2013. október 29., kedd

Ha elfogy az olaj...


Dr Tóth Ferencnek van egy előadása, amiben azt feszegeti, mit fogunk enni, ha nem lesz a traktorba üzemanyag.
A kép, amit felvázol, nem is olyan mulatságos, sőt... Annyira a kőolajra állt rá a teljes civilizáció, hogy a források kiapadása katasztrofális helyzetet idézhet elő, ha nem készülünk fel a lehető legteljesebben. Ha az olaj elfogy nem csak a traktorba nem fog jutni, de a teherautókba, repülőkbe, hajókba sem, és a szállítás megszűntével/akadozásával bajok lesznek egy csomó iparágban, amelyek vagy a kőolajat dolgozzák fel, vagy kőolajszármazékokat használnak, és hadd ne soroljam, gondoljuk végig.

Sőt, ő arról nem is beszél ebben az előadásban, hogy a kőolaj és szén ugyanaz a Földanyának, mint nekünk, embereknek a testzsír, azaz vésztartalék ínséges időkre (pl. betegségkor van a szervezetnek mit elhasználni az életben maradáshoz), és amikor a kőolajat feléljük, az kb. ugyanolyan, mint a zsírleszívás: ha beüt a baj, akkor nincs tartalék...
Hasonló gondolatokat feszeget - bár érzésem szerint sokszor kissé elbagatellizálva a kérdést - az Út a jövőbe oldal is egy cikkében.
Idézet a cikkből:
"30-40 éven belül, egyes becslések szerint jóval hamarabb át kell térni a hazai lakosság önellátásának kialakítására, a kertművelés és a kertkultúra újbóli „rendszeresítésére”. Erre nem csupán azért mutatkozik szükség, mert elfogy az olaj, és emiatt éppúgy összeomlik az intenzív agrárium, hanem azért is, mert egyes jóslatok szerint a világ termőföld készlete akár már 50-60 év múlva is kimerülhet, megszüntetve ezzel az addigra már amúgy is horrorisztikus áron történő mezőgazdasági termelést."
Szerintem nincsen ennyi időnk. Egyébként is, ha akkor kezd az ember kapkodni, amikor már ég a feje fölött a ház, akkor már régen rossz. Azonnal cselekedni kell. Ugyanis addigra, amikorra az olaj hiánya folytán érezhetőek lesznek a cikkben említettek, addigra a lehető legtöbb embernek képesnek kell lennie arra, hogy a szükséges élelem java részét elő tudja maga állítani, képben legyen arról, hogyan tud túlélni. Ha akkor kezd el kísérletezni, amikor már áll a bál, hát megnézheti magát.
A helyzet szerintem egyébként sokkal súlyosabb is lehet, mint ahogy azt a cikk sugallja. Mert az csak egy dolog, hogy nem jön a boltba a szállítmány, de pl. a városokban az el nem szállított szemét is egyre csak gyűlni fog. Vidéken könnyebb lesz elbánni a szemétel, már csak azért, mert az ínséges idők visszahozzák a régi időket, amikor gyakorlatilag NINCS szemét... mert minden a helyén lesz, a szemét pedig olyan valami, ami nincs a helyén.


Az sem szabad elfelejteni a "fölkészülés" kapcsán, hogy ez a kőolaj-kérdés csak az egyik szelete annak a tortának, amit az emberiség sütöget magának. Egy másik, de legalább ilyen fontos, ha nem A LEGFONTOSABB, amit a cikk épp csak megemlít, a talaj, a termőföld, a HUMUSZ kérdése. Ezzel a sérülékeny, viszonylag vékony talajréteggel alig foglalkozunk, pedig a humusz újratermelődése igen hosszú folyamat, amit egy pillanat alatt leromblunk, csak sok-sok év alatt hozható helyre. A nagyüzemi mezőgazdaság pedig erőteljesen humuszgyilkos technológiákat alkalmaz, amik rövid távon kedvezhetnek ugyan a nagy - ugyanakkor silány beltartalmű - terméshozamnak, hosszútávon azonban teljesen aláássák a fenntarthatóságot. Amit itt és most nem a most divatos, eu-s értelemben kell érteni.
Ez a fenntarthatóság azt jelenti, hogy hosszú távon, elegendő mennyiségben, és kiváló beltartalommal rendelkező terményeket kell termesztenünk, egészséges talajon, egészséges körülmények között.
Ehhez pedig csak az vezethet el, ha szakítunk az ipari rendszerekkel, és visszatérünk a hagyományos módszerekhez MINDEN TÉREN, és például nem feledkezünk meg arról, hogy a növénytermesztést és az állattenyésztést nem szabad szétválasztani egymástól, ezek szerves egységet alkotnak (és így nem az lesz a legfőbb probléma pl., hogy drága a takarmány, mert nem külön "készül", mint most...)
Úgyhogy fogjuk csak meg a kapát, ásót, gereblyét, és álljunk neki a kertnek.


A teljes írás az Út a jövőbe oldalon olvasható.

2013. október 15., kedd

Komposztkazán

Országh József előadása a komposztkazánról - beleszőve egy sor egyéb, nagyon fontos dolgot - sok, megszívlelendő gondolatot tartalmaz, amit jó lenne mihamarabb a mindennapi gyakorlatba átültetni. Nálam, az új háznál mindenesetre sok olyan dolgot igyekszem megvalósítani, ami Jóska bátyánk elvein alapszik...



2013. október 3., csütörtök

... mint az emberek a sót

Időről időre felbukkan a sajtóban, rádióban, televízióban, az interneten és egyéb helyeken, hogy káros a sófogyasztás, elegendő NaCl van a táplálékban, nem kell sózni, egészségtelen a só, szennyezett a bolti só és a többi.
A vitába most nem akarok belemenni, épp elég olvasható ellene is, mellette is, mindenki döntse el, melyik utat választja.
Az persze biztos, hogy a készételek, rágcsálnivalók, élelmiszerIPARi termékek tömkelege lényegesen több sót tartalmaz, mint az elégséges lenne, ilyen-olyan okoknál fogva, lehet hogy nem is a legjobb formában tartalmazzák. Ebből a szempontból tehát mindenképpen helyes az a hozzáállás, hogy vissza kell fogni a sófogyasztást.
Ugyanakkor... egyre többen vagyunk, akik egészséges, vegyszermentes, saját termelésű, ÉLŐ táplálékot vesznek magukhoz, de legalábbis törekednek arra, hogy étkezésük egyre nagyobb része ilyen legyen. Ebből következik, hogy náluk a sófogyasztás alaposan lecsökken.
Mi a sófogyasztás egészséges mértéke? Van-e egyáltalán ilyen, vagy tényleg el kell hagyni a sót.
Annak ellenére kellene elhagyni, hogy emberemlékezet óta a só igen fontos, fizetőeszközként használták, a sóbányászat királyi jog volt és a többi. Ha tényleg egészségtelen valamiről van szó, mégis, mire volt ez a felhajtás körülötte? A régiek rosszul tudtak valamit?
Ezt nem hiszem... De akkor mi a helyzet?
Sőt, tovább megyek: állatoknak, főleg kérődzőknek szoktak sót szórni. Vadon élő társaik pedig sokszor keresik a sós iszapos helyeket - a sózókat - és ott nyalogatnak előszeretettel.
A kívülről bevitt sóra tehát szüksége van a szervezetnek. Csak az nem mindegy, hogy milyen sót kap, és mennyit.
Milyen: NaCl, azaz nátriumklorid az, ami kell a szervezetnek.
Mennyi: mindenesetre kevesebb annál, mint amennyit a modern élet belénk diktál, sokszor rejtve. Itt is érvényes, hogy túlzásba nem szabad esni, mert abból jó nem sül ki. Sok táblázat lelhető a világhálón, ezekben megtalálni a sóbeviteli értékeket is.
Egyet nem szabad elfeledni: a só fontos része a táplálkozásunknak, akár tetszik, akár nem. A legegyértelműbb bizonyítéka ennek az a bizonyos népmesénk, amiben a király legkisebb leánya úgy szerette apját, mint az emberek a sót.
S hogy ehhez mit szólt felséges apja? Itt megnézheted, kedves olvasó:


2013. október 2., szerda

Kerek a világ... II.

Mivel folytonosan egy körforgásról beszélünk, mindegy, hol szakítjuk meg és kezdjük a folyamatokat vizsgálni

Nem lehet elégé hangsúlyozni, hogy amit kiveszünk a rendszerbe, azt oda vissza is kell juttatni. Ez a visszajuttatás szenvedett nem is kis csorbát az utóbbi évtizedekben, és emiatt jutottunk oda, hogy a répa tápanyagtartalma annyira lecsökkent - hiszen nincs miből felépítenie a répának ezt a tartalmat. Műtrágyából - táplálékkiegészítőből - nem lehet.
Olyan termelési módot kell találni - újra felfedezni - amivel a lehető legtöbb kivett dolog visszakerül a földbe: a kigyomlált zöldfélével a talajt takarhatjuk, ami ott zöldtrágya lesz, ugyanez a sorsa a kikapált gyomoknak, takarhatunk levágott fűvel, lehullott lombbal - ezekről sok-sok írás található a világhálón.
A növényi trágya mellett szükségünk van állati trágyára is, ezért - is - jó, ha tart az ember néhány tyúkot, nyulat, ezek termelnek olyan trágyát, amit a zöldfélékkel együtt ki lehet szórni a kertbe.
A komposzt-dombra ürített alomszék szintén hozzájárul a trágyázáshoz.
Mielőtt bárki megjegyezné, hogy az alomszékben mennyi minden "műanyag" is lehet, hát igen... bár a természet előbb utóbb megbirkózik ezekkel is a komposztálódás során részben a komposzt élővilága segítségével, részben a komposztálódáskor keletkező hő segítségével. A másik, és tán fontosabb dolog pedig az, minél inkább támaszkodunk a saját magunk megtermelte élelemre, és minél kevésbé fogyasztjuk a szupermarketek kínálatát, annál kevesebb lesz a műanyag az alomszékben.
Ami szintén segíti az alomszék tisztulását, az az, hogy minél egészségesebben táplálkozunk, annál egészségesebbek leszünk, és annál kevésbé kell a szervezetünket vegyszerekkel - gyógyszerek - mérgezni.

Tehát: kertművelés, megkeresni az a művelési módot, ami a legjobban megközelíti azt, ahogy nagyanyáink is csinálták, azt a módot, amivel a nyagyanyáink módszerei mellé a legjobban tudjuk odatenni az újonnan felfedezett módszereket, és kialakítani azt a kertet, ami nekünk a legmegfelelőbb. Olyan zöldségfélékkel, amire a leginkább szükségünk van, legjobban szeretjük, és amelyek a legjobban szeretik a kertünket.
A kert mell legyen egy kis baromfiudvar, ahonnan nem csak a trágya van meg, hanem a tyúkjaink egészséges tojással is ellátnak bennünket. Lehet, kisebbekkel, mint az áruházi polcokon lévők, de ezek igaziak, igazi beltartalommal. "Boldog" tojások.
Ja és ha már nincs semmi a kertben, akkor a baromfiudvart ki lehet oda is terjeszteni, a tyúkok kicsipegetik a gyommagvakat, kapirgálnak, takarítanak, felszedegetnek mindent, ami nekünk "káros", szóval ingyen napszámosok...
Mindezzel nagyjából be is zárult a kör.
A részleteket csak érintettem most, de korábbi bejegyzéseimben bővebben szóltam erről-arról, meg még fogok is írni. A világhálón is rengeteg hasznos írás lelhető, tessék kérem böngészni.
És csinálni.
Ha csak egy erkélynyi hely van, akkor is lehet valamit kezdeni... ha erkély sincsen de van egy naposabb sarok, akkor ott, akár a dísznövények rovására is.
Géczy Gábor mondja, ha csak a fűszereket - amik a fő szerek!! - meg tudjuk termelni, már sokat tettünk az érdekünkben...