2014. július 31., csütörtök

Ami a vidéki életet illeti...

Én vidéken nőttem fel, és 2003-ban költöztem újra vidékre - a szülőfalumba - de egyelőre még csak "lakni", bár egy kis kertecskét szinte azonnal csináltam. Nem nagyot, csak amekkorát a kicsi telek adottásgai megengedtek. Most van alakulóban egy nagyobb telek, meg házikó.
 

De ezen is gyakorlatilag a nulláról indulunk, ki kell tapasztaljuk, abban a földben - ami egyébként jó, ahogy a szomszédok is mondják - mi fog megteremni a legjobban, miből mennyi kell(ene) egy évben, ebből mennyit fogunk tudni megtermelni, mennyi állatot tudunk tartani (tyúkocskák, nyulak, aztán majd meglátjuk), és a többi. Közben igyekszünk még területet szervezni magunknak.
Hektárakban nem gondolkodunk egyelőre, mert kicsiben kell - szerintem - megtanulni, megszerezni a hiányzó tudást és tapasztalatot, azzal "kevesebbet lehet bukni", mintha egyből mondjuk 10 hektáron kezdenék valamit...
Szerintem azzal mindenképpen tisztában kell legyen egy vidéki életet választó, hogy itt az élet kb. egy éves periódusokban zajlik, ha idén valamit elrontottam a kertben, azt csak jövőre tudom kijavítani.
Igen, ki vagyunk téve az időjárás viszontagságainak, a kártevőknek, de ezzel együtt kell élni, nincs mese.
 

A munka mennyiségével kapcsolatban nekem az a véleményem, hogy ha csak a saját szükséglet kielégítése a cél, akkor az nem olyan sok napi munkaóra, ha árutermelés is benne van, akkor az már természetesen több. De a felmaradó időt sem alvással tölti az ember, mert azért mindig van valamivel szöszmötölni a ház körül. Ezért is örülök, hogy kinn lakom, mert a panelban aztán tényleg nem tudja az ember, mit csináljon. És a panelhez képest tényleg sokkal de sokkal több munka a vidéki élet.
Úgy látom, sokan beleesnek abba a hibába is - persze ez annak következménye, amilyen világban élünk, amilyen hatások érnek - , hogy azt számolgatják, megéri-e nekem felnevelni azt a csibét, amiből a vasárnapi rántott csirke lesz, vagy érdemesebb megvenni a tecsóban. Én, az én kis háztáji baromfiudvaromban soha nem fogok olyan költséghatékonyan csirkét nevelni, mint egy csirkegyár, DE: az én csirkém nem lámpafényben él, hanem napfényben, nem turbótápot eszik, hanem kukoricát, tritikálét, füvet, gyommagvakat, meg amit még a kapirgálással összeszed, közben frankón edzi is magát, és amikor a fazékba kerül, akkor nem esik össze a felére, mert nem víz van benne, hanem csak belevaló hús. Tudom, hogy mit evett, hogyan élt, és igazából kit érdekel, hogy ez mennyiben van? Sokmindent amúgy sem lehet forintosítani, fölösleges is, mert nem az a lényeg.

Ja és még valami: amikor megveszem a tecsóscsirkét, az ugyan "olcsóbb", mint amit én nevelek, csak utána hamarosan meg kell hozzá vegyem a háziorvost, a gyógyszereket, rosszabb esetben a kórházat is, és akkor mindjárt nem olcsóbb. Csak nem látjuk az összefüggést a bajaink és a táplálkozásunk között, és ez vezet sokakat félre...

Azt én nem jelenteném ki, hogy jobb, vagy rosszabb a vidéki élet. Inkább azt mondom, MÁS. Más időbeosztás, más jellegű tevékenység, más életforma, más minden. Türelem kell hozzá - erre meg is tanítja szerintem az embert -, alázat, szeretet, el kell felejteni egy sor városi beidegződést és megszokást, át kell programozni magunkat. A vidéki iskolák is vannak olyan jók - sőt sokszor jobbak!! - mint a városiak, a lehetőségek sem kevesebbek, csak mások. Azokkal kell élni. (Nálunk a kastélyiskola körül négyhektáros park van, én is imádtam ide járni... az épület sem mindennapi, és a környezet sem!)
Én örülök a vidéki életnek...



2014. július 2., szerda

A humusz, azaz a televényföld - II.

Az előző bejegyzésben egy mondat erejéig volt szó arról a széttöredezett körforgásról, amihez a nagyüzemi mezőgazdaság - is! - erősen hozzájárul.
Ez a körforgás egyébként nem egy rejtélyes valami, hiszen ez pontosan az, ahogyan az élő természet működik: aki amit kivesz, gondoskodik annak pótlásáról. A pótlás legkézenfekvőbb formája a salakanyagok visszajuttatása a természetbe. Minden élő szervezet ezt teszi, nem kel rajta gondolkoznia, jogszabályi kerteket alkotnia és a többi.
A civilizált társadalmakban a körforgás talán legnagyobb megszakítója a vízöblítéses illemhely (WC) és a csatornázás.
Mindent bele a csatornába - még az esővizet is... - és az elviszi a szennyvíztisztítóba, ahol valami történik, és ezt a végterméket beleengedik az élővizekbe (folyókba, tavakba, tengerekbe). A szennyvztisztítási módszerek alkalmatlanok arra, hogy a vízbe bekerülő mindeféléket (gyógyszerek, hormonmaradékok, vegyszerek) hatékonyan kiszűrjék, lebontsák, így ezek bejutnak a vizekbe, onnan vissza az ivóvízbázisba, onnan a csapunkba, és csodálkozunk, hogy mit iszunk.

A csatornázásra - városi területeken - persze szükség van, de ennek nem abban a fornmában kellene működnie, ahogyan most. A témában kiváló anyagok olvashatók az általam már sokszor hivatkozott Országh József prof. internetes hálószemén. Ugyancsak itt van szó arról, hogy falusi környezetben hogyan kell(ene) megoldani ezt a kérdést.
A másik nagy körforgástörő a nagyüzemi mezőgazdaság.

Valami oknál fogva szétvált egymástól a növénytermesztés és az állattenyésztés, ezzel megintcsak keletkezett egy nagy lyuk a rendszerben, mert a két ágazat érdekei látszólag ellentétesek, illetve szinte semmiféle kapcsolt nincs a két ágazat között. Pedig az egyiknek kellene haszosítani a másik "hulladékát" és viszont (még ha kicsit sántít is ez az összekapcsolás). Az állatenyésztésben sok növénytermesztési melléktermék takarmányként felhasználható, az állattenyésztési "végtermék" pedig a földekre kiszórható trágya.
De foglalkozzunk inkább a körforgás háztáji javításával, hiszen hozzánk az áll közelebb méreteinél fogva is.
A körforgás javításának egyik eleme, hogy a kerti hulladékot - letermett növények szára, kaszált fű, gyomövények, falevelek - komposztáljuk, hozzá keverve természetesen a konyhánkból kikerülő zöldhulladékot (zöldségzöld, krumplihéj, borsóhüvely stb.).
Ehhez hozzá lehet keverni az állatok - tyúkok, nyulak stb. - alól kikerülő trágyát, ami egyrészt a komposztot gazdagítja, másrészt a trágyának kell valamennyi érési idő, különben kiégeti a veteményt. Ugyancsak a komposztdombon van a helye az alomszék "termésének" is. Idővel aztán a kész komposztot kiszórjuk a kertbe - azaz visszaadjuk a földnek, ami az övé.
A körforgás javításához tartoznak a különböző talajtakarásos módszerek. Ezzel egyrészt a talaj tápanyagellátásást javítjuk (a takaráshoz használt növény szép lassan földdé válik) másrészt a takart talajból a víz nem, vagy csak sokkal lassabban párolog el. Sőt, a zuhogó eső sem veri le a földet kőkeményre. Takarásra használható mindaz a zöld növényi rész, ami a letermett, betakarított termények után viszamaradt, használható a kaszált, aprított fű (ez mondjuk elég hamar földdé lesz, és gyakran kell pótolni), használható szalma, falevelek stb.
Fontos, hogy a takaró ne tartalmazzon olyan anyagokat, amik gátolják a veteményes fejlődését: pl. "friss" diólevéllel ne takarjunk, de a diólevelet kis adagokban hozzákeverhetjük a komposztálandókhoz, két év alatt a csírázást gátló anyagok lebomlanak.
A komposztálás azért is jó, mert a komposztálási folyamatok hőtermeléssel járnak, ez a hő pedig elgendő arra, hogy a legtöbb számunkra, illetve a kertre "káros" anyag elbomoljon. Ehhez jönnek még a különböző talajlakó szervezetek - baktériumk, gombák, giliszták és más földtúrók - így a kétéves érlelési időszak végére (a tapasztalatok szerint ez az ideális komposztásáli idő) kiváló talajjavítónk lesz.
Nagyon sok érdekes ötlet található komposztálásról, veteményezésről, kerti dolgokról többek között a gazigazító oldalán.

Folytatása következik...

A humusz, azaz a televényföld - I.

Nagyon leegyszerűsítve a kérdést, a humusz, azaz a televényföld a talaj azon része, ami lehetővé teszi a dús növényzet fejlődését. Ez a televény meglehetős lassan képződik, viszont nagyon gyorsan megsemmisül(het) a felelőtlen gazdálkodásnak köszönhetően.
Az a mód, ahogyan a nagyüzemi mezőgazdaság napjainkban működik és használja a termőföldeket, az egyáltalán nem használ a televény fennmaradásának. A hatalmas, ugyanazt a növényt tartalmazó táblák, a műtrágyázás, a növényvédő szerek tömeges alkalmazása, és nem utolsósorban a növénytermesztés és az állattenyésztés szétválasztása hatalmas károkat okoz a televénynek. Ehhez jön még a városok terjeszkedése, az útépítések, erdőirtások és még számtalan dolog, mely mind-mind a televényterületek csökkenéséhez, pusztulásához vezet.
Erről szól az alábbi film:


A megoldásról persze nem szól - sajnos. De még a megoldás felé vezető első lépésekről sem. Persze az is valami, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy mennyire fontos a televény.
Arra hiába várunk, hogy majd odafönt az okos bácsik és nénik megoldják ezt a kérdést, mert nem onnan fog jönni a megoldás. Nekünk kell megtenni az első lépéseket, kicsiben.
Talán a legfontosabb dolog az, hogy újra meg kell az embereket tanítani arra, hogy a legfontosabb dolog, hogy amit csak lehet, termeljenek meg maguknak. Annyit, amennyire lehetőségük van.
A falusiakat - főleg a fiatalabbakat, az ifjúságot - meg kell tanítani a föld művelésére, az alapvető fogásokra, el kell nekik mondani, hogy ez egy lassú dolog, siettetni nem lehet, és egy kísérleti, tanulási időszak az egy év, mese nincs. El kell érni, hogy a falusi kertekben ne - csak - fű teremjen, hanem mindeféle zöldség.
Meg kell nekik azt is tanítani, hogy a növénytermesztés mellett kell állatokat is tartani, velük együtt lesz csak teljes a mára széttöredezett körforgás (erről még lesz szó).
Meg kell nekik tanítani, hogy amit kiveszünk a földből, azt oda vissza is kell tenni, hogy a küövetkező növénynemzedéknek is legyen tápláléka, legyen miből gazdagítani a testét, ami majd minket fog táplálni. Ez a visszapótlás pedig csak olyan formában lesz eredményes, ami "élő", mert az élő szervezet csak az élőt tudja hasznosítani, a halott anyagot - MŰtrágya, vagy táplálékkiegészítő - NEM.

Meg kell nekik tanítani, hogyan kell hasznosítaniuk mindazt, ami a ház körül keletkezik - és napjainkban szemétnek hívjuk -, mert a visszapótlás egyik fő része ebből a "szemét"-ből származik.
Meg kell nekik tantani, hogy az elsődleges céljuk a saját maguk ellátása legyen, mert ez biztos, hogy messze nem fog annyi munkát igányelni, mintha árutermelésre rendezkednének be. Különben is, kicsiben kell elkezdeni, hogy kipróbálja az ember, hogy miből lehet esetleg nagyban folytatni - már csak a felesleges kudarcélmények, pénzkidobás, energiabefektetés stb. miatt is.
Fontos, hogy tanuljanak türelmet, kitartást, enélkül nem megy.

Mindenkinek fel kellene idézni, hogy milyen volt a nagyanyja főztje, amikor nem a boltban vette hozzá a hozzávalókat, nem tápos csirkéből volt a vasárnapi ebéd, nem holland krumplit, spanyol paradicsomot, marokkói paprikát, brazil cseresznyét ettek, mert minden megtermett a ház körül. Emlékeztetni kell őket, hogy sokkal egészségesebbek voltak, akkor is, ha a mai állapotokhoz hozzá vesszük a modern élet velejáróit (stressz, elektroszmog, légszennyezés stb.), mert igazi, élő ételeket fogyasztottak, ami a közvetlen környezetükben született és nem kilóméterek ezreiről érkezett a nagyboltba...

A városinak is el kell mondani, hogy valamennyi lehetősége neki is van, mert sok fűszer (FŐ-szer!!) cserépben is nevelhető, és a szobanövények egy részét lehet helyettesíteni fűszernövényekkel - nem csak szépek, hasznosak is.
Ha van olyan szerencsés a városi, hogy van erkélye, ott akár paradicsomot, paprikát, hagymát is nevelhet balkonládábanm dézsában.
Terjed a közösségi kertek hálózata, ott egész jó kis veteményest lehet kialakítani. Az egész évre való persze ezeken a helyeken nem fog megteremni, de legalább "szezonban" igazihoz jut így az ember...

A Szer-Etet Konyha a Facebookon is ott van!