2014. szeptember 30., kedd

Kezdjük el gyógyítani a Földet...

Géczy Gábor, a MAG (Mintaként Alkalmazott Gondviselés) kitalálója, működtetője, atyja üzenetét továbbítom Nektek. Nálam pont olyan állapotba került a kert, hogy éppen belefoghatok a mélymulcs "telepítésébe". Következzék hát Gábor üzenete:
 
Kedves Mindnyájan!
Amíg országunk többsége a marakodással van elfoglalva, arra kérek mindenkit, kezdjük el gyógyítani a Földet, öleljük magunkhoz újra Földanyánkat. Sorozatot indítunk a miképpről, a hogyan, és a mikor rajtad áll…
Először a talajokat kell rendbe tenni, mert minden létezés alapja a TERMŐ föld, a televény. Gyulai Iván barátunk sok év munkájával kidolgozott egy hatékony, bármilyen (akár agyonmérgezett) talajt is újra termőre fordító módszert, a MÉLYMULCSOLÁST.  

 


Olvasd el a leírást is, mindent részletesen elmagyaráz. Ha most elkezded, tavasszal már valódi talajba vethetsz. És ki mint vet…
Áldott szolgálatot!
Géczy Gábor
MAG közösség



Fenntartható talajgazdálkodás a kiskertben


(Élőben megtekinthető Gömörszőlősön, az Ökológiai Intézet A Fenntartható Fejlődésért Alapítvány biokertjében. További anyagok és hasznos kiadványok ezen dolgozat szerzőjétől,  Gyulai Iván ökológustól: www.ecolinst.hu)


Előre bocsátom, hogy nem vagyok kertész abban az értelemben, hogy tanultam volna ezt a szakmát. Sőt sajnos őseimtől sem tanultam meg a föld értését. Ökológus vagyok szakmám szerint, szívem szerint pedig környezetvédő. Hatvan évem alatt tanúja voltam az élet gazdagságának, majd gyors pusztulásának, és máig nem értem, miért pusztítjuk el azt, ami eltart bennünket. Például az élőlények sokaságát, vagy a talajt. Megdöbbentett John Crawford egyik tanulmánya egy-két évvel ezelőtt, aki azt állította, hogy még itt a fejlettnek és gondosnak nevezett Európában is 17-szer gyorsabban pusztul a talaj, mint megújul. Crawford a Sydney-i Egyetem Fenntartható Mezőgazdaság tanszékének vezetője. A fenntartható mezőgazdaság azt jelenti, hogy a mezőgazdaság úgy bánik az általa használt erőforrásokkal, hogy azok képesek legyenek megújulni. Vagyis nem 17-szer gyorsabban kellene pusztulnia a talajnak a megújulás mértékéhez képest, hanem legalább annyinak kellene megújulnia, mint amennyi elpusztul. Becslések szerint – évente mintegy 75 milliárd tonna termőföld tűnik el, s mára a világ termőtalajának 80 százaléka mérsékelten, vagy jelentősen erodálódott. Kínában 57-szer,  Amerikában 10-szer, Ausztráliában pedig 5-ször gyorsabban pusztul a talaj a természetes regenerálódási üteménél. Az elmúlt fél évszázad során India a mezőgazdasági területének durván egynegyedét, Kína a termőterületeinek 11 százalékát veszítette el.
Magyarország teljes területének 46.5% szántóterület, és az ország területének körülbelül harmada kitett valamilyen mértékű eróziónak. Vagyis, ha csak a szántóföldi művelést vennénk alapul, akkor is közel az ország fele területét fenntarthatatlan módon használjuk, mivel ott gyorsabban pusztul a talaj, mint megújul.

De mi is a baj a szántóföldi műveléssel?


Kitakart föld
A talaj a folytonos talajmunkák, és a fedetlensége miatt, a víz és szél eróziójának kitéve lényegesen gyorsabban pusztul mint megújul. Csak Magyarországon évente 4,3 millió hektáron 30-32 milliárd m3 talajt mozgat meg a földművelő. A talaj kiszántásakor annak rétegezettsége vagy megfordul vagy részben átfordul, ami azzal jár, hogy a mélyebben lévő, anaerob körülmények uralta rétegek aerob körülmények közé kerülnek, a felsők pedig rossz oxigénellátás közé. Az alulra került rétegekben tömeges baktériumpusztulás indul meg, az ásványosodás lelassul. Felül a mikroorganizmusok aktiválódnak, a lebontási folyamatok, humuszbontó folyamatok felgyorsulnak. A humusz degradációjával romlik a talaj szerkezetesség. A szerkezetességet tovább rontja az esőcseppek, valamint a taposás mechanikai hatása, amelyek a pórustérfogatot csökkentik. Az eketalp miatt a talaj tömörödötté válik, benne a fermentáló baktériumok kapnak nagyobb szerepet, amelyek toxikussá teszik a talaj ezen rétegét a növényi gyökerek számára, így azok képtelenek ezeket a talajmélységeket használni.

Az egyik lényeges hatás a talaj bolygatása közben a talaj szellőztetése, amely két úton is hozzájárul a szén mobilizációjához. A talaj idealizált térfogati összetételében a levegő a talaj térfogatának egynegyedét teszi ki, másik negyede víz, 45%-a ásványi anyag, 5%-a szerves anyag. A különböző méretű pórusokat kitöltő levegőben a széndioxid tartalom 6% körüli (levegőben: 0,037tf%). A szellőztetés egyrészt ÜVHG gázok felszabadulásához vezet (szén-dioxid, metán, dinitrogén-oxid) másrészt mivel megváltoztatja a széndioxid koncentrációját, s megnöveli az oxigén koncentrációt, ezért a talajban az oxidatív folyamatok kerülnek túlsúlyba.

A szántással kapcsolatos problémák enyhítésére alkalmazott mély-lazítás (50-70 cm) ugyancsak növeli az aerob dinamikát a talajban. Ez ugyan detoxikálja a mélyebb rétegeket, de ott is megnöveli az oxigén jelenlétet, s ezzel mobilizálja a szenet. Látható, hogy a talajművelés nagyban megzavarja a talaj biodinamikáját, ugyanakkor a növénytermesztésre gyakorolt hatásai egymásnak ellentmondók. A talaj szénháztartását illetően elmondható, hogy összességében csökkenti a szerves szén mennyiségét, s növeli a talaj szén-dioxid leadását.

Szabó István Mihály „Az általános talajtan biológiai alapjai” (Mezőgazdasági kiadó, 1986) című könyvének 331. oldalán Schneider (1975), Keulen (1980) munkásságára hivatkozva a következőket írja: „A légkör széndioxid készleteinek növekedése, amelynek hatására az elkövetkező ötven évben a mezőgazdasági termelésre is kiható klímaváltozásokkal kell számolnunk a fosszilis energiahordozók elégetésén kívül elsősorban is a szárazulatok talajainak szervesanyag veszteségeire vezethető vissza. Stuvier (1978) szerint a földfelszín szerves szénkészletei 1850 és 1950 között több, mint 100 gigatonnával csökkentek (100 milliárd tonna)”. Ez a mennyiség megközelíti az ebben az időszakban elégetett szén mennyiségét.

A légkör üvegházhatású gáz terhelésében a talajművelés a műtrágyázáson keresztül is szerepet játszik. A talaj természetes biodinamikájához tartozik, hogy a fölösleges mennyiségben jelenlévő nitrogént a denitrifikáció eltávolítja a talajból. Oxigén hiányában a fakultatív anaerob baktériumok nitrátlégzésre térnek át, ennek segítségével égetik el a szervesanyagokat. A denitrifikációban ezért a nitrit és nitrát nitrogén-monoxiddá, dinitrogén-oxiddá és nitrogénné redukálódik. A talajból távozó nitrogén gázok kb. 10%-a dinitrogén oxid.

Paul Crutzen Nobel-díjas fizikus vizsgálatai szerint, a  nitrogén műtrágyák kb. 3-5 %-a nitrogén-oxid formájában a levegőbe kerül. A dinitrogén-oxid a világ harmadig legjelentősebb emberi tevékenységből származó ÜHG-a, a potenciális globális felmelegedésre 296-szor van nagyobb hatása, mint a CO2-nak, és az atmoszférában való tartózkodási ideje is kb. 120 év. Az ipari forradalom óta az levegőben levő koncentrációja 17%-szeresére növekedett, többnyire a monokultúrák elterjedésének köszönhetően.

Régen úgy gondolták, hogy a denitrifikáció káros folyamat, mert csökkenti a talaj nitrogéntartalmát. Ezért is erőltették a talaj fokozott szellőztetését, hiszen a talajlazítás során felvett oxigén csökkenti a denitrifikálók aktivitását. Valaki úgy gondolhatná, hogy ez nagyon jó, így legalább kevesebb dinitrogén-oxid kerül ki a levegőbe. Ám ha a denitrifikáció nem távolítja el a fölösleges nitrogént, akkor a nitritek, nitrátok a talaj és talajvíz, majd élővizek nitrátosodásához járulnak hozzá.


A denitrifikáció szerepe azonban pont azáltal nélkülözhetetlen, hogy az ember mesterségesen fixál nitrogént a levegőből, s nitrogén műtrágyák formájában azt bejuttatja a talajba. A túlzott műtrágya használat vezet a nitrogénfölösleghez, s fokozódó denitrifikációs aktivitáshoz. (A növények gyökerei által felvett nitrogénműtrágya hatékonysága kb. 37-46 %-os, a foszforműtrágyáé igen alacsony, kb. 3-8 %-os. - Mackensen et al., 2000). Végül tehát így lesz a műtrágyázásból fokozódó üvegházhatás. Ha pedig ezt a rossz tulajdonságot szeretnénk az oxigén jelenlétével kiküszöbölni, akkor pedig éppen több szenet mobilizálunk.


Egyesek szerint a szervesanyagoknak a legjobb és leggazdaságosabb felhasználása, ha talajba forgatásuk révén a talaj humuszvagyonát gyarapítják, hozzájárulnak a talajélet és szerkezet fenntartásához, és a növények táplálásához. Természetes körülmények között senki sem szántja be a talajfelszínre jutó növényi vagy állati maradványokat, azok ősszel puha, meleg takarót képeznek a talaj felszínén, és ez a takaró folyamatosan védi a talajt a külső hatásoktól: a kiszáradástól; a tömörödéstől; a tápelemek kimosódásától; a víz eróziótól és deflációtól. A talaj takarójából azután  élőlények közreműködésével stabil talajmorzsák  keletkeznek, amelyek biztosítják a talajképződést, s a szerves-anyagok hosszú távú hasznosíthatóságát. Ezzel szemben a talajba forgatott tarlómaradék, de akár istállótrágya is nagyon hamar degradálódik a talajban főleg az ott folyó felgyorsított oxidáció miatt, ezért nem javítja a talaj szerkezetességét, legfeljebb tápelemek forrásaként szolgál rövid ideig. Bizonyos körülmények között az is előfordulhat, hogy mikrobiális bontásuk fitotoxikus anyagokat szabadít fel.
Világosan kell tehát látni a különbséget a között, hogy a szerves-anyagokat a talajba juttatjuk, vagy azokat a talaj felszínén megtartva, biztosítjuk a talaj védelmét és folyamatos megújulását. A műtrágyák megfelelnek ugyan rövidtávon tápelem forrásnak, jó hozamfokozók, de a talaj szerkezetességét nem képesek javítani. Hosszú távon tehát nem lehet nélkülözni a talaj fenntartásához vezető természetes folyamatokat, amelyeket a talajban élő nagy mennyiségű és változatos élet tart mozgásban.


Teljesen nyilvánvaló, hogy amit elveszünk a talajból, azt oda vissza is kellene adni megfelelő formában, hogy a tápelemek körforgása biztosított legyen. Ám nem elég, hogy elvesszük az élelmiszerként megtermelt alapanyagokat, de újabban még a növényi maradványokat sem juttatjuk vissza, hanem inkább energianyerésre használjuk fel. Sőt, sokszor az élelmiszerként megtermelt táplálék is energiaforrássá válik, mint pl. a kukoricából un., bioetanol, vagy a repcéből un., biodízel lesz.

Amit megettünk, és amit szükségszerűen kiürítünk, az sem kerül vissza arra a helyre ahonnan származik. Szennyvíz lesz belőle, amelyet szennyvízelvezető rendszereken keresztül vezetünk el a szennyvíztisztítókig, és nem kevés energia ráfordítással a szerves anyagokat elemei összetevőire bontjuk. Mivel a talajban lévő szervesanyagokat folyamatosan kihasználjuk, így a talajban lévő élő biomasszától elvesszük a táplálékot, és annak mennyisége vészesen lecsökken. Míg egy természetes erdei ökoszisztémában akár 30 tonna élő biomasszát mérhetnénk meg egy hektár területen, addig 2-4 tonna lenne ez a mennyiség egy szántóföldön. Nos, ennek az életnek a hiánya nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a talaj mennyiségi és minőségi értelemben is pusztul, mi pedig a talaj mesterséges javítására szorulunk.

Talán érthető ezek után, hogy miért is szükséges javítani a földművelés gyakorlatát, akár a szántóföldön, akár kiskertünkben is történik az.


Előzmények


A jó sorsom úgy hozta, hogy a kilencvenes évek elejétől vidéken töltöttem életem szebbik negyedét, és kapcsolatba kerültem a földdel. 1999-ben a BAZ megyében található Szuhafőn kezdtem művelni egy évek óta felhagyott kertet, amelynek zöldséges kert része egy 10x50 méteres területen fekszik. Eleinte hagyományos módszerrel dolgoztam. Próbáltam ellesni a szomszédok kertművelési, növénytermesztési mesterfogásait, mert a magyar gazdálkodó híres volt arról, hogy gondos gazdaként bánik a jószágával. Magam is ástam, szántottam is, ahogyan azt láttam, és termesztettem is, ezt azt.

A kert teli volt gyommal, a talaj pedig agyagos kötött talaj volt. A talaj felszínt az eső hamar betömörítette, a talaj megrepedezett, folyamatos locsolásra volt szükség a tenyészidőben. A betömörödött talaj meggátolta a gyomok kézi eltávolítását, mechanikai úton, rotációs kapával kellett a talajt lazítani. Műtrágyát és a biogazdálkodásban nem engedélyezett vegyszereket soha sem használtam, a biogazdálkodás és a permakultúra néhány módszerét próbáltam ki a növénytársítás, és növényvédelem területén.

Mivel fenntartható fejlődéssel foglalkozom, az érdekelt, hogy a talajjal, hogy lehet fenntartható módon gazdálkodni, vagyis, hogy az sem mennyiségi, sem minőségi értelemben ne pusztuljon el. Mivel erdőt, mezőt járó ember vagyok, nem volt nehéz észrevenni azt a különbséget, ahogyan az ember illetve a természet műveli a talajt. Egyszer csak az jutott az eszembe, hogy az erdőben, de a réten is a talaj mindig be van takarva. Az erdőben a lehullott avar, a réten pedig az elsárgult fű takarja be. A szántó, a kert meg csupasz egész télre!

Mélymulcsozott talaj
Ismertem a mulcsozás módszerét, és azonosítottam az erdőn, mezőn történőkkel. Mivel lovakat tartok, enyhén trágyás szalma állt rendelkezésemre, amelyet mulcsként használtam fel. Az alom egy részét komposztáltam, ahogy az emberi ürülék is komposztlásra került egy kerti alomszékben. Ezeket zöld trágyával együttesen is újrakomposztáltam, és a keletkezés idejétől számítva nagyjából három-négy év múlva használtam fel a kertben. A komposzt jó szerkezetű, jól tartja a vizet, és egyenletesen, hosszú időn át adja le a tápanyagot a növények számára.

A nehezen művelhető talaj miatt egy idő után komposztból építettem bakhátakat és abba ültettem a termesztett növényeket. A komposzt hátak azonban hamar erodálódtak, év végére szinte eltűntek. Ezért a következő évben a bakhátak közét mulccsal töltöttem fel, amely megakadályozta a bakhát ellaposodását, és a mulcs segített a víz visszatartásában is. Mivel a gyom gyakran átnőtte a komposztot és mulcsot is, kartonpapírral takartam a talajt három hétig, majd kitakartam egy hétre, majd ezt még kétszer megismételtem addig, amíg az évelő gyomok gyökeréből sikerült a tápanyagot kimeríteni. A későbbiekben a papírra raktam a bakhátakat és kitöltő mulcsot is. Közben észrevettem, hogy a takaró alatt a talaj fellazul, élőlények sokasága telepszik meg, a takarás alatt a talaj nem szárad ki, fölöslegessé válik a locsolás.

A bakhátak közét vastagon kitöltő mulcs használata vezetett el ahhoz a gondolathoz, hogy mi lenne, ha az egész kertet ősszel ilyen vastagságú, 50-60 centiméter mulccsal takarnám be. Ennek az irracionális gondolatnak, mint a későbbiekben kiderült volt ésszerű alapja. A hagyományos, sekély mulcs hátrányait megtapasztaltam. A mulcs meggátolja, hogy a talajt a napfény felmelegítse, a talajhőmérséklet később lesz alkalmas a magok csírázására. A sekély mulcs nem elég nagy tömegű ahhoz, hogy az egész évben lehulló csapadékot magába tudja raktározni a szárazabb nyári időszakokra. Az alkalmazott mulcsféleségek (szalma, széna, papír, fakéreg) a magas karbon-, alacsony nitrogéntartalmuk miatt nem alkalmasak a komposztálódásra, a levegő oxigénjének hatására hamar degradálódnak a felszínen, anélkül, hogy belőlük elegendő humusz képződne.



Ezért hozzákezdtem a talaj mélymulcsos takarásához, anélkül, hogy a talajt ástam, vagy szántottam volna. Eleinte a lovak alól kihordott almot szétterítettem a már említett módszerrel gyomtalanított felszínen, 50-60 cm vastagságban, majd némi gondolkodás után a következő rétegrendet alakítottam ki. 20 centiméter laza rétegű szalmát terítek szét szeptember végén-október elején. Erre a keletkezés ütemében hordom ki az istálló almot, 30 cm vastagságban, majd ezt is 10 centiméter szalmával fedem le.

A rétegrend kialakításának indoka, hogy az alomban lévő trágyából az esővíz ne mossa a talajba a nitrogént ammónium-nitrát formájában, hanem az a magas széntartalmú szalma nitrogéntartalmát gyarapítsa, hogy ott a nitrogén-szén elegyaránya megfelelő legyen a komposztálódáshoz. Így tavaszra egy komposztálódásra alkalmas homogén elegy alakul ki a felszínen, amely a kora tavaszi időszakban a komposztálódás nagyjából két hónapig tartó termofil és mezofil időszakában hőt termel, amely hozzájuttatja a talajt a gyorsabb felmelegedéshez, kiküszöbölve ezzel a sekély mulcs hátrányát.

A mélymulcs a tél során megakadályozza, hogy a talaj megfagyjon, és a talajélet aktivitása lelassuljon. A mélymulcs alatt folyó aktív élettevékenységeknek köszönhető, hogy a talaj tavaszra minden talajlazítás nélkül is felpuhul, és alkalmassá válik az ültetésre. Természetesen újra hangsúlyozni kell a mély takaró réteg szerepét a csapadék tárolásában, amely azt is megakadályozza, hogy a csapadék lefolyjon, kimossa a talajban található tápanyagokat, illetve, hogy a talaj betömörödjön az esőcseppek mechanikai hatására.


Tavaszra a mélymulcs a téli időjárási viszonyoknak megfelelően tömörödik, vastagsága csökken. A vegetációs időszakban megvédi a felszínt a taposás, és esőcseppek mechanikai tömörítő hatásától, tárolja a csapadékot, és megvédi a növény gyökerét a talaj felszínén tapasztalható napi hőingadozástól, amellyel egy lényeges stressz faktort kapcsol ki. A napi hőingás a talaj felszínén a mulcs alatt tized fokokra csökken. A nyár során a komposztálódás un., felépülési szakasza őszig befejeződik. Ősszel a talajtól számítva 50-60 centiméter vastagságban, újabb takaró réteg kerül kialakításra, hasonlóan, ahogyan az erdőben és mezőn is a lehulló avar, elszáradó vegetáció betakarja a felszínt ősszel.

Sokan kérdezik, hogy minden évben szükséges-e ezt a vastag réteget kialakítani. A jelenlegi gyakorlatomban kétféle módszert alkalmazok. Egyrészt a talajtakaró vastagságát a talaj felszínétől számolom, és az mulcsból kialakult humusz vastagságát levonom a takaró vastagságából, így évről évre csökken a takaró vastagsága. Mivel azonban ezt nem célszerű a sekély mulcs szintjére csökkenteni, ezért tavasszal a helyben keletkezett komposztból bakhátakat alakítok ki, és a bakhátak közét töltöm fel mélymulccsal.

Ennek a kétféle megoldásnak a létét megkívánja a növények ültetése is. Sokan nem tudják elképzelni, hogy lehet ebbe a tekintélyes vastagságú mulcsba magokat, növényeket ültetni. A mélymulcs azonban kiválóan alkalmas gumók, palánták, sőt nagyobb magvak ültetésre is. A burgonya gumója harminc centiméter mélyre kerül a mulcsba tavasszal, anélkül, hogy a talajjal érintkezne. A felszedésig, amit itt szó szerint kell érteni, több gondoskodást már nem is igényel, itt ha akarnánk sem tudnánk kapálni, vagy töltögetni. A növény viszont meghálálja a laza mulcsot, és kellő nedvességet. Az uborka, paradicsom, paprika, káposztafélék, zeller palántái, torma hajtása, stb., ugyancsak a mélymulcsba kerülnek elültetésre.


Az apróbb magoknak, pl. répa, petrezselyem, hagyma, salátafélék komposztból építünk tetszőleges mélységű bakhátakat, amelyek közét mélymulccsal takarjuk. A nagyobb magvak, bab, borsó, kukorica a mélymulcsban kilakított ültető árkokba kerülnek. Ekkor a mélymulcsot egy vasvilla segítségével széthúzzuk a humusz felszínéig. A magokat erre a felszínre helyezzük, majd néhány centiméter mulccsal visszatakarjuk. A növény növekedésével párhuzamosan takarunk vissza, emeljük a takaró magasságát, a növény dőlésének megakadályozása érdekében.

A tisztánlátás érdekében lépésről lépésre újra leírom a folyamatot:

1. A talajt nem ássuk fel, és nem szántjuk.

2. Az évelő gyomok végleges eltávolítása takarásos módszerrel. Kartondobozok anyagával takarok három hétig. Elég a felszínen a gyomokat letaposni, lehengerelni, nem kell eltávolítani. Egy hét kitakarás után három hét takarás történik újra, majd ez ismétlődik addig, amíg a gyomok már nem hajtanak ki a kitakaráskor. Ne akarjuk az egész kertet egyszerre gyomtalanítani, mert akkor az évben nem termelünk semmit sem. Türelmesek legyünk, ésszerű méretű kertrészletben kezdjünk hozzá!

3. A gyomtalanított területeket ősszel letakarom 50-60 centiméter mély mulccsal, aminek a rétegrendje 20 cm szalma, 30 cm istálló alom, 10 cm szalma. A takaró karton maradhat a mulcs alatt. Először az egész területet leterítem 20 cm vastagon szalmával, majd az alom a keletkezés idejében kerül kihordásra, de a fagyok beálltáig általában befejeződik. A 10 cm vastag szalma takaró folyamatosan kerül a helyére. Figyelem! Ez a rétegrend fontosnak tűnik az eddigi megfigyelések szerint, a más összetevőkkel, kukorica szár, széna, kecsketrágya, tehéntrágya végzett kísérletek eddig nem hozták az elvárt eredményt. Lehetséges, hogy a későbbiekben a rendszer majd beáll.

4. Tavasszal a mélymulcsba ültető árkok kerülnek kialakításra úgy, hogy egy vasvillával széthúzzuk a mulcsot de nem hatolunk a talaj felszínéig. Ezzel a módszerrel gumókat, palántákat, vegetatív módon szaporítandó hajtásokat, gyökereket ültetünk el. A talaj felszínéig hatoló ültető árkokat a nagyobb magvak számára alakítjuk ki, amelyeket a felszínre helyezünk, és mulccsal betakarunk kellő mélységben. Az apró magvak számára a mélymulcsból keletkezett komposztot kapával összehúzzuk bakhát formára, és a bakhátak közét visszatöltjük mélymulccsal. A talaj mulccsal történő borítása folyamatos az évben!

5. Ősszel feltöltöm a nyáron leapadt mulcsot, amely a komposztálódás miatt töpped. Hasonlóan járok el, mint az erdőben történik, amikor az ősszel lehulló levelek ráhullnak az előző évi avarra. A már leírt rétegrendet alakítom ki, a vastagságát mindig az eredeti talajfelszíntől számítom.

Eredmények:


Bőtermő kert
A talaj téli takarása fölöslegessé tette az ásást, szántást, hiszen az ötven-hatvan centiméter vastag mulcs alatt az élővilág fellazítja (felássa) a talajt. Ennek haszna, hogy nem kell gépi erőt használni, nincs üzemanyag-felhasználás, és ebből származó emisszió. A talaj takarása meggátolja a szél és vízeróziót.

A talaj takarása kizárja a talaj fagyását, vagyis a talajélet egész évben aktív. (a mulcs vastagsága a fagyhatár szerint lett meghatározva) Mivel a talaj nem hűl le, a vegetációs időszak korábbra tevődik, a magok keléséhez szükséges talajhőmérséklet hamarabb biztosított, egyrészt mert a talaj nem fagy meg, másrészt a komposztálódás biztosít egy megfelelő hőmérsékletet (szemben a sekély mulccsal, amikor a mulcs nem zárja ki a fagyot, de késlelteti a talaj felmelegedését a napfény melegítő hatásának kizárása miatt). A takaró miatt egész évben kiegyenlítettebb a talajfelszín hőmérséklete, ami meggátolja a fagyváltozékonyság miatti felaprózódást, porosodást.  

A puha takarás még lejtőn is,  meggátolja a csapadékvíz lefolyását, az utolsó csepp csapadék is a talajba szivárog. A mulcs lehetővé teszi a víz tárolását, csak a teteje szárad ki a takarónak, és biztosítja a vízellátást az egész vegetációs időszakban. A lényege, hogy a vegetációs időszakban hiányzó kb. 200 mm csapadékot a vegetációs időn kívül raktározzuk el.

A takarás előnye a gyomok távol tartása is. Ugyan itt is átnőnek, vagy a mulcsból kikelnek gyommagvak, de ezek eltávolítása nem ütközik nehézségbe a laza szerkezet miatt. A gyomosodási nyomás is sokkal kisebb, nagyjából az eredeti 20%-a. A talajból átnövő gyomokat akkor tudjuk megakadályozni, ha az említett talajtakarást lelkiismeretesen elvégeztük.

Jelentősen nőtt a talajélet, az erős és egészséges növények, illetve az alkalmazott növényszaporítási módszerek, biztosítják a kisebb kártételt. A legjobb növényvédelem az egészséges növény, és ehhez a stresszmentes környezet vezet. A takarásos módszer csökkenti a stresszt, mivel kiegyensúlyozza a talaj felszínének a napi hőingodozását, és folyamatosan biztosítja a megfelelő nedvességet. 


Jelentősen növekedett a növényi szerves-anyag produkció, nőttek a termésátlagok, az agyagos kötött talaj tetején vastag humuszréteg képződött, ami a bolygatás hiányában nem pusztul el évről évre.

Javult a talaj szénháztartása, javult a szénmegkötés, és csökkent a közvetlen és közvetett széndioxid emisszió is (nincs szénveszteség, mert a talajt nem szellőzteti át a szántás, ásás). Nincs szükség külső energiabevitelre, sem közvetlenül, sem közvetetten, pl. műtrágya formájában.

A módszer számos, a biogazdálkodásban és a permakultúrában használt fogással egészül ki, illetve az egyes növények termesztése esetében saját módszerek is fejlesztésre kerültek. A zöldséges kert természetesen része egy nagyobb kertnek, a keretezését gyümölcsfák adják.

Néhány további megjegyzés:

Komposztdomb
Sokan kérdezik a kártevőket, feltételezve, hogy a csigák, lótetvek, stb., elszaporodnak a mélymulcsban. Ennek az ellenkezőjét tapasztaltam. Korábban a kertemben volt csupasz csiga, de azok egy idő után eltűntek. A csiga a hűvös, nyirkos helyeket szereti, itt viszont a komposztálódás miatt meleg van, amit a csiga elkerül. A lótetű a tömörödöttebb, szerves anyagban gazdag talajban él, ez túl laza a számára, még nem találtam benne egyet sem. Ahogyan  vakondnak is túl laza a mélymulcs. Ezek a táplálékláncban nélkülözhetetlen emlősök nem tűntek el végleg, csak kiszorultak a kert más részeire.


Mások, akik nem a leírt rétegrendet követték panaszkodtak a csupaszcsigák miatt. Valószínűsítem, hogy ezekben az esetekben nem indult meg a komposztóládás, vagy nem telt el elég idő ahhoz, hogy a rendszer önszabályozóvá váljon.

Ez nagyon fontos! A mélymulcsos módszer nem „látványpékség”, amely az első perctől kezdve csak előnyöket csillogtat. Türelmes embereknek való, akik képesek legalább négy éven keresztül következetesen kitartani a módszer mellett, amíg a rendszer önszabályozóvá válik.

A tulajdonos nem fogja megtapasztalni azt a gyors növekedést, amit tápoldatokkal, műtrágyákkal lehet biztosítani. A komposzt lassan adja le a tápanyagokat, eleinte a növény fejlődik, de lassan növekedik. A növekedési erély később nő meg, ha türelmesek vagyunk, akkor megvárjuk a végeredményt.

Türelem kell a „kártevőkkel” szemben is. A talajtakarás kezdetekor nagyon felszaporodtak a pockok, ők végezték el a talajlazítás javát. És néhány növény is áldozatul esett. Később azonban megtelepedett a kertben az erdei sikló. Ezt egy kőrakással segítettem elő, amely azóta is kiváló élőhely. Mára tűrhető szintre csökkent a pockok jelenléte, ahogyan más élőlények is féken tartják egymást. Bízhatunk abban, ha magára hagyunk egy rendszert, nem nyúlunk bele vegyszerekkel, akkor az önszabályozóvá válik. Ehhez azonban türelem, és a természetbe vetett bizalom kell.


A módszer legnagyobb ellensége a megszokás. Megszoktuk, hogy a földünkön gyomtalanul, szépen bekapálva állnak a különböző kultúrnövények sorokban ültetve. A mélymulcs ezzel szemben a rendetlenség látszatát kelti, nem beszélve a foltokban, vagy egyenként telepített növényekkel, az itt-ott feltörekvő gyomokkal, az egyenletlen terepszintekkel.

A módszer kétségen kívüli nehézsége, hogy honnan szerezzük be a mulcsnak valót, nem beszélve arról, hogy az a szerves anyag ott is kellene, ahonnan elveszik. Ha mindenhol mulcsolnának, akkor annyi mulcs jutna csak helyben, amennyi elhalt biomassza ott keletkezik. Így van ez az erdőben, mezőn is, ám a talaj bolygatása nélkül ott a talaj folyamatosan megújul, nem pedig pusztul. Ez esetben tehát minden rendben lenne, annak ellenére, hogy a mélymulcsos módszert nem lehetne alkalmazni.

Sajnos azonban az elhalt biomasszát ma  vagy bedolgozzák a talajba, vagy összegyűjtik, és egyre gyakrabban elégetik. Egyik esetben sem marad takaró a felszínen, amely a talaj védelmét biztosítaná. Más esetben a szerves anyag hulladéklerakókon végzi, vagy valamelyik faluszélen rothad el, különösebb hasznosítás nélkül. Ma szinte minden településen, ha kell, ha nem, gépi erővel vágják a „gazt”, amúgy a vegetációt. Ha már ezt teszik, mi lenne ha a talajt védené, gyarapítaná?

Ma már a mélymulcsos módszert úgy fogom fel, mint a felszínen történő komposztálást, ahol nem felfelé növesztünk egy komposztdombot, hanem szélességben és hosszúságban. Az alomnak valót összegyűjtjük a szántóföldről, felhasználjuk az almozásban, majd pedig komposztáljuk, úgy, hogy közben a talajt is takarjuk. Ha valaki egy ilyen élethelyzetben van, akkor talán ez a leginkább fenntartható bánásmód az erőforrásokkal.

És még valami, amit már a szerkesztő fűz hozzá:

Félreértések elkerülése végett: a mélymulcsos módszer is egy lehetőség a sok közül. Nem ez az (egyedüli) üdvözítő módszer.
Arra mindenesetre jó, és kell, hogy elgondolkozzunk azon, hogyan tudjuk mi segíteni a Földanyát azon a kis területen, ami nekünk rendelkezésre áll (házikertekre gondolok elsősorban, és nem sokhektáros szántókra).
Ha ez - vagy bármelyik másik - módszer eredményesen gyógyít nálam, akkor az nekem biztosan jó, azok között a körülmények között, amik az én kertemben megtalálhatók (talajösszetétel, csapadék, szélirányok, szalmaforrás, trágyaforrás stb.). Viszont lehet, hogy pontosan úgy lemásolni épp eke miatt nem lehet 100 km-rel arrébb, mert ott minden más lesz.
Ez csak gondolatébresztő. Az utat mindenkinek magának kell bejárni...
 

És végül egy fórum, ami kimondottan ezzel a témával foglalkozik, benne sok érdekes felvetés, és - természetesen - Gyulai Iván válaszai is a kérdésekre. Érdemes átböngészni!


2014. szeptember 18., csütörtök

Ember- és környezetkímélő kertművelés

A "hagyományos" kertművelést - ásunk, gereblyézünk, kapálunk, gyomlálunk, öntözünk stb. - sokan azért nem szeretik, főleg azok között, akik most fognak bele a kertművelésbe, mert hát mennyi munka van vele...

Igaz, hogy még csak az elején vagyok én is a kertezésnek, sok tapasztalatom nincsen, de annyit azért kiokoskodtam magamban, hogy ha az elsődleges cél a család ellátása, akkor megszakadni nem kell a kertben, akkor sem, ha a fent leírt módszereket használjuk.
Ha árutermelésre rendezkedünk be, amihez persze egy házi kertnél nagyobb terület is kell, akkor már lényegesen több munkát kell belefektetni a kertbe, hogy legyen is áru. De maradjunk most csak a háztáji kertnél.
Sok más módszer létezik a művelésre az ásás-kapálás-ésatöbbi módszeren kívül, az egyik legnépszerűbb kisfilm e témában talán a Ruth Stout módszerét bemutató. De ha végignézzük a világháló kínálatát, akkor is számtalan megoldásba botolhatunk bele.
A lenti filmecske azért is hasznos, mert sok más film- és cikk-társával ellentétben itt nem csak elméletben beszél a mélymulcsozásról, nem csak félig mutat meg valamit, hanem végig is vezet a teljes folyamaton az első lépéstől a gazdag aratásig, bemutatva több módszert is arra, hogyan lehet vetni/ültetni az így előkészített talajba.
Nagyon érdemes végignézni, és utána legalább a kertünk egy részét így előkészíteni, hogy meglássuk, hogyan is működik, és ha megtetszett az eredmény, akkor akár az egész kert betakarható.
Ami nagyon szimpatikus a módszerben az az, hogy teljes mértékben megvalósítja azt, amit minden kertben, - és igazság szerint minden szántóföldön!! - csinálni kellene, a humusz-réteg védelmét, újjáépítését, megtartását. Hiszen a gazdag termésnek és a termények gazdag tápanyag-ellátottságának a kulcsa, hogy milyen talajban növekszenek zöldségeink.
S akkor lássuk a filmet:




Nem győzöm eleget mondani, hogy nem hektár-méretekben kell nekiállni ennek a módszernek, illetve egyiknek sem, hanem kisebb területen - mondjuk 10-15 m2-en - elkezdeni, kipróbálni, majd utána kiterjeszteni nagyobb területre. A türelem, és a kitartás nagyon fontos a kertben, valamint annak tudomásul vétele, hogy itt aztán nem lehet kapkodni, rohanni, mert ha most nem jött össze, akkor bizony meg KELL várni a következő tavaszt az újabb próbálkozáshoz.
Sok sikert hozzá, a terméshez pedig jó étvágyat, jó egészséget!!

2014. szeptember 17., szerda

Hogyan változtatták meg a farkasok a folyókat?

Minden összefügg mindennel - nagyon sokat halljuk ezt a mondatot, aztán vagy elhisszük, vagy nem.
Pedig ha jól belegondolnánk, akkor magunk is rájöhetnénk, hogy ez nagy igazság... és akkor is működik, ha nem vesszük észre, vagy nem veszünk róla tudomást.
A modern ember hajlamos arra, hogy a dolgokat csak a maguk önállóságában vizsgálja, kiemelve a természetes környezetéből, elvágva az összefüggések szálait. Aztán, amikor rádöbben arra, hogy ezek a szálak visszaépülnek, és megint kerek lesz a világ, akkor csodálkozik egy nagyot.
A lenti film arról szól, hogy a Yellowstone parkba viszetelepültek a farkasok, és ettől felbolydult a park élete, megváltozott a növény- és állatvilág, sőt, még a folyók is megváltoztak.
Az okokat és az összefüggéseket most nem sorolom fel, meg kell nézni a filmet.



Nem kell sok ahhoz, hogy belássuk, ha egy rendszerből hiányzik egy fék, akkor az a rendszer felborul.  Esetünkben a farkasok jelentettek egy féket, s amíg nem voltak a rendszer részei, addig a rendszer megvadult - de ez csak akkor lett világos, amikor a fék visszakerült és elkezdett dolgozni. A fék hatása pedig "döbbenetes", annyi mindenre hat, gyakorlatilag a teljes rendszerre.
Pedig ugye nem is gondolnánk, hogy a szarvasok számának visszaállása egy "normális" szintre lehetővé teszi, hogy a növényzetnek is legyen ideje visszanőni, hisz nem legelik le, és a helyreállt növényzet egy sok más állatnak ad életteret, ezek aztán további növényeket hoznak vissza a rendszerbe, és így visszaáll a természetes egyensúly.
A film végkövetkeztetése kicsit hasonlít arra a megállapításra, amit brit tudósok tettek pár évvel ezelőtt - ezekről egy időben az egyik hírportál rendszeresen hírt adott -, amikoris meglepődtek, hogy sokkal jobb lesz a termés, ha a földre érett istállótrágyát juttatunk ki. Olyan régen használ a nagyüzem műtrágyákat, hogy teljesen feledésbe merült, hogy ezek megjelenése előtt hogyan javította az ember természetes módon a talaj termőképességét. (Amiről meg kell jegyezni, hogy ez valójában nem a termőképesség JAVÍTÁSA, hanem annak VISSZAÁLLÍTÁSA, azaz, amit a terményekkel kivettünk a talajból, az vissza is kerüljön.)
Régen még tudott volt - a nagyüzemben is -, hogy a teljes körforgás, a rendszer abból áll, ha a növényi felesleget az állat felhasználja, és az állati felesleget meg a növény használja fel (azaz vagy megetetjük az állattal, vagy aláalmozunk stb., a keletkezett trágyát meg visszajuttatjuk a termőföldre).
Újra kell tanulnunk meglátni az egézset, az összefüggéseket. Sajnos az iskolában is a részleteket tanítják, és nem láttatják az összefüggéseket az egyes területek között. Pedig ha ez meglenne, sok bajunktól megszabadulhatnánk, mert tudnánk, mi, mivel függ össze, minek mi a hatása...

Régi mesterségek

A hagyományőrzés fontos része az is, hogy régi mesterségeket életben tartsunk, akkor is, ha úgy tűnik, ezekre a modern embernek semmi szüksége. Ám körülnézve a világban, és látva, hogy a civilizált ember hogyan él... bizony nagy eséllyel lesz szükségünk ezekre a dolgokra.
Addig kell megmenteni ezeket, amíg még van kitől megtanuljuk.

Klumpakészítő


Teknővájó



Kerámiakészítő