehát látni a különbséget a között, hogy a szerves-anyagokat a talajba juttatjuk, vagy azokat a talaj felszínén megtartva, biztosítjuk a talaj védelmét és folyamatos megújulását. A műtrágyák megfelelnek ugyan rövidtávon tápelem forrásnak, jó hozamfokozók, de a talaj szerkezetességét nem képesek javítani. Hosszú távon tehát nem lehet nélkülözni a talaj fenntartásához vezető természetes folyamatokat, amelyeket a talajban élő nagy mennyiségű és változatos élet tart mozgásban.


Teljesen nyilvánvaló, hogy amit elveszünk a talajból, azt oda vissza is kellene adni megfelelő formában, hogy a tápelemek körforgása biztosított legyen. Ám nem elég, hogy elvesszük az élelmiszerként megtermelt alapanyagokat, de újabban még a növényi maradványokat sem juttatjuk vissza, hanem inkább energianyerésre használjuk fel. Sőt, sokszor az élelmiszerként megtermelt táplálék is energiaforrássá válik, mint pl. a kukoricából un., bioetanol, vagy a repcéből un., biodízel lesz.

Amit megettünk, és amit szükségszerűen kiürítünk, az sem kerül vissza arra a helyre ahonnan származik. Szennyvíz lesz belőle, amelyet szennyvízelvezető rendszereken keresztül vezetünk el a szennyvíztisztítókig, és nem kevés energia ráfordítással a szerves anyagokat elemei összetevőire bontjuk. Mivel a talajban lévő szervesanyagokat folyamatosan kihasználjuk, így a talajban lévő élő biomasszától elvesszük a táplálékot, és annak mennyisége vészesen lecsökken. Míg egy természetes erdei ökoszisztémában akár 30 tonna élő biomasszát mérhetnénk meg egy hektár területen, addig 2-4 tonna lenne ez a mennyiség egy szántóföldön. Nos, ennek az életnek a hiánya nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a talaj mennyiségi és minőségi értelemben is pusztul, mi pedig a talaj mesterséges javítására szorulunk.

Talán érthető ezek után, hogy miért is szükséges javítani a földművelés gyakorlatát, akár a szántóföldön, akár kiskertünkben is történik az.


Előzmények


A jó sorsom úgy hozta, hogy a kilencvenes évek elejétől vidéken töltöttem életem szebbik negyedét, és kapcsolatba kerültem a földdel. 1999-ben a BAZ megyében található Szuhafőn kezdtem művelni egy évek óta felhagyott kertet, amelynek zöldséges kert része egy 10x50 méteres területen fekszik. Eleinte hagyományos módszerrel dolgoztam. Próbáltam ellesni a szomszédok kertművelési, növénytermesztési mesterfogásait, mert a magyar gazdálkodó híres volt arról, hogy gondos gazdaként bánik a jószágával. Magam is ástam, szántottam is, ahogyan azt láttam, és termesztettem is, ezt azt.

A kert teli volt gyommal, a talaj pedig agyagos kötött talaj volt. A talaj felszínt az eső hamar betömörítette, a talaj megrepedezett, folyamatos locsolásra volt szükség a tenyészidőben. A betömörödött talaj meggátolta a gyomok kézi eltávolítását, mechanikai úton, rotációs kapával kellett a talajt lazítani. Műtrágyát és a biogazdálkodásban nem engedélyezett vegyszereket soha sem használtam, a biogazdálkodás és a permakultúra néhány módszerét próbáltam ki a növénytársítás, és növényvédelem területén.

Mivel fenntartható fejlődéssel foglalkozom, az érdekelt, hogy a talajjal, hogy lehet fenntartható módon gazdálkodni, vagyis, hogy az sem mennyiségi, sem minőségi értelemben ne pusztuljon el. Mivel erdőt, mezőt járó ember vagyok, nem volt nehéz észrevenni azt a különbséget, ahogyan az ember illetve a természet műveli a talajt. Egyszer csak az jutott az eszembe, hogy az erdőben, de a réten is a talaj mindig be van takarva. Az erdőben a lehullott avar, a réten pedig az elsárgult fű takarja be. A szántó, a kert meg csupasz egész télre!

Mélymulcsozott talaj
Ismertem a mulcsozás módszerét, és azonosítottam az erdőn, mezőn történőkkel. Mivel lovakat tartok, enyhén trágyás szalma állt rendelkezésemre, amelyet mulcsként használtam fel. Az alom egy részét komposztáltam, ahogy az emberi ürülék is komposztlásra került egy kerti alomszékben. Ezeket zöld trágyával együttesen is újrakomposztáltam, és a keletkezés idejétől számítva nagyjából három-négy év múlva használtam fel a kertben. A komposzt jó szerkezetű, jól tartja a vizet, és egyenletesen, hosszú időn át adja le a tápanyagot a növények számára.

A nehezen művelhető talaj miatt egy idő után komposztból építettem bakhátakat és abba ültettem a termesztett növényeket. A komposzt hátak azonban hamar erodálódtak, év végére szinte eltűntek. Ezért a következő évben a bakhátak közét mulccsal töltöttem fel, amely megakadályozta a bakhát ellaposodását, és a mulcs segített a víz visszatartásában is. Mivel a gyom gyakran átnőtte a komposztot és mulcsot is, kartonpapírral takartam a talajt három hétig, majd kitakartam egy hétre, majd ezt még kétszer megismételtem addig, amíg az évelő gyomok gyökeréből sikerült a tápanyagot kimeríteni. A későbbiekben a papírra raktam a bakhátakat és kitöltő mulcsot is. Közben észrevettem, hogy a takaró alatt a talaj fellazul, élőlények sokasága telepszik meg, a takarás alatt a talaj nem szárad ki, fölöslegessé válik a locsolás.

A bakhátak közét vastagon kitöltő mulcs használata vezetett el ahhoz a gondolathoz, hogy mi lenne, ha az egész kertet ősszel ilyen vastagságú, 50-60 centiméter mulccsal takarnám be. Ennek az irracionális gondolatnak, mint a későbbiekben kiderült volt ésszerű alapja. A hagyományos, sekély mulcs hátrányait megtapasztaltam. A mulcs meggátolja, hogy a talajt a napfény felmelegítse, a talajhőmérséklet később lesz alkalmas a magok csírázására. A sekély mulcs nem elég nagy tömegű ahhoz, hogy az egész évben lehulló csapadékot magába tudja raktározni a szárazabb nyári időszakokra. Az alkalmazott mulcsféleségek (szalma, széna, papír, fakéreg) a magas karbon-, alacsony nitrogéntartalmuk miatt nem alkalmasak a komposztálódásra, a levegő oxigénjének hatására hamar degradálódnak a felszínen, anélkül, hogy belőlük elegendő humusz képződne.



Ezért hozzákezdtem a talaj mélymulcsos takarásához, anélkül, hogy a talajt ástam, vagy szántottam volna. Eleinte a lovak alól kihordott almot szétterítettem a már említett módszerrel gyomtalanított felszínen, 50-60 cm vastagságban, majd némi gondolkodás után a következő rétegrendet alakítottam ki. 20 centiméter laza rétegű szalmát terítek szét szeptember végén-október elején. Erre a keletkezés ütemében hordom ki az istálló almot, 30 cm vastagságban, majd ezt is 10 centiméter szalmával fedem le.

A rétegrend kialakításának indoka, hogy az alomban lévő trágyából az esővíz ne mossa a talajba a nitrogént ammónium-nitrát formájában, hanem az a magas széntartalmú szalma nitrogéntartalmát gyarapítsa, hogy ott a nitrogén-szén elegyaránya megfelelő legyen a komposztálódáshoz. Így tavaszra egy komposztálódásra alkalmas homogén elegy alakul ki a felszínen, amely a kora tavaszi időszakban a komposztálódás nagyjából két hónapig tartó termofil és mezofil időszakában hőt termel, amely hozzájuttatja a talajt a gyorsabb felmelegedéshez, kiküszöbölve ezzel a sekély mulcs hátrányát.

A mélymulcs a tél során megakadályozza, hogy a talaj megfagyjon, és a talajélet aktivitása lelassuljon. A mélymulcs alatt folyó aktív élettevékenységeknek köszönhető, hogy a talaj tavaszra minden talajlazítás nélkül is felpuhul, és alkalmassá válik az ültetésre. Természetesen újra hangsúlyozni kell a mély takaró réteg szerepét a csapadék tárolásában, amely azt is megakadályozza, hogy a csapadék lefolyjon, kimossa a talajban található tápanyagokat, illetve, hogy a talaj betömörödjön az esőcseppek mechanikai hatására.


Tavaszra a mélymulcs a téli időjárási viszonyoknak megfelelően tömörödik, vastagsága csökken. A vegetációs időszakban megvédi a felszínt a taposás, és esőcseppek mechanikai tömörítő hatásától, tárolja a csapadékot, és megvédi a növény gyökerét a talaj felszínén tapasztalható napi hőingadozástól, amellyel egy lényeges stressz faktort kapcsol ki. A napi hőingás a talaj felszínén a mulcs alatt tized fokokra csökken. A nyár során a komposztálódás un., felépülési szakasza őszig befejeződik. Ősszel a talajtól számítva 50-60 centiméter vastagságban, újabb takaró réteg kerül kialakításra, hasonlóan, ahogyan az erdőben és mezőn is a lehulló avar, elszáradó vegetáció betakarja a felszínt ősszel.

Sokan kérdezik, hogy minden évben szükséges-e ezt a vastag réteget kialakítani. A jelenlegi gyakorlatomban kétféle módszert alkalmazok. Egyrészt a talajtakaró vastagságát a talaj felszínétől számolom, és az mulcsból kialakult humusz vastagságát levonom a takaró vastagságából, így évről évre csökken a takaró vastagsága. Mivel azonban ezt nem célszerű a sekély mulcs szintjére csökkenteni, ezért tavasszal a helyben keletkezett komposztból bakhátakat alakítok ki, és a bakhátak közét töltöm fel mélymulccsal.

Ennek a kétféle megoldásnak a létét megkívánja a növények ültetése is. Sokan nem tudják elképzelni, hogy lehet ebbe a tekintélyes vastagságú mulcsba magokat, növényeket ültetni. A mélymulcs azonban kiválóan alkalmas gumók, palánták, sőt nagyobb magvak ültetésre is. A burgonya gumója harminc centiméter mélyre kerül a mulcsba tavasszal, anélkül, hogy a talajjal érintkezne. A felszedésig, amit itt szó szerint kell érteni, több gondoskodást már nem is igényel, itt ha akarnánk sem tudnánk kapálni, vagy töltögetni. A növény viszont meghálálja a laza mulcsot, és kellő nedvességet. Az uborka, paradicsom, paprika, káposztafélék, zeller palántái, torma hajtása, stb., ugyancsak a mélymulcsba kerülnek elültetésre.


Az apróbb magoknak, pl. répa, petrezselyem, hagyma, salátafélék komposztból építünk tetszőleges mélységű bakhátakat, amelyek közét mélymulccsal takarjuk. A nagyobb magvak, bab, borsó, kukorica a mélymulcsban kilakított ültető árkokba kerülnek. Ekkor a mélymulcsot egy vasvilla segítségével széthúzzuk a humusz felszínéig. A magokat erre a felszínre helyezzük, majd néhány centiméter mulccsal visszatakarjuk. A növény növekedésével párhuzamosan takarunk vissza, emeljük a takaró magasságát, a növény dőlésének megakadályozása érdekében.

A tisztánlátás érdekében lépésről lépésre újra leírom a folyamatot:

1. A talajt nem ássuk fel, és nem szántjuk.

2. Az évelő gyomok végleges eltávolítása takarásos módszerrel. Kartondobozok anyagával takarok három hétig. Elég a felszínen a gyomokat letaposni, lehengerelni, nem kell eltávolítani. Egy hét kitakarás után három hét takarás történik újra, majd ez ismétlődik addig, amíg a gyomok már nem hajtanak ki a kitakaráskor. Ne akarjuk az egész kertet egyszerre gyomtalanítani, mert akkor az évben nem termelünk semmit sem. Türelmesek legyünk, ésszerű méretű kertrészletben kezdjünk hozzá!

3. A gyomtalanított területeket ősszel letakarom 50-60 centiméter mély mulccsal, aminek a rétegrendje 20 cm szalma, 30 cm istálló alom, 10 cm szalma. A takaró karton maradhat a mulcs alatt. Először az egész területet leterítem 20 cm vastagon szalmával, majd az alom a keletkezés idejében kerül kihordásra, de a fagyok beálltáig általában befejeződik. A 10 cm vastag szalma takaró folyamatosan kerül a helyére. Figyelem! Ez a rétegrend fontosnak tűnik az eddigi megfigyelések szerint, a más összetevőkkel, kukorica szár, széna, kecsketrágya, tehéntrágya végzett kísérletek eddig nem hozták az elvárt eredményt. Lehetséges, hogy a későbbiekben a rendszer majd beáll.

4. Tavasszal a mélymulcsba ültető árkok kerülnek kialakításra úgy, hogy egy vasvillával széthúzzuk a mulcsot de nem hatolunk a talaj felszínéig. Ezzel a módszerrel gumókat, palántákat, vegetatív módon szaporítandó hajtásokat, gyökereket ültetünk el. A talaj felszínéig hatoló ültető árkokat a nagyobb magvak számára alakítjuk ki, amelyeket a felszínre helyezünk, és mulccsal betakarunk kellő mélységben. Az apró magvak számára a mélymulcsból keletkezett komposztot kapával összehúzzuk bakhát formára, és a bakhátak közét visszatöltjük mélymulccsal. A talaj mulccsal történő borítása folyamatos az évben!

5. Ősszel feltöltöm a nyáron leapadt mulcsot, amely a komposztálódás miatt töpped. Hasonlóan járok el, mint az erdőben történik, amikor az ősszel lehulló levelek ráhullnak az előző évi avarra. A már leírt rétegrendet alakítom ki, a vastagságát mindig az eredeti talajfelszíntől számítom.

Eredmények:


Bőtermő kert
A talaj téli takarása fölöslegessé tette az ásást, szántást, hiszen az ötven-hatvan centiméter vastag mulcs alatt az élővilág fellazítja (felássa) a talajt. Ennek haszna, hogy nem kell gépi erőt használni, nincs üzemanyag-felhasználás, és ebből származó emisszió. A talaj takarása meggátolja a szél és vízeróziót.

A talaj takarása kizárja a talaj fagyását, vagyis a talajélet egész évben aktív. (a mulcs vastagsága a fagyhatár szerint lett meghatározva) Mivel a talaj nem hűl le, a vegetációs időszak korábbra tevődik, a magok keléséhez szükséges talajhőmérséklet hamarabb biztosított, egyrészt mert a talaj nem fagy meg, másrészt a komposztálódás biztosít egy megfelelő hőmérsékletet (szemben a sekély mulccsal, amikor a mulcs nem zárja ki a fagyot, de késlelteti a talaj felmelegedését a napfény melegítő hatásának kizárása miatt). A takaró miatt egész évben kiegyenlítettebb a talajfelszín hőmérséklete, ami meggátolja a fagyváltozékonyság miatti felaprózódást, porosodást.  

A puha takarás még lejtőn is,  meggátolja a csapadékvíz lefolyását, az utolsó csepp csapadék is a talajba szivárog. A mulcs lehetővé teszi a víz tárolását, csak a teteje szárad ki a takarónak, és biztosítja a vízellátást az egész vegetációs időszakban. A lényege, hogy a vegetációs időszakban hiányzó kb. 200 mm csapadékot a vegetációs időn kívül raktározzuk el.

A takarás előnye a gyomok távol tartása is. Ugyan itt is átnőnek, vagy a mulcsból kikelnek gyommagvak, de ezek eltávolítása nem ütközik nehézségbe a laza szerkezet miatt. A gyomosodási nyomás is sokkal kisebb, nagyjából az eredeti 20%-a. A talajból átnövő gyomokat akkor tudjuk megakadályozni, ha az említett talajtakarást lelkiismeretesen elvégeztük.

Jelentősen nőtt a talajélet, az erős és egészséges növények, illetve az alkalmazott növényszaporítási módszerek, biztosítják a kisebb kártételt. A legjobb növényvédelem az egészséges növény, és ehhez a stresszmentes környezet vezet. A takarásos módszer csökkenti a stresszt, mivel kiegyensúlyozza a talaj felszínének a napi hőingodozását, és folyamatosan biztosítja a megfelelő nedvességet. 


Jelentősen növekedett a növényi szerves-anyag produkció, nőttek a termésátlagok, az agyagos kötött talaj tetején vastag humuszréteg képződött, ami a bolygatás hiányában nem pusztul el évről évre.

Javult a talaj szénháztartása, javult a szénmegkötés, és csökkent a közvetlen és közvetett széndioxid emisszió is (nincs szénveszteség, mert a talajt nem szellőzteti át a szántás, ásás). Nincs szükség külső energiabevitelre, sem közvetlenül, sem közvetetten, pl. műtrágya formájában.

A módszer számos, a biogazdálkodásban és a permakultúrában használt fogással egészül ki, illetve az egyes növények termesztése esetében saját módszerek is fejlesztésre kerültek. A zöldséges kert természetesen része egy nagyobb kertnek, a keretezését gyümölcsfák adják.

Néhány további megjegyzés:

Komposztdomb
Sokan kérdezik a kártevőket, feltételezve, hogy a csigák, lótetvek, stb., elszaporodnak a mélymulcsban. Ennek az ellenkezőjét tapasztaltam. Korábban a kertemben volt csupasz csiga, de azok egy idő után eltűntek. A csiga a hűvös, nyirkos helyeket szereti, itt viszont a komposztálódás miatt meleg van, amit a csiga elkerül. A lótetű a tömörödöttebb, szerves anyagban gazdag talajban él, ez túl laza a számára, még nem találtam benne egyet sem. Ahogyan  vakondnak is túl laza a mélymulcs. Ezek a táplálékláncban nélkülözhetetlen emlősök nem tűntek el végleg, csak kiszorultak a kert más részeire.


Mások, akik nem a leírt rétegrendet követték panaszkodtak a csupaszcsigák miatt. Valószínűsítem, hogy ezekben az esetekben nem indult meg a komposztóládás, vagy nem telt el elég idő ahhoz, hogy a rendszer önszabályozóvá váljon.

Ez nagyon fontos! A mélymulcsos módszer nem „látványpékség”, amely az első perctől kezdve csak előnyöket csillogtat. Türelmes embereknek való, akik képesek legalább négy éven keresztül következetesen kitartani a módszer mellett, amíg a rendszer önszabályozóvá válik.

A tulajdonos nem fogja megtapasztalni azt a gyors növekedést, amit tápoldatokkal, műtrágyákkal lehet biztosítani. A komposzt lassan adja le a tápanyagokat, eleinte a növény fejlődik, de lassan növekedik. A növekedési erély később nő meg, ha türelmesek vagyunk, akkor megvárjuk a végeredményt.

Türelem kell a „kártevőkkel” szemben is. A talajtakarás kezdetekor nagyon felszaporodtak a pockok, ők végezték el a talajlazítás javát. És néhány növény is áldozatul esett. Később azonban megtelepedett a kertben az erdei sikló. Ezt egy kőrakással segítettem elő, amely azóta is kiváló élőhely. Mára tűrhető szintre csökkent a pockok jelenléte, ahogyan más élőlények is féken tartják egymást. Bízhatunk abban, ha magára hagyunk egy rendszert, nem nyúlunk bele vegyszerekkel, akkor az önszabályozóvá válik. Ehhez azonban türelem, és a természetbe vetett bizalom kell.


A módszer legnagyobb ellensége a megszokás. Megszoktuk, hogy a földünkön gyomtalanul, szépen bekapálva állnak a különböző kultúrnövények sorokban ültetve. A mélymulcs ezzel szemben a rendetlenség látszatát kelti, nem beszélve a foltokban, vagy egyenként telepített növényekkel, az itt-ott feltörekvő gyomokkal, az egyenletlen terepszintekkel.

A módszer kétségen kívüli nehézsége, hogy honnan szerezzük be a mulcsnak valót, nem beszélve arról, hogy az a szerves anyag ott is kellene, ahonnan elveszik. Ha mindenhol mulcsolnának, akkor annyi mulcs jutna csak helyben, amennyi elhalt biomassza ott keletkezik. Így van ez az erdőben, mezőn is, ám a talaj bolygatása nélkül ott a talaj folyamatosan megújul, nem pedig pusztul. Ez esetben tehát minden rendben lenne, annak ellenére, hogy a mélymulcsos módszert nem lehetne alkalmazni.

Sajnos azonban az elhalt biomasszát ma  vagy bedolgozzák a talajba, vagy összegyűjtik, és egyre gyakrabban elégetik. Egyik esetben sem marad takaró a felszínen, amely a talaj védelmét biztosítaná. Más esetben a szerves anyag hulladéklerakókon végzi, vagy valamelyik faluszélen rothad el, különösebb hasznosítás nélkül. Ma szinte minden településen, ha kell, ha nem, gépi erővel vágják a „gazt”, amúgy a vegetációt. Ha már ezt teszik, mi lenne ha a talajt védené, gyarapítaná?

Ma már a mélymulcsos módszert úgy fogom fel, mint a felszínen történő komposztálást, ahol nem felfelé növesztünk egy komposztdombot, hanem szélességben és hosszúságban. Az alomnak valót összegyűjtjük a szántóföldről, felhasználjuk az almozásban, majd pedig komposztáljuk, úgy, hogy közben a talajt is takarjuk. Ha valaki egy ilyen élethelyzetben van, akkor talán ez a leginkább fenntartható bánásmód az erőforrásokkal.

És még valami, amit már a szerkesztő fűz hozzá:

Félreértések elkerülése végett: a mélymulcsos módszer is egy lehetőség a sok közül. Nem ez az (egyedüli) üdvözítő módszer.
Arra mindenesetre jó, és kell, hogy elgondolkozzunk azon, hogyan tudjuk mi segíteni a Földanyát azon a kis területen, ami nekünk rendelkezésre áll (házikertekre gondolok elsősorban, és nem sokhektáros szántókra).
Ha ez - vagy bármelyik másik - módszer eredményesen gyógyít nálam, akkor az nekem biztosan jó, azok között a körülmények között, amik az én kertemben megtalálhatók (talajösszetétel, csapadék, szélirányok, szalmaforrás, trágyaforrás stb.). Viszont lehet, hogy pontosan úgy lemásolni épp eke miatt nem lehet 100 km-rel arrébb, mert ott minden más lesz.
Ez csak gondolatébresztő. Az utat mindenkinek magának kell bejárni...
 

És végül egy fórum, ami kimondottan ezzel a témával foglalkozik, benne sok érdekes felvetés, és - természetesen - Gyulai Iván válaszai is a kérdésekre. Érdemes átböngészni!


2014. szeptember 18., csütörtök

Ember- és környezetkímélő kertművelés

A "hagyományos" kertművelést - ásunk, gereblyézünk, kapálunk, gyomlálunk, öntözünk stb. - sokan azért nem szeretik, főleg azok között, akik most fognak bele a kertművelésbe, mert hát mennyi munka van vele...

Igaz, hogy még csak az elején vagyok én is a kertezésnek, sok tapasztalatom nincsen, de annyit azért kiokoskodtam magamban, hogy ha az elsődleges cél a család ellátása, akkor megszakadni nem kell a kertben, akkor sem, ha a fent leírt módszereket használjuk.
Ha árutermelésre rendezkedünk be, amihez persze egy házi kertnél nagyobb terület is kell, akkor már lényegesen több munkát kell belefektetni a kertbe, hogy legyen is áru. De maradjunk most csak a háztáji kertnél.
Sok más módszer létezik a művelésre az ásás-kapálás-ésatöbbi módszeren kívül, az egyik legnépszerűbb kisfilm e témában talán a Ruth Stout módszerét bemutató. De ha végignézzük a világháló kínálatát, akkor is számtalan megoldásba botolhatunk bele.
A lenti filmecske azért is hasznos, mert sok más film- és cikk-társával ellentétben itt nem csak elméletben beszél a mélymulcsozásról, nem csak félig mutat meg valamit, hanem végig is vezet a teljes folyamaton az első lépéstől a gazdag aratásig, bemutatva több módszert is arra, hogyan lehet vetni/ültetni az így előkészített talajba.
Nagyon érdemes végignézni, és utána legalább a kertünk egy részét így előkészíteni, hogy meglássuk, hogyan is működik, és ha megtetszett az eredmény, akkor akár az egész kert betakarható.
Ami nagyon szimpatikus a módszerben az az, hogy teljes mértékben megvalósítja azt, amit minden kertben, - és igazság szerint minden szántóföldön!! - csinálni kellene, a humusz-réteg védelmét, újjáépítését, megtartását. Hiszen a gazdag termésnek és a termények gazdag tápanyag-ellátottságának a kulcsa, hogy milyen talajban növekszenek zöldségeink.
S akkor lássuk a filmet:




Nem győzöm eleget mondani, hogy nem hektár-méretekben kell nekiállni ennek a módszernek, illetve egyiknek sem, hanem kisebb területen - mondjuk 10-15 m2-en - elkezdeni, kipróbálni, majd utána kiterjeszteni nagyobb területre. A türelem, és a kitartás nagyon fontos a kertben, valamint annak tudomásul vétele, hogy itt aztán nem lehet kapkodni, rohanni, mert ha most nem jött össze, akkor bizony meg KELL várni a következő tavaszt az újabb próbálkozáshoz.
Sok sikert hozzá, a terméshez pedig jó étvágyat, jó egészséget!!