2016. május 30., hétfő

Talajtakarás, tapasztalatok 2.

Tegnap palántáztunk, paradicsomot ültettünk. A palánták saját gyűjtésű magból keltek, saját nevelésben, természetesen.
Lehet, hogy vannak, akik mondanák, hogy már a palántának való magocskák elvetésével késtem, de épp nem volt állandóan langyos, világso hely a házban, így megvártam, míg kint is jobb idő lesz. De szépen növekedtek a palánták, mármint a paradicsomok. A paprikákból egy fajta kelt ki - szomszédtól kaptam - de a csigák megrágták egy részüket. Érdekes, hogy a génbankos paprikamagokból SEMMI nem kelt ki...
Szóval ültettünk tegnap, olyan helyre, amit ősszel hullott levéllel takartam, illetve idén is került már rá nyírott/kaszált fű.
Alatta puha, nedves a föld, giliszták randalíroznak, meg még ki tudja mennyi minden talajlakó, amit nem látni.
Hát ebbe kerültek a palánták. Mindegyik kapott egy kis érlelt trágyát is, persze fektetve ültettem, és most kipróbáltam egy olyan ötletet, amit nemrég hallottam: Az elfektetést nagyjából É-D irányba csináltam, a levélzet van dél felé. Akitől az ötlet származik, azt mondta, így szebb, és jobb a termés. Mivel semmibe nem kerül kipróbálni, hát így ültettünk... Ültetés után visszahúztam a takarókat, van olyan palánta, ami majd' teljesen elvész benne, be majd megindulnak, ebben biztos vagyok - a takart talajba duggatott hagyma is egy hát alatt majd'8 cm-s hajtásokat eresztett, a paradicsom is biztos megindul...
Gyomnyomásról továbbra is az a tapasztalat, hogy csak a szívósok jönnek át a lomb/fű takarón: az aszat, a tarack - ezek amúgy mindenen átjönnek - és megjelent a folyondár szulák is, delényegesen kevesebb, mint takarás előtt. És ami a legfontosabb: nagyon könnyen lehet mindent kihúzni, az aszat is szép hosszú gyökérrel (30-50cm-s darabok) jön ki a földből. Sokkal könnyebben el lehet bánni így velük, a kihúzottakat meg csak a gyalogútra dobom, illetve most került valamennyi az ágyás szélére "tüskés akadály" gyanánt, hátha van, amit feltartóztat. Ha meg nem, hát legfejjebb föld lesz ezekből is...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése