2014. augusztus 25., hétfő

A magyar parasztember bölcsessége

magyar paraszt.jpg"A magyar népnek, de különösen a magyar parasztnak emelkedett színvonalú a gondolkodásmódja. Ha a magyar parasztság, a mi fajtánk életforrása századokon át tanúsított nemzeti érzését, Istenbe vetett hitét, tiszta erkölcsét, katonai vitézségét és szorgos munkakedvét a terror és az idegen megszállás megpróbáltatásai közt is megőrzi, ha nem támogatja a hatalomra éhes politikai törtetőket, akik osztálygyűlöletet hirdetnek és a tömegek alacsony ösztöneit ingerlik, akkor majd egy napon ismét valóra válik a magyar szabadság."
A parasztember teljesen együtt élt a természettel, a teremtéssel. Életének tán nem is volt olyan mozzanata, amit ne határozott volna meg a természetnek, a teremtésnek a működése, teljesen belesimult az őt körülvevő világba.
Amikor azt mondjuk, "a tyúkokkal kel, a tyúkokkal fekszik", az azt jelenti, hogy a természet ritmusa szerint él. Télen későn kel, korán fekszik, nyáron korán kel, későn fekszik - pontosan úgy, ahogyan a természet is működik. Télen ő is ugyanúgy kicsit "meghal", ahogyan a természet is meghal, elcsendesedik. 
Napjainkban mi meg éjszakázunk, későn fekszünk, vekkerre ébredünk, télen-nyáron.
Nyáron, amikor a legtöbb az energia a természetben, akkor megyünk nyaralni, pedig ilyenkor tudnánk a legjobban dolgozni, télen meg széthajtjuk magunkat - "év végi hajrá" - amikor pedig le kellene nyugodni. Aztán csodálkozunk, hogy elkap a tavaszi fáradtság - hiszen nem jól használjuk ki az erőinket.
"A paraszt ember a természetben él, a természetért él és így beszél, ha kérdeznéd:
„Ami nem kell az embernek, az jó az állatnak.
Ami nem kell az állatnak, az jó a földnek.
Ami nem jó a földnek, az jó lesz a tűznek.
Ami nem jó a tűznek, azt eltesszük későbbre, mert egyszer biztosan jó lesz valamire.”
A régiek többet tudtak hozzánk képest… Fel kellene eleveníteni az elfeledett ősi tudást!"
A józan paraszti ész hiányzik nagyon a mai világból. Alig-alig gondolunk utána valaminek is, csak csináljuk, vakon, mert bemondta a tévé, a rádió, megmondta az internet, és akkor az biztos úgy van. Hagyjuk, hogy más gondolkodjon helyettünk. Aztán csodálkozunk, hogy nem úgy sülnek el a dolgok, mint szeretnénk.
Más gondolkodik helyettünk - minden téren.
Más mondja meg, mit egyél, mit igyál, milyen ruhában járjál, milyen autót vegyél.

Elfelejtettünk gondolkodni.

Pedig, ha nem ugrunk bele mindenbe, akkor sokkal könnyebb és egyszerűbb lenne az életünk, és ha hagyjuk magunkat gondolkodni, használni a józan paraszti eszünket, akkor még egy fokkal könnyebbé teszünk magunknak mindent.
Sokan mondják, hogy a józan paraszti ész a tudományos érvekkel szemben nem megfelelő, mert hát nem lehet azt tudni, hogy hogyan működik, meg hogyan hat meg mi van benne és a többi... 
A józan paraszti ész - szerintem - nem foglalkozik a tudományos tételekkel, nem az számít neki, mert a tudomány általában külön-külön vizsgál dolgokat, a józan paraszti és meg a nagy egészet nézi. Nem kell mindenáron a tudományos érveket végigböngészni ahhoz - nem is lehet... -, hogy hallgatva a megérzéseinkre eldöntsük, ez vagy az jó-e nekünk. A tudomány persze segíthet dönteni, de nem ez a legfontosabb. Szerintem.
Ja és a józan paraszti ész sem csak úgy "lóg a levegőben" - ősi tudásra, tapasztalatokra alapozva működik, amit a nemzedékek egymásra hagytak. Ezzel persze a tudomány általában nem tud mit kezdeni, mert nem lehet megmérni centire, kilóra.

"Az ősi tudás felelevenítése létérdekünk, hiszen a XXI. században, - amikor ma még szinte mindenki a városra épülő amerikai-nyugati, tőlünk valójában idegen életformát majmolja és hajszolja -, csak ezzel a tudással valósítható meg a fenntarthatóság."
Most még nem látható, érthető, de mit csinál a városlakó, ha nincs áram, amit ma már annyira magától értetődőnek veszünk? Ha a városban nincs áram, akkor szinte semmi nincsen: nincs ivóvíz, nem működik a szennyvízrendszer, nincs fűtés, nincs hűtés. Ezek elég nagy problémát jelentenek, mert pl. aki a tizediken lakik, hogy megy el WC-re? Az első öblítésig még nincs baj - ha még van hely a csatornarendszerben -, de utána??
Ha vidéken üt be ugyanilyen baj, napjainkban ott sem lesz persze minden egyszerű, hiszen rászoktatták az embereket a városias életmódra, de ott legalább van menekülési útvonal, mert például illemhelynek egy gödör is megteszi... ha pedig a kertben is van ez-az, akkor egy darabig még enni is lesz mit. Kutak is léteznek még...

"Akkor, amikor a fenntarthatatlan idegen kultúra önmagától kezd összeomlani, lásd pl. a pénzügyi válságot 2008 óta. Tehát a magyar paraszt tudására igen nagy szükség lesz, különben hogy lenne megoldható a korszerű és egészséges táplálkozásnak megfelelő élelmezés, agrárium?"
 A korszerű és egészséges táplálkozás lehet a legnagyobb baj. Ahhoz, hogy korszerű és egészséges élelmiszert tudjunk termelni, előállítani, helyre kell állítani a talajainkat. Fel kell hagyni a műtrágyázással, a vegyszerezéssel, ismét valódi, élő, szerves trágyát kell használni - aminek az a feltétele, hogy az évtizedekkel ezelőtt mesterségesen szétválasztott állattenyésztést és növénytermesztést újra össze kell hozni - és újra a Kárpát-hazában őshonos, ellenálló, nem pedig idegen fajtákat kell termeszteni, tenyészteni.
Ez nem két napos feladat. Ezt már tegnap előtt el kellett volna kezdeni.
Ennek egyik feltételének kellene lennie, hogy a falvak visszakaphassák/szerezhessék a határaikat az újdonsült nagygazdáktól, és felhasználhassák arra, hogy ott a közösségek megtermelhessék maguknak azt, amire szükségük van, illetve a felesleget eljuttathassák a városokba. Ennek a közösségi gazdálkodásnak, ami régebben gyakorlat volt, még felfedezhetjük a nyomai Erdélyben.

"Úgy is fogalmazhatnánk más szempontból vizsgálva a kérdéskört, hogy a magyar parasztság volt az a réteg, mely évszázadokon át biztosította a Kárpát-medencében a túlélést."
Mindig is a parasztember volt az, aki kihúzta az országot a gödörből, mert ő volt képes előállítani mindazt - vagy szinte teljesen mindazt -, ami a túléléshez kellett: élelmiszert, nyersanyagok nagy részét, iparcikkek széles körét.

"Nyilván, ha elfogy az olaj, és összeomlik az arra épülő idegen kultúra, csak a 100 évvel ezelőtt még jól funkcionáló tudás fogja biztosítani ismételten a túlélést, mert jelen állás szerint másképp nem megoldható. Persze mindennek az újbóli kialakításáig még sok víz fog lefolyni a Dunán."
Gondoljunk bele, a modern civilizáció mennyire az olajra épül... nem csak mint üzemanyag, hanem mint nyersanyag is, hiszen rengeteg minden - a műanyagok tömege - készül olajból...
Ezzel egyrészt az a baj, hogy ezek itt maradnak, nem bomlanak le, nem lehet velük mit kezdeni. Nagy becsapás a lebomló fólia, mert nem lebomlik - azaz molekulárisan is alkotóira esik széjjel - hanem csak elporlad, de a molekulái ugyanúgy megmaradnak és szennyeznek. Csak nem látjuk... de gyilkolják a talajt, a vizeket, ezen keresztül minket is.
Arról nem beszélve, hogy van olyan nézet - és én elfogadom ezt a nézetet - miszerint a Föld szén- és olajkincse hasonlóan működik, mint az ember esetében a test zsírtartaléka. Baj esetén - betegség - abból él a szervezet. De ha elmegyek egy zsírleszívásra, akkor ez a tartalék vész el, csak ezt a szervezet nem veszi tudomásul, mert ez egy kívülről jövő valami és nem természetes folyamat (nem a szervezet égeti el). A szén- és olajbányászat hasonló a zsírleszíváshoz, a föld fontos tartalékát vesszük el, éljük föl, és nem tudjuk a következményeket... Nem tudjuk, a föld, mint élő szervezet, mire használja egyébként ezeket az energiatartalékokat - az emberi élet túl rövid ahhoz, hogy ezt fel tudnánk mérni...
Egy a lényeg, hogy amíg még lehet, amíg még van honnan, meg kell menteni nagyapáink tudását, különben keserves lesz az újratanulás.
Ebbe persze nem csak a földdel, állatokkal kapcsolatos tudást kell érteni, hanem az olyan mesterségekét is, amelyek ezt a két nagy gazdasági ágazatot kiszolgálják: megint kellenek majd kovácsok, fazekasok, bognárok, teknővájók, vályogvetők, takácsok, szabók, csizmadiák, vargák, és még ezerféle más szakember.

A tévedések elkerülése végett, ezek nem a nosztalgia miatt kellenek majd, ugyanis például, ha nem lesz mondjuk Tupperes műanyagedény, akkor miben tartunk otthon ezt-azt? Majd a fazekas fogja megint a "tuppereket" legyártani, bizony!!
A fazekasnak meg kell tanulnia azt is - újra -, hogy milyen edényt mivel díszíthet, ugyanis a díszek a díszségükön kívül egyéb feladatokat is elláttak, mindenk volt jelentése, energiája, ami hatott az edényben tárolt élelmiszerre, tehát nem lehetett akármit rápingálni egy lekváros fazékra...
Ezeket is sikerült a modern ember fejéből kiverni...
"Manapság egyre világosabb, hogy az összeomlás 30-40 éven belül bekövetkezik. Mi lesz akkor a városokkal, és az ott élő lakossággal? Visszaköltöznek többségükben vidékre?"
Nem akarok vészmadár lenni, de a visszaköltözés nem lesz olyan békés, mint ahogyan azt a szó sugallja. Amikor a városlakó kimenekül a városból, akkor még mindig szembe kell néznie azzal, hogy azzal csak a bajok egyik darabkáját orvosolta, hogy a tizedikről a földszintre költözött. A városlakónak annyi tudása sincsen a földdel kapcsolatban, mint amennyi egy mostani falusinak (ami tudás, valljuk be őszintén, a fiatal falusiaknál is igencsak hiányos...), tehát az életben maradása még mindig kérdéses lesz. Nem csak a vidékieknek kell felkészülni, hanem a városiaknak is. Léteznek közösségi kertek már, ahol az alapokat meg lehet tanulni, amivel valamit lehet könnyíteni a dolgokon. Készüljünk föl... nagyon fog fájni...

Az idézett szövegek forrása

2014. augusztus 4., hétfő

Etetnek bennünket...

Néhány napja egy olyan cikkbe futottam bele, amiben egy amerikai okos bácsi azt taglalta, hogy a kenyér halálos méreg, mert van valami a búzában, ami már nem emlékszem mivé alakul és mit csinál a szervezetben, lényeg, hogy messzire kerüljük el a búzát. Nem is a részletek a lényeg, hanem maga a megközelítés.
Nem csak a kenyérrel kapcsolatban, hanem úgy általában, amikor valaki, valahol kiszúr magának egy élelmiszert, és arról jól megmondja a magáét, hogy miért is nem lenne szabad azt enni.

Mi a baj általában ezzel a megközelítéssel? Valami olyasmi, mint a „nyugati” orvoslással, hogy csak egy dologra figyel oda, kiragadva a nagy egészből. Attól függően, hogy ez ember hol él a Földön, ott milyen táplálékhoz jut hozzá, sok népcsoport eszik valamilyen kenyérfélét. Van, ami hasonlít ahhoz, ahogyan mi ismerjük a kenyeret, van, ami nem, az alapanyag meg attól függ, hogy milyen kenyérnek való terem meg azon a tájon.
Ez a kenyér beépül az étrendbe, ami sok-sok évszázad alatt alakult ki valamilyen „szabályrendszer” alapján. Ezt a rendszert meghatározza az éghajlat, a talajviszonyok, a csapadék mennyisége, az esetleges vallási előírások, az alapanyag eltarthatósága és még sorolhatnánk.
Foglalkozzunk most csak a búzakenyerünkkel, nem tudományos, csak „filozófiai” szempontból.
Gabonát már régen termesztünk. Kenyeret már régen eszünk. Hol többet, hol kevesebbet, de nálunk a kenyér, illetve a búza(liszt) a táplálkozás fontos része. Van, a ki jól elvan kenyér nélkül, van, aki mindenhez kenyeret eszik, ez azonban jórészt nevelés, berögzült szokás kérdése is lehet, és nem tudatos táplálkozásé. Személy szerint én kenyeres ember vagyok, számomra fontos a kenyér.
 

Abban van némi igazság, hogy bármelyik kiválasztott táplálékról meg lehet mutatni, hogy káros lehet – a mértéktelen fogyasztás megbetegíthet, a rossz minőségű alapanyag felhasználása szintén betegséghez vezethet és sorolhatnánk. Abban is van igazság, hogy hát a régiek is mennyi kenyeret ettek, és mégsem betegedtek meg tőle.
Hol van akkor az igazság? Van-e egyáltalán igazság?
Szerintem nincs igazság, és az is odaát van.
Azt kell szem előtt tartanunk, hogy a régiek milyen körülmények között termelték meg a búzát? Sem műtrágya, sem vegyszerek, sem kiszipolyozott talaj nem volt, a termés mindig teljes értékű volt, tartalmazott minden szükséges „hozzávalót”, és bár laboratóriumok nem voltak, hogy megnézhessék, minden benne van-e, nem is kellett, egyszerűen tudták, hogy az a búza jó. Tudták, mikor kell betakarítani, mikor volt – eltarthatóság szempontjából – teljesen érett a kalász, hogyan tárolja, hogyan őrölje, őröltesse, melyik lisztet mire fogja használni és így tovább. Mint minden másban, itt is megvolt a teljes kör,
A modern ember – és itt elsősorban a mi korunk emberére gondolok – ezzel szemben műtrágyázott, vegyszerezett, kiszipolyozott talajon termett, csekély beltartalmi értékkel rendelkező gabonához illetve liszthez jut hozzá. Köszönhetően a nagyüzemi mezőgazdaságnak. Sajnos napjaink nagyüzemi gazdálkodása teljesen eltávolodott a természeti folyamatoktól, az elsődleges cél a minél nagyobb hozam és a minél nagyobb profit – bármi áron. Az sem számít, ha a fogyasztó végső soron silány terményt kap, amiből silány élelmet tud előállítani.
Mivel nem csak a búza „silány”, hanem az összes nagyüzemben termelt termény, így bármiféle összetételben is fogyasztja a modern ember az ételét, valami mindig fog belőle hiányozni, mert a kiinduló növény – és állat – azt eleve nem tudja beépíteni a szervezetébe, tehát onnan a mi szervezetünk sem fogja tudni beépíteni a miénkbe.
Végső soron a modern betegségek egy jó része visszavezethető az elégtelen táplálkozásra – nem is mennyiségi, hanem minőségi alapon. Minőségi éhező a modern ember.
Mivel nincs minden benne a búzában, amire szüksége lenne, elképzelhető, hogy a benne lévő alkatrészek egyike-másika káros hatást fejt ki a szervezetre, mert a hiányzók miatt „burjánzani” tud, míg ha teljes értékű lenne a búza, akkor az alkatrészek egymást kordában tartják.
 

A hiányzó alkatrészek pótlására kísérlet a műtrágyázás, de a nevében benne van, hogy MŰ, és nem valódi, és a valódi, élő szerveztek a mű dolgokkal igazából nem sokat tudnak kezdeni. (Hasonló a helyzet a táplálék-kiegészítőkkel, melyek szinte teljesen mesterségesek, végső soron ugyan olyanok, mint a műtrágya, csak ezt velünk etetik, és mivel Műanyagok, élettelenek...)
Arról se feledkezzünk meg, hogy napjainkban „alapértelmezésben” csak fehér liszthez lehet hozzájutni (BL55), az egyéb liszteket úgy kell levadászni, és sokszor ezek aránytalanul túlárazottak, legtöbbször az aktuális táplálkozási divatirányzatnak megfelelően. És nem is minden liszt alkalmas minden célra.
Még lehetne egy sor dolgot előhozni, de a célom csak annyi, hogy gondolkodásra késztessem az olvasót. Gondoljuk végig a lehető legtöbb körülményt, amikor egy cikkben valamely élelmiszer káros – avagy túlzottan hasznos!! – mivoltáról olvasunk.
No és mit lehet tenni annak érdekében, hogy a helyzet megváltozzon…?
A lehető legtöbb dolgot nekünk magunknak kell megtermelnünk, mégpedig úgy, hogy visszatanuljuk – amíg még lehet, van kitől – a régiek tudományát. Ha magunknak termelünk, akkor a nagyüzemi termelésben megszakadt normális körforgást helyreállítsuk, ezzel meggyógyítsuk kertünk talaját, helyreállítsuk a televényréteget, ezzel biztosítva, hogy a kerti növényeink ismét teljes értékűek legyenek. Ha van rá lehetőségünk, tartsunk néhány tyúkot, nyulat, kecskét, így tényleg a kerti körforgás is helyreáll, füvet sem kell nyírni, tojásunk is lesz, a konyhai maradék is eltűnik és hasznosul, a húst pedig lábon kell tartani, és nem a fagyasztóban.
A falusiaknak is újra kell tanulni a falusi életmódot, mert a legtöbb falusi városiasan él, a boltban vesz meg mindent, ahelyett, hogy amit csak tud, maga termeljen meg, állítson elő. Ha keletkezik némi fölösleg, azt meg csereberéljék el egymás közt.
A városokban is terjednek a közösségi kertek, ahol néhány négyzetméteren lehet csodákat művelni, és ha a panellakónak jutott egy kis erkély, az szintén alkalmas pár dolog megtermelésére. Géczy Gábor azt mondja, ha csak a fűszereket – azaz a Főszereket – magunk termesztjük, már azzal is nagyon sokat tettünk.
Mindezekről már írtam itt a blogon… és még fogok is.

A Szer-Etet Konyha a Facebookon is ott van!

2014. július 31., csütörtök

Ami a vidéki életet illeti...

Én vidéken nőttem fel, és 2003-ban költöztem újra vidékre - a szülőfalumba - de egyelőre még csak "lakni", bár egy kis kertecskét szinte azonnal csináltam. Nem nagyot, csak amekkorát a kicsi telek adottásgai megengedtek. Most van alakulóban egy nagyobb telek, meg házikó.
 

De ezen is gyakorlatilag a nulláról indulunk, ki kell tapasztaljuk, abban a földben - ami egyébként jó, ahogy a szomszédok is mondják - mi fog megteremni a legjobban, miből mennyi kell(ene) egy évben, ebből mennyit fogunk tudni megtermelni, mennyi állatot tudunk tartani (tyúkocskák, nyulak, aztán majd meglátjuk), és a többi. Közben igyekszünk még területet szervezni magunknak.
Hektárakban nem gondolkodunk egyelőre, mert kicsiben kell - szerintem - megtanulni, megszerezni a hiányzó tudást és tapasztalatot, azzal "kevesebbet lehet bukni", mintha egyből mondjuk 10 hektáron kezdenék valamit...
Szerintem azzal mindenképpen tisztában kell legyen egy vidéki életet választó, hogy itt az élet kb. egy éves periódusokban zajlik, ha idén valamit elrontottam a kertben, azt csak jövőre tudom kijavítani.
Igen, ki vagyunk téve az időjárás viszontagságainak, a kártevőknek, de ezzel együtt kell élni, nincs mese.
 

A munka mennyiségével kapcsolatban nekem az a véleményem, hogy ha csak a saját szükséglet kielégítése a cél, akkor az nem olyan sok napi munkaóra, ha árutermelés is benne van, akkor az már természetesen több. De a felmaradó időt sem alvással tölti az ember, mert azért mindig van valamivel szöszmötölni a ház körül. Ezért is örülök, hogy kinn lakom, mert a panelban aztán tényleg nem tudja az ember, mit csináljon. És a panelhez képest tényleg sokkal de sokkal több munka a vidéki élet.
Úgy látom, sokan beleesnek abba a hibába is - persze ez annak következménye, amilyen világban élünk, amilyen hatások érnek - , hogy azt számolgatják, megéri-e nekem felnevelni azt a csibét, amiből a vasárnapi rántott csirke lesz, vagy érdemesebb megvenni a tecsóban. Én, az én kis háztáji baromfiudvaromban soha nem fogok olyan költséghatékonyan csirkét nevelni, mint egy csirkegyár, DE: az én csirkém nem lámpafényben él, hanem napfényben, nem turbótápot eszik, hanem kukoricát, tritikálét, füvet, gyommagvakat, meg amit még a kapirgálással összeszed, közben frankón edzi is magát, és amikor a fazékba kerül, akkor nem esik össze a felére, mert nem víz van benne, hanem csak belevaló hús. Tudom, hogy mit evett, hogyan élt, és igazából kit érdekel, hogy ez mennyiben van? Sokmindent amúgy sem lehet forintosítani, fölösleges is, mert nem az a lényeg.

Ja és még valami: amikor megveszem a tecsóscsirkét, az ugyan "olcsóbb", mint amit én nevelek, csak utána hamarosan meg kell hozzá vegyem a háziorvost, a gyógyszereket, rosszabb esetben a kórházat is, és akkor mindjárt nem olcsóbb. Csak nem látjuk az összefüggést a bajaink és a táplálkozásunk között, és ez vezet sokakat félre...

Azt én nem jelenteném ki, hogy jobb, vagy rosszabb a vidéki élet. Inkább azt mondom, MÁS. Más időbeosztás, más jellegű tevékenység, más életforma, más minden. Türelem kell hozzá - erre meg is tanítja szerintem az embert -, alázat, szeretet, el kell felejteni egy sor városi beidegződést és megszokást, át kell programozni magunkat. A vidéki iskolák is vannak olyan jók - sőt sokszor jobbak!! - mint a városiak, a lehetőségek sem kevesebbek, csak mások. Azokkal kell élni. (Nálunk a kastélyiskola körül négyhektáros park van, én is imádtam ide járni... az épület sem mindennapi, és a környezet sem!)
Én örülök a vidéki életnek...



2014. július 2., szerda

A humusz, azaz a televényföld - II.

Az előző bejegyzésben egy mondat erejéig volt szó arról a széttöredezett körforgásról, amihez a nagyüzemi mezőgazdaság - is! - erősen hozzájárul.
Ez a körforgás egyébként nem egy rejtélyes valami, hiszen ez pontosan az, ahogyan az élő természet működik: aki amit kivesz, gondoskodik annak pótlásáról. A pótlás legkézenfekvőbb formája a salakanyagok visszajuttatása a természetbe. Minden élő szervezet ezt teszi, nem kel rajta gondolkoznia, jogszabályi kerteket alkotnia és a többi.
A civilizált társadalmakban a körforgás talán legnagyobb megszakítója a vízöblítéses illemhely (WC) és a csatornázás.
Mindent bele a csatornába - még az esővizet is... - és az elviszi a szennyvíztisztítóba, ahol valami történik, és ezt a végterméket beleengedik az élővizekbe (folyókba, tavakba, tengerekbe). A szennyvztisztítási módszerek alkalmatlanok arra, hogy a vízbe bekerülő mindeféléket (gyógyszerek, hormonmaradékok, vegyszerek) hatékonyan kiszűrjék, lebontsák, így ezek bejutnak a vizekbe, onnan vissza az ivóvízbázisba, onnan a csapunkba, és csodálkozunk, hogy mit iszunk.

A csatornázásra - városi területeken - persze szükség van, de ennek nem abban a fornmában kellene működnie, ahogyan most. A témában kiváló anyagok olvashatók az általam már sokszor hivatkozott Országh József prof. internetes hálószemén. Ugyancsak itt van szó arról, hogy falusi környezetben hogyan kell(ene) megoldani ezt a kérdést.
A másik nagy körforgástörő a nagyüzemi mezőgazdaság.

Valami oknál fogva szétvált egymástól a növénytermesztés és az állattenyésztés, ezzel megintcsak keletkezett egy nagy lyuk a rendszerben, mert a két ágazat érdekei látszólag ellentétesek, illetve szinte semmiféle kapcsolt nincs a két ágazat között. Pedig az egyiknek kellene haszosítani a másik "hulladékát" és viszont (még ha kicsit sántít is ez az összekapcsolás). Az állatenyésztésben sok növénytermesztési melléktermék takarmányként felhasználható, az állattenyésztési "végtermék" pedig a földekre kiszórható trágya.
De foglalkozzunk inkább a körforgás háztáji javításával, hiszen hozzánk az áll közelebb méreteinél fogva is.
A körforgás javításának egyik eleme, hogy a kerti hulladékot - letermett növények szára, kaszált fű, gyomövények, falevelek - komposztáljuk, hozzá keverve természetesen a konyhánkból kikerülő zöldhulladékot (zöldségzöld, krumplihéj, borsóhüvely stb.).
Ehhez hozzá lehet keverni az állatok - tyúkok, nyulak stb. - alól kikerülő trágyát, ami egyrészt a komposztot gazdagítja, másrészt a trágyának kell valamennyi érési idő, különben kiégeti a veteményt. Ugyancsak a komposztdombon van a helye az alomszék "termésének" is. Idővel aztán a kész komposztot kiszórjuk a kertbe - azaz visszaadjuk a földnek, ami az övé.
A körforgás javításához tartoznak a különböző talajtakarásos módszerek. Ezzel egyrészt a talaj tápanyagellátásást javítjuk (a takaráshoz használt növény szép lassan földdé válik) másrészt a takart talajból a víz nem, vagy csak sokkal lassabban párolog el. Sőt, a zuhogó eső sem veri le a földet kőkeményre. Takarásra használható mindaz a zöld növényi rész, ami a letermett, betakarított termények után viszamaradt, használható a kaszált, aprított fű (ez mondjuk elég hamar földdé lesz, és gyakran kell pótolni), használható szalma, falevelek stb.
Fontos, hogy a takaró ne tartalmazzon olyan anyagokat, amik gátolják a veteményes fejlődését: pl. "friss" diólevéllel ne takarjunk, de a diólevelet kis adagokban hozzákeverhetjük a komposztálandókhoz, két év alatt a csírázást gátló anyagok lebomlanak.
A komposztálás azért is jó, mert a komposztálási folyamatok hőtermeléssel járnak, ez a hő pedig elgendő arra, hogy a legtöbb számunkra, illetve a kertre "káros" anyag elbomoljon. Ehhez jönnek még a különböző talajlakó szervezetek - baktériumk, gombák, giliszták és más földtúrók - így a kétéves érlelési időszak végére (a tapasztalatok szerint ez az ideális komposztásáli idő) kiváló talajjavítónk lesz.
Nagyon sok érdekes ötlet található komposztálásról, veteményezésről, kerti dolgokról többek között a gazigazító oldalán.

Folytatása következik...

A humusz, azaz a televényföld - I.

Nagyon leegyszerűsítve a kérdést, a humusz, azaz a televényföld a talaj azon része, ami lehetővé teszi a dús növényzet fejlődését. Ez a televény meglehetős lassan képződik, viszont nagyon gyorsan megsemmisül(het) a felelőtlen gazdálkodásnak köszönhetően.
Az a mód, ahogyan a nagyüzemi mezőgazdaság napjainkban működik és használja a termőföldeket, az egyáltalán nem használ a televény fennmaradásának. A hatalmas, ugyanazt a növényt tartalmazó táblák, a műtrágyázás, a növényvédő szerek tömeges alkalmazása, és nem utolsósorban a növénytermesztés és az állattenyésztés szétválasztása hatalmas károkat okoz a televénynek. Ehhez jön még a városok terjeszkedése, az útépítések, erdőirtások és még számtalan dolog, mely mind-mind a televényterületek csökkenéséhez, pusztulásához vezet.
Erről szól az alábbi film:


A megoldásról persze nem szól - sajnos. De még a megoldás felé vezető első lépésekről sem. Persze az is valami, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy mennyire fontos a televény.
Arra hiába várunk, hogy majd odafönt az okos bácsik és nénik megoldják ezt a kérdést, mert nem onnan fog jönni a megoldás. Nekünk kell megtenni az első lépéseket, kicsiben.
Talán a legfontosabb dolog az, hogy újra meg kell az embereket tanítani arra, hogy a legfontosabb dolog, hogy amit csak lehet, termeljenek meg maguknak. Annyit, amennyire lehetőségük van.
A falusiakat - főleg a fiatalabbakat, az ifjúságot - meg kell tanítani a föld művelésére, az alapvető fogásokra, el kell nekik mondani, hogy ez egy lassú dolog, siettetni nem lehet, és egy kísérleti, tanulási időszak az egy év, mese nincs. El kell érni, hogy a falusi kertekben ne - csak - fű teremjen, hanem mindeféle zöldség.
Meg kell nekik azt is tanítani, hogy a növénytermesztés mellett kell állatokat is tartani, velük együtt lesz csak teljes a mára széttöredezett körforgás (erről még lesz szó).
Meg kell nekik tanítani, hogy amit kiveszünk a földből, azt oda vissza is kell tenni, hogy a küövetkező növénynemzedéknek is legyen tápláléka, legyen miből gazdagítani a testét, ami majd minket fog táplálni. Ez a visszapótlás pedig csak olyan formában lesz eredményes, ami "élő", mert az élő szervezet csak az élőt tudja hasznosítani, a halott anyagot - MŰtrágya, vagy táplálékkiegészítő - NEM.

Meg kell nekik tanítani, hogyan kell hasznosítaniuk mindazt, ami a ház körül keletkezik - és napjainkban szemétnek hívjuk -, mert a visszapótlás egyik fő része ebből a "szemét"-ből származik.
Meg kell nekik tantani, hogy az elsődleges céljuk a saját maguk ellátása legyen, mert ez biztos, hogy messze nem fog annyi munkát igányelni, mintha árutermelésre rendezkednének be. Különben is, kicsiben kell elkezdeni, hogy kipróbálja az ember, hogy miből lehet esetleg nagyban folytatni - már csak a felesleges kudarcélmények, pénzkidobás, energiabefektetés stb. miatt is.
Fontos, hogy tanuljanak türelmet, kitartást, enélkül nem megy.

Mindenkinek fel kellene idézni, hogy milyen volt a nagyanyja főztje, amikor nem a boltban vette hozzá a hozzávalókat, nem tápos csirkéből volt a vasárnapi ebéd, nem holland krumplit, spanyol paradicsomot, marokkói paprikát, brazil cseresznyét ettek, mert minden megtermett a ház körül. Emlékeztetni kell őket, hogy sokkal egészségesebbek voltak, akkor is, ha a mai állapotokhoz hozzá vesszük a modern élet velejáróit (stressz, elektroszmog, légszennyezés stb.), mert igazi, élő ételeket fogyasztottak, ami a közvetlen környezetükben született és nem kilóméterek ezreiről érkezett a nagyboltba...

A városinak is el kell mondani, hogy valamennyi lehetősége neki is van, mert sok fűszer (FŐ-szer!!) cserépben is nevelhető, és a szobanövények egy részét lehet helyettesíteni fűszernövényekkel - nem csak szépek, hasznosak is.
Ha van olyan szerencsés a városi, hogy van erkélye, ott akár paradicsomot, paprikát, hagymát is nevelhet balkonládábanm dézsában.
Terjed a közösségi kertek hálózata, ott egész jó kis veteményest lehet kialakítani. Az egész évre való persze ezeken a helyeken nem fog megteremni, de legalább "szezonban" igazihoz jut így az ember...

A Szer-Etet Konyha a Facebookon is ott van!

2014. június 30., hétfő

Középpontban a vizeink - már megint

Nem lehet eleget beszélni a vízről. A földi élet víz nélkül - édesvíz nélkül - elképzelhetetlen. Sokan vetítik előre, hogy a vízért fog folyni a következő nagy háború. Sokan mondják, hogy rohamosan fogy, és rohamosan romlik az elérhető víz minősége.
Szennyeződnek a felszíni vizeink, a talajvíz, ami azért tűnik érthetetléennek, mert közben állandóan azt látjuk-halljuk, hogy egyre korszerűbb víztisiztító telepek épülnek, egyre több település kap csatornahálózatot, de akkor mégis mi a baj...?
Örszágh József professzor kutatómunkájának eredméyneibe enged betekintést az alábbi néhány kisfilm. Ezek után meg fogjuk érteni, hogy mi is a baj a vizeinkkel, hol, miben kell sürgősen változtatni anak érdekében, hogy a vízzel kapcsolatos bajokat orvosolni tudjuk.
A víz kérdése persze csak az egyik eleme annak a problémának, amit az (emberi) élet túlélése miatt meg kell oldani, és mint rendesen, ezt a kérdést sem lehet önmagában vizsgálni, mert itt is minden mindennel összefügg.
De most csak a vízre koncentrálunk, a többi egy másik írás témája lesz.
A Vízgazda film azt mutatja be, hogy míg a "kommunális hulladékot", immár tejlesen természetes módon különválogatva gyűjtjük, addig a szabályozás a szennyvizek esetében a mindent a csatornába elvet írja elő (ami kb. megfelel a "mindent a kukába" elvvel), ezzel hatalmas károkat okoz a vizeinkben, és tönkre teszi az élelmiszertermelést, mivel a termőréteg kimerül:



A Kegyedi rendszer a nemcsatornázott területek szürkevíz-kezelésének módját mutatja be (szürkevíz: a fekáliát nem tartalmazó szappanos víz):




A Teleső rendszer az esővíz felhasználásaának lehetőségeit tárgyalja:




Az alomszék a víz nélküli toalettek legújabb generációja, a film bemutatja a helyes használatot és az alomszék "termésének" az útját":



A teljes rendszer leírása, számításokkal, tapasztalatokkal, további kérdések tisztázásával együtt ezen az oldalon érhető el, ahol Ország Jóska bátyánkl közkinccsé tette kutatásainak eredményeit.

2014. június 26., csütörtök

Információáradat

Mindenféle kering a világhálón, győzze az ember kibogarászni belőle, hogy mi az igaz, mi a hamis, mi az építő, mi a félelemkeltő… és mindez még megtűzdelve a különböző, a sajtóban megjelenő, a tévében, rádióban elhangzó mindenfélével, hát ember legyen a talpán, aki eligazodik.

A minap olvastam, hogy már a parajdi só sem az igazi – egyre inkább terjed ennek a bányászott, természetes sónak a használata, én is ezt használom –, mert már régen nem nagy tisztaságú NaCl, már elég sok benne a szennyezés, mert a legtisztább sótömzsök, rétegek már a középkorban kimerültek és azóta már csak ipari sónak alkalmas stb. Tehát már ez sem jó, a bolti sókról is mindenki terjeszt mindent, azok sem jók, nos, akkor most hogyan tovább? Ja, hát el is lehet hagyni a sót, mert a só az okozója egy sor bajnak. Na de akkor hogyan kell értelmezni azt a népmesénket, amiben a király legkisebb leánya apját úgy szereti, mint az emberek a sót? Ez egyelőre egy feloldhatatlan ellentmondás…
Mostanában riogatják az embereket a kaukázusi medvetalppal, hogy micsoda súlyos bajokat okoz ha az ember hozzáér, még bele is lehet vakulni. Nem akarom lekicsinyelni persze, de egyelőre még nem tömeges a megjelenés, a legtöbbünknek esélye sincs találkozni ezzel a növénnyel, csak sugallni kell, hogy ki ne merészkedj az erdőbe, mert nem elég, hogy fertőzött kullancsok leselkednek rád, most itt a kaukázusi medvetalp, ami még jól meg is vakít.
És rábukkantam egy cikkre egy „hiteles” forrásból, hogy új szúnyogok jelentek meg, amik veszélyes betegságet terjesztenek, és az egyik faj annyira alattomos, hogy nem is hallani, ahogy repül, tehát nem veszed észre, és már hopp, meg is csípett és fertőzött is egyben. (Most komolyan, hallja valaki bármelyik szúnyogot, hogy repül? Hallani csak azt lehet, amelyik minden tiltakozás ellenére altatódalt akar húzni elalváskor a füledbe…)
Megy az emberek hülyítése ezerrel…

Aztán a különböző csodaszerek, hogy mennyi mindent gyógyít a szódabikarbóna, a citrom, a nem is tudom én micsoda… és hogy ezeket milyen jól titkolják a gyógyszergyárak, ugyanakkor ha tényleg olyan jók, akkor miért nem csaptak le már rájuk. Nem is tudom, ki, kinek drukkol, a gyárnak vagy ellenük?
Volt egy lista arról is, hogy nagyanyáink milyen bajokra miket ettek, hát ja, volt azon mindenféle trópusi dolog is, szerintem főleg azokat „kétpofára” tolták be szegények.
Nagyon sok írás tartalmaz természetesen jó, okos és hasznos, használható dolgot, csak nagyon nehéz kiválogatni, melyik az. Aztán, mivel nem vagyunk egyformák, így ami nekem jó, az lehet neked nem egészen az és viszont, tehát ez megint csak kicsit árnyalja a képet.
Sok a tudományosnak álcázott, félrevezető, az emberek hiszékenységét kihasználó szerzemény is.
Mit lehet akkor tenni…?
Először is hallgass a megérzéseidre, a józan paraszti eszedre. Szerintem ez a legfontosabb. Ez megmondja majd, hogy az a bizonyos kell-e neked vagy sem.
Aztán meg kell nézni a dolgok összefüggéseit és nem csak azt a kiragadott dolgot, mert nem mindegy, hogy a nagy egészbe az hogyan illeszkedik bele.
Vissza kell térni oda, ahol az embert eltérítették a normális kerékvágásból, és onnan kell folytatni, újrakezdeni. Ez nem az idő kerekének a visszaforgatása, hanem csak visszatérés ahhoz az útelágazáshoz, ahol a rossz irányba indultunk, mert valakik összezavarták az útjelzőket.
Mi minden van, lehet a helyes út mentén?
Az első, és tán legfontosabb: táplálkozási alapelvek. Nem volt butaság az a kijelentés, hogy azzá leszel, amit eszel. Manapság az emberiség meghatározó (?) részét szeméttel etetik, és lássuk, mennyi szemét ember van… Minél tisztább forrásból származót kell enni, ennek a lakhelyünkhöz a lehető legközelebb kell lennie (jellemzően egy napi járóföldnyi távon belülről, legfeljebb a Kárpát-haza területéről származzon), mert ez az étel rezeg velünk egy hullámhosszon, ez lesz nekünk a legjobb. A marokkói paprika is finom, de ő a marokkóiakkal rezeg, a legjobban őket táplálja, és nem minket. Mindig a szezonnak megfelelő ételeket kell enni, senki ne akarjon decemberben lecsót főzni.
Visszatérve a tiszta forrásra: aki csak teheti termeljen meg magának minél többet abból, amit elfogyasztanak! tudom, hogy a tizedik emeleten nem lehet krumpliföld, de a szobanövények egy részét le lehet cserélni fűszer (FŐszer!!) növényekre, és már az is valami. Balkonládában is lehet fűszereket nevelni, ha van egy erkélyed, akkor dézsában még paradicsom, paprika, hagyma is nevelhető. Terjednek a városi közösségi kertek, ahol már több más is termelhető. A falusiakat vissza kell szoktatni, hogy a kertben ne füvet tartsanak, hanem termeljenek zöldségeket, tartsanak pár tyúkot, fűnyíró helyett akár kecskét, és máris sokat tettek annak érdekében, hogy ne a szemetet kelljen enniük. Meg kell újból tanulni, hogyan lehet teljessé tenni azt a természeti, természetes körforgást, amit – többek között – a nagyüzemi mezőgazdaság sikeresen szétbombázott és MŰanyagokkal (MŰtrágya és társai) igyekszik megfoltozni.

Másik sarkalatos pont a vízgazdálkodás, a csatornázás, a „szennyvíz” kérdése, erről a blogon már írtam, és kisfilmeket is osztottam meg, nem győzöm eleget mondani, hogy e témában Országh Jóska bátyánk anyagait kell tanulmányozni - http://www.eautarcie.org/hu/ -, amit lehet megvalósítani, az sokat segíthet a probléma megoldásában. Az átgondolt kivitelezés pedig nem is kerül egy vagyonba…
Ezek figyelembe vételével egy csomó műanyagot, vegyszert ki lehet iktatni az életünkből. Ezek azok a szerek, műanyagok, amelyekkel a szervezetünk nem tud mit kezdeni, szerencsés esetben ezek kiürülnek, de sokuk nagyon ragaszkodik hozzánk, és előbb-utóbb bajt csinálnak.
Sugárzások, elektroszmog… valamelyest ezt is tudjuk csökkenteni a készülékeink megfelelő elhelyezésével, használatával, de a levegőben jelen lévő valamikkel – Wifi, mobiltelefon, rádió, tévé, GPS stb. jelek pl. – nem nagyon tudunk mit kezdeni – sajnos. Házainkat nem tudjuk leárnyékolni… De a meggyőződésem, hogy ha táplálkozással, a gondolataink rendben tartásával, az egyensúlyunk megőrzésével kerek egésznek tudjuk magunkat, akkor ezek a környezeti ártalmak is kisebb eséllyel indulnak harcba ellenünk, mert egy erős várat csak nehezebb bevenni, mint egy omladozó, düledező falút.
Megbetegítettük a világunkat, az megbetegített bennünket, a gyógyulásunkat is csak így tudjuk elérni, gyógyítani kell a világot és akkor leszünk mi is egészségesek.